A 2000. év utáni korosztálynak már nagy eséllyel nincs meg, mi is az a Camel Trophy. De ha valaki kíváncsi, milyen akciókon csüngtem/-tünk a tévé előtt anno (amikor még jól ment a cigarettagyáraknak), a neten bőven talál anyagot.
Szóval, mi öten is hasonló dzsungelharcba keveredtünk már cirka az ötödik kilométernél. Pedig jól indult minden. De tényleg. Amikor a hét közepén bedobtam, hogy guruljuk körbe a Vérkört, szokatlan módon, semmilyen ellenállást nem tanúsítottak a srácok...
Aztán pénteken már észbe kaptak és lett is hamar jajveszékelés, hogy így sok, meg úgy sok, pedig tulajdonképpen egy sima, mezei MTB maraton középtávjának teljesítéséről beszélgettünk. Végül a terven nem változtattunk, de a rövidítés lehetőségét nem zártuk ki.
A pulzusomat már az első emelkedő maxra tekerte, pedig a Mária-szakadékban többet toltuk a bringákat, mint tekertünk. A fennsíkra felérve Körtvélyespuszta felé fordultunk, követtük a Vérkör útvonalát. Két kis emelkedő és egy 100 méteres süppedős, puha, saras szakasz után, a piros jelzés becsatlakozásával indulhatott is volna az első klassz lejtőzés. Csak hát az örömködést néhány kidőlt fa hamar megtorpedózta. Kerülgethettünk jobbról, balról, alulról, felülről. De a lelkesedésünk nem lankadt, ahol csak lehetett, nyeregben maradva próbáltunk haladni. K.Gabi el is rakta magát egy trükkösebb köves résznél. Szerencsére csak eldőlt, mint egy krumplis zsák, baja nem lett.
Az akadálypályás szakaszt magunk mögött hagyva vidáman csapattunk is tovább, ám a zöld jelzésre fordulva a kocka is újból fordult. Bár a szurdokszerűség bejárata minden jóval kecsegtetett, hamar a címben emlegetett Vértesi Camel Trophy aktív résztvevőivé váltunk. Bedőlt fák végeláthatatlan során kellett átverekedni magunkat és a bringákat. Az öt percesnek ígérkező lejtőzés hipp-hopp fél órás küzdelembe fordult át. Sikerült is elraknom magam egy tök ártalmatlan, de épp gurulható helyen, amikor is a bringa kitépte a kormányt a kezemből és keresztbe fordult. Én meg a partoldalba térdeltem meglepetésemben. Az első egy-két fánál még kerestük a menekülő utat (Gabi fent a domboldalban csalta el a kaland nagyját), de utána már lent, a jelölt úton törtünk előre a fák ágai-bogai között. Közben meg egész jól szórakoztunk.
Leérve a Fáni-völgybe kellemesen, lazán gurulgattunk végig a vérteskozmai pihenőig. Itt kajáltunk és dumáltunk egy hosszabbat, majd a Meszes-völgyön (Z) és a Három-szarvas úton (S) - igen, ahol anno D.Gabi lockolt telóval zúzott le áldásos közbenjárásomnak köszönhetően - begurultunk Csákvárra. Bár a gurulás szó nem a leghelytállóbb, mivel az anno köves-sziklás, most sóderes-zúzalékos lejtőzés után Gabival a falu előtti Vadászkápolnáig elég kafa részhajrát nyomtunk. Úgy rakta neki, hogy alig tudtam tartani a Bálnával a tempóját. Jó kis intervall edzés volt! :)
Csákvár után az Öreg-hegyre elég combos hetven méter szintemelkedést legyürve jutottunk fel. Pihegtünk is jópár percet a fűben heverészve, kiélvezve a kellemesen meleg napsütést.
A Z és Z3 szétválásánál kis csapatunk is szétvált. Gabi azt hitte, tudja az utat, pedig mégsem. Így esett, hogy mi ketten Turbival a Z3-on, a Gém-hegy gyönyörű fenyvesében déháztunk le Gántra, míg Gabi, Gergő, Dominik a Z-n lejtőztek le fals irányba. Némi időbe telt, mire Gánton újraegyesült a brigád. Ettünk, ittunk, szereltünk, majd kék jelzést és a Vérkör útvonalat elengedve a sárgán rövidítettünk Kőhányáspusztáig. Szépen, hosszan, egyenletesen emelkedett az út, de a fáradtság már érződött a társaságon.
A mutatványok sorát Gergő nyitotta, amikor is egy sorompó utáni elindulás nem jött össze neki és gyakorlatilag átesett a mellette álló Turbi bringájának hátsó kerekén. Vicces jelenet volt, meg kell hagyni. Még jó, hogy pont a kezemben volt a telefon, így sikerült is megörökíteni az akciót. Kőhányásig Gabival haladtunk elöl, folyamatosan be-be várva a hátsó traktust.
A kék első lájtosabb emelkedőjén aztán Turbi dőlt el minden előjel nélkül, szintén a pedálba beragadó lába miatt. Várgesztesre ezen apró malőrtől eltekintve hamar átértünk. A várat kihagytuk, viszont megejtettünk egy villám-kajálást. Kellett is az energia, mert a várgesztesi kis tó után a kék jó meredek (legközelebb a másik irányból jövünk, az biztos!) és tolós (legalábbis nekünk az volt). Felérve már lehetett haladni, bár emelkedő még jött szembe, mielőtt lelejtőzhettünk volna a Mátyás-kúthoz. Közben előttem egy hatalmas madár is átsuhant, fenségesen keresztülvitorlázva a fák között. Gabival találgattuk mi lehetett, végül a lehetséges versenyzők átbeszélését követően erdei fülesbagolyra voksoltunk.
A Mátyás-kútnál újra Gergőn volt a sor, mármint ami a pedálba beszorulásos eldőléseket illeti. Szóval, Gergő-Turbi 2-1.
Lejtőztünk egy rövidet a K+on, aztán a sokjelzéses elágazásnál (K,K+,P, Vm+) a K helyett a rövidebb K+/P-t választottuk a Szép-Ilonka-forrás felé. Így viszont a forrástól tolhattuk fel ott, ahol reggel lefelé jöttünk. Nem volt benne sok köszönet, mert már mindenki a végét járta.
Körtvélyespusztáig még volt két kicsi emelkedő, de ez elég volt Turbinak és Dominiknak, hogy az autókhoz a Mária-szakadék helyett az aszfalton guruljanak le. Főleg, hogy én még azért fel akartam menni a körtvélyesi kilátóba, ami plusz 20-30 méter szintet jelentett. Gabi természetesen jött, és Gergő is hősiesen feltekert. A naplementében nagyon szép volt a kilátó és a kilátás is, megérte ez a kis kitérő.
És lefelé is klassz volt a K+ ösvénye, jól meg lehetett ereszteni még utoljára a bringákat.
Gabi kivételével mindannyiunk erejét alaposan lenullázta a mai vértesi kör, de tudjuk, hogy "ami nem öl meg, az erősít!". Tavaszi első szintfelmérőnek (a Téry helyett) tökéletes volt!
A Vérkört egy időre pihentetem, legközelebb egy vártúra jellegű, kirándulósabb kört tervezek majd.
Képek: Google Photos
Videó: Egy jó kis G'N'R szám kíséretében a Youtube-on
Táv: 57,27 km
Szint: 1451 m
Idő: 08:19 óra
2021. összes: 159,94 km, 3075 m, 16:13:00 óra.
