Hideglelős-kereszt

2010. június 19. 23:59 - Samorost

Erre a hétvégére egy cirka 120 km-es, 2400 méter szintet tartalmazó "horror-túrát" eszeltem ki, nem titkoltan előkóstolóként a Rákóczi 120-ra. Gondoltam, na lesz nagy anyázás... De nem, a "hardcore mag" a felvetés pillanatában rácuppant a dologra. Lettünk is 11-en az igencsak korainak számító f8-as találkozónál, az UVH-nál.

Ahogy arra a pénteki esős nap után számítani lehetett, a Róka-hegyen rögtön kóstolót kaptunk a mára várható terepviszonyokról. A felázott agyagos sár pillanatok alatt 22-es méretűre hízlalta a 2,2-es gumikat, nem kellett több 50 méternél és már álltak is a kerekek. Zsozsó röhögött rajtam, hogy mit cibálom magam után izomból a bringát a sáron keresztül, aztán amikor odaborítottam neki, hogy "akkor ezt emeld meg, öcsém!", alig bírta egy kézzel felemelni a gépezetet. Nem, nem kinyomni, hanem csak úgy szimplán, maga mellett nyújtott karral felhúzni 10 centire a földtől. Saccra legalább 30 kiló volt. Rajtam kívül persze mindenki rögtön levakarta a feltapadt sarat, csak én voltam, aki pár pocsolya mosás célból való meglátogatása után úgy döntöttem, hogy nekimegyek Kő-hegynek vakera nélkül.

Mivel a "mosás" után is maradt jócskán sár a gumikon, a láncon és az első váltó körül is, a Kő-hegyen fölfelé nem volt nehéz szó szerint kőnehézzé tenni a bringát. A felrakódott agyagos sárba pillanatok alatt felszedtem az útról a kisebb köveket, így másodszor is sikerült elakadnom. Itt már nem úsztam meg a pucolást, vagy 5 percig kapargattam a felrakódott vakolatot.

Ezután viszont már nem volt gond, az Ezüst-kevélyre sima úgy volt felmenni. A P4-en elsunnyogtunk a Nagy-kevély csúcsa alatt, majd a túloldalon a P-n leszambáztunk a hegy aljába. A szambázás szó szerint értendő, a vizes fadarabokon és köveken az alig 30-as tempó is finom kis adrenalin löketet adott. Egy-két pillanatra volt olyan érzésem, hogy csak utas vagyok a bringán... Kurucz Gabi állítólag egy 10 pontos tigrisbukfencet is előadott lefelé menet, de erről szerencséjére nem készült képi bizonyíték.

A Csobánkai-nyeregben aztán újból lecövekeltünk. Miközben mindenki lázasan olajozta a hajtásláncokat, Viktor végleg megszabadult a leválófélben lévő cipőtalpától. Konkrétan úgy, hogy hozzám vágta. Lehet, hogy már most nem lelkesedett túlságosan az általam kitervelt útvonalért?

A hosszú-hegyi murva hozta a szokásos formáját, de ezúttal már jobban hasonlított régi önmagára. A sok eső elmosta a tavaszi simaságot, újra a kikandikáló, szétszórt köveké volt a főszerep. Viktor kapott is egy defetet fölfelé menet (Isten nem ver bottal!?), gondoltam megállok, segítek, de azt mondta, megoldja a dolgot. Mi sem egyértelműbb, minthogy ez nem így történt... Alig kezdtem el a túloldalon a lefelé gurulást, szembejött DGabi, hogy az öcskös segítségére siessen. Én már nem mentem vissza, gondoltam ketten csak megoldják, tovább gurultam a Szántói-nyeregbe a többbiekhez. Kettős hiba. A nyeregben több, mint egy órán át vártunk, amíg azok ketten a hegy túloldalán szereltek. Mint kiderült, Viktor nem szimpla, hanem dupla defektet kapott, a pumpája eltört, az egyik cserebelső felfújás közben/után kettéhasadt, mindemellett pedig Gabi pumpája is döglődött, így nem tudták a gumikat normális nyomásra felfújni. Sebaj, mi mindeközben szokás szerint jól elszórakoztunk, Rossiék még friss vízért is leugrottak Pilisszentkeresztre. Viszont az időtervnek lőttek, itt már sejteni lehetett, hogy a mára tervezett útvonalat nem visszük végig.

Pedig ha csak a menetidőket nézem, nagyon jók voltunk eddig. A Csobánkai-nyeregben ott voltunk az UVH-tól 1,5 óra alatt, percre pontosan tartva az időtervet. A Hosszú-hegyet a csobánkai szervizparkkal együtt is letudtuk 30 perc alatt (45 perc volt rá hagyva). És a nap egyik mumusaként számon tartott S+ és Z fel a Két-Bükkfa-nyeregbe is megvolt alig 40 perc alatt a tervezett 1:15 helyett. Csak hát közben a Dobler Brothers behúzott nekünk plusz 1:10-et.

A Hirsch-orom már 30 perc volt a tervezett 20 helyett, igaz ebben benne volt Hardhat első váltójának bowdencseréje is. Viszont némi szintet (és ezzel minimális időt) spóroltunk azzal, hogy a turistaút helyett egy darabon - véletlenül - dózeren kerültünk. Az oromnál pihentünk 10 percet, aztán elindultunk lefelé. Én ugyan eredetileg - elég elítelendő módon - tolni készültem, de Viktor olyan természetességgel indult meg lefelé a bringán ülve, hogy nekem sem maradt más választásom. Meglepő módon simán le lehetett jönni végig, pedig fölfelé nem egyszerű. (Jandinak a TOP5 halálban benne van. :) ) Az Aranka-forrásig ugyan végig lefelé haladtunk, de sok köszönet nem volt benne. Sár, dagonya, kövek, aztán megint csak sár, dagonya, kövek. A forrás pedig sár, dagonya és kövek alatt. Így vizet venni nem tudtunk, de legalább ennyivel könnyebben kezdhettünk visszamászni a nyeregbe, a Hideglelős-kereszt felé. Előtte azért az aszfaltra kiérve mindenki alapos kullancsvizsgálatnak vetette alá magát. Ezúttal én is találtam magamon egyet, igaz a látszat szerint döglött volt. Valószínűleg az én vérem az Alienével vetekszik savasságban, nem csoda, hogy rögtön kipurcant tőle. De viccet félre téve, elég sok dögöt szedtünk le magunkról útközben. Főleg DGabi és bg_ jeleskedett a kullancsok gyűjtögetésében.

A nyeregbe felkapaszkodni nem volt egyszerű feladat. Jórészt tolással telt a következő fél óra. És a nyeregre felérve sem gyorsult a tempó lényegesen. Viszont sokat nem is állhattunk egyhelyben, mert abban a pillanatban vaskos szúnyogfelhő vett körbe minket és pofátlanul szívták a vérünket. Végül csak eljutottunk a Sas-hegyre. Igaz az időtervvel végletesen elúsztunk és morál addigra a nulla szintet verdeste. Zsozsó egyszer a bokorba is bevágta a kék szépséget.

A Sas-hegyről lekecmeregtünk a Hideglelős-kereszt alá, a kereszthez viszont nem mindenki cipelte fel a bringát. Fent körbenéztünk, nyugtáztuk, hogy itt is jártunk, készült pár kép bizonyítéknak, aztán meg sem álltunk a Búbánat-völgyig.

A völgyben a Kerek-tónál lévő büfénél aztán lecövekeltünk másfél órára. Már úgyis mindegy volt, lévén fél négy felé járt az idő (1-fél2 felé kellett volna ideérni). Felvásároltuk a kólakészletet, gyömbérből is fogyott pár félliteres palack, mellé pedig melegszendvics és kolbász mustárral.

Nagyon nem akarózott elindulni visszafelé, Prof Tomi le is lécelt és a Duna túloldalán, Vácon át gurult haza. Kilencen maradtunk. (Dawe már korábban, még a Hirsch-orom előtt lecsatlakozott.)

Mi a völgyön felfelé indultunk haza, az eredetileg is tervezett útvonalon, ami meglepően kellemesnek bizonyult. A sárga jelzésre viszont már nem fordultunk le, hanem elgurultunk az esztergomi aszfaltig. A becsatlakozó aszfaltút sorompóval volt lezárva, ami mivel lejtőn érkeztünk jó tempóban, nem kis meglepetést okozott. Viktor rögtön "meghozta" a kedvünket a tekeréshez, amikor közölte, hogy innen a Két-Bükkfa-nyereg kerek 7 km. Végig fölfelé. Fizikailag talán nem öl meg, de lélekben biztosan. Inkább mentünk volna a sárgán, akármeddig is tart.

Nekem 40 perc volt felszenvedni a nyeregbe, Rossiéknak kicsit kevesebb, Viktornak jóval több. Rá még bő negyed órát kellett várni. Az ücsörgés közben már kezdtünk fázni is egy kicsit. Páran pedzegettük, hogy még el kellene kanyarodni Dobogókő, vagy Pilis-tető felé, de aztán - mivel már este fél 7 felé járt és lehetőleg világosban akartunk hazaérni - az aszfalt mellett döntöttünk.

Következhetett az 1-2 kisebb puklival tarkított 20 km lejtőzés. Pilisszentkereszten még tankoltunk vizet, majd a csobánkai leágazásnál bevártuk egymást, aztán meg sem álltunk a budakalászi HÉV megállóig. Mi Kurucz Gabival és Hardhattal a sor végéről indultunk, a többiek előrehúztak. Mire felértünk a Pomáz előtti dombra, nekik már se hírük, se hamvuk nem volt. Gabi jól meg is nyomta Pomáz elején, 38 körül hasítottunk. Én mégis úgy éreztem, lehetne egy picit több. Addig toltam, amíg egyszer csak eléálltam és 40-41-re beállva vonatoztunk a körforgalomig. Nagyjából itt el is fogyott az erőm, de be is értük a brigádot. Innen Gabi állt elém és szépen elkezdtünk felhúzni mindenkit. Aztán Pomázról kiérve megint kevésnek tűnt immár a 39-40, megint én álltam előre. Először 40, majd 41, 42. Annyira élveztem a tempós haladást, hogy végül 44-en találtam magam. Jöttek a többiek is a szélárnyékban rendesen. Persze ekkora tempóhoz nem vagyok én szokva, hamar érezni kezdtem, hogy ez sok, fogy a levegő és kezd bedurranni a combom. Szépen elkezdett visszaesni a tempó, Gabiék el is mentek mellettem, de közben már beértünk Kalászra. A Hévnél bevártunk mindenkit és megegyeztünk abban, hogy tök abnormálisak vagyunk... De azért ez kellett a végére. Innen már nyugisan gurultunk vissza az UVH-hoz, majd haza. Jó volt.

Képek: Google Photos

Még képek: Hardhat képei itt. - voltak

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=bMwRwDsgIhs