Illatfürdőzés Prédikálószéken

2009. április 12. 23:59 - Samorost

Ha április, akkor Prédikálószék és kis szerencsével tömény illatfelhők. És csak hogy kerek legyen a dolog, megfűszereztük az útvonalat egy kis Lajos-forrással, Pap-réttel és Vörös-kővel. Bő tucatnyian indultunk neki a túrának a Megyeri-hídtól, Pomázon feltankoltuk a kulacsokat (már aki ezt korábban elmulasztotta), aztán hajrá fel a Z jelzésen. Ezúttal a meredek, vízmosásos rész abszolút járható volt, és itt még a társaság is bírta erővel. Persze a Z leágazásánál páran a jelzést ökvetve lefordultak jobbra, de még időben visszatessékeltük őket a helyes irányba, a K+-ra. Az erdőből kiérve nem sokat változott a helyzet a korábbiakhoz képest. Út helyett mély, kőkeményre száradt kerékvájatokban és patanyomokban tobzódhattunk egy jó darabon.

Lajos-forrásnál csak egy rövidet pihentünk, aztán mentünk is tovább a K+ jelzésen. Először egy kicsit föl, aztán egy jó darabot le, egészen a dömörkapui aszfalt alatti patakig. Innen megismételtük a múlt heti "gázlózást", csak most a másik irányból csörtettünk végig a völgyben. A sikárosnál kimentünk az aszfaltra, de nem kellett sokáig monotonan taposni a pedált, már vághattunk is neki a P∆ falának. Így utólag visszagondolva, nem volt olyan hosszú, de ott és akkor annak tűnt. A P+ jelzés az elektromos kerítésnél indul jobbra Pilisszentlászló felé, de mi itt egy balost nyomtunk Prédikálószék felé. Azaz előbb az utolsó ötös brigád (azaz mi) pihentünk egy kicsit egy defekt miatt. Aztán tovább már abban a hitben indultunk, hogy fent Prédikálószéken a társaság első fele halálba unja magát, de kb. 50 méter után kiderült, hogy ők sem jutottak messzebb. Dobler Gabi váltókarja atomjaira hullott menet közben. Az alkatrészeket úgy kellett összehalászni az útról a por és levelek alól, de akkora marha nagy mákja volt, hogy az utolsó alátétig minden előkerült. Laci vagy háromnegyed órát legózott vele, mire sikerült úgy összerakni, hogy működjön is. Ez a hosszúra sikeredett intermezzó csak arra volt jó, hogy az izmaink totál beálljanak. Nekem elindulás után úgy égett a bemerevedett combom, hogy tekerni alig bírtam.

Prédikálószékre felérve reményeink teljes mértékig valóra váltak: lila-fehér virágszőnyeg és tömény illatfelhő a fák alatt, ameddig a szem ellát. Fantasztikus. És a kilátás a kanyargó Dunára is páratlan még mindig.

Pilisszentlászlóig két rövid mászókával színesített lejtőzés járt a bandának. Az első púpon ismét a nagyobbik Dobler utalt minket pauzára, ezúttal egy defekt miatt. Aztán Kurucz Gabi az utolsó lefelénél hatalmasat perecelt, de szerencsére karcolásokkal megúszta az esetet. Viszont a nadrágja úgy nézett ki, mintha szexéhes amazonok tépték volna meg és az egyik kormányszarva ment a levesbe. Pilisszentlászlónál aztán háromfelé osztódott a társaság. Zsozsó és Feri két másik vendégmunkással együtt hazatekert, a senior osztály a tesómmal pedig az aszfaltot választotta fel Pap-rétre. A Dobler família meg tévedésből a P helyett a Z-n ment föl, gyakorlatilag az aszfalt mellett az erdőben. Mi hárman (Laci, Hardhat és én) a Pc jelzést néztük meg közelebbről. Hát, egy darabig nem fogok arra menni, legfeljebb a másik irányból. Az első párszáz méter hullámvasútja után ugyanis szép meredeken megindul fölfelé az út (néhol alig követhetően), ami még nem is lenne baj, de most épp jó nedves, puha is volt a föld az avar alatt. Ergo tekerhetetlen. Fent a vége felé némi sártenger is jutott bónuszként. Aztán az aszfaltra kiérve szerencsére már szimplán csak le kellett gurulnunk Pap-rétig. A többiek jó negyed órát vártak ránk.

Pap-rétről a piros jelzésen egy jó darabon eseménytelenül kerekeztünk, többnyire fölfelé. A végére azért jutott egy jó kis ösvénykergetés, meg egy rövid, meredek, de végig kitekerhető mászóka fel a Vörös-kőre. Ha Prédikálószékről 10 pontos a panoráma, innen a némi jóindulattal a 8 simán megadható.

Lefelé demokratikus szavazással eldöntöttük, hogy a P helyett az S-Z jelzések mentén csorgunk le Szentendrére. (A P-vel Laci és én kisebbségben maradtunk, de majd lekgözelebb esélyt sem adunk a szavazásra.) Az S eleje mondjuk nem rossz (Laci itt át is lépett a bringa fölött egy helyen), de utána az Álló-réttől a Z már nem különösebben izgalmas. A végén (a sorpmpónál) nem is tudtuk eldönteni a helyes irányt (minek is volt 3db GPS is nálunk?), ezért biztos-ami-biztos alapon a dózerúton zúgtunk le Leányfalura.

A túra egyetlen szépséghibája (ahogy pár korábbinak is), hogy Szentendréről (vagy máskor épp Pilisszentkeresztről, Pomázról, Budakalászról) még haza kellett tekerni. Na ez a 20-25 kilométer már sosem esik olyan jól. Főleg a pesti oldalon unalmas hullafáradtan végigcsalinkázni. Tudom, ez van, ha nem tetszik, költözzek át Budára. Lehet, meg is teszem egyszer...

Képek: Illatfürdőzés Préfikálószéken

Videó: