Hétvégén velem volt Domi és mivel már jóideje nyaggatott, hogy szeretne a Pilisben bringázni egyet, szombatra meghirdettem egy 30 kilis kört, reggel 10-es indulással a Két-Bükkfa-nyeregből. A tervezett útvonalra felfűztem a környék legklasszabb helyeit, innen jött az All Stars "munkanév". Három Gábor (Duffy, Galambos, Kurucz) jelezte már előre, hogy jönnek, de kellemes meglepetésként Zsozsó is felsorakozott a reggeli rajtrácson. Igaz, nem a megfelelő bringával, de ezt akkor ő még nem tudta. Már épp kezdünk fázni mialatt "kicsit kések" Duffyra vártunk talpig menetkészen, de végül csak befutott ő is. Indulhatott a menet.
Pilis-tetőre az aszfalton indultunk el, gondoltam bemelegítésnek pont jó lesz. A Z jelzésre a Z és P+ elágtól tértünk rá, úgyhogy nem maradtunk technikás (értsd nedves, köves) emelkedő nélkül. Eddig sem volt alacsony a pulzusom, de itt belevert a ketyere a 182-be. Negyvennyolc évesen ez annyira nem rossz. Igaz, nem is jó. A gyorsan felszaladó pulzus nem épp a jó edzettségemre utal, hiába esik vissza relatív gyorsan. Zsozsó pikk-pakk el is lépett, ahogy később Kurucz Gabi is. Én Duffyval és Gáborral megvártam Domit a Z-Z3 elágazásban, aztán kis pihi után négyesben szépen feltoltuk a gépeket a kilátóhoz. Fent körbenéztünk a toronyból, de pont akkor úszott be egy jókkora felhő, amikor épp fotózni kezdtem, ezért inkább lejöttünk és tovább indultunk a Vaskapu-szikla felé.
Ami következett, az nem más volt, mint egy oroszrulettes lejtőzés a vastag levélszőnyeg alatt megbújó kisebb-nagyobb kövek és faágak között. De szerintem mindannyian élveztük. A Vaskapu-sziklához lekecmergést már kevésbé. Igazából bringázásnak nem is nevezném. De van rá szó: serrenés. Abból viszont a röhögve szívós fajta. A sziklakapu még mindig impozáns látványt nyújt, kicsit el is időztünk a tövében. Aztán jöhetett a serrenés 2.0 a lehetetlenül meredek hegyoldalban. Kicsivel lejjebb érve már lehetett a nyeregben gurulni, bár itt is figyelni kellett, mi rejtőzik áldozatra várva az avarban megbújva. Kurucz Gabi hempergett is egyet, de baja szerencsére nem esett. Mint ahogy Zsozsónak sem, mikor a Z jelzésre leérve hatalmas hátast nyomott a puha levelek közé.
Domi itt eszmélt rá, hogy erre mi már jártunk korábban és akkor sem szerette a Döme-halála melletti köves felfelét, mint ahogy az S+ jezésen a a Zsivány-sziklákhoz felkapaszkodást sem. Kicsit fel is ment bennem a pumpa, mert direkt megvártam, hogy együtt tekerjünk fel szép lassan. A többiek persze előre mentek, Domi meg először benyomott egy darab csokit, aztán előbb tekerve, majd sétálva, aztán megint tekerve szenvedett felfelé az S+-on. De leginkább csak az időt húzta. Amikor a Zsivány-sziklák látótávolságba kerültek és láttam, hogy a többiek is ott várnak minket, kicsit előre tekertem. Domi meg lemaradt. És mialatt mi fent vártunk látjuk, hogy teker Domi, de inkább a triálos mutatványait gyakorolta a Konával. Hátsó kerékre állt, ide-oda pattogott, trükközgetett kényelmesen, amíg tőle 100 méterre öt ember várta, hogy végre felérjen. Felérve meg nyomta a szokásos hisztit, hogy nem bírja, fáradt, lehetetlen feltekerni a Matyi büféig és így tovább. Zsozsó próbálta kiszedni belőle mi a konkrét baja, kevés sikerrel. Mindegy, valahogy felvergődtünk a büféhez. A rövid pihenő és kaja közben századszorra is megtapasztaltuk Jandi örök érvényű igazságát, hogy "Dobogókőre mindig fázni jövünk". De legalább Domi is evett egy hotdogot és javaslatomra a kóla helyett leküldött három deci menza teát. Aztán még egy adagot. Bejött neki, na! És a jókedve is visszatért. Végülis, innen már csak lejt!
Zsozsó próbált a sípálya melletti csiki-csukira terelni minket, de végül a kilátó látogatás után a Thirring-szikla felé vettük az irányt az eredeti terv szerint. A nedves farönk lépcsőkön lezötyögni trükkös volt, de nekem volt benne rutinom. mint ahogy a lépcsőkön általában. Zsozsónak is majdnem kiadta, az utolsó lépcsőnél dobta le magáról a Speci.
A Thirring-szikláig a Z4 klassz, keskeny ösvénye vezet a hegyoldalban, de vigyázni kellett rajta, mert csúszott rendesen. Természetesen nem maradhatott ki a szikla megmászása, a bringákhoz vissza ereszkedve pedig csináltam egy aktuális "páros bringafotót" az én masinámmal és Zsozsóéval. Hasonlót, mint anno a Sárkány-gerinc sziklapárosánál.
Ezután jöhetett az újabb kihívásokat tartogató, technikás lejtőzés. Én - egy "lelépő" kivételével - végig lementem rajta, de hallottam, hogy a többiek mögöttem azért mondták a magukét. Ezután a Z4 vett egy éles balkanyart a Nagyboldogasszony-forrás felé és innen azért már tényleg sokkal járhatóbb volt a terep. Zsozsó egyszer itt is majdnem eldobta a vasat (pontosabban karbont) és láttam rajta, hogy nem kell sok neki, hogy végleg ledobja a láncot. Szerencsére már csak párszáz méterre voltunk a következő úticéltól, a Rám-hegytől. Egyébként érdekes, hogy rajtam kívül Domi élvezte leginkább a Z4-en csalinkázást. Eléggé feküdt neki a terep, a dobogókői hotdog & cukros tea kombótól pedig visszajött lelkesedése és ereje.
A sziklatetőre csak én és GG vittük fel a bringákat, a többieknek eszük ágában sem volt lefelé rizikózni, inkább csak felsétáltak körülnézni. A mundér becsületét védendő azért mi ketten nyeregben jöttünk le a Rám-hegyről.
Következőnek a dózeren a Szakó-nyereg felé vettük az iráyt, de Domi a dózer elején lemaradt és be kellett várnunk. A mászáshoz már senkinek nem volt túl sok kedve, ezért a Szakó-nyereget dobtuk és inkább körbegurultuk a hegyet. Aztán lejtőztünk egy elég jót a Z+-on a Hoffmann vadászházig.
Közben számot vetettünk az idővel is és úgy döntöttünk, hogy a Pilis-nyereg - Klastrompuszta, Kémény-szikla elágazás - Vörös út - Simon-halála szakasz mára kimarad. Sanszos volt, hogy akkor is ránk fog sötétedni, ha végig az aszfalton tekerünk fel egyenesen a Két-Bükkfa-nyeregig. Ez majdnem így is lett, délután négy előtt egy kicsivel értünk vissza a kocsikhoz. Dominak ez az uccsó aszfaltos szakasz - a végén a kicsit húzósabb emelkedővel - már nagyon szenvedős volt (akárcsak sok-sok éve Avus Petinek a Coppival), de mi Duffyval végig jöttünk mellette és tartottuk benne a lelket. Közben meg sztorizgattunk.
Az autókhoz felérve én még küzdöttem egy kicsit a Garminnal, mert a 899 méter szintet nagyon nem akarta feltornázni 900-ra a sorompónál lévő kis emelkedőn fel-le gurulgatva. Aztán mérgemben feltekertem a sorompó után a még pár métert és legurultam a padok mellett vissza a parkolóba. És lám, hirtelen ugrott a szint 4 métert. Így lett 903 méter a túra teljes szintemelkedése a megtett szűk 26,5 km-en. Domi hősiesen kitartott végig, Zsozsó pedig volt olyan úriember, hogy jutalmul elvitte őt egy dobogókői körre az EVO-val. Vigyorgott is, mint a tejbetök, amikor visszagurultak a parkolóba.
A következő túra végén én egy 911-essel szeretnék egy jutalomkört menni. Megoldható?
Képek: Google Photos
Videók:
Táv: 26,47 km
Szint: 903 m
Idő: 05:16 óra
2022. összes: 946,01 km, 14364 m, 105:26 óra.
