Transalp edzésnek szánt, igazi agyeldobós túrát terveztem mára, bő 110 km-mel és 3100 m fölötti szintemelkedéssel. Jó koránra is tettem a tervezett indulást, hogy az időterv alapján lehetőleg még sötétedés előtt visszaérjünk. Persze a tülekedés nem volt túl nagy, családias hangulatban, öten indultunk az UVH-tól, a tervezetthez képest laza 15 perc késéssel. Viszont Zsozsó végre a KÉKkel jelent meg. Habár Zsozsó nem Cicó, a masina azért dögös.
Az idő a komp elérése miatt szorított, ennek ellenére nem kezdünk őrült rohanásba. A Virágos-nyeregbe felérve már csak alig 10 perc volt a hátrányunk. Tovább a K helyett hireteln ötlettől vezérelve az S-t választottuk, aztán elég merészet zúztunk lefelé a K-Koo kombón.
A mai napon Dani húzta a fekete pétert, az aszfaltra kiérve a szép új 29-ere vízszintesbe tette magát - Danival együtt. Neki nagyjából ennyi is volt a mai bringázás, mert a könyöke elég randán nézett ki a firka után. Lekezeltük amennyire lehetett (ismét jól jött a nálam lévő kis tubus Betadin), aztán azzal engedtük el, hogy meg se álljon az első kórházig. Mi pedig szépen tovább bandukoltunk a Köves-bércre.
Sokkal hamarabb felértünk, mint azt gondoltam, így volt idő egy rövid fényképezkedésre a hófehér virágtenger közepén.
A Kevély-nyereg is megvolt hamar, Zsozsónak ment egy szuszra, nekem kellett három rövid szusszanás. Viszont nem toltam egy métert sem, még a legtrükkösebb részek is megvoltak.
A Kevély-nyeregből száguldás le a P-n Csobánkára, majd fel a Csikóváraljai turistaházig. Onnan pedig fel a Z4-en a Gyopár-forráshoz, majd megállás nélkül tovább a Janda házhoz a Zq-n. Lajos-forráshoz az S+ jelzés patanyomaiban zötykölődtünk fel. Tamás a forrásnál hangot is adott a nemtetszésének, de igazából csak kimondta, amit mindegyikünk gondolt. Az idővel viszont olyan jól álltunk (10:45-re értünk Lajos-forráshoz és 11:20-kor kellett a Kisrigónál lennünk), hogy megengedtünk egy rövid pihenőt. Olyan jól elvoltunk, hogy aztán végül csak 10 percünk maradt átérni.
A K+ a Bükkös-patakig nem volt rossz, de volt már jobb is. Mármint a járhatósága. Viszont az aszfalton 10 perc alatt felértünk az étteremhez, stabil 14-15-ös tempóval.
A P+ dózerén indultunk tovább és Tomi nyomására maradtunk is a dózeren még egy darabon, annak ellenére, hogy a jelzés egynyomos ösvényre szűkülve betekergett a fák közé. Egy kisebb púpot megkerülve aztán mégis a P+-on kötöttünk ki egy térkép által nem jelölt erdészeti úton átvágva. Innen jött nekem az első holtpont, a többiek jóval előttem tekertek. Mint Prédikálószéken kiderült, Tomi Dawe-et és Zsozsót is állva hagyva porzott fel a csúcsra. Zsozsóék viszont közben már a lefalcolási tervüket szövögették.
Azért mielőtt teljesen leeresztettem volna még kitekertem az utolsó gyökeres-falmászós részt Prédikálószék előtt (a 26-34-es áttétellel), a csúcsig az utolsó métereket cserébe zöldeslila fejjel, levegő után kapkodva tettem meg. Az időtervet egészen idáig tartottuk is, azonban sem Zsozsó, sem Dawe nem szándékozott már Dobogókőre felmenni. Ők inkább a lepencei aszfalt és Visegrád felé indultak volna. Úgyhogy bő fél órán át próbáltuk közelíteni az álláspontokat, kevés sikerrel. Végül - mivel Tomi nem nagyon akart véleményt formálni - beadtam a derekamat és a Hubertus kunyhó felé indultunk.
A kunyhónál aztán addig szemeztem a Prédikálószék alá induló ismeretlen kis ösvénnyel, míg ki nem kristályosodott a "C" útvonal verzió: menjünk felfedezni! Némi rábeszélésre el is indultunk a sebtiben Spartacus 2-nek keresztelt csapáson, ami tartogatott 1-2 meglepetést járhatóság tekintetében. Persze az elmaradhatatlan rinya sem váratott sokáig magára, sőt a visszafordulás is szóba került. Ugyan elmennék én tüdőfejűnek is, a "Csendesebben buziká(i)m!" felkiáltás helyett Zsozsóval mégis inkább előre menekültünk. Az út végül sem a Dömösi dózerre nem vezetett le ahogy én gondoltam, sem a Vadálló-kövek alá, ahogy Tomi tippelte, hanem egy elég érdekes és mutatós sziklatömbnél lyukadtunk ki. Az ösvény innen egy keskeny hegygerincen vezetett lefelé, ami engem egy az egyben a börzsönyi Dobó-bérc (K4) gerincére emlékeztetett. Mint utólag Oldbike jóvoltából kiderült, ez volt a Sárkány-gerinc.
A hegyoldalban ereszkedve az ösvényt ugyan elvesztettük, de a dömösi dózerút ott kanyargott közvetlenül mellettünk, úgyhogy szépen kimentünk rá. Először az előttünk elterülő panorámától dobtunk egy hátast, utána pedig az irgalmatlan zúzástól, amit a dózeren Dömösig elkövettünk. Én az egyik kanyarban majdnem el is dobtam a vasat, máig sem tudom, hogy sikerült mégiscsak összeszedni.
Visegrád és Dömös között értünk ki a 11-esre, amin persze véletlenül sem Visegrád felé fordultunk, hanem Pilismarótot irányoztuk meg. Teszem hozzá azért is, mert némileg eltájoltuk magunkat és először azt hittük, hogy Dömös és Pilismarót között vagyunk. Plusz a 14:30-as pilismaróti kompig még volt bő 40 percünk, ezért meg sem fordult a fejünkben, hogy ne akarjunk átkompozni Zebegénybe.
Viszont mi hiába akartunk, némi vargabetű, fals útbaigazítás (soha ne higyj barnának) és kérdezősködés után kiderült, hogy a komp majd csak májustól jár, de ha sietünk, az 14:50-es másik kompot még elérjük az szobi révnél. El is értük, sőt volt a kompig bő negyed óránk regenerálódni. Én le is toltam egy pár extra hosszú virslit mustárral.
A komp túlságosan is gyorsan ért át Szobra, még simán elücsörögtünk volna pár percig a Dunán ringatózva.
Szobról aztán irány Zebegény, majd Zebegényből irány Hegyes-tető a Koo, majd az S jelzésen. Itt Zsozsó és Dawe bebizonyították, hogy tényleg terminátorok, Remetekereszt-bércig a színüket sem láttam. Gyakorlatilag végem volt, mint a botnak. Akárcsak Tominak, akit nagy nehezen utolértem az utolsó meredek résznél. Hegyes-tetőre már egy kupacban szenvedtük fel magunkat mind a négyen. Aztán lazítottunk is vagy fél órán keresztül, közben meg kaptam jobbról is, balról is a magamét, hogy micsoda értelmetlen túrákat szervezek. Tomi teljesen szétcsapta magát, nem igazán értette mit keres itt velünk valójában.
Én meg még tettem rá egy nagy lapáttal, amikor lefelé a K helyett az S-re tereltem a csapatot, ami magában foglalt egy fel is, le is sziklamászós talajgyakorlatot. Ez már nekem sem igazán hiányzott. Főleg hogy a Szent-Mihály-hegy tényleg egy tekerhetetlen, Ágasvár-jellegű szikla- és buckahalmaz.
Kicsivel délután fél 5 előtt értünk le Nagymarosra és annak ellenére egyöntetűen mindenki a hazavonatozást választotta, hogy a vonatra jó háromnegyed órát kellett várni, míg a komp Visegrádra alig fél órán belül indult.
Valószínűleg teljesen hülye vagyok, de én vállaltam volna még a visegrádi +900 szintet. Pedig már egy porcikám sem kívánta. Hát, most ennyire futotta. Majd legközelebb "Tessék, ezek kimaradtak!" (8:45-nél) felkiáltássalpótoljuk a kihagyott részeket.
Képek: Google Photos
Track: Garmin Connect
Táv: 86,06 km
Szint: 2130 m
Idő: 10:20 óra
2011. összes: 851,43 km, 12783 m, 77:04 óra.
