Nem törődve a kevéske esővel ami hét közben esett (legalábbis Budapesten), nagy bátran a Börzsönyt vettük célba hétvégén. A terv egy 77 km-es kör volt kb. 2000 m szinttel, ezért viszonylag korán indultunk.

Verőcéről pár perccel reggel kilenc után vágtunk neki hatan a poros jelzésnek Magyarkút felé. Volt pár pocsolya, de semmi komoly. Magyarkútról Szokolya felé kanyarodtunk - még mindig a P-n - a kétnyomos földutat egynyomos erdei ösvényre váltva. A helyzet itt sem volt vészes, egy-két kidőlt fán kellett csak átemelni a bringákat.

Szokolyáról Nógrádot a P+ jelzésen terveztük megközelíteni, azonban már az első métereken látszott, hogy itt már bizony tartogat kihívásokat az útvonal. Ahogy haladtunk előre, egyre nagyobb pocsolyák, sártengerek és felázott talaj tették próbára a türelmünket és a drága technikát. A menet közben készült képek azt hiszem magukért beszélnek. Én eleinte még jól szórakoztam (leginkább a többiek kínlódásán), de aztán kb 1,5 km után beláttam, hogy így délutánra sem érünk Nógrádra. Mentő ötletként bedobtam - a Kontroll c. film után szabadon - a sínezést. Végső soron a vasútvonal a turistaúttal párhuzamosan haladt, legalábbis egy darabig. Ez a menekülési opció egyértelmű többséggel (egyetlen tiltakozó nélkül) el is lett fogadva. A következő 1,5-2 km-t a két sínszál között a talpfákon végigzötyögve tettük meg a K jelzés keresztezéséig. Egész haladós volt, a fullyk egész jól kivasalták az "utat". A kék jelzést követve értünk be Nógrádra, a falu előtt még jól megmártóztatva a bringákat az agyagos sárban.

Dani olyan hisztit csapott, hogy még Zsozsó is órákat vehetne tőle, alig tudtuk rávenni, hogy legalább Királyrétre jöjjön még át. Szerintem jól döntött, hogy velünk tartott, a Koo teljesen oké volt. Na persze a csontszáraz úttól nem kellett félnünk, volt pocsolya bőven, de mind könnyedén kerülhető volt, sárral gyakorlatilag nem kellett küzdeni még közvetlenül a Királyrét előtti meredek ereszkedésnél sem. De szó, ami szó, a korábban elszenvedett kínokért cserébe járt nekünk a hamburger a büfénél. Atti és Gabuly máshogy gondolta, ők - de leginkább Gabuly - le akarták küzdeni az ominózus K4-et, amíg mi megkajálunk és felcaplatunk az NHH-ra. Én fejben vacilláltam egy sort, hogy tartsak-e inkább Danival vissza Verőcére, de Bandi a sztrapacska felemlegetésével egy csapásra elhessegette e kósza gondolataimat.

Az NHH-ra nekem egy örökkévalóság volt felérni. Az edzetlenségem legfőbb jele, hogy nem tüdőből, hanem combból nem bírtam Istvánnal és Bandival tartani a tempót. Viszont az égiek megerősítettek abban, hogy mégiscsak jól döntöttem az útirány választásnál. Kisütött a Nap és finom meleg lett. Le is kellett vedlenem a thermo felsőt, mert egyre nagyobb patakokban kezdett ömleni rólam a víz. Itt-ott benézve a keresztező turistautakra azért egyértelmű volt, hogy ma már semmiképp, de még az elkövetkező néhány hétben sem lesz érdemes a börzsönyi turistautakat erőltetni. A turistaházhoz állítólag csak 5-6 perccel Bandiék után értem fel, Attiék is ott voltak már. Nem találták meg a K4-et, ami így leírva is kissé viccesen hangzik.

A következő egy órát ejtőzéssel és sztrapacskázással töltöttük, töltöttem. Nekem nagyon bejön az emberes adag, jó sok tejföllel leöntve és lila hagymával megszórva. Szinte pukkadásig jól laktam, ezért a további emelkedők teljesítését (pl. Csóványos) határozottan elvetettem. Inkább jöjjön a lefelé. Csak előtte még kuncsorogtam a konyháról egy kis étolajat a csontszáraz láncra, hogy a bringa is vidámabb legyen.  

Lefelé a K-n (a Csóványos felé) végigerodáltam az utat a Rakodóig, szinte az elsőtől az utolsó centiig blokkoló hátsó kerékkel felrajzolva az ideális íveket. A Rakodó után a KQ-n (ami nem Király-Dámát jelent, hanem a Páfrány utat) volt még némi sár (konkrétan a tengelyig érő dagonya), de ezeket az út szélén ki lehetett triálozni. Atti jött másodiknak utánam. Még mindig meg tud lepni, hogy viszonylag rövid bringás előélete ellenére milyen penge a technikai tudása (amit ő szerényen a motoros múltjára fog).

A Kálmán-kaszálótól a Börzsöny kárpótolt minket minden korábbi, a nap folyamán ellenünk elkövetett merénylet-kísérletért. A Suta-berki-nyiladék mentén - immár sokadszor - óriásit lejtőztünk lefelé. Volt közben majdnem-szalamandra-gázolás, köveken pattogás, elengedés-előzés, gyalogos riogatás, közel 50-nel száguldás. A Börzsöny legjobb lejtője címet kétségtelenül ez viszi (szorosan mögötte a második az Inóci-vágás, de az túl sok áldozatot szedett már - köztük 2x engem is).

Királyréten, a büfé melletti kék kútnál vagy fél órán át mostuk a bringákat, hogy István hajlandó legyen a már szinte veterán youngtimerébe betenni őket. Aztán ennek örömre Szokolya és Kismaros között szépen el is áztunk az esőben, úgyhogy viszonylag tiszta bringákkal, de vizes ruhában huppantunk be a Merdzsóba.

Azt az ominózus másfél kilométert leszámítva klassz bringázás volt. Több alkalommal is kaptunk már ízelítőt a börzsönyi sárból, csak a társaság azóta kényesebb lett... :)

Képek: Google Photos

Track: Garmin Connect

Táv: 49,75 km
Szint: 1000 m
Idő: 7:54 óra

2014. összes: 432,76 km, 5138 m, 33:58 óra.