2012-ben is elérkezett a BEAC időpontja. Sajnos az elmúlt hétvégéken (igazából egész évben) nem sok időt tudtam bringázásra szakítani. Az okokat nem ecsetelném, lényeg hogy a kiesett időt azzal próbáltam pótolni, hogy munkába bringával jártam. Túlzásba nem vittem, de azért heti 1-2-3 alkalommal nyeregbe pattantam, büdös város ide, vagy oda.

A fórumon már hét elejétől (sőt már hetekkel korábban) beindult a szervezkedés, kapacitáltam mindenkit, akit csak tudtam, hogy ne hagyja ki az évadzáró túrát.

Az idő jónak ígérkezett, így a szombat reggeli rajtnál szép számú Serrenő különítmény sorakozott fel.

Börzsöny

Magyarkút - Nógrád

A rajtnál nem sokáig molyoltunk, gyors nevezés után bele is csaptunk a lecsóba, még a nagyobb gyalogos áradat elindulása előtt. Az első emelkedőt a két Gábor jól meghúzta, csak a két Andris ment velük. Magamat is meglepve én is gyorsan felértem, bg_-ék még épp látótávolságban voltak. Innentől a cél a felzárkózás volt, megpróbáltam utánuk menni, ami persze nem nagyon akart összejönni.

A második - rövid, de baromi meredek - kaptatónál aztán ismét látótávolságba kerültek, úgyhogy csakazértis nekimentem az eddig soha ki nem tekert emelkedőnek, amit a happybike-os Joe-val egyetemben sikerült végig kitekerni. Itt újból meglepődtem magamon, mert a mutatvány minden különösebb erőlködés, tüdőkiköpés és combbeégés nélkül sikerült. És még vissza is előztük azt a gyalogot, aki az emelkedő aljában egy rövid hajrával visszavette a pár méterrel korábban elvesztett pozícióját.

Az következő lejtőn be is értem az első négyest (Joe közben lemaradt), de a Nógrád előtti utolsó emelkedőn megint elléptek és csak az első EP-n értem be őket. A Gáborok úgy döntöttek, hogy nem várnak, hanem mennek a saját tempójukban, a két Andrison viszont erőt vett a közösségi szellem és megvárta velem a hátsó traktust. Közben én kegyetlenül belaktam a friss, puha zsíros kenyérből és ropogós paradicsomból, amit az EP-n kínáltak nekünk. 5-10 perc alatt befutottak és megkajáltak Zsozsóék is, indulhattunk tovább.

Nógrád - Csóványos

Lazán tekertünk végig a kéken, de Jandi és Andris elég hamar eltávolodott előlünk. Viszont ők elvétették a jobbos letérőt a dózerútról, úgyhogy a Saj-kútnál értek minket utol, ahol felfelé menet Atti egy szűkre vett, ámde erősnek bizonyult faággal leszaggatta a váltóját. Váltópapucstörés, fasza. Nálam ott volt a Scott tartalék papucsa, de a Cube AMS-é teljesen más formájú, sehogy sem akart bepasszolni. Atti már-már a feladás rémképével küzdött, amikor is megvilágosodtunk és a Scott váltópapucsát a hátsó kerék gyorszárjához rögzítettük. Kis igazítás még a váltópozíción és máris folytathattuk az utat. Hihetetlen, de elsőre pöpecül működött a váltás, semmit nem kellett a bowdenen, vagy a váltó végállásokon tekerni. A McGyver team (Atti, Kboy, a menet közben minket utolérő Janek és én) kitett magáért.

A Sajkúti-bércet már előre nagy horrornak harangoztam be, soha véget érni nem akaró tolás és kínszenvedés. Aztán ahogy ráfordultunk hirtelen nem is tűnt olyan lehetetlennek a dolog. Az első meredek rész csont nélkül meglett (pedig eddig soha), a második is csak a nagyon köves 10 méteres szakaszon kényszerített tolásra. Velem együtt Atti is lazán feljött, csak picivel tolt bele többet, mint én. A felső harmadra Kboy is felzárkózott, így a foltánhoz gyakorlatilag hárman egyszerre értünk fel. A keresztnél újból bevártunk mindenkit. Zsozsó itt a tavalyihoz hasonlóan újra befuccsolt, de ezúttal a hosszas győzködés sem használt, nem jött tovább. A Csóványosra kényelmesen feltolattyúztam a bringát, kissé demotivált Zsozsó feladása.

Csóványos - Kisinóci turistház

Fent a Csóvin Bandikaa kérdésére, hogy innen gurulunk-e (mert akkor felöltözik), nem tudtam határozottan azt állítani, hogy igen. A K-n végső soron először lefelé mentünk, de azt nem nevezném sima gurulásnak, másrészt utána meg van egy-két rövid felfelé, a Nagy-Hideg-hegyre feltolásról nem is beszélve. Atti nagyon jól jött a technikás részeken is végig, rá alig vártam 1-1 percet, a többiek viszont hamar elmaradtak. Hirtelen ötlettől vezérelve a rakodó után a sípálya meredek falának ugrottunk neki, ott másztunk fel az NHH-ra. A turistaházban benyomtam fél liter kólát és két palacsintát. Mire a palacsintákat magamba gyömöszöltem, az utolsónak befutó Janek is épp újra menetkész lett. Negyed egy volt, elméletileg még belefért volna a kettes komp elérése, ha meghúzzuk a tempót egy kicsit. Erre a mondásra neki is lendült az hatosfogat (Atti, Janek, Joe, Kboy, Tomi, én). Ugyan azt mondtam magamnak, hogy az Inócin óvatos leszek, de ez kevéssé sikerült. Viszont cserébe hamar lent voltam a harmadik EP-n, ahol a "pontőregúr" megpróbált valami pillecukrot a számba tuszkolni (utólag kiderült, hogy nem csak velem volt íly kedves), de én inkább a boci karamellára fentem a fogam. Janek kivételével (ő még az Inóci tetején lemaradt) 4-5 percen belül mindenki egy darabban leért - ilyen sem volt még, hogy esés nélkül megússzuk.

Kisinóci turistaház - Törökmező

Mivel a kettes komp eléréséhez kifejezetten szűkös volt az idő, Kóspallagtól a K helyett a Koo-n (aszfalton) zúztunk át Törökmezőre. Majdnem végig én mentem elöl, alaposan szét is csaptam magam, ami a 35-40-es tempó fényében annyira nem is csoda. Tomi eléggé le is maradt a végére, Atti meg aggódhatott azon, hogy mi lesz a pecsétjeivel, mert az ellenőrző lapja Tominál volt. A levesből nem ettünk és mivel Tomit sem értük el telefonon, röptében indultunk is tovább Hegyes-tető felé.

Török-mező - Hegyes-tető

50 percünk maradt a kompig, ami nagyon szoros, úgyhogy Köves-mezőig újfent aszfalton csaltunk. Tomi két perccel utánunk ért Törökmezőre, telefonon megbeszéltük, hogy utánunk jön aszfalton. Köves-mezőig nem ért utol, úgyhogy amíg mi Hegyes-tetőre másztunk, őt leirányítottam közvetlenül a Nagymarosra a komphoz, a K+-on. Nagy meglepetésemre közvetlenül Hegyes-tető alatt Jandi és Andris robogott el szembe lefelé, ezek szerint nem is volt olyan nagy előnyük. A kilátóhoz a dózeren mentünk fel körbe, a pontnál engedélyeztünk magunknak 3 perc dinnyézést. Még mindig a túra egyik fénypontja a hegyes-tetői friss dinnye.

Hegyes-tető - Nagymaros

A kilátótól lefelé "visszafelé" mentünk a K-n  egészen Köves-mezőig. Az egész 5 perc volt. Majd újabb 5-6 percbe telt a K+ vízmosásos és szétbombázott részein levergődni a komphoz. Nagy meglepetésemre ott ejtőzött Kurucz Gabi és bg_ is, meg persze Jandi és Andris. A visegrádi részre újra összejött a Serrenők csapat. És még maradt időm egy szelet kenyérre és egy kólára is.

Visegrádi- és Budai-hegység

Visegrád - Nagy-Villám

Kálváriám kezdete. A kompon ácsorogva, miközben a Scottot támasztottam, Kurucz Gabi egyszer csak megjegyezte, hogy "jó lenne, ha valamit csinálnál a kerekeddel, mert így kurva szar lesz tovább menni". És tényleg, az első kerék a felnin ült. Defekt. Partot érve eltoltam-gurultam az első kútig, ahol mindenki feltöltötte a vízkészletét, én meg nekiálltam defektet szerelni. A tüske meg is lett, a lyukra egy BBB gyorstapaszt tettem, hátha kibírja. Felfújtam a kereket, de mire visszafordítottam a bringát, érezhetően puhább lett. Újabb pumpálás, aztán rábíztam a dolgot a Slime-ra, amitől már így is szép zöld volt a külső gumi belső fala. Persze továbbra is eresztett a gumi, de azért elindultunk felfelé a Fellegvárhoz.

A Gáborok és Andrisok elhúztak, én meg kénytelen voltam az első alkalmas helyen újra nekiállni szerelni. Kboytól kaptam két foltot, mivel nemcsak a vacak öntapadós BBB folt vált le, hanem találtunk még egy kisebb lyukat is. Foltozás, fújás, aztán észrevételezés, hogy a külsőt fordítva tettem fel. Gumi leenged, külső megfordít, újrafúj. Épp csak 20 perc volt a mutatvány. Andrisék már majdnem bealudtak a Fellegvárnál, mire felértünk. Sziesztáztunk a gatyarohasztó melegben még vagy 5-10 percet, aztán felcaplattunk a Nagy-Villámhoz, aszfalton.

Nagy-Villám - Pilisszentlászló

A Nagy-Villám pecsétjét már Nagymaroson megkaptuk, úgyhogy az időközben felért pontőröknek épp csak intettünk és gurultunk is tovább. Végre nem kellett rohanni, beszélgetős-kirándulós tempóban tekertünk. A barát-halmi mászóka előtt nem sokkal tűnt fel, hogy megint laposodik az első gumi. Mit mondjak, nem örültem. De a Moli-pihenőhöz azért feltoltam a bringát a defektes kerékkel.

Tomi kivételével mindenki elment, úgyhogy ketten telepedtünk le harmadszor is gumit szerelni. A bent lévő belsővel nem vacakoltam tovább, előszedtem a tartalék belsőt. Persze az is defektes volt. Tomi ugyan felkínálta az ő belsőjét, de az autószelep nem fér át a Crossmax ST felnijén, maradt tehát a foltozás. Kissé elkapkodtam a dolgot, mert felfújás után rögtön ereszteni kezdett megint a kerék és kiszedve látszott, hogy a friss ragasztás nem tartott. Már annyira elegem volt az egészből, hogy legszívesebben lehajítottam volna a bringát a hegyről, egyenesen bele a Dunába. Ússzon le Pestig. Nagy mákomra egy épp mellettünk elhaladó sráctól kaptunk egy zsír új prestás belsőt, azzal két perc alatt megoldottam a problémát. Innen már ment minden az elvárások szerint.

Megmásztuk a kerítéseket, átgurultunk az őszi kikericsszőnyeggel borított Vízverés-nyergén, végig az Urak-asztala oldalában, le Pap-rétre, majd fel az aszfalton. A K leágazásánál szétváltunk Tomival, ő az aszfalton gurult le, én egy fergetegeset száguldottam az erdőben Pilisszentlászlóig. Minden egyes méter tömény élvezet volt lefelé, nyomtam ami kifért a csövön és közben fülig ért a szám.

A Kisrigóba épp előttem ért be Tomi és az egyik asztalnál még ott ült Atti, Joe és Kboy. Ők is épp végeztek, a többiek már elhúztak. Bent pecsételtem magamnak, aztán belapátoltam az ingyen ragulevest, amit leöblítettem újabb fél liter kólával. Attival és Joeval Tomit is megvártuk, de ő már nagyon nem akart tovább jönni, csak nagy rábeszélésre.

Pilisszentlászló - Dobogókő

A Királykúti-nyeregbe aszfalton tekerünk fel, a P3-ra viszont Tomit már nem sikerült felcsalni. Ugyan mondta, hogy induljunk csak, majd jön utánunk, de elég egyértelmű volt a nyúzott ábrázata alapján, hogy inkább lefelé veszi majd az irányt. A dobogókői EP-hez már csak hárman értünk fel, Atti, Joe és én. Bezsebeltük a pecsétet és a sötétedés elől menekülve rávetettük magunkat a sárga jelzésre.

Dobogókő - Lajos-forrás

Nagyot lejtőztünk a Fagyoskatonáig. Én legalábbis állatira élveztem a kövek kerülgetését és az ideális ívek keresését. Az örömködés után sietősen haladtunk a dózeren is a Tölgyikrek felé, de a kedvenc csiki-csukis részt nem felejtettük ki. Lajos-forrás fölé felmászni az S-en számomra nem volt leányálom, kezdtem fáradtnak érezni magamat, nem pörgött már a lábam. Azért a tolás szégyenétől megkíméltem magamat, mert a két erőművész ott loholt a nyakamban. 

Mire leértünk a csinos hölgykoszorú vigyázta EP-re, teljesen be is sötétedett. Zsírosdeszkáztunk, sütiztünk, teáztunk. Aztán mégegyszer ugyanezt, miközben beüzemeltük a lámpákat. Atti nem nagyon készült az éjszakai menetre, csak egy soványka mezei ledes lámpa volt nála, ami tempós haladásra nem, legfeljebb botorkálásra volt elég.

És evés-szerelés közben a lányoktól megtudtuk a nap hírét: ez az utolsó BEAC Maxi, nem lesz több, kész vége. Lesz helyette valami más, más néven, más útvonalon. A klasszikus BEAC Maxi megszűnik létezni.

Lajos-forrás - Csikóváralja

A P+ felé felfelé a dózeren félútnál rám telefonált Kurucz Gabi, hogy merre járunk. Ők épp akkor voltak lent Csikóváralján. Mivel alig 10 percre voltunk, megvártak minket. Mi meg egy jót száguldottunk lefelé a Karolina-árokban, majd a Z+-on. Az EP-n Joe odaadta Attinak az egyik lámpáját, hátha azzal jobban lát majd. De igazából így, az újra egybeverbuválódott csapatban nem igazán érezte hiányát, annyi fénykard hasított bele a sötétbe.

Csikóváralja - Kevély-nyereg

Az éjszakai bringásokat az autósok nem szeretik, vagy csak túlságosan sietős nekik, mert félnek a sötétben nem tudom, de Csobánkánál volt némi türelmetlenkedés és dudálás, amikor átvágtunk az úton be a (régi) P jelzésre. Persze nyilván rám dudáltak, de én hamar eltűntem a fák között. És végig ki is tekertem az első meredek részt, pedig spórolásból az első lámpám be sem volt kapcsolva. Ez persze csak akkor tűnt fel, amikor elindultam elsőnek felfelé és hirtelen marha sötét lett. Csakhogy izomból a kormányba kapaszkodva nem volt olyan triviális bekapcsolni a lámpát. Valahogy azért sikerült.

Még a Kevély előtt Jandi került előre és fel is vitt minket a sötétben az S-re. Én kifejezetten hálás voltam a plusz 25-30 méter szintért. El azért nem tévedtünk, hamar visszataláltunk a P-re és meg sem álltunk a nyeregig. Én az utolsó 150-200 méteren túl fáradt voltam már ahhoz, hogy a köveken zötyögjek gyökkettővel, inkább toltam egy kicsit a változatosság kedvéért.

Kevély-nyereg - Virágos-nyereg

A Kevély-nyeregből lefelé persze előre lettem tessékelve, zúzzak én le elsőként a durván köves K-n. Ez sikerült is elég jól, 2-3 percet vártam a második helyezett Attira és azt sem értettem igazán, hogy milyen letörésekről meg vízmosásokról beszélnek a többiek. Nem is volt ott semmi.

A Köves-bérc ellenben már megszedte áldozatait, először Jandi hasalt egyet Pilisborosjenő határában egy bakháton, aztán az "igazi" Köves-bércen lefelé Atti borult át a kormányon. Szerencsére mindketten megúszták karcolásokkal. Én a Köves-bércet is nagyon élveztem, pikk-pakk lezúztam rajta, aztán az aszfalt tetején kifeküdve relaxáltam, amíg a többiek is mind lekecmeregtek.

A téglagyárin felfelé már nem voltam ekkora májer, utolsóként talicskáztam fel rajta a bringát. A két Andris, Atti és Kboy még az alsó, kevésbé meredek részen elhúztak, esélyem nem volt tartani a tempójukat. A meredeken meg Kurucz Gabi ment el, bg_ és Joe nem sokkal előttem sétáltak fel.

A Virágos-nyeregnél Kurucz Gabi a defektes kerekére pumpált rá, hátha kibírja a célig, Atti és Joe lámpája is lemerült, de hát innen már nem volt az a malőr, ami meggátolt volna minket, hogy célba érjünk.

Virágos-nyereg - Hűvösvölgy

A Határ-nyeregig Jandit kergettem, jó tempót mentünk végig. Perverz módon élveztem, hogy ott vagyok 30-35-tel a nyakában és a hirtelen felbukkanó kövek kikerülésére egytized másodpercem van. A Határ-nyeregből sikerült eltévedés nélkül begurulni a célba (a Macis parkolónál helyből a jó sorompó jó oldalán fűztük át magunkat a fél méteres résen). Legalábbis Jandinak, Andrisnak, Kboynak és nekem. A többiek még beletettek egy-két plusz fordulót a végére.

Az utolsó BEAC Maxi emlékére két emléklapot és kitűzőt kaptunk. Meg persze a szokásos meleg levest. És ezzel le is zárult egy korszak. Bye bye, BEAC Maxi, jó volt veled!

Képek: Google Photos.

Track: Garmin Connect

Táv: 111,67 km
Szint: 3593 m
Idő: 14:56 óra

2012. összes: 2385,13 km, 50723 m, 238:38 óra.