Igen, vettem autót. Kintről. Nem volt egyszerű történet, de kezdjük az elején. Ádámnál és Évánál. Ergo hosszú lesz... Szóval először is némi 

Előtörténet

Amióta az eszemet tudom, nálam a Porsche 911 turbo a non plus ultra. Már kisgyerekként is Porschékat rajzolgattam a rajzalbumba és a rajongás később sem múlt el, számomra ma is a legszebb forma a 911-esé. A hangjától meg most is libabőrös leszek, ha meghallom. A klasszikus Philadelphiai zsaru, a limonádé Porsche tolvajok, vagy akár a Bad Boys 3.6-osa, mindegyiket rongyosra néztem. Persze ha gyűjtő lennék, egy ilyen 356 Speedsternek is biztosan lenne helye a garázsomban:

Egyébként későn lettem autótulajdonos, 30 évesen, karácsonyra leptem meg magam az első autómmal. Vezettem sokféle autót előtte is, lévén autókölcsönzőben dolgoztam, de saját autóra nem volt szükség. Alfa, Fiat, Ford, Mitsubishi, Opel, Skoda, Suzuki legkülönfélébb típusai voltak a céges flottában, de a legtöbbet talán az F Astrák gumijait koptattam:

Aztán jött a nagy szerelem, a BUBU! Emlékszem, amikor az Autó Magazinban megjelent az első beszámoló róla , már akkor őrült birtoklási vágyat keltett bennem. Akkor még nem sejtettem, hogy 4-5 év múlva lesz egy ilyenem. Méghozzá Ő:

Használtan, 3 évesen vettem, kiváló állapotban. 2,5 évig jártunk együtt és imádtam. Már ha csak beleültem, széles vigyor kerekedett az arcomra. Pedig "csak" egy sima WRX volt, minden különösebb tuning nélkül.

Aztán 2007-ben kaptam egy céges autót és a Subi már szinte csak hétvégenként került elő a garázsból. A kihasználatlanság nem való egy ilyen autónak, ezért a Subaruklubon belül új gazdára talált, Rossi személyében.

Én meg szorgosan nyúztam a borzasztóan unalmas, ám legalább annyira megbízható Aurist majd' hat éven át.

Legemlékezetesebb élményem az Aurissal az ominózus ausztriai villám-majdnem-snowboardozásunk, amit Zsozsó, Viktor és Móni is a mai napig emleget.

De az Aurist nem tudtam soha megszeretni. Se szép nem volt, se igazán praktikus. És a kukaszürke szín sem volt a kedvencem. Hiába volt egy-két apróságtól eltekintve minden rendben vele, más autót akartam. Erősebbet, sportosabbat és a kutyák, meg a bringa miatt első sorban kombit. De előbb a Toyotát kellett eladni. Sokáig hirdettem 2,2 millióért, de alig volt rá pár telefon. Aztán áprilisban levittem 1,99-re és két nap múlva jött egy srác, megnézte és elvitte. Jöhetett az új autó.

A keresés

Hónapok óta nézegettem a HaHu-t és a mobile.de-t 1,5-2 millió forint között. Itthon rendőr Focusok tömegével, kókadt BMW-k, Audik, Mercik, néhány használhatónak tűnő japán darab. A kört aztán szépen beszűkítettem: benzines és hátsó, vagy összkerékhajtású kombi kell. Fekete, fehér, szürke, ezüst, piros és árnyalatai kizárva. Ezzel a több ezres merítést leredukáltam néhányszor tíz darabra. A német oldalon szintén nem jött fel túl sok találat. A márkaválaszték - rám teljesen jellemző módon - gyakorlatilag három gyártóra szűkítettem tovább: BMW, Merci, Subaru. A VW csoport autói azért estek ki, mert abban az árkategóriában, ahol én keresgéltem, nem volt olyan, ami formára, megjelenésre tetszett volna. Igazából a Merci is csak feltételesen billegett a kör határán, mert a régi W124-es E-ket kivéve nem igazán tetszenek. Se a C (W202,W203), se a pápaszemes E (W210). A W204-es C az igen és a W211-es E-kkel is kivagyok békülve, de azok 2 millió alatt nincsenek. Akkor mi maradt bent a rostán? BMW 3-as (E46), 5-ös (E39), Subaru Forester, Legacy, Outback.

Titkon sokáig reménykedtem egy szép 2006-os Foriban, de se itthon, se kint nem volt a 6000 eurós felső határ alatt. Outback csak 1-1 tűnt fel időnként, Legából volt pár említésre érdemes darab. Itthon is néztem egy "BKV kék" 2.5-öst, amiben még LPG is volt, de egyrészt kívül-belül nagyon le volt harcolva, másrészt a fapados felszereltség volt, tempomat nélkül. A tempomat pedig elvárás volt, mert azt az egy "fícsört" nagyon megszerettem az Aurisban.

Mivel az itthoni felhozatal nem igazán nyerte el a tetszésemet, egyre inkább München környékére szűkítettem a mobile.de-s kereséseket. München ugyan nem a legolcsóbb németországi város, viszont Pite barátomék ott laknak és már többször kérdezték, hogy nincs-e kedvem kimenni hozzájuk pár napra. Kézenfekvőnek látszott összekötni a kellemest a hasznossal, így le is beszéltük az időpontot. Közben a neten találtam egy ígéretesnek tűnő, minden földi jóval felszerelt 525d-t (igen, dízelt), ami tőlük 10-15 perc sétára volt. A biztonság kedvéért kotortam még néhány C Mercit is, aztán csütörtök reggel vonatra pattantunk Szandival és hajrá, kalandra fel! Itt azért megjegyzem, nem akartam mindenáron venni valamit, "ha találunk jó autót, akkor elhozzuk" alapon mentünk ki Pitééket meglátogatni. Ezért nem is vittem magammal tetemes mennyiségű kp-t.

Délután fél három felé értünk ki, a lecuccolás után szépen el is ballagtunk az ominózus kereskedésbe. Kb. mint Budapesten a Budaörsi úton, úgy sorakoztak egymás után a törökebbnél törökebb dílerek. Megtaláltuk a kiszemelt járgányt és a gyors mustra után szomorú sóhajtozásba kezdtem. Belül az üléskárpit eláztatva, csupa folt, kazettás (!) rádió, de ami a leginkább elvette a kedvemet, hogy a csomagtér ajtó és a motorháztető pereme is keményen rozsdásodott, tele volt szépen kipukkantható rozsdapúpokkal. Szóval hiába volt "csak" 4500 euró, lett volna vele munka bőven. Meg hát dízel is volt. Elsétáltunk. Visszafelé beztünk még 1-2 kereskedésbe a Bodensee strassén, de nem találtam nekem tetsző kocsit.

Pénteken körbejártunk a városban és megnéztünk 3-4 C mercit, de 5-6000 euróért mindegyik kehes, málladozó rozsdaboglya volt. Pedig a netre feltett képeket mindegyik makulátlannak nézett ki. Jó nagy kört S-Bahnoztunk a semmiért. Este újra végignéztem a mobile.de kínálatát és a hálón fennakadt egy 318i. Szintén Bodensee str, csak kicsit tovább kellett sétálni. Szombat délelőtt el is mentünk megnézni és üdítő meglepetés volt. Szép, metálkék szín, sehol egy rozsdafolt, szépen járó motor (viszont az olajlámpa világított), téli-nyári garnitúra, CD-s rádió, ülésfűtés, steptronic automata váltó, sötétített hátsó üvegek, sportdob, vezetett szervizkönyv (a kocsi szerint a szerviz már 3400 km óta esedékes, a könyv szerint az utolsó 140000-nél volt). Az elején mindkét oldalon volt enyhe húzásnyom, az egyik vese rögzítőfülei letörve (valószínűleg elfáradt a műanyag), a szélvédőn egy kavicsfelverődés, illetve a beltérben a hátsó üléstámlát vagy gyerek, vagy valami kisebb kutya kapargathatta meg, de összességében pozitív az összkép. Az automatától berzenkedtem kissé, de a próbakörön (igaz az olajszintjelző miatt nem meghajtva) szépen, lágyan váltogatott. A sok rom után 5000 euróért üdítő darab volt, na. Nem előlegeztem le, még kicsit meg akartam rágni a dolgot.

A vásárlás

A lakásba visszaérve a neten 4990 helyett már 5590 volt az ára (ahogy a kocsiba kiakasztott táblán is az volt), de minthogy én ott lobogtattam a korábbi árral kinyomtatott A4-es lapot, ennyiért oda kellett adják. Végül úgy döntöttem, hogy megveszem. Visszasétáltunk Szandival a kereskedésbe és megalkudtunk az autóra. Az 5000-ből már nem engedtek, viszont egy olaj- és szűrőcserét még belealkudtam az árba, amiről később számlát is kaptam (235 euró volt). Szóval az autó 5000, a 30 napos ideiglenes rendszám 180 euró. 500 euró előleget adtam (az idősebb fószer vitt el minket a bankig és vissza egy V8-as ML Mercivel), a többivel jövünk hétfőn délután. Addig elkészül a szerviz, megtörténik az átírás, meglesz a rendszám. Az utóbbihoz ott kellett hagynom a személyi és lakcímkártyámat, de csináltunk másolatot biztos, ami biztos.

Szóval nem volt más dolgom, mint megszerezni a számlámról a maradék 4700 eurót. Pitéék szépen el is altattak, hogy a bankban tuti fel tudom majd hétfőn venni a pénzt. A hétfő reggel így is indult, irány a Postbank. Kivártam a sort, ahol közölték, hogy csak automatából, a limitem erejéig tudok pénzt felvenni. Uhh. A limitem 250000 forint, amit talán fel tudok emelni a neten keresztül. Hazafelé még két próbát tettünk a Münchener és a Volksbank fiókjában, mindkét helyen ugyanaz a válasz: csak bankomatból juthatok pénzhez.

A lakásba visszaérve próbáltam felemelni a limitemet, de a VISA kártya felső limithatára 500000 forint. Az nem lesz elég, de mégis valamennyi. Felemeltem a limitet a maxra, amivel le tudtam emelni 1600 eurót. Már csak 3100 kellett, de már dél elmúlt, mire idáig is eljutottam. Elkezdődött az agyalás. Pitééknek nem volt annyi pénze, kölcsönkérni sem tudtunk. Az én számlámon ugyan ott volt a szükséges mennyiség, de hozzájutni nem tudtam. Aztán jött a szikra: Western Union készpénz utalás. De hogy? A neten magamnak nem tudtam utalni. A tesómat nem értem utol, Pitééknek nincs magyarországi számlája. Apunak ez túl nagy falat lenne. Akkor ki? Megvan, bg_! Gyorsan megbeszéltük a részleteket, de előbb le kellett csekkolni a WU fiókban, hogy menni fog-e a dolog. Elvileg minden oké volt, 3100 eurót fel tudok venni.

Rohanás vissza a lakásba (már vagy negyedszer tettem meg ma a pályaudvar-lakás kört), pénzt bg_-nek átutaltam, majd vissza a pályaudvarra a WU fiókhoz és vártunk. Fél óra múlva jött a telefon bg_-től, hogy a pénz elment, 5-10 percen belül felvehetem. Vártam még egy picit, aztán bementem felvenni a zsetont. Adom az igazolvány másolataimat, jogsit, egyik sem jó, eredeti személyi kell, vagy útlevél. Na, akkor uzsgyi vissza a lakásba az útlevélért. Előkotrom, de indulás előtt azért belekukkantok. Hát biza lejárt tavaly novemberben. Király. Akkor nincs más hátra, elbattyogok a kereskedésbe és elkérem az eredeti papírjaimat. Ekkor volt délután négy óra. Kereskedés nyitva ötig (de ígérték, hogy megvárnak), WU fél hatig, elvileg beleférünk. Visszafutottam a WU-hoz, adom az igazolványokat. Á-ááá, nem jó, itt az utaláson csak az első keresztnevem szerepel, az igazolványon meg két keresztnév van. Módosítani kell a megbízást, mert így nem adhatják ki a pénzt. Na itt már rendesen sík ideg voltam. Bg_-t visszaküldtem az OTP-be, ahol majd' 40 percig tartott megcsinálni a módosítást. Közben én tűkön ültem, Szandi is ideg volt, mert neki másnap dolgozni kellett és vonat már nem volt aznap. Végül negyed órával zárás előtt sikerült felmarkolni a pénzt és rohantunk a dílerhez a kocsiért. Nagyon le se csekkoltam, csak felmarkoltam a kulcsokat és a papírokat és húztunk is a lakáshoz bepakolni. 

Pite és Lili is jött velünk, úgyhogy kellett logisztikázni, hogy a csomagjaink elférjenek a négy téli kerék mellett. De sikerült. A tervezett délután három helyett este hét előtt pár perccel indultunk el haza az új szerzeménnyel, púposra pakolva. Az első 150-200 km-en én vezettem, aztán hazáig Pite vette át a kormányt, mert én baromi fáradt voltam az egész napos fel-alá rohangálás és a stressz miatt. Plusz a szemüvegem sem volt nálam, ami éjszaka azért kellett volna. Egy tankkal hazajöttünk, 7,8 litert fogyasztott a kis bömös a bő 700 kilométeren. Egy kétliteres automata benzinestől ez elég jó érték szerintem. Főleg, hogy jól meg is volt pakolva és szinte végig 130-140-nel jöttünk. Kocsi itthon, már csak egy magyar rendszám kell rá.

A honosítás

Mielőtt az egész procedúrának nekikezdtem volna, elvittem Jimmyhez az autót egy átvizsgálásra. Ez végül 100000 forintomba fájt, de a műszaki vizsgára muszáj volt megcsinálni pár dolgot. Ilyen volt az első futómű szilentjeinek és a jobb első lengőkarnak a cseréje (plusz utána futómű állítás), meg kellett csináltatni a kipufogó dob és a középső dob illesztését és új ablaktörlő lapátokat is tettünk fel. A szélvédőt 7000-ért csinálta meg Szita Feri és megnyugtatott, hogy a javított szélvédővel át fog menni a kocsi a vizsgán, nem kell cserélni. A biztonság kedvéért adott egy telefonszámot akárcsak Jimmy, hogy kivel intéztethetem 15 ezerért a vizsgát.

Én végül mégis magam álltam neki a procedúrának. A Rossi által ajánlott pomázi vizsgaközpontba jelentkeztem be, ahol a hátszél és ismeretség teljes hiánya ellenére átment az autó. Előtte még be kellett szereznem pár apróságot, aminek meglétét a vizsgán nem is nézték. Elsősegély csomag, izzókészlet, pótkerék. És kellett egy kétnyelvű adásvételi is, mivel a vásárláskor eszembe sem jutott kétnyelvűt íratni. Az Offi az egyoldalas, igen szellős adásvételit több mint 30000 Ft-ért fordította volna le, ami finoman szólva kiverte nálam a biztosítékot. Úgyhogy mondjuk úgy, hogy más módot kerestem az eredeti adásvételi kétnyelvűsítésére.

Ja, a pótkerék is jó sztori volt: azt hittem nincs, mert a csomagtér tálca alatti rekeszben ott volt a hely, de kerék nem volt benne. Ezért vettem egyet használtan óbudán egy sráctól, aztán amikor próbáltam betenni a csomagtér lap alá és sehogy sem passzolt (pedig 46-hoz való volt), rájöttem, hogy van még egy szint lefelé, a látszólagos pótkeréktartó rekesz alatt. Na, ott viszont ott volt az érintetlen, gyári mankókerék. Bakker... Szerencsém volt, a srác visszavette a tőle vett extra kereket. A csomagtér tüzetesebb feltérképezése során megtaláltam az addig szintén meg nem lévőnek hitt levehető vonóhorgot is, úgyhogy a kocsi vonóhoroggal lett végül levizsgáztatva.

A vizsgán amúgy két meglepetés is ért. Az egyik, hogy a kocsi annak ellenére átment, hogy a kipufogógáz mérésnél irdatlan füstfelhőbe borította a műhelyt és végig finoman füstölgött utána is, ahogy szépen, lassan végigment a soron. Tudtam, hogy indításkor néha pöffent egy-egy szép kék felhőt (szinte biztos, hogy csak a szelepszár szimeringeket kell cserélni), de az nem esett le, hogy hosszú alapjárat közben is megszívja magát olajjal. Én pedig jó sokáig járattam a motort, mielőtt begurultam a vizsgasorra, úgyhogy rendesen köpte a füstöt, amikor felpörgették a motort. Vörösödött a fejem rendesen, de a kocsi átment, az értékei amúgy a gyári szinten voltak. A másik viszont pozitív meglepetés volt, méghozzá, hogy a motor euró 4-es, ergo 9-es környezetvédelmi osztályba sorolták. Én abban a hitben voltam, hogy euro 3-as és 6-8 között lesz a kvo. Ez azért volt jó hír, mert a regadó némileg másképp alakul így elvileg.

A regadót a Száva utcában intéztem, méghozzá Sebi barátomnál, aki vámtisztként dolgozik ott. Ez számomra csak akkor derült ki, amikor az ügyfélszolgálatra belépve a legelső pultnál megpillantottam az ismerős arcot. Innentől ment minden, mint a karikacsapás. Papír kitölt, regadó befizet, igazolás megkap. Kész, pont. Egy óra alatt megvoltam. És az először kalkulált 260000 helyett csak 170000 volt a regadó. Nem rossz.

Az utolsó, okmányirodai kör volt a leghosszabb, reggel háromnegyed nyolctól délután fél egyig vártam a soromra, de maga az ügyintézés 10 perc sem volt. Rendszám megszerezve.

Szumma szummárum

Persze lehet okoskodni, hogy itthon ennyiért mennyivel jobb autót vehettem volna, vagy épp ugyanilyet jóval olcsóbban, de köszönöm, nekem jó lesz ez is!

Tartós teszt indul!