A mai poszt témája rendhagyó, mivel egy családi örökség folytán kezeim közé került tárgyról van szó. Méghozzá anyai nagyapám bringájáról. Az öreg 'Ganda Papa' 1909-ben született (amúgy pontosan 100 évre rá követte őt a dédunokája, Domi, 2009-ben) és szerintem valamkor a két világháború közötti időszakban tehetett szert a Kühne Grand Prix típusú serrenő masinára.

A Kühne gépgyár a mai napig létezik, fő profilja a mezőgazdasági gépek gyártása. Viszont az 1930-as évek elejétől az 1940-es évek végéig kerékpárokat, kerékpáralkatrészeket is gyártott, méghozzá nemzetközi szinten is elismert minőségben.

Szóval, a szóban forgó bringa is ebből az időszakból származik (mint a fentebbi, vagy épp ez az Európa). Egészen pontosan 1951. november 16-án jutott hozzá a nagyapám, legalábbis az alábbi papír - amit a tesóm talált a padláson - ezt bizonyítja:

Nagyapám is tudta, mitől döglik a légy, a Grand Prix a Torpedo hátsó aggyal szerelve anno a Kühne "zászlóshajója" volt, azaz a legdrágább típus a kínált modellek közül.

Sajna az emberöltőnyi idő eléggé megviselte a gépet, gyakorlatilag egy csomó egymáshoz csavarozott, rozsdás, foszladozó alkatrész volt csupán, amikor a kezeim közé került.

Jódarabig a tesóm szobájában díszelgett "fellelt állapotában", aztán amikor én költöztem oda, ahol addig a tesóm lakott, a bringa kikerült a sufniba. 2013-ban aztán kitaláltam, hogy akkor újítsuk fel a Papa bringáját. Kerestem a neten képeket, hogy hogyan is kellene neki kinéznie. Szerencsére akadt is pár szépen felújított darab, ami használható anyagot találtam, le is mentettem egy fotóalbumba. Körbefotóztam a bringát és levettem a méreteket a matricákról, plusz Corelben készítettem róluk rajzot. Ezzel egy jó pár évre el is halt a dolog, mert nem volt időm és energiám foglalkozni a felújítás konkrét fizikai aktivitást igénylő részével. Visszakerült a sufniba a bicaj, hogy ott még érlelődjön hét évet.

2020-ban vettem újra elő, mivel a Covid pandémiának köszönhetően a nyárra munkám nem lett, viszont időm az igen. Úgyhogy szépen nekiálltam az öreg Kühnét darabjaira szedni. A vázat teljesen lecsupaszítottam, és kiszortíroztam a még menthető alkatrészeket.

Takarítás közben rá kellett ébrednem, hogy a vázfelirat, amit eddig sima festésnek hittem, igazából nem volt soha lefestve (vagy ha igen, már rég lekopott), viszont szépen kidomborodik a vázból. Nagyon meglepődtem, hogy abban az időben ilyen igényesen készítettek már vázakat.

A csavarok, anyák, alátétek 90%-a, a kormány, markolat, stucni, nyereg, az összes küllő ment a kukába, menthetetlenek voltak. És sajnos az első agy is, mert az egyik küllőfurat ki volt szakadva. A Torpedo kontrás agyat megszabadítottam a rozsdától, szétszedtem, kipucoltam, összeraktam, működött. Ettől még nem voltam biztos benne, hogy ez fog visszakerülni a bringára.

Látva, hogy mennyi minden ment a kukába, illetve milyen eredeti alkatrészek hiányoznak, egyre inkább hajlottam afelé, hogy restaurálás helyett egy jól használható, restomod bringát építek majd.

Mindenesetre a vázat, villát, felniket, csomagtartót és lánctakarókat (egy volt a bringán és egyet találtam a sufniban) elvittem homokszóratni.

Egész szép lett az eredmény, csak épp elfelejtettem azonnal kezelésbe venni. Így aztán elkezdett szépen hétről-hétre visszarozsdásodni. És bevételem nem lévén, az alkatrészeket sem tudtam (inkább csak nem akartam) megvenni. Addig azért eljutottam, hogy a homokszórt alkatrészeket ősszel felcsiszoltam, lealapoztam és lefestettem. Újabb egy év pihi következett a projektben.

2021. őszén aztán úgy döntöttem, hogy karácsonyra csak illene összerakni a masinát. A restomod már biztos volt, úgyhogy 8 sebességes agyváltót és első-hátsó dobfékeket rendeltem meg az ebike.hu-ról a gépre. A régi, már lefestett, de nem túl erősnek tűnő felnik helyett is újakat rendeltem végül, így a küllőkkel együtt komplett új kerekeket raktam össze. Egyébként az agyak voltak a leghúzósabb tételek, a teljes rendelési érték 70%-át tették ki. Sajnos az általános alkatrészhiány miatt a kormány, a markolat és a nyereg kényszermegoldás lett, de majd keresek később a bringához jobban passzoló alkatrészeket.

Amint az alkatrészek megjöttek, nekiálltam összerakni a bringát. Bár komplett kormánycsapágyat is vettem, végül úgy döntöttem, visszateszem az eredeti csapágycsészéket és csak a csapágyakat cseréltem újra. Szerencsére méretben tökéletesen passzolt az új. A középcsapágyat és a fékkarokat, lámpákat egy második körben rendeltem meg, amikor már látszott, hogy lassan összeáll a bringa. A középcsapággyal nagy mákom volt, pont kaptam hozzá méretben passzoló, beütőcsészés, négyszögtengelyes monoblokkot. Így abban bíztam, hogy könnyedén visszaszerelhetem az eredeti hajtókarokat. A bibi csak annyi volt, hogy a régi hajtókarok nyílása pár tized milliméterrel tágasabb, mint a tengely mérete, ezért a tengely "kolompolt" és túl is lógott a hajtókart felrakva. Szerencsére találtam a limlomjaim között vékony lemezdarabokat, amivel ki tudtam ékelni ki a tengely és a haktókar közötti réseket (Mekk Mester level 1). A váltóbowden hosszával is kellett szórakozni egy keveset, a Sturmey agynak elég kreténül van kialakítva a rögzítő fészke. A biztonság kedvéért itt is trükköztem kicsit (Mekk Mester level 2). De végül csak összeállt a masina, csak a sárvédők, a lánctakaró és a csomagtartó hiányzott róla.

Az év valószerűtlenül tavaszias utolsó napján ki is vittem egy próbakörre, fék- és váltóbeállításra. És hamar szembesültem is az eredeti hajtókarok megmentésének egyetlen hátrányával (amire persze az előzetes számolgatások alapján számítottam is). Hiába a 8 fokozat és az elérhető legnagyobb, 25-ös lánckerék hátul, a méretes, 48-as első lánckerék miatt a legkönnyebb fokozatban sem könnyű tekerni a gépet. De ez legyen a legkisebb baj, úgyse akarok versenyezni vele. Ami a fékeket illeti, a dobfékek nem a legacélosabbak, de azért meg lehet állni a bringával. Talán ha majd egyszer bekopnak, a fékhatásuk is javul valamelyest.

Az egész felújítás legidőigényesebb része a festés előkészítés és festés volt. Ez a homokszórt alkatrészek esetében is így volt, de ott azért könnyebb és gyorsabb volt a folyamat. Bár új sárvédőket is vásároltam, a fényes króm színű, műanyag darabok sehogy se passzoltak a bringához. Stílusban sem igazán, de fizikailag egyáltalán nem, hiába 28-as kerékmérethez valókat vettem. Így maradt az eredeti darabok felújítása. Sajnos a sárvédőket a ramaty állapotuk és a vékony anyagvastagság miatt korábban nem vállalta a homokszórást végző cég, így azokat most kézi erővel álltam neki rozsdátlanítani, a régi, vagstag, fekete festékréteg maradványait lecsiszolni, a horpadásokat, sérüléseket amennyire lehet kiegyengetni, kijavítani. A festéssel is hetek mentek el, mivel piros és ezüst csíkot akartam tenni a sárvédőkre, ami mind külön-külön ment fel 3-4 rétegben, maszkolószalaggal kimaszkolva az egyes részeket. Bár macerás volt, csak elkészült és az eredmény is egész szép lett. A másik macerás feladat a sárvédők tartópálcáinak felcsiszolása, polírozása volt. Meg persze a lyukak méretre reszelése, mert az új tengelyek átmérői természetesen egy hangyányival nagyobbak voltak az eredetieknél. De legalább relítív gyorsan végeztem velük, mehettek fel a bringára a sárvédőkkel együtt. És naná, hogy a hátsó sárvédő pálcái túl hosszúak is voltak, ami csak kerekek berakása és a bringa talpra állítása után lett nagyon szembeötlő. A megoldás az lett, hogy hajtogattam beléjük egy "Z" betűt, hogy a hátsó sárvédő is normálisan, a kerék ívét követően álljon. Az újbóli felszerelés után el is vittük a tesómmal és Domival a bringát a Naplás-tóhoz. Még egy kis terepet kapott.

Már csak a lánctakaró és a csomagtartó hiányzott a bringáról. A csomitartó már megvolt lefestve, csak ki kellett javítani pár festékhibát, ami a sok ide-oda pakolászás közben keletkezett rajta. Meg hát rá kellett igazítai a bringára úgy, hogy ne üljön rá a sárvédőre. Ehhez kellett egy kis plusz hajlítgatás és támvillára szorító ellendarab egyengetése. A lánctakaró felrakása sem ment egyszerűen. A két, látszólag egyforma lánctakaróból a szebb állapotút festettem a váz színére, a másikat (ami eredetileg a bringán volt, elég gatya állapotban) próbaképp krómszínű festékkel fújtam le. Na a lényeg, hogy a színre fújt darab sehogy sem passzolt a bringára, mintha egy fél számmal kisebb lett volna. Maradt a másik. Ezt viszont flex-szel meg kellett igazítnai és kalapáccsal kicsit egyengetni, hogy egyáltalán kinézzen valahogy. És úgy döntöttem, hogy a festéket is levakarom róla, mivel a polírozott acél alkatrészek mellett nagyon sután nézett ki a króm festés. Pár órányi küzdelem árán lekerült róla a festék és szépen fel lett csiszolva, polírozva. Még egy óra játék és fent is volt a bringán. Csak épp a hajtókar minden elfordulásnál beleért. Szóval, utolsó körként a (nemcsak korban, hanem fizikailag is) kicsit hajlott hajtókarokat feszítgettem vissza pár millimétert, hogy mindkét oldalon megfelelően álljanak.

És voilá, készen is lett a teljesen menetkész, restomod Kühne Grand Prix!

Az eredmény nem lett tökéletes, de egyrészt nem is ez volt a cél, másrészt jól is áll a bringának, hogy egy-két helyen felfedezhető rajta az elmúlt évtizedek nyoma, harmadrészt első próbálkozásnak szerintem szép lett az eredmény. (Ha valaki az anyagi oldalát firtatná a projektnek, a munkaórákat nem számolva, a homokszórás, festékek, alkatrészek összesen cirka 200-220ezer Ft-ba kerültek. Egy hajlított kormány, fa markolat, a markolatváltó helyett retro stílusú váltókar és egy szép Brooks nyereg még 50-100ezer forint költséget jelent majd pluszban.)

Végszó helyett álljon itt egy előtte-utának montázs, az összes összegyűjtött és felújítás közben készült kép megnézhető a Google fotóalbumban:

PS: Ha már február 20-ra időzítettem ezt a postot (Apukám épp ma lenne 72 éves, de sajnos 2020-ban elment...), remélem, az ő '70-es évek beli, piros SR26-osára is jut majd idő és azt is legalább ilyen szépen rendbe tudom tenni.