Domival felugrottunk snowboardozni a mátraszentistváni síparkba.
Már szinte csurig volt a parkoló, mire délelőtt 11 után kicsivel felértünk, de azért akadt még pár hely. A parkolás (egyelőre) ingyenes, de a síbérletek nem olcsók. Cirka ugyanennyiért Donovalyban sokkal jobban kiépített pályák és modernebb felvonók várnak.
Bár a pálya alapvetően jó állapotban volt és csak itt-ott volt egy-egy eljegesedett, vagy földig lekoptatott folt, minden egyes csúszás örömét beárnyékolta a negyedórás sorbanállás a felvonó aljánál. Meg a sok "I am a bloody Ibiza" hozzáállású síelő/snowboardos, akik a pálya tetején a pálya teljes szélességét elfoglalva állnak neki hosszú percekig csevegni és kitalálni merre induljanak el. Vagy épp a pálya bármely egyéb pontján, de egészen biztosan a pála közepén teszik ugyanezt. Vagy csak a legváratlanabb pillanatban indulnak el keresztbe előtted mindenféle körültekintés, hátranézés nélkül. Síelési kultúra nuku.
A négyszemélyes ülőliftre is megér egy misét. Leginkább mert snowboarddal ugye nem a legegyszerűbb ülni az eleve szűkösre tervezett liften, ha közben a jobb, vagy bal, vagy épp mindkét oldaladra beslisszol egy-egy síelő, akiknek a léceitől nem fér el a keresztben álló snowboard (amit kézben felvinni természetesen tilos), így aztán garantált a teljes lábzsibbadás mire felérsz a dombtetőre. Szerencsére (és közben sajnos is) a szintkülönbeség az alsó és felső állomás között alig 180 méter. De így is egy örökkévalóságnak tűnik kifacsart lábbal, lábtámasz nélkül végigülni azt a 3-4 percet.
Szóval, most egy jódarabig nem megyek újra Mátraszentistvánra csúszni. Inkább Szlovákia, Ausztria, Szlovénia.
A snowboardzás mellett autóztunk is egy jót, a kis hármassal jót tempóztunk délelőtt a hegyi felfutón és délután lefelé is Mátraszentistván és Pásztó-Hasznos között. Na nem kell nagy száguldozásra gondolni, csak a normál 80-100 km/ó közötti tempóra és néhány lassabban haladó melletti elhaladásra.
Képek: Google Photos
