Nem, Lukács Karolina nem egy nő (bár biztosan vannak jópáran, akiket így hívnak), hanem a mai bringázásunk két legélvezetesebb DH szekciója. Nevezetesen a Lukács-árok és a Karolina-árok. Viszont az a nagy helyzet, hogy ez a két, igencsak kellemes turista útvonal elég messze esik egymástól. És még messzebb van otthonról. Az odajutást ezúttal mégsem a lustább módon, autóval ejtettük meg, hanem nemes egyszerűséggel kitoltuk a bringát a kapun, felültünk rá és odatekertünk. Meg vissza. Mindezt háromfős csapattal, Feri, Gyula és én.
Reggel Feri átgurult hozzám, Gyulával az UVH-nál találkoztunk (konkrétan a hídon vár be minket). Szentendrére laza tempóban gurultunk át, végig a Római-parton, majd a Lupa melletti új bringaúton. Szentendréről a Bükkös-patak mentén kacskaringóztunk ki, Dömörkapuhoz már az aszfalton tekertünk fel. Érdekes módon könnyen ment a tekerés, az emelkedőt szinte meg sem éreztem. Eszembe jutott, amikor még a "pre-historic" időkben tavaszi bemelegítésként Prédikálószéket megcélozva tekertünk ugyanitt felfelé és Balázs már a Szentendre vége tábla előtti utolsó meredek emelkedőn teljesen el volt készülve. Dömörkapuig úgy kellett felimádkozni, hogy aztán onnan Bertók Attival együtt visszaforduljanak. Valahogy azóta kisebb lett a domb.
Dömörkapunál megálltunk egy rövid evés-ivásra, mielőtt rátértünk volna a Z+ jelzésre. A terv az volt, hogy minél többet haladjunk közvetlenül a Bükkös-patak mentén, illetve minél gyakrabban keresztezhessük. Ez olyannyira sikerült is, hogy már az első lehetőségnél a keresztezés helyett a mellette haladást választottuk, letérve ezzel a jelölt útról. Csakhogy a jelöletlen út meg hamar elfogyott és konkrétan a patakmederben találtuk magunkat. Persze kétségbe nem estünk, szépen, toronyiránt kievickéltünk a jelzett ösvényre.
A tekerés így is csak néháy tíz méter erejéig lett egyszerűbb, azután már a jelölt út is trükkössé vált. Jó párszor kereszteztük a patakot és egészen vadregényes környezetben, ami persze tetszett nagyon.
A kék jelzésre áttérve már a megszokott terep fogadott. A haladás is tempósabb lett, de az igazi őserdei díszletek szerencsére maradtak körülöttünk. A Sikárosi erdészházhoz kiérve továbbra is maradtunk a kéken. Átvágtunk a Sikárosi-réten, majd a kék és piros jelzés közös szakaszának végén - leginkább kíváncsiságból - jobbra kanyarodtunk továbbra is a kéken maradva.
Az első komolyabb emelkedő jött is hamar, először még rövidebb, kevésbé meredek formában, aztán már meredekebben, némi dzsindzsával fűszerezve, végül az aszfalt alatti utolsó 300-400 méteren bringatolós módozatban. Jól ki is tikkadtunk, mire felértünk az aszfaltútig. Én ki is feküdtem pár percre, amíg Feri és Gyula ettek-ittak. Hiába hoztam magammal két kulacs vizet, már nagyon a végén jártam, mivel a meleg miatt folyamatosan apadtak a tartalékok.
Szerencsére az aszfalttól kevésbé volt már meredek az út, az erdő is kicsit nyitottabb, ritkásabb lett. Az ismerős ösvényekre érve mindhárman megkönnyebbültünk kicsit és már csak a Matyi Büfé finomságai lebegtek lelki szemeink előtt.
A Matyi Büfében jól be is kajáltunk. Én előételként magamba tömtem egy meggyes rétest, amit aztán lefojtottam egy méretes hamburgerrel és kétszer fél liter limonádéval. Nem is volt kedvem megmoccanni se egy darabig.
Az első megmoccanás aztán egészen a parkoló melletti kék kútig tartott, ott feltöltöttük a kiszáradt kulacsainkat. Második megmoccanás gyanánt elgurultunk a kilátóig és belőttük a tervezett útvonal következő nevezetes pontját, a Rám-hegyet.
Mielőtt megindultunk volna a sárgán lefelé, még kinéztünk a Rezső-kilátóhoz. Onnan viszont már tényleg nem volt más, csak a lefelé. A sárga felső szakasza (értsd az aszfalt fölötti részek) igencsak kapaszkodós. Tulajdonképpen egy méretes kövekkel teleszórt, esőktől szétmosott árok, amiben nem igazán van ideális nyomvonal. Inkább a "csak éljük túl" típus, mintsem az élvezetes.
A pilismaróti aszfalton nyomtunk egy jobbost és kilátogattunk a Rám-hegyre. Feri és Gyula voltak olyan lusták és fel sem hozták végig a bringákat. Persze, mert nem akarták fölöslegesen fel és le is tologatni a gépeket. Hiába mondtam nekik, hogy lefelé sima ügy nyeregben is. Szóval, körbenéztünk, fotóztunk, megsimogattam a Ferenczy-sziklát, végezetül megmutattam a fiúknak, hogyan is kell levonulni bringával a hegyről. Követőre persze nem akadtam.
A Rám-szakadék tetejéig a Z4-en gurultunk vissza. Itt ágazik el lefelé a Z és az S jelzés. Mi természetesen az utóbbit választottuk és megint nem csalódtunk. Az Árpádvár oldalában és a Lukács-árokban végiggurulni frenetikus volt megint. Szégyen, hogy hét évvel ezelőtt jártam erre utoljára. És szégyen, hogy akkor még "lazán" ment a 2200 m szint.
Az élvezkedésnek persze rögtön jött a böjtje is, fel kellett tekernünk a Királykúti-nyeregbe. Ez általában nem szokott jól esni. Az "általában" itt leginkább a Téryk utáni hazatekerés részeként beiktatott Dömös - Királykúti-nyereg viszonylaton leküzdendő 350 m extra szint keserveit jelenti. Bár ezúttal a szint 250 méterre redukálódott, mivel nem Dömösről, hanem a Lukács-árok bejáratától indultunk. De így sem esett olyan jól. A monotonitást úgy próbáltuk megtörni, hogy Gyulával végigdumáltuk az utat felfelé menet. Feri már az elején elhúzott, hogy aztán a vége előtt párszáz méterrel várjon be minket.
A Királykútiból egyértelmű volt a lefelé irány, bár Gyula bepróbálkozott azzal, hogy ő inkább legurul az aszfalton. Egy röpke pillanat erejéig csábító is volt a 7-8 km laza gurulás Szentendréig, de egyben túl unalmas is lett volna. Így nem maradt más választásunk, mint az egyik nagy kedvenc, le a piroson a Sikárosig. Jó tempót lehetett menni rajta, nincsenek nehéz, trükkös szakaszok, az út is elég széles. Sőt, helyenként túl széles is lett az erdészeti tevékenységek folytán, az erdőirtásokról nem is beszélve. Nem kicsit lepett meg, hogy egy jó darabon eltűnt az erdő és csak a csonkok kandikáltak ki a földből.
Annak ellenére, hogy már mindenki fáradt volt (ki jobban, ki kevésbé), rávettem a srácokat, hogy a Tölgyikrekig még tekerjünk fel. A lázongásnak azért fennált a veszélye, mivel pont az elején (a lejtő alján) meredekebb a jelöletlen erdészeti út. Viszont az első száz-kétszáz métert leküzdve már kellemes meredekséggel emelkedik, miközben a panoráma is élvezhető.
A Tölgyikreknél jött a fekete leves, itt tudatosult Feriben és Gyulában, hogy hátra van még egy "aprócska" emelkedő a P+-on. De ha már ennyi szintet lenyomtunk és idáig tartottuk az útvonaltervet, nehogy már a végén kapituláljunk! A másik három lehetséges opciót (1. le a sárgán, majd fel Lajos-forráshoz, 2. A Lom-hegyen át a Z3-on le Lajos-forráshoz, 3. le a P-n Kiskovácsiba, a Holdvilág-árok aljába) gyorsan elvetettük és nekiveselkedtünk a "tényleg utolsó" emelkedőnek. Az eleje rögtön meredek, aztán lépcsősen még kapunk 3-4 kis lankásabb szakasz - rövid, meredek kaptató csomagot. Feriék a másodiknál már tolták a bringákat, én végig kitekertem egészen a Lom-hegyi murvás útig. Közben fent az ex katonai bázisnál keményen ment valami buli, zengett a tuctuctól a hegyoldal.
Miután bevártam Feriéket, legurultunk a széles murván és azzal a mozdulattal ráfordultunk a Karolina-árokra (aka P+). Ez a rövid lejtő elég trükkös, nagyon kell figyelni a kövekre és vízmosásokra, de baromi élvezetes. Az igazi örömködés viszont utána következett a Z+-on a Gyopár-forrásig. Elképesztően jó lendületes elejétől a végéig. Nem is csak nekem tetszett, Feri és Gyula is széles vigyorral az arcán ért le a forráshoz.
Itt még eldumálgattunk egy kínai e-bike-os sráccal (nem a srác volt kínai, hanem a bringa), aztán begurultunk Pomázra. Hazafelé ezúttal nem Budakalászon, hanem Szentendrén át mentünk és mivel porzott mindhármunk veséje, megálltunk egy kólára a lupai bringaút mellé kitelepült mini büfénél. A pesti oldalra a Megyeri-hídon gurultunk át és mievl nekünk is útba esett, szinte hazáig kísértük Gyulát.
A Fóti úti Lidl-től nem a szokásos Szilas-patak melletti úton tekertünk vissza a XVI.-ba Ferivel, hanem a vele párhuzamosan futó kétnyomos földúton. Ferinek akadt is egy rövid, de annál izgalmasabb afférja az út melletti lovardából rárontó nagydarab kutyával. Szerencsére személyi sérülés nem történt, ahogy anyagi kár sem keletkezett. De legalább jutott kaland az utolsó pár kilométerre is.
Annyi biztos, hogy egy nagyon jól sikerült túrát tudhattunk magunk mögött. Szerintem ezt Feri és Gyula is meg tudja erősíteni.
Képek: Google Photos - Lukács Karolina
Táv: 92,24 km
Szint: 1327 m
Idő: 09:58 óra
2021. összes: 1230,04 km, 29183 m, 186:32 óra.
