Ha már a szilvásváradi kör nem jött össze, jó ötletnek tűnt a kedvenc Spartacus-ösvényemmel kárpótolni magamat. Az éjszakai kiadós eső ellenére is jó ötletnek tűnt.

Reggel a szokásos késéssel értünk Gabival és Lacival az UVH-hoz, ahol Hardhat és Rossi várt minket. Én próbáltam folyamatosan pozitív hullámokat kibocsátani ("Csontszáraz lesz minden!", "Nem lesz sár!"), de a túlerőben lévő Moriartik megbabonázták az utakat a negatív kisugárzásukkal. Ennek egyenes következményeképp a Róka-hegyen pontosan 15 méter kellett, hogy az agyagos sártól bénultan blokkoljanak a kerekek, akárcsak pár héttel korábban. A Kő-hegy alatti aszfaltig az amúgy (még tegnap este is) 5 perces szakaszt újfent bő fél óra alatt teljesítettük. A kerekekre, vázra tapadt agyagos dágványt lehetetlenség volt normálisan lekapargatni és nyilván a hajtásláncnak is kifejezetten jót tett a spéci kenőanyag.

A Kő-heggyel nem is próbálkoztunk, helyette Budakalászra begurulva a falu (város?) határában a Kevélyek felé fordulva sompolyogtunk rá a Z jelzésre. Sár volt itt is bőven, de legalább a hagyományos fajta. Arra azért ez is bőven elég volt, hogy az amúgy még sarasan is tekerhető emelkedőkön is tolnunk kelljen a bringákat, mert a kistányér (és a középső is) folyamatosan felkapta a láncot a rárakódott dzsuva miatt.

Csobánka felé a Z-ről a korábban már visszafelé megjárt jelöletlenen csorogtunk le, majd a P-re fordulva meg sem álltunk az Oszoly alatti pihenőhelytől pár méterre lévő kútig. Az ivás csak másodlagos volt, inkább a bringákat próbáltuk megszabadítani a rájuk rakódott kilónyi ballasztoktól. Utána meg a padoknál kajálás közben alternatív útvonalak után kutattunk. Persze a cél, a Spartacus maradt. Végül maradt az eredeti terv is, folytatás a K-n.

Ez a rész sosem tartozott a kedvenceim közé, most sem vált azzá. Sár volt, de nem vészes mennyiség, nálam mégis itt volt a mai nap holpontja. A kialvatlanság és a tegnapról maradt fáradtság itt került egy fázisba, egymásra exponálva minden negatív hatásukat. Gyökkettővel vánszorogtam el a Szurdok-völgy aljáig. Gabinak itt jutott eszébe, hogy kukkantsunk be a völgybe, mit is végzett a nyár eleji sok eső. A többiek először a pár tíz méteres bekukkantásra sem akarták pazarolni az erejüket, de mivel mi bementünk Gabival, Laci is utánunk jött. Utána meg jött Rossi és végül Hardhatot is bevonszoltuk a szurdokba.

A szurdok nagyon rendben van, szépen helyre lett hozva. Persze 1-2 híd még hiányzik, de ezeken a részeken átcsapattunk a patakon (először, másodszor).

Szentkeresztre beérve újból bringamosás következett, ezután betáraztam a helyi közértből (ami már épp bezárt) kólát, cappyt, sajtos rolót és egy original utasellátó szeletet. Míg én élvezettel majszoltam az "ebédet", Hardhat a szétszakadni készülő láncának patkolásával bíbelődött.

Dolgunk végeztével felkapaszkodtunk a K-n a Dobogókő alatti aszfaltútig (tényleg, ennek nincs neve?), felszenvedtünk a Vörös-dagonyához, majd kényelmesen legurultunk a Királykúti-nyereghez.

A következő állomás a Hubertus kunyhó volt. Mi ketten Lacival szigorúan kistányéron kényelmeskedtünk fel odáig, a másik három terminátor középső tányéron pörgetve pikk-pakk ellépett tőlünk. A kunyhónál kielemeztük, milyen opciói vannak Kurucz Gabinak a jobb létre szenderült Transporter pótlására, kezdve a 2,5-ös STI motor beépítésétől egészen a Ford F150-ig. Rossi hamar elunta a banánt, pár perc ejtőzés után már mehetnéke volt. Igaz, neki egész nap, minden megállónál szinte azonnal mehetnéke volt. Zavarta a zabszem.

A lepencei aszfaltig a tavaszi Hubertus túrához hasonlóan a Nagy-Disznó-hegy felé zúztunk le. Focilabdányi kövek között, híg sárban. Szépen néztünk ki utána. A második szakasz elején Gabi felütötte az első kerekét, így nekünk volt pár percünk lent sziesztázni egy kicsit.

Rövid aszfaltozás után újabb saras-füves-köves dagonya következett a sorompóval lezárt és két kapuval is megspékelt átkötő szakaszon a Z jelzésig, amin kriminális állapota ellenére egész sokáig fel tudtunk tekerni a Spartacus felé.

Azt nem mondanám, hogy a Spartacus hívogatóan tessékelt minket be az ösvényre. Már az elején könyékig érő csalánoson kellett átcsapatni, sziszegtem is rendesen. A lábam még hagyján, de amikor a kormányt markoló ujjaimat csipkedte össze, az annyira nem volt kellemes. A helyzet a továbbiakban annyiban változott, hogy a tekerhető csalános helyett tekerhetetlen, elmosott, köves hajtűkanyarok, bedőlt fák és kompletten hiányzó útdarabok szórakoztattak minket. És Hardhattól tanultam egy új szót is: súvadás (alias lejtőcsuszamlás). Szerencsére a Sziklatű még a helyén volt és a kedvenc panorámás szakaszom is érintetlen maradt. De odaáig eljutni azért küzdelmes volt. Közvetlenül a Jenő kunyhó előtt Gabi hátsó váltóbowdenje elszakadt, úgyhogy a kunyhónál újabb kényszerpihenő következett. Ücsörgés közben azon filóztunk, vajon hogy a fenébe fogják helyrehozni az alaposan leamortizált utat. A második szakasz már egy fokkal jobb állapotban volt, de ott is jutott kidőlt fából is, csalánból is és az egyik hidacska is magába roskadva várta sorsának jobbra fordulását.

A pap-réti aszfaltra leérve kajáltunk, én megvizsgáltam Hardhat totálkáros bukóját, amin Rossi reggel áthajtott az Imprezával. Mivel a körülöttünk piknikezők felől dőltek a jobbnál-jobb kajaillatok, inkább gyorsan Pap-rét felé vettük az irányt. A 7,5 km-en 280 m szint végig aszfalton nem volt egy nagy élmény, itt ismét ketten maradtunk Lacival, a többiek lassan, de biztosan elhúztak.

Pap-réten nem is vacakoltunk sokat, ahogy mi ketten Lacival is felértünk, szinte azzal a lendülettel gurultunk is le a túloldalon egy jó kis szentendrei lángos reményében. A nagy gurulásban némileg regenerálódott mindenki, a Szentlászlói úton befelé Rossi jól odalépett. Tettem egy kósza kísérletet az utolérésére, de csak annyira futotta az erőmből, hogy a tüdőmet kiköpve megtekertem egyenesben az 55-öt. Miközben már lassultam vissza feladva Rossi beérését, Gabi ezerrel eldöngetett mellettem. Utána lecsekkoltuk, nem volt ezer, de 58 igen. Nem semmi. Nagyjából akkorát néztem megint, mint amikor a Rákóczin lejött azon a részen, ahol én fára akasztottam a gépet.

Szentendrén pont jó pillanatban csíptük el a lángosost, épp elfogytak előlünk az emberek és még az egyetlen ülőhely is a miénk lett. Talán még soha nem esett ilyen jól a sajtos-tejfölös lángos. Mellé legurítottam fél liter kólát is. Mindezt 750 Ft-ért, ami azért jobban belegondolva annyira nem kevés. Kényelmesen ücsörögtünk még egy sort, aztán kellemesen leülepedve csorogtunk vissza Budapestre.

A folyamatos dagonyázás ellenére klassz karika volt. Remélem a Spartacust mihamarabb helyrehozzák és újra végig tekerhető lesz (ámbár bringával elvileg tilos bemenni rá), mert még mindig nagy kedvencem.

Képek: Sárdagasztós Spartacus

Videók:
1. Csobánkai mosoda
2. Dera-patak átkelési kísérlet 1.
3. Dera-patak átkelési kísérlet 2.

Track: Garmin Connect

Táv: 100,85 km
Szint: 1577 m
Idő: 11:00 óra

2010. összes: 1508,19 km, 30943 m, 180:23 óra