Nyakunkon a 2022-es Téry, muszáj volt felmérni, várhatóan mennyire fogjuk bírni majd a nem kevés szintet és távot.
Szinte egész héten napsütéses idő volt minden nap, de vasárnapra megjött a hideg és a felhők. A nem épp csábító időjárás ellenére hatan sorakoztunk fel a szentendrei Interspar parkolójában. Döme, Duffy, Gergő, Tomi, Turbi és én. Sajnos Ádám és Gyula is lemondta a részvételt az uccsó pillanatban.
A terv az volt, hogy Pap-rét felől felküzdjük magunkat Prédikálószékre, utána kajálunk egyet Dobogókőn, majd Lajos-forrás és a Kő-hegy felé visszagurulunk, uszkve 53 km-t és cirka 1400 m szintet letudva.
Már az eleje jól indult, Dömén kívül mindenki késett többet-kevesebbet. Végül a tervezett 9:00 helyett 9:31-kor csak sikerült kigurulni a parkolóból.
Szentendén a Skanzen felé menet megtaláltam a két legmeredekebb utcát, ami rögtön megadta a combjainknak és a tüdőnknek a kellő bemelegítést. Mire elértük a Pap-rétre vezető aszfaltút sorompóját, már 300 méter szintnél jártunk. Pap-rétre kényelmes tempóban tekertünk fel. Mármint volt, akinek kényelmes volt a tempó. Nekem folyamatosan a 160-at verte a pulzusom. Döme volt a másik véglet. Míg én lila fejjel motolláztam mellette 165 környékén, ő faarccal benyögte, hogy neki csak 109. (Amúgy a déjà vu szele igencsak megcsapott, mert majdnem pont 11 éve, majdnem pont ugyanitt, majdnem pont ugyanezt játszottuk le Hardhat Bandival.) Látszik, hogy a covid alatt ki meresztette a seggét a kanapén és ki volt, aki bringázott... Döme tempójának tartását el is engedtem, az utolsó 1-2 km-t Gergővel dumáltuk végig, jórészt az én autóvásárlási terveimet megvitatva.
Pap-rétről rövid pihi után a Kisrigóhoz a Pc helyett - a sárhelyzettől tartva - inkább a jól bevált KP jelzésen csapattunk le. A vízvételezést követően elsőnek estem neki a P+-nek, de a többiek gyorsan beértek. Ahogy közeledtünk a Tövises-hegyhez, az út úgy lett egyre trutymákosabb. Tomi a kummantó útvonalon meg is kerülte inkább a hegytetőt, mi meg küzdöttünk egy embereset a latyakos sárban. Lefelé cserébe megkaptuk a kárpótlást, a hegyről lecikázva mindenki vigyorogva csapódott be Tomi mellé, aki már várt ránk a lejtő aljában.
A közvetlenül ezután következő mászás viszont már nem csak engem kényszerített kapitulálásra, csak Döme és Gergő tekerte ki végig a hosszú(nak tűnő), kicsit saras, kicsit köves (de a miénk!) emelkedőt.
A P+ és P3 kereszteződésébe én és Duffy értünk fel utolsóként, de én meg sem álltam, gurultam tovább azzal a lendülettel, amivel felvánszorogtam a dombtetőre. Így esett, hogy hirtelen a sor elején találtam magam. Persze Döme gyorsan utolért és a fehér dózeren felfelé már megint azzal demoralizált, hogy míg az én pulzusom fent ragadt a 160 fölötti tartományban, neki a 110-et se érte el. Hogy ez a tarthatatlan helyzet ne maradjon így, "pulzuskiegyenlítés" ürügyén fél kézzel belekapaszkodtam a hátizsákjába és - bár én is rásegítettem, de - felvontattattam magam a Hubertus kunyhó előtti elágazásig. Dömének meglett a 160 fölötti pulzusa, én meg élveztem, hogy végre tempósan haladok felfelé. Win-win! :) Régen Viktorral sokat játszottuk ezt a vontatós mókát, ezeket felidézve egész nosztalgikus hangulatom kerekedett.
A kunyhóhoz nem mentünk le, hanem egyből a kilátó felé vettük az irányt, mert Döme és Turbi is vissza akart érni a kocsihoz délután három-félnégyre. Aztán a siratófalnál mégiscsak leragadtunk vagy negyed órára. Döme legalább 6-7-szer próbálkozott feltekerni rajta. Ami múlt ősszel (meg jó régen) nekem (meg Lacinak) még ment, az most senkinek nem jött össze. De ez nem is csoda, a sár miatt elég csúszós volt a hegyoldal. Vagy a sárban, vagy a gyökereken, de mindenki alatt elkapart a bringa. De legalább Döme megint 160 fölé tornázhatta a pulzusát. :)
Prédikálószéken kisebb tömeg volt (szokás szerint), mi is lazítottunk és fényképezkedtünk egy sort. Lehet, hogy csak én vénülök nagyon, de azért amíg itt nem állt kilátó, nem járt fel hétvégente a fél ország és nem gyalulták le teljesen a kilátó körüli, pihenőpadokkal teleszórt hegytetőt, itt minden áprilisban olyan keltike szőnyeg volt, hogy szédültünk az illatfelhőtől. Még videót is eszkábáltam, amin ez (is) meg lett örökítve. Prédikálószék különleges hangulata, elzártsága a kilátó felhúzásával megszűnt, elszállt, tönkre ment. Utoljára Tomival egy 2013. áprilisi tekerésen élvezhettük ki a zent és a virágszőnyeg illatfelhőjét. Érdemes megnézni a képeket... És megnézni, mi van ott most.
A Király-kúti-nyeregbe fél-alternatív útvonalon gurultunk le. A sorompónál Tomi - leginkább a sártól tartva, minden győzködés ellenére - legurult az aszfalton. Mi pedig az idő szorítása miatt, rövid vacilálás után dobtuk Dobogókőt. Szóval, adta magát a piros, Király-kút felé. Meglepő módon nem volt szinte semmi sár. Egészen addig, míg ki nem értünk arra a nyílt részre, ahol jó nagy területen rengeteg fát kivágtak a jelzés mentén. Na, itt nem kellett túl sok méter és már be is állt az első kerék. Megint Döme járt jól, a Lefty nem tud eltömődni. Én, és persze Duffy, Gergő és Turbi is küzdöttünk a sárral.
Végül csak kikecmeregtünk a dagonyából és a Sikáros felé fordítottuk a kormányokat. Bár fel volt ázva, a füves területen azért nem volt annyira küzdelmes a haladás. Az erdészháztól a kéken folytattuk, végig a Bükkös-patak mentén, egészen Dömörkapuig. Persze nem hagytuk ki az izgalmas szurdok-túrát a Z+-on sem.
Mire visszaértünk az Intersparhoz, éppen átütöttük az 1000 méter szintet. Az utolsó meredek kaptatón fel a Bükkös-pataktól mindenki ellőtte az utolsó puskaporát is. De pont így, kicentizve volt jó!
Képek: Google Photos
Videó: Relive
Táv: 48,04 km
Szint: 1015 m
Idő: 05:53 óra
2022. összes: 88,91 km, 2316 m, 12:57 óra.
