Előkészületek

Az idei PPdS szervezése nem volt egy egyszerű feladat. A tavalyi eleve elmaradt a Covid-19 miatt, de az ideinek a megszervezése körül is sok volt a bizonytalanság. A mi részünkről is (ki jön, ki nem, ki kit hoz "pluszban", szállás, hogyan utazunk, oltásigazolások, stb.) és a szervezők részéről is (lesz, nem lesz, milyen formában lesz). Aztán ahogy közeledett a júniusi időpont, egyre több infó csöpögött minden csatornán.

A nagy számú regisztrált résztvevő miatt az eseményt két hétvégére osztották szét és önkéntes alapon lehetett egy korábbi alkalomra átjelentkezni. De ez sem ment egyszerűen, mert első körben nem volt elég átjelentkező. A tracken is kellett változtatni, mert Svájc idén kiszállt a buliból, így nemcsak a Champéry-i lift aljában lévő sajt fondue-nek mondhattunk búcsút, de a regisztráció is átkerült a francia oldalra. Ebből kifolyólag a "start csomagokat" is a Pointe des Mossettes "hüttéjében" voltunk kénytelenek átvenni (és cipelhettük magunkkal egész nap).

A vírushelyzet folyamatosan enyhült, de a korlátozások feloldásáról, lazításáról csak az utazás előtti utolsó héten jött a döntés, így - bár Domi és Szandi is szívesen jött volna (a tesóm meg végig hezitált, ráadásul ő olyan oltást kapott, ami tőlünk nyugatabbra nem volt fent az EMA listáján) - egy huszáros vágással úgy döntöttem, a "kis család" itthon marad, csak én megyek a srácokkal. Ez a kiutazást is nagyban egyszerűsítette (és "olcsósította"), mivel öten kényelmesen elfértünk a szokásos módon kölcsönkért és -kapott kisbuszban.

Az egyetlen megmaradt nagy kérdőjel az időjárás volt, az előrejelzés alapján sajnos egész hétvégére folyamatos esőt jeleztek, sanszos volt, hogy óriás dagonyába és/vagy a szálláson döglésbe fullad az idei kiruccanás.

Meghátrálásról azonban már szó sem lehetett, már minden le volt zsírozva. És hát ha menni kell, akkor menni kell.

Kiutazás

Szerda éjfél előtt indultunk (legalábbis Miki és Gergő ekkorra ért oda hozzám). Felvettük a két Ádámot (én már félig aludtam közben) és meg sem álltunk Münchenig. Csízt valahol München mellett, az Autobahn egyik parkolójában vettük fel, vele egészült ki hat főre a brigád.

A "Rezsó Trafik" leghátsó üléssora minden, csak nem kényelmes. Az utolsó 4-500km-en kínomban már nem tudtam, hogy helyezkedjek, hogy ne nyomja se a combomat, se a hátsómat, se a gerincemet valamelyik vasdarab, ami átnyomódik a vézna szivacsozáson.

Szerencsére délután négy óra előtt pár perccel pedig már a szállásunk előtt áztunk az esőben. Bár kívülről a szakadó esőben elég gyászosan festett, belül azért eléggé rendben volt a kecó. El is foglaltam gyorsan az emeleti "lakosztályt", amihez saját fürdő és WC is tartozott. És mivel hely volt bőven, osztoznom sem kellett senkivel. Perfekt.

Pénteki menet

Pénteken hajnalban még javában zuhogott az eső, reggelre azonban csak a sűrű, kövér felhők maradtak a hegyek csúcsaira telepedve. Gyorsan el is nyelte a Planachaux lift kabinját a sűrű fehéres-szürkés tejföl a Croix de Culet-re felfelé. Fent mi lettnk a szendvicsben a hús, alattunk, felettünk felhők, körülöttünk kristálytiszta idő. A kék ég néha ki-ki kandikált a felhők sűrűjéből.

Az esőkabátok hamar felkerültek, mert hát nem volt épp melegünk. A kivétel MÁdám volt, aki a nap jó részét egy szál trikó-rövidgatya kombóban nyomta végig.

És ahogy számítani is lehetett rá, sár minden mennyiségben. Leginkább a híg, folyós fajtából, úgyhogy elég hamar nyakig borított mindenkit a barna trutyi. Megmondom szintén, nekem pár lejtmenet után elegem is lett belőle és a legsarasabb szakaszokon inkább csak pianoban csorogtam végig.

Délutánra aztán előbújt egy rövidke időre a Nap és az időközben három kétfős csapatra szakadt társaságunk részben újraegyesült a Les Lindarets-i kajálós checkpointon. Morzine-ba Csízzel, Mikivel és MÁdámmal együtt gurultunk át, Gergő és Ádám valahogy lekeveredtek Chatel-be és onnan már nem értek be minket a nap végéig.

Az utolsó liftek eléréséhez már a mi négyesünknek is sietni kellett, Gergőéknek hatalmas mázlijuk volt, hogy még épp fel tudtak jönni a hivatalos záróra után is tovább járatott felvonókkal.

Mindenesetre az utolsó hosszú murvás-aszfaltos száguldás nekem nagyon kellett, hogy pozitívba forduljon a dagonyázós nap mérlege.

Szombati lazulás

A pénteki nappal ellentétben ragyogó napsütésre ébredtünk és szerencsére ez nem változott az órák múlásával. Ennek örömére a délelőtt henyéléssel telt, amit Gergő Santa Cruzának "tubelessesítése" színesített. Viszont ebédelni a szemközti hegyoldalba látogattunk át. Miki és MÁdám a lustábbik énjüknek engedelmeskedve felbuszoztak a La Cantine des Rives-hez, négyen pedig felsétáltunk a Galerie Défago-n. A kaja nem volt olcsó (mit is várnánk Svájcban?), ellenben szerintem finom volt (legalábbis amit én ettem).

A szállásra visszaérve én még tekertem egy kört a falu keresztjéig, ahová MÁdám is elkísért. Közben Csíz és Gergő a szállás előtti játszótéren jógázott. Épp a "jógaóra" végére értünk vissza és MÁdám rögtönzött "head&shoulders" reklámjából fergeteges marháskodás kerekedett, amit persze videón is megörökítettünk az utókor számára.

A napot éjszakába húzódó fék légtelenítéssel zártuk. Ádám Trekjén másodszori próbálkozásra sikerült a tulaj által elvárt fékérzetet varázsolni, erre aztán Gergő is vérszemet kapott. Az ő Code-jával már kevésbé voltunk szerencsések, de annyira azért jó lett, hogy másnap reggelig még aludni is legyen időnk.

Vasárnapi menet

Vasárnapra nagyságrendekkel javult a sárhelyzet, egész élvezetes napot raktunk össze. De sajnos csak miután akaratunk ellenére áldoztunk a hegyistenek oltárán. Még szinte el sem kezdüka napot, amikor MÁdám a Pre La Joux lifthez levezető meredek köves és kanyargós hegyi úton behúzta a Fekete Pétert. Hatalmasat perecelt egy látszólag ártalmatlan helyen, arccal és vállal érintőre véve a talajt. A bringa egyben maradt, de ő sajnos feladni kényszerült a mai menetet. (Cserébe jópár sörrel alaposan eláztatva magát szórakoztatott minket este a szálláson, amíg be nem ájult az ágyába.) Komoly baja szerencsére nem esett, de ezt akkor még nem tudtuk, amikor a tinédzser korból épp csak kilépett mentősők betessékelték a szirénás autóba.

Megmaradt kompániánk viszont fergetegeset csapatott a hátralévő néhány órában. A Rochassonstól Csíz egy lejtmenet erejéig igazi, nagybetűs SERRENÉSt kerekített nekünk, miközben alternatív útvonalon prábáltunk visszajutni a felvonó lenti állomásához. Én közben egy lassú defektet is begyűjtöttem, úgyhogy a "People" line-on lenyomott egy kör után kényszerpihenőre küldtem magamat és vártam, hogy a bucira fújt hátsó gumiból mennyi levegő szökik ki, amíg a kifelé fröcsögö és lassan megszilárduló tej be nem tömi teljesen a lyukat. A kényszerpihenő alatt segítettem a korgó gyomromon is, remek carbonara spagettit toltam magamba, amíg Mikiék nyomtak még 1-2 kört. Egyedül Ádám vállalt velem szolidaritást, talán mert már ő is éhes volt egy pöttyet.

Les Lindaretsben én nem is kajáltam, de a többiek alaposan megtömték magukat. Kaja után az Avoriaz Bike Park pályáit vettük célba és kifulladásig nyomtuk a Seraussaix lift alatti 4-es és 8-as pályákon. Csíz, Miki és Gergő inkább a 8-ason repkedtek, Ádám és én a ritmusosabb, kellemesebb és könnyebb 4-esen élveztük ki a képességeink adta lehetőségeket. Legalábbis ami engem illet. A Bálnában lett volna jóval több is, a szük keresztmetszet én voltam. Hiába, nem születtem madárnak. A sokadik menet végére már mindenki rendesen érezte karját, combját, nyakát, vállát, ujjait. Kimaxoltuk a napot, semmi kétség.

Hazaút

Az elindulást nem kapkodtuk el, már csak azért sem, mert a bérelt bringákat még vissza kellett vinni a kb. 40km-rel arrébb lévő üzletbe. Ez azt jelentette, hogy a buszba bevágtuk a csomagokat, bérbringákat és a három milliomost, akinek volt pénze a bérlésre, mi pedig, akik saját bringákat koptattunk az elmúlt pár napban is (Ádám, Gergő, én) legurulhattunk aszfalton Montheyig. Szerencsére ragyogó napsütésben lejtőzhettünk végig Val-d'Illiez kanyargós főútján. A Montheybe leérés időzítése olyan jól sikerült, hogy Gergőék épp bementek reggeliért a helyi Aldiba, amikor Mikiék befutottak a busszal. Mivel így már volt kinek vigyázni a bringákra (rajtam kívül), elgurulhattam megnézni a szomszédos Alfa szalon felhozatalát. Épp egy fehér színű "racing" design fóliás Q4-et mozgattak a telepen belül. Hát kérem, annak az autónak - a négy hengere ellenére - olyan hangja volt, hogy majd lefostam a bokámat. Sajna az ember hamar elviharzott, miután leparkolta a gépsárkányt, úgyhogy nem volt lehetőségem megkérdezni milyen "hangrendszer" került a gyári helyére. Viszont a Garage Alize SA oldalán megtaláltam az akciós árú szépséget:

Visszaérve a buszhoz csak be kellett dobni a bringákat és már roboghattunk is hazafelé. Én - némi túlzással - kényelmesen elvoltam a hátsó traktusban egész úton. Münchenig Csíz vezetett, miután ő kiszállt, Gergő vette át a kormányosi szerepet és hazáig át se engedte. Éjfél előtt értünk Budapestre, gyorsan "kiszórtuk" a két Ádámot, majd én következtem. Éjfél után pár perccel már házon belülre is kerültem és egy jó nagy szunyával zártam az előző négy nap izgalmait.

Képek: Google Photos

Miki videói: Youtube Stargazerhu

Trackek:
Péntek: Garmin vs. Strava
Vasárnap: Garmin vs. Strava

Táv: 91,49 + 82,80 km
Szint: 5776 + 5385 m (ennek persze bő 80%-át lifteken ülve abszolváltuk)
Idő: 05:52 + 05:06 óra

2021. összes: 971,59 km, 24269 m, 155:51:57 óra.