Domival újfent megmásztuk a ház mögötti dombot, kipróbáltunk pár új ösvényt.

Képek: Google Photos

Track: Garmin vs. Strava

Táv: 9,17 km
Szint: 273 m
Idő: 01:37 óra

2022. összes: 230,60 km, 5457 m, 34:15 óra.

Domi első igazi versenye volt. És hát szó, ami szó, elég jól nyomta, 2. helyezést ért el az amúgy nem túl népes mezőnyben. Az első körben még ismerkedett a szabályokkal, ebből adódóan nem is szerzett túl sok pontot (ahogy amúgy a többiek sem). A második körben már figyelt arra, hogy mindent szabélyosan csináljon, ami a pontjaiban is visszatükröződött. Apa büszke. :)

Képek: Google Photos (pár videóval fűszerezve)

Na nem én triáloztam, hanem Domi. Én csak dokumentáltam az eseményeket.

Ime: Google Photos

Húsvét hétfőn tekertünk egy felfedező kört Domival Incső környékén.

Első lendületünkkel feltekertünk a piroson a Gudra-hegyre. Ez egy nyílegyenes, közepes meredekségű emelkedő, amin lefelé gyakorlatilag fékezés nélkül le lehet száguldani, amennyiben az útról minden akadály el van takarítva. Ezért mi ki is takarítottuk az utat. A belógó ágakat félrehajtottuk, a bedőlt, útra szódódott korhadt faágakat szépen arrébb tettük. Gyakorlatilag kipucoltuk a lejtőt.

Utána legurultunk a Pap Miska kúthoz, majd az M3 alatt átgurulva találtunk egy jó kis single trailt az M3-mal párhuzamosan, alig pár tíz méterre az autópályától. A Babati tavaktól a trail emelkedik, meg látszik is rajta, hogy motorral járták ki, de bringával is abszolút használható. Főleg visszafelé! :) És tele volt virágzó odvas keltikékkel.

Mielőtt elindultunk visszafelé (mármint Incsőre), eltekertünk a tavak melletti lúdtelepig. Igazából a zöld jelzésen szerettem volna körbe menni, de a tavak melletti földúton haladva a telep és az azzal szomszédos tanya bejáratánál lyukadtunk ki, ami zsákutcána bizonyult. Így visszagurultunk a piroson. A kúttól a P+ alternatívon jöttünk, ami jó kis csiki-csukis ösvény a jelölt úttal párhuzamosan. Leérve a jelölt útra Domi alkalmazta a vasárnap általam a tesóm ellen bevetett "trükköt", jelesen, hogy elém bevágva belecsapta a hátsó kerekét egy pocsolyába, miközben engem meg beterített a saras vízzel. Na szép! A büdös kölke, ezt gyorsan megtanulta!

A lakóparkhoz visszaérve még nem volt kedvünk bemenni, ezért dupláztunk egy második körrel. Az erdő itt is tele volt keltikékkel. Így már egyértelmű volt, honnan jött pár nappal korábban az esti brutális virágillat a házhoz.

Domi felfelé menet elszakította a láncát (aminek némi kenés nem ártana néha...), de szerencsére volt nála a zsebembe rejtett szerszám. (Igen, jó a ragozás, indulás előtt a multiszerszámát belepottyantotta a bringás felsőm hátsó zsebébe, anélkül, hogy én észre vettem volna.) Viszont a szerereléssel elment kicsit az idő, így nagyobb kör már nem fért bele. Ellenben le lehetett zúzni a már kipucolt piroson. Első nekifutásra 56,6 km/ó lett a v max. Nem rossz! :) Viszont mivel kezdett már sötétedni, ezzel le is zártuk a mai bringázást.

Képek: Google Photos

Trackek:
Babati single trail: Garmin vs. Strava
Gudra-hegyi kör: Garmin vs. Strava

Táv: ~12 km
Szint: ~250 m
Idő: ~02:00 óra

2022. összes: 221,43 km, 5184 m, 32:38 óra.

A mai délutánon leragadtunk a hosszú-réti domboldalban és gyakoroltuk az ugratást egy erre tökéletesen alkalmasnak tűnő kisebb bukkanón. Domi egy-két ugratása egész látványos lett.

Videók: Google Photos

Track: nincs

Táv: ~5 km
Szint: ~ 150 m
Idő: ~ 2 óra

2022. összes: 209,43 km, 4934 m, 30:38 óra.

Fergetegesen jót bringáztunk a március végi ragyogó napsütésben. Ekkora csapatban régen bingáztunk már. Kilenc fő a rajtnál (Atti, Beni, Duffy, Feri, Gabi, Gyula, Panna, Pepe, Viktor), Tomival tíz főre bővülve Pilisszántó előtt. Volt minden, mint a bucsúban, laza gurulások, felfelé kínlódások (én konkrétan meghaltam Dobogókőre felfelé menet), nagy csapatások, (szerencsére csak kisebb) perecek és hatalmas röhögések. Szóval, baromi jól éreztük magunkat, szerintem mondhatom a többiek nevében is. Sok hasonló kellene még!

Képek: Google Photos

Videók:

Relive

Youtube - Pót-Téry

Trackek: Garmin túra, Garmin levezető vs. Strava túra, Strava levezető

Táv: 68,73+8,84 km
Szint: 1447+33 m
Idő: 9:14+0:33 óra

2022. összes: 204,43 km, 4784 m, 29:08 óra.

Összeállt végre Domi Konája, ami Domi szülinapja alkalmából kapott egy komolyabb upgrade-et. A régi 9mm-es Rock Shox Judy helyett egy átütőtengelyes RS Relevation került bele, amihez persze járt egy új első kerék is (XT agy, WTB i27-es, szegecselt felni). Mindez megfejelve egy SDG Tellis 150mm-t mozgó dropperrel. Extra bónuszként pedig - mivel a kormánycsapágy felső gyűrűje apró darabokban esett ki szétszedéskor a bringából és egyébként is hagyományos villanyakhoz való volt - egy vadi új BBB zárt kormánycsapágy is került bele. Az új lánc, váltóbowden ház és váltóbowden a fentiek mellett filléres tételek voltak csupán.

Szóval, összeállt a gép, ki kellett próbálni. Adta magát, hogy nézzünk körül Gödöllő környékén, ha már nemsokára remélhetőleg odaköltözünk. Bringák fel az autó tetejére és irány az új ház és a szomszédos ösvények!

Mivel már azért benne voltunk a délutánban, csak egy rövid, de annál kellemesebb kört mentünk a babati tavak környékén. Volt benne kevéske mászás, lefelé csapatás, kellemes gurulás és serrenés (susnyában tolás) is. Semmi extra, mégis nagyon jól éreztük magunkat!

Képek: Google Photos

Videó: Relive

Track: Garmin vs. Strava

Táv: 7,71 km
Szint: 129 m
Idő: 01:16 óra

2022. összes: 126,86 km, 3304 m, 19:20 óra.

Vasárnapra szép, de hideg idő ígérkezett, ezért nem akartunk túl nagy kört menni. Mivel a fogaskerekűt március közepétől másfél hónapra parkolópályára rakják, adta magát az ötlet, hogy használjuk ki az utolsó napokat.

Az legutóbbi túrákon már többször is felemlegettük Kurucz Gabit, hogy hová tűnt, és lám, a mai menetre bejelentkezett! Sőt, reggel értem is jött és kifuvarozott a Városmajorig. Turbi és Duffy már a fogas bejáratánál vártak minket. A 10:20-ast pont elértük, 10:40-kor már a Széchenyi-hegyen izzítottuk a bringákat.

A szokásostól eltérően nem a Normafa felé vettük az irányt, hanem az Apáca-réten át széles vigyorral a képünkön lezúztunk a Zc-n a farkas-völgyi csomóponthoz. A fergetgesen klassz csapatás megadta a mai bringázás alaphangját, vidáman és egész ledületesen indultunk meg a Farkas-völgyben fel Normafához.

A rétesezéshez még korán volt, inkább belecsaptunk megint lecsóba. A GPS által megrajzolt jelöletlen ösvényeken csapattunk lefelé, hogy végül azon az ösvényen lyukadjunk ki, amin tavaly tavasszal Domival teszteltük a bringáinkat és képességeinket. Na meg azért is esett a választásom erre az ösvényre, mert a panoráma sem utolsó róla Farkas-hegy és az Odvas felé. A Sorrentotól már a sárgán gurultunk tovább, szerencsére a tavaly április eleji ítéletidő és havazás helyett ezúttal kellemesen melengető napsütésben.

A szállás-hegyi elágazás sorompójától a futóösvényen (aka mini Spartacus) kerültük a Ló-hegyet és a Csíki-hegyeket, ami még mindig a legklasszabb egynyomos ösvény a budai hegyekben. A Huszonnégyökrösön pihentünk, kajáltunk és persze fényképezkedtünk, mielőtt visszafelé elindultunk volna.

A visszaút alapvetően a sárgán és a piroson vezetett, de közben sikerült felfűzni egy rövidebb és egy hosszabb tolást. Mondhatom, mindkettő zajos "sikert" aratott. Főleg az utóbbi, fel a Szállás-hegyre, ahová anno Gergővel is feltoltuk a bringákat. Hát, most sem volt kellemesebb. Belőlem alaposan leszívta az erőt, utána a repülős emlékműhöz már nem is volt erőm feltekerni, jórészt sétáltattam a murvás úton a Bálnát.

Az emlékműről már eszünkben sem volt feltekerő versenyt játszani a kilövőhöz, némi finom rétes reményében inkább elindultunk visszafelé a Normafához a piroson és a piros kereszten. Csillebérctől aztán mégsem a legrövidebb úton, aszfalton tekertünk fel a Normafához, hanem a KFKI-t megkerülve az erdőben mentettük a gumikat a felesleges kopástól. Ez annyira jól sikerült, hogy az gyermekvasút (nekem csak úttörővasút) harang-völgyi állomásánál kötöttünk ki, ahonnan már egyenesen a János-hegy felé folytattuk. A rétesezés elmaradt.

A libegőnél aztán mindenki megpróbált kaját szerezni, több-kevesebb sikerrel. Gabi kivárta a sorát a kolbászosnál és jó drágán két kis vézna valamit kapott, de legalább jól lakott vele. Én végül egy kólát kaptam Turbitól, mert a benti büfében 45 percet kellett volna várni a hamburgerre. Duffy és Turbi is inkább csokit evett.

Lefelé Turbi vezetésével a Z3-on csapattunk le a Szépjuháznéhoz, onnan pedig a Hárs-hegy oldalában, a gyermekvasút mentén kerestük meg a Contest pályáját. Másodikra meg is lett, elsőre Turbi a susnyásban indult el lefelé, egy jónak tűnő ösvényen. A Contesten én most voltam először, így az ugrókat kihagytam, de amúgy nem tűnik nehéz pályának. Csak elég rövidke, ahogy minden hazai "pálya". Félreértés ne essék, azért jó volt!

Szerencsére Turbi tudta az utat (vagy csak simán követtük az előttünk elzúzó fiatalságot, de még csalinkáztunk egy sort a helyi erdei ösvényeken, mielőtt kiértünk a Budenz útra és onnan kis gurulás után a Hűvösvölgyire, majd a Szilágyira.

Épp 30 km-t tekertünk, de a szint így is 850 m fölött lett. Éreztem is a lábamban, meg úgy az egész testemben. De leginkább azt éreztem, hogy már marha éhes vagyok. Otthon alaposan be is kajáltam a Prince Pubból rendelt fenomenális fokhagymakrémlevesből egy jó adag tejszínes-gombás-csirkés tésztával megfejelve.

Ja, és hogy miért Hánosz? Mert amikor még 2018-ban Spanyolországban nyaraltunk, az utolsó napon a bérautó leadásakor a diszpécsernek az útlevelemből a második nevemet sikerült kisilabizálnia és úgy kértezte tőlem, hogy "Ár jú Hánosz?" Én meg egy-két pillanatig csak pislogtam, mint hal a szatyorban, aztán leesett, hogy ő igazából Jánost akart mondani...

Képek: Google Photos

Videó: Relive

Track: Garmin vs. Strava

Táv: 30,24 km
Szint: 859 m
Idő: 05:07 óra

2022. összes: 119,15 km, 3175 m, 18:04 óra.

Nyakunkon a 2022-es Téry, muszáj volt felmérni, várhatóan mennyire fogjuk bírni majd a nem kevés szintet és távot.

Szinte egész héten napsütéses idő volt minden nap, de vasárnapra megjött a hideg és a felhők. A nem épp csábító időjárás ellenére hatan sorakoztunk fel a szentendrei Interspar parkolójában. Döme, Duffy, Gergő, Tomi, Turbi és én. Sajnos Ádám és Gyula is lemondta a részvételt az uccsó pillanatban.

A terv az volt, hogy Pap-rét felől felküzdjük magunkat Prédikálószékre, utána kajálunk egyet Dobogókőn, majd Lajos-forrás és a Kő-hegy felé visszagurulunk, uszkve 53 km-t és cirka 1400 m szintet letudva.

Már az eleje jól indult, Dömén kívül mindenki késett többet-kevesebbet. Végül a tervezett 9:00 helyett 9:31-kor csak sikerült kigurulni a parkolóból.

Szentendén a Skanzen felé menet megtaláltam a két legmeredekebb utcát, ami rögtön megadta a combjainknak és a tüdőnknek a kellő bemelegítést. Mire elértük a Pap-rétre vezető aszfaltút sorompóját, már 300 méter szintnél jártunk. Pap-rétre kényelmes tempóban tekertünk fel. Mármint volt, akinek kényelmes volt a tempó. Nekem folyamatosan a 160-at verte a pulzusom. Döme volt a másik véglet. Míg én lila fejjel motolláztam mellette 165 környékén, ő faarccal benyögte, hogy neki csak 109. (Amúgy a déjà vu szele igencsak megcsapott, mert majdnem pont 11 éve, majdnem pont ugyanitt, majdnem pont ugyanezt játszottuk le Hardhat Bandival.) Látszik, hogy a covid alatt ki meresztette a seggét a kanapén és ki volt, aki bringázott... Döme tempójának tartását el is engedtem, az utolsó 1-2 km-t Gergővel dumáltuk végig, jórészt az én autóvásárlási terveimet megvitatva.

Pap-rétről rövid pihi után a Kisrigóhoz a Pc helyett - a sárhelyzettől tartva - inkább a jól bevált KP jelzésen csapattunk le. A vízvételezést követően elsőnek estem neki a P+-nek, de a többiek gyorsan beértek. Ahogy közeledtünk a Tövises-hegyhez, az út úgy lett egyre trutymákosabb. Tomi a kummantó útvonalon meg is kerülte inkább a hegytetőt, mi meg küzdöttünk egy embereset a latyakos sárban. Lefelé cserébe megkaptuk a kárpótlást, a hegyről lecikázva mindenki vigyorogva csapódott be Tomi mellé, aki már várt ránk a lejtő aljában.

A közvetlenül ezután következő mászás viszont már nem csak engem kényszerített kapitulálásra, csak Döme és Gergő tekerte ki végig a hosszú(nak tűnő), kicsit saras, kicsit köves (de a miénk!) emelkedőt.

A P+ és P3 kereszteződésébe én és Duffy értünk fel utolsóként, de én meg sem álltam, gurultam tovább azzal a lendülettel, amivel felvánszorogtam a dombtetőre. Így esett, hogy hirtelen a sor elején találtam magam. Persze Döme gyorsan utolért és a fehér dózeren felfelé már megint azzal demoralizált, hogy míg az én pulzusom fent ragadt a 160 fölötti tartományban, neki a 110-et se érte el. Hogy ez a tarthatatlan helyzet ne maradjon így, "pulzuskiegyenlítés" ürügyén fél kézzel belekapaszkodtam a hátizsákjába és - bár én is rásegítettem, de - felvontattattam magam a Hubertus kunyhó előtti elágazásig. Dömének meglett a 160 fölötti pulzusa, én meg élveztem, hogy végre tempósan haladok felfelé. Win-win! :) Régen Viktorral sokat játszottuk ezt a vontatós mókát, ezeket felidézve egész nosztalgikus hangulatom kerekedett.

A kunyhóhoz nem mentünk le, hanem egyből a kilátó felé vettük az irányt, mert Döme és Turbi is vissza akart érni a kocsihoz délután három-félnégyre. Aztán a siratófalnál mégiscsak leragadtunk vagy negyed órára. Döme legalább 6-7-szer próbálkozott feltekerni rajta. Ami múlt ősszel (meg jó régen) nekem (meg Lacinak) még ment, az most senkinek nem jött össze. De ez nem is csoda, a sár miatt elég csúszós volt a hegyoldal. Vagy a sárban, vagy a gyökereken, de mindenki alatt elkapart a bringa. De legalább Döme megint 160 fölé tornázhatta a pulzusát. :)

Prédikálószéken kisebb tömeg volt (szokás szerint), mi is lazítottunk és fényképezkedtünk egy sort. Lehet, hogy csak én vénülök nagyon, de azért amíg itt nem állt kilátó, nem járt fel hétvégente a fél ország és nem gyalulták le teljesen a kilátó körüli, pihenőpadokkal teleszórt hegytetőt, itt minden áprilisban olyan keltike szőnyeg volt, hogy szédültünk az illatfelhőtől. Még videót is eszkábáltam, amin ez (is) meg lett örökítve. Prédikálószék különleges hangulata, elzártsága a kilátó felhúzásával megszűnt, elszállt, tönkre ment. Utoljára Tomival egy 2013. áprilisi tekerésen élvezhettük ki a zent és a virágszőnyeg illatfelhőjét. Érdemes megnézni a képeket... És megnézni, mi van ott most.

A Király-kúti-nyeregbe fél-alternatív útvonalon gurultunk le. A sorompónál Tomi - leginkább a sártól tartva, minden győzködés ellenére - legurult az aszfalton. Mi pedig az idő szorítása miatt, rövid vacilálás után dobtuk Dobogókőt. Szóval, adta magát a piros, Király-kút felé. Meglepő módon nem volt szinte semmi sár. Egészen addig, míg ki nem értünk arra a nyílt részre, ahol jó nagy területen rengeteg fát kivágtak a jelzés mentén. Na, itt nem kellett túl sok méter és már be is állt az első kerék. Megint Döme járt jól, a Lefty nem tud eltömődni. Én, és persze Duffy, Gergő és Turbi is küzdöttünk a sárral.

Végül csak kikecmeregtünk a dagonyából és a Sikáros felé fordítottuk a kormányokat. Bár fel volt ázva, a füves területen azért nem volt annyira küzdelmes a haladás. Az erdészháztól a kéken folytattuk, végig a Bükkös-patak mentén, egészen Dömörkapuig. Persze nem hagytuk ki az izgalmas szurdok-túrát a Z+-on sem.

Mire visszaértünk az Intersparhoz, éppen átütöttük az 1000 méter szintet. Az utolsó meredek kaptatón fel a Bükkös-pataktól mindenki ellőtte az utolsó puskaporát is. De pont így, kicentizve volt jó!

Képek: Google Photos

Videó: Relive

Track: Garmin vs. Strava

Táv: 48,04 km
Szint: 1015 m
Idő: 05:53 óra

2022. összes: 88,91 km, 2316 m, 12:57 óra.

A mai poszt témája rendhagyó, mivel egy családi örökség folytán kezeim közé került tárgyról van szó. Méghozzá anyai nagyapám bringájáról. Az öreg 'Ganda Papa' 1909-ben született (amúgy pontosan 100 évre rá követte őt a dédunokája, Domi, 2009-ben) és szerintem valamkor a két világháború közötti időszakban tehetett szert a Kühne Grand Prix típusú serrenő masinára.

A Kühne gépgyár a mai napig létezik, fő profilja a mezőgazdasági gépek gyártása. Viszont az 1930-as évek elejétől az 1940-es évek végéig kerékpárokat, kerékpáralkatrészeket is gyártott, méghozzá nemzetközi szinten is elismert minőségben.

Szóval, a szóban forgó bringa is ebből az időszakból származik (mint a fentebbi, vagy épp ez az Európa). Egészen pontosan 1951. november 16-án jutott hozzá a nagyapám, legalábbis az alábbi papír - amit a tesóm talált a padláson - ezt bizonyítja:

Nagyapám is tudta, mitől döglik a légy, a Grand Prix a Torpedo hátsó aggyal szerelve anno a Kühne "zászlóshajója" volt, azaz a legdrágább típus a kínált modellek közül.

Sajna az emberöltőnyi idő eléggé megviselte a gépet, gyakorlatilag egy csomó egymáshoz csavarozott, rozsdás, foszladozó alkatrész volt csupán, amikor a kezeim közé került.

Jódarabig a tesóm szobájában díszelgett "fellelt állapotában", aztán amikor én költöztem oda, ahol addig a tesóm lakott, a bringa kikerült a sufniba. 2013-ban aztán kitaláltam, hogy akkor újítsuk fel a Papa bringáját. Kerestem a neten képeket, hogy hogyan is kellene neki kinéznie. Szerencsére akadt is pár szépen felújított darab, ami használható anyagot találtam, le is mentettem egy fotóalbumba. Körbefotóztam a bringát és levettem a méreteket a matricákról, plusz Corelben készítettem róluk rajzot. Ezzel egy jó pár évre el is halt a dolog, mert nem volt időm és energiám foglalkozni a felújítás konkrét fizikai aktivitást igénylő részével. Visszakerült a sufniba a bicaj, hogy ott még érlelődjön hét évet.

2020-ban vettem újra elő, mivel a Covid pandémiának köszönhetően a nyárra munkám nem lett, viszont időm az igen. Úgyhogy szépen nekiálltam az öreg Kühnét darabjaira szedni. A vázat teljesen lecsupaszítottam, és kiszortíroztam a még menthető alkatrészeket.

Takarítás közben rá kellett ébrednem, hogy a vázfelirat, amit eddig sima festésnek hittem, igazából nem volt soha lefestve (vagy ha igen, már rég lekopott), viszont szépen kidomborodik a vázból. Nagyon meglepődtem, hogy abban az időben ilyen igényesen készítettek már vázakat.

A csavarok, anyák, alátétek 90%-a, a kormány, markolat, stucni, nyereg, az összes küllő ment a kukába, menthetetlenek voltak. És sajnos az első agy is, mert az egyik küllőfurat ki volt szakadva. A Torpedo kontrás agyat megszabadítottam a rozsdától, szétszedtem, kipucoltam, összeraktam, működött. Ettől még nem voltam biztos benne, hogy ez fog visszakerülni a bringára.

Látva, hogy mennyi minden ment a kukába, illetve milyen eredeti alkatrészek hiányoznak, egyre inkább hajlottam afelé, hogy restaurálás helyett egy jól használható, restomod bringát építek majd.

Mindenesetre a vázat, villát, felniket, csomagtartót és lánctakarókat (egy volt a bringán és egyet találtam a sufniban) elvittem homokszóratni.

Egész szép lett az eredmény, csak épp elfelejtettem azonnal kezelésbe venni. Így aztán elkezdett szépen hétről-hétre visszarozsdásodni. És bevételem nem lévén, az alkatrészeket sem tudtam (inkább csak nem akartam) megvenni. Addig azért eljutottam, hogy a homokszórt alkatrészeket ősszel felcsiszoltam, lealapoztam és lefestettem. Újabb egy év pihi következett a projektben.

2021. őszén aztán úgy döntöttem, hogy karácsonyra csak illene összerakni a masinát. A restomod már biztos volt, úgyhogy 8 sebességes agyváltót és első-hátsó dobfékeket rendeltem meg az ebike.hu-ról a gépre. A régi, már lefestett, de nem túl erősnek tűnő felnik helyett is újakat rendeltem végül, így a küllőkkel együtt komplett új kerekeket raktam össze. Egyébként az agyak voltak a leghúzósabb tételek, a teljes rendelési érték 70%-át tették ki. Sajnos az általános alkatrészhiány miatt a kormány, a markolat és a nyereg kényszermegoldás lett, de majd keresek később a bringához jobban passzoló alkatrészeket.

Amint az alkatrészek megjöttek, nekiálltam összerakni a bringát. Bár komplett kormánycsapágyat is vettem, végül úgy döntöttem, visszateszem az eredeti csapágycsészéket és csak a csapágyakat cseréltem újra. Szerencsére méretben tökéletesen passzolt az új. A középcsapágyat és a fékkarokat, lámpákat egy második körben rendeltem meg, amikor már látszott, hogy lassan összeáll a bringa. A középcsapággyal nagy mákom volt, pont kaptam hozzá méretben passzoló, beütőcsészés, négyszögtengelyes monoblokkot. Így abban bíztam, hogy könnyedén visszaszerelhetem az eredeti hajtókarokat. A bibi csak annyi volt, hogy a régi hajtókarok nyílása pár tized milliméterrel tágasabb, mint a tengely mérete, ezért a tengely "kolompolt" és túl is lógott a hajtókart felrakva. Szerencsére találtam a limlomjaim között vékony lemezdarabokat, amivel ki tudtam ékelni ki a tengely és a haktókar közötti réseket (Mekk Mester level 1). A váltóbowden hosszával is kellett szórakozni egy keveset, a Sturmey agynak elég kreténül van kialakítva a rögzítő fészke. A biztonság kedvéért itt is trükköztem kicsit (Mekk Mester level 2). De végül csak összeállt a masina, csak a sárvédők, a lánctakaró és a csomagtartó hiányzott róla.

Az év valószerűtlenül tavaszias utolsó napján ki is vittem egy próbakörre, fék- és váltóbeállításra. És hamar szembesültem is az eredeti hajtókarok megmentésének egyetlen hátrányával (amire persze az előzetes számolgatások alapján számítottam is). Hiába a 8 fokozat és az elérhető legnagyobb, 25-ös lánckerék hátul, a méretes, 48-as első lánckerék miatt a legkönnyebb fokozatban sem könnyű tekerni a gépet. De ez legyen a legkisebb baj, úgyse akarok versenyezni vele. Ami a fékeket illeti, a dobfékek nem a legacélosabbak, de azért meg lehet állni a bringával. Talán ha majd egyszer bekopnak, a fékhatásuk is javul valamelyest.

Az egész felújítás legidőigényesebb része a festés előkészítés és festés volt. Ez a homokszórt alkatrészek esetében is így volt, de ott azért könnyebb és gyorsabb volt a folyamat. Bár új sárvédőket is vásároltam, a fényes króm színű, műanyag darabok sehogy se passzoltak a bringához. Stílusban sem igazán, de fizikailag egyáltalán nem, hiába 28-as kerékmérethez valókat vettem. Így maradt az eredeti darabok felújítása. Sajnos a sárvédőket a ramaty állapotuk és a vékony anyagvastagság miatt korábban nem vállalta a homokszórást végző cég, így azokat most kézi erővel álltam neki rozsdátlanítani, a régi, vagstag, fekete festékréteg maradványait lecsiszolni, a horpadásokat, sérüléseket amennyire lehet kiegyengetni, kijavítani. A festéssel is hetek mentek el, mivel piros és ezüst csíkot akartam tenni a sárvédőkre, ami mind külön-külön ment fel 3-4 rétegben, maszkolószalaggal kimaszkolva az egyes részeket. Bár macerás volt, csak elkészült és az eredmény is egész szép lett. A másik macerás feladat a sárvédők tartópálcáinak felcsiszolása, polírozása volt. Meg persze a lyukak méretre reszelése, mert az új tengelyek átmérői természetesen egy hangyányival nagyobbak voltak az eredetieknél. De legalább relítív gyorsan végeztem velük, mehettek fel a bringára a sárvédőkkel együtt. És naná, hogy a hátsó sárvédő pálcái túl hosszúak is voltak, ami csak kerekek berakása és a bringa talpra állítása után lett nagyon szembeötlő. A megoldás az lett, hogy hajtogattam beléjük egy "Z" betűt, hogy a hátsó sárvédő is normálisan, a kerék ívét követően álljon. Az újbóli felszerelés után el is vittük a tesómmal és Domival a bringát a Naplás-tóhoz. Még egy kis terepet kapott.

Már csak a lánctakaró és a csomagtartó hiányzott a bringáról. A csomitartó már megvolt lefestve, csak ki kellett javítani pár festékhibát, ami a sok ide-oda pakolászás közben keletkezett rajta. Meg hát rá kellett igazítai a bringára úgy, hogy ne üljön rá a sárvédőre. Ehhez kellett egy kis plusz hajlítgatás és támvillára szorító ellendarab egyengetése. A lánctakaró felrakása sem ment egyszerűen. A két, látszólag egyforma lánctakaróból a szebb állapotút festettem a váz színére, a másikat (ami eredetileg a bringán volt, elég gatya állapotban) próbaképp krómszínű festékkel fújtam le. Na a lényeg, hogy a színre fújt darab sehogy sem passzolt a bringára, mintha egy fél számmal kisebb lett volna. Maradt a másik. Ezt viszont flex-szel meg kellett igazítnai és kalapáccsal kicsit egyengetni, hogy egyáltalán kinézzen valahogy. És úgy döntöttem, hogy a festéket is levakarom róla, mivel a polírozott acél alkatrészek mellett nagyon sután nézett ki a króm festés. Pár órányi küzdelem árán lekerült róla a festék és szépen fel lett csiszolva, polírozva. Még egy óra játék és fent is volt a bringán. Csak épp a hajtókar minden elfordulásnál beleért. Szóval, utolsó körként a (nemcsak korban, hanem fizikailag is) kicsit hajlott hajtókarokat feszítgettem vissza pár millimétert, hogy mindkét oldalon megfelelően álljanak.

És voilá, készen is lett a teljesen menetkész, restomod Kühne Grand Prix!

Az eredmény nem lett tökéletes, de egyrészt nem is ez volt a cél, másrészt jól is áll a bringának, hogy egy-két helyen felfedezhető rajta az elmúlt évtizedek nyoma, harmadrészt első próbálkozásnak szerintem szép lett az eredmény. (Ha valaki az anyagi oldalát firtatná a projektnek, a munkaórákat nem számolva, a homokszórás, festékek, alkatrészek összesen cirka 200-220ezer Ft-ba kerültek. Egy hajlított kormány, fa markolat, a markolatváltó helyett retro stílusú váltókar és egy szép Brooks nyereg még 50-100ezer forint költséget jelent majd pluszban.)

Végszó helyett álljon itt egy előtte-utának montázs, az összes összegyűjtött és felújítás közben készült kép megnézhető a Google fotóalbumban:

PS: Ha már február 20-ra időzítettem ezt a postot (Apukám épp ma lenne 72 éves, de sajnos 2020-ban elment...), remélem, az ő '70-es évek beli, piros SR26-osára is jut majd idő és azt is legalább ilyen szépen rendbe tudom tenni.

Nyomtunk pár kört Domival, Gergővel és Turbival a Nagykovácsi melletti XCO pályán. Szerencsére egész száraz volt a talaj, sár szinte semmi, itt-ott kicsit puhább, "tapadósabb" volt az ösvény, de semmi extra. Jól lehetett csapatni. Turbi Marzója a BikeMen csapatának jóvoltából (nevetségesen kevés pénzből) megjavult a múlt hét óta, így már ő is tudta rendeltetésszerűen küldeni a Commenacalt.

Mentünk egy rövid kört, aztán kitekertünk a Nagy-Kopaszra, a Csergezán kilátóhoz. Ami az erdőben nem tűnt fel, mert nyomát sem éreztük, az rögtön feltűnt a kilátóhoz felérve. Méghozzá, hogy ordas erejű, hideg szél fúj. Turbival felszaladtunk a kilátóba, de nem sokat időztünk, mert másodpercek alatt elkezdtünk nagyon-nagyon fázni. Pár fotó és már lent is voltunk a többieknél.

Visszafelé száguldottunk egy nagyot a Z+-en, aztán a P3-on visszatekertünk a flowtrailhez. Közben én majdnem kicsaptam a jobb szemem egy vaskosabb ággal, ami benyúlt az útra, de én pont nem vettem észre, csak amikor már koppant a szemgolyómon és az orrnyergemen. Utána még vagy fél óráig pislogtam, hunyorogtam és könnyeztem. Nem volt kellemes élmény. A szemüveg nemcsak a bogarak ellen hasznos.

Még két kört mentünk a rövidebb pályán, de a harmadikra már senki nem vágyott igazán. Domi nagyon profi módon döngetett a Konával a lefeléken, de az utolsó körben felfelé már nem nagyon bírta erővel.

"Levezetés gyanánt" beültünk a Nagyszénás Menedékházba, a kedvenc kajáldánkba a főúton és jól visszatermeltük a testünkbe az előzőleg elégetett kalóriákat.

Sajnos hiába videóztam, a GoPro 8 csak az első 30-40 másodpercet rögzítette a felvételekből, a maradék időben képet nem vett fel, csak hangot. Sajna "rendes" videó így nem készült, bocsi. Helyette összeklikkeltem egy Relive videót a képekből.

Képek: Google Photos

Video: Relive

Track: Garmin vs. Strava

Táv: 17,75 km
Szint: 609 m
Idő: 03:34 óra

2022. összes: 40,87 km, 1301 m, 07:04 óra.

Az évi első bringázásom a Kevélyre vezetett, a Serrenők közül egyedül Turbi tudott velem tartani. A csillaghegyi Meki mellett találkoztunk.

Turbi a legújabb szerzeményét hozta, egy citromsárga, aluvázas Commencalt, amit pár hete szerzett be. Nagyon jó kiállású gép, minden szükséges fícsöre megvan, ami egy klassz Pass Porteshez elengedhetetlenül szükséges. RockShox Reverb dropper, Marzocchi villa 16 cm rugóúttal, plusz ugyanannyi hátsó rugóút, széles kormány, endurós geometria. Szóval klassz gép, amire azért ráfér egy alapos szerviz. A dropper sem 100%-os rajta és a Marzo is betonkemény, hiába állítottuk bárhová. De a mai kis kört vidáman kibírta így is.

Naszóval, Budakalász felé indultunk el és ezúttal nem végig a Z-n, hanem Sadove felől támadtunk a Kevélyre. Aztán persze csak a zöldön kötöttünk ki, amin felkapaszkodtunk a Kevély-nyeregbe. Útközben megálltunk a Pomázra, Kő-hegyre és a Visegrádi-hegység púpjaira néző kilátópontnál pár fénykép erejéig.

A nyeregből a sárgán átgurultunk a Mackó-barlanghoz. Régen jártam már erre, nem is emlékeztem, hogy milyen kellemes, izgalmas, technikás ösvényen vezet le ide. És a folytatás is legalább ilyen technikás, gyökerekkel, kifelé lejtő ösvénnyel és egy jó éles fordulóval megspékelve. Ez utóbbiban Turbi el is hagyta a pilótafülkét és egykisebb fát átkarolva állapodott meg.

A kék bringás (Koo) jelzésen átkerültünk a Kevély déli oldalára, hogy újból felmásszunk a nyeregig, ezúttal a kéken. A dózerúton volt pár nagyobb pocsolya, kevéske sár, de alapvetően nagyon kelleset gurultunk a melengető délutáni napsütésben.

A K-n azért megküzdöttünk felfelé. Igazából nem is annyira technikás, végig ki tudtam tekerni mindenhol, de háromszor-négyszer meg kellett állnom, hogy a pulzusom visszatérjen az élettel összeegyeztethető tartományba és ne kelljen a fülemen is levegőt venni. De ez az én puhányságom. Turbi leginkább tolta, pár helyen belepróbálkozott, de neki sincs még meg a versenyformája.

A nyeregből rendhagyó módon a P-n becéloztuk a Nagy-Kevély csúcsát, bár egyértelmű volt, hogy ez lesz a "serrenés" része a mai napnak. A 10-15 perc tolattyú felfelé azért nem volt kibírhatatlan, de én azért már éreztem némi fáradtságot.

A szokásoshoz képesti fordított irány lehetőséget adott arra, hogy kipróbáljam, le tudok-e jönni lefelé ott, ahol felfelé mindig, mindenki tolni szokta, az csúcs előtti utolsó köves szakaszon. Jelentem, sima ügy!

Amúgy az egész lejtőzés gyakorlatilag a parkolóban hagyott autókig frenetikusan jó volt! A P-n letechnikázni a Nagy-Kevély csúcsától, végigsasszézni az Ezüst-Kevélyen, 60-nal lezúzni a Kő-hegy dózerén, majd legvégül végigkanyarogni a Róka-hegy fenyőfái között.

A bő 20 km-en közel 700 m szint a végére olyan "TV tornásan" kellemes fáradtságot eredményezett, de klassz volt az utolsó méterig!

Képek: Google Photos

Videók:

Relive

Youtube - Kevély duplán

Track: Garmin vs. Strava

Táv: 23,13 km
Szint: 692 m
Idő: 03:29 óra

2022. összes: lásd fentebb! :)

Bár idén nem bringáztam túl sokat és a kondim sem volt valami acélos, azért összejött egy-két jól sikerült gurulás. Ami különlegessé tette ezt az évet az az, hogy Domi születésnapjára kapott tavasszal egy igazi mountain bike-ot (egy gyönyörű '21-es Kona Blastot, amin persze jópár dolgot fejlesztettünk az év folyamán), amiről aztán egész évben le sem lehetett robbantani. És ebből kifolyólag nagyon klasszakat bringáztunk szerda délutánonként és a közös hétvégéken, nyaralásokon. Nagyon örülök neki, hogy rákapott a bringázás ízére és iszonyúan büszke is vagyok rá, óriásit fejlődött ezalatt az egy szezon alatt!

Emellett a Serrenések terén sem sok panaszra lehet okom, volt jópár kiscsoportos és néhány nagyobb társaságot is megmozgató tekerés, egytől egyig szuper társaságban és hangulatban.

Ha ki kellene emelnem a top három bringázást, nehéz dolgom lenne, de azért - kis csalással - megpróbálom:

1. Muszáj megosztanom az első helyet, amin három bringázás is osztozik, mindhármat Domival kettesben tekertük végig: Ítéletidő, havazás, Csíki-hegyek, Nyaralás Fallóskúton (Fallóskút - Lajosháza kör), Wexl trails
2. A dobogó második fokán is osztozás van, mert a Börzsöny még mindig a legnagyobb kedvencem: a Börzsönyi macsek és az Őszi Börzsöny, fej-fej mellett a két legjobban sikerült "serrenős" túra volt idén
3. A Lukács Karolina Ferivel és Gyulával, király útvonalon egyértelműen megérdemli a harmadik helyet

Ami az éves statisztikát illeti (táblázatosan itt): Összesen 45 alkalmat rögzítettem a Garminnal (ami 2007. óta a legmagasabb szám), 1500,97 km-t tekertem és 34939 m szintet gyűrtem le, 167:24 órát töltve a nyeregben. Átlagosan 33 km-es távokat tekertem 776 m szinttel, 3:43 órás menetidővel.

Ami idén nem jött össze egyszer sem, ezért jövőre feltétlenül ki kell pipálni: nem mentem egyszer sem 2000 m feletti szintet (a Pass Portes du Soleil liftezései nem számítanak) és 100 km-nél nagyobb távot sem.

Szóval, az idei célszámok kitűzésénél a fentebbi hiányosságokat is szeretném pótolni. Tehát amit számszakilag szeretnék 2022-ben teljesíteni:

1. Legalább 2000 megtett km
2. Legalább 3 db 2000 m szint feletti túra
3. Legalább 3db 100 km feletti táv

Persze ezek tényleg csak a számok. Remélem sokat tekerek majd a Serrenőkkel és Domival is. Ami még jó lenne, ha teljesülne:

4. Bringázás legalább 3 alkalommal valamelyik külföldi bikeparkban
5. Bringázni legalább egyszer-egyszer a Bükkben, a Mecsekben és Sopron környékén
6. Összehozni egy legalább 10 fős csapatást

Szóval, kb. ennyi. Aztán meglátjuk, mit dob majd a gép.

{"version":2,"isGlobalStylesUserThemeJSON":true}

Mivel annyira már nem melegek a napok, hogy hosszabbakat menjünk, azt találtam ki, hogy megnézzük magunknak az "új" nagykovácsi XCO pályát. Hogy valami extra is legyen a körben, azt gondoltam ki, hogy Adyligetről Nagykovácsiba a "hegyen" keresztül gurulunk át. Értve ezalatt a térképen Hosszú-erdő-hegynek nevezett földtani képződményt.

Ami elsőre jó ötletnek tűnt, arról hamar kiderült igazi serrenést tartogat ötünk számára. Keskeny, sziklás, gyalog is nehezen járható ösvény. Viszont panorámában nem volt hiány és közben remekül szórakoztunk egymás küzdelmein. Domi derekasan helyt állt, ügyesen vette az akadályokat, pedig nem volt teljesen veszélytelen a terep. Az ösvény vége egy jó meredek, sziklás lejtőn gurított le minket a Remete-szurdokba, ahonnan adta magát a következő "feladat": felcipekedni magunkat (és a bringákat) a Remete-hegyre. Na ez azért nem ment olyan gyorsan, de legalább kaptak a srácok egy kis ízelítőt a Téryből. Felkapaszkodva a Remete-hegyre kellett pár perc pihenő, mire én is újra menetképes lettem. Hiába, ehhez azért kell(ene) a kondi.

A Zsíros-hegyre relatív könnyen és gyorsan átjutottunk, de mivel már vastagon benne voltunk a délutánban, az Alsó-zsíros-hegyet kénytelenek voltunk lehúzni a mai napra tervezett kipipálandók közül. Nagykovácsiba legurulva nem igazán tudtuk az irányt, így tettünk egy varga betűt kb. a Nagy-Kopasz irányába. Végül csak meglett a piros jelzés, onnan meg - bár jó meredek emelkedőn, de - meglett a pálya is. Elindultunk rajta a jelzést követve, többnyire továbbra is felfelé. Aztán csak elfogytak a kaptatók és meglett "A PÁLYA", azaz a lefelé csapatós utolsó szakasz, ami a Sebestyén-domb melletti kis kápolnáig kanyarogtunk lefelé. Szóval, végül csak meglett a single track pálya, pedig a végén már voltak kétségeink és a nap is kezdett alábukni a budai dombok mögött.

Mivel Gergőnek és Turbinak is otthon kellett volna már lennie, a legrövidebb úton gurultunk vissza Adyligetre. Én idefelé is azért próbáltam kerülni, hogy ne kelljen a főúton végigtekerni, így alaposan meglepődtemazon, hogy szinte végig van már aszfaltozott bringaút Nagykovácsi és Adyliget között. Hiába, jó rég jártam erre. De remélem ez változik majd, mert a pálya nem volt rossz, érdemes lenne kijárni rá gyakrabban.

PS: A mai menettel meglett az ez évre kitűzött 1500 km. Nem valami sok, legalább a duplája kéne, de az idei teljesítményem fényében ennek is örülök.

Képek: Google Photos

Video: Relive

Track: Garmin vs. Strava

Táv: 20,65 km
Szint: 585 m
Idő: 03:20 óra

2021. összes: 1500,97 km, 34939 m, 224:24 óra.