Utolért minket a civilizáció és a glamour napok. Mostanában annyira "lelkes" a serrenő tábor, hogy gyakorlatilag lasszóval kell fogni az embereket egy közös bringázáshoz. Ezúttal sem volt másképp. Aki épp nem versenyre ment, az plázatúrát tervezett a családdal. Péntek délutánig gyakorlatilag csak ketten voltunk Gabival a beharangozott bükki körre. A mundér becsületét Jandi mentette meg azzal, hogy elnapolta a balaton-felvidéki országútis körét (de csak mert nem volt kedve Andris nélkül egyedül menni) és bejelentkezett harmadiknak. Kriszta is jött kirándulni és nem mellékesen hogy begyűjtsön minket a "célban".

Reggel már csak egy dolgot kellett megoldani: Hogyan passzírozunk be négy embert és három bringát a kis BMW kombiba? Mentő ötletként felmerült, hogy Gabi utánfutóját odacsapjuk a kocsi mögé és abba tesszük a bringákat, de az már "foglalt" volt, úgyhogy maradt a legózás az utastérben. Nyergek, kerekek ki, az én kormányom le és legnagyobb meglepetésemre minden bringa és cucc befért különösebb erőlködés nélkül. Kilenc után kicsivel útra készek voltunk.

Bélapátfalva volt a rajthely, az apátságnál parkoltunk le. Tizenegy után pár perccel pattantunk nyeregbe és rohamoztuk meg a bél-kői szerpentint, alig két óra csúszással a tervezett kilenchez órához képest. Az idő viszont ideálisnak ígérkezett, a hosszú cuccainkat a kocsiban is hagytuk.

Nem tudom, ki milyen bemelegítéshez van szokva, nekem az 5 km-en 400 m szint kezdésnek kicsit sok volt, a Bél-kő-nyakhoz vezető meredek ösvényt már nem is bírtam végig kitekerni. A Bél-kőn (600 m szintnél) szusszantunk egy rövidet, közben pedig élveztük a hely különleges panorámáját.

Mondanám, hogy ezt követően simán átgurultunk az Őr-kőre, de az utolsó háromszáz méterrel igencsak meg kellett küzdeni. De fel lehetett tekerni végig. Fent a csúcson annyira jó idő volt és olyan fantasztikus volt az alattunk elterülő Déli-Bükk színkavalkádja, hogy legszívesebben ott helyben letáboroztam volna egész hétvégére. Hosszas ejtőzés után indultunk el lefelé. Próbáltam Gabit és Jandit előre tessékelni, hátha megbirkóznak a trükkös ösvénnyel lefelé, de mindketten inkább leszálltak a nyeregből. Nekem sem sikerült hibapont nélkül lemenni, de legalább megpróbáltam.

Az Őr-kő-réttől még egy darabon lehetett tekerni, de ahogy közeledtünk a Pes-kőhöz, egyre többet kellett cipelni a bringákat. Tulajdonképpen egész a Tar-kőig szinte többet sétáltunk, mint bicikliztünk. Gabinak mégis sikerült abban a kevés tekeréssel töltött időben perecelnie egyet. Jandi kitartóan próbálkozott a tekeréssel az Őserdő mellett, csekély sikerrel. Neki itt sikerült kis híján egy orrost nyomnia. Viszont a Tar-kőre úgy feltekert, hogy csak lestem. Na nem végig, de azért elég szép arányban nyeregben vitézkedett. Én viszont egyik pillanatról a másikra eléheztem és megrogytam. Alig bírtam magam felvonszolni a csúcsra. Kellett is vagy negyed óra, mire - némi szendvics magamba tömését követően - úgy-ahogy magamhoz tértem. A Tar-kőn nagy volt a forgalom, teljesítménytúrázóknak volt fent egy ellenőrzőpontja, de a tömegnél jobban zavart, hogy észrevettem, hogy kotyog a hátsó kerekem. Gabi csak legyintett rá, hogy az semmi, de nekem ennyi lógás már nem semmi, hanem valami.

A Három-kő füves teraszára már gond nélkül, pikk-pakk átértünk és gyors körbepillantást követően bevetettük magunkat az erdőbe. Én mentem elöl és sikerült úgy belendülnöm a Z3-on, hogy nem fordultam le a tervezett helyen. Jóval arrébb konstatáltam, hogy nem ez nekünk a jó irány, de visszamászni nem volt kedvünk. Helyette egy közeli vadetető mellett elindultunk toronyiránt az erdőben. Gabi mutatta az "utat". Igazi serrenés volt, térdig érő csalánban, de legalább jó helyen lyukadtunk ki. Valamit mégis ér a GPS egérmozija. Egy kevésbé járt erdészetin lecsapattunk az aszfaltig és a Zsidó-rét mellett elgurultunk az Olasz-kapuig.

Itt viszont némi számolás után mind az Istállós-kő megmászását, mind a Szilvásváradra legurulást és - legnagyobb sajnálatomra - a Gerenna-várat is dobtuk. Legurulni még lett volna idő, de visszamászni és még a Bükk-fennsíkon keresztültekerni, majd a túloldalon legurulni nem tudtunk volna anélkül, hogy ránk ne sötétedne. Mivel egyikünknek sem volt vize (Jandi már a Tar-kő óta vízért nyekergett), a bringás P-n egyenesen Bánkutat céloztuk be. Alig húsz perc múlva már az ottani büfében filóztunk a rendelésen. Én egy hotdog-palacsinta-forraltbor hármast gurítottam magamba, Gabi palacsintázott, Jandi meg teljes döntésképtelenséggel választott végül teát és palacsintát.

Jóllakottan nem volt más dolgunk, mint a Nagymezőn át legurulni a Z-n Felsőtárkányba. Persze ez így egyszerűen hangzik, de menet közben finomítgattunk még az útvonalon. A Z-n legurultunk az aszfaltig (közben mindhárman kis híján felnyársaltuk magunkat ugyanarra az ösvényre belógó ágra), majd a K helyett (ami totál el volt torlaszolva rádőlt öles fákkal) az aszfalton gurultunk el a Tamás-kútig. Innen újra bevetettük magunkat az erdőbe és hatalmasat zúztunk lefelé a K-n. Én kis híján el is hajítottam a vasat egy rázósabb kanyarnál. Pedig még lassítottam is, hogy "na itt kicsit visszaveszek", de a következő pillanatban egy kő vagy 30-40 centivel balrább dobta a hátsó kereket. A jobb lábam ki is ugrott a pedálból, egy lábbal próbáltam összeszedni a bringát. Ez a szakasz egyébként ismerős volt, tudtam, hogy jó, Zsozsóval és Balázzsal jártunk erre jó három és fél évvel ezelőtt. Még a patakozós jelenet is beugrott, de most nyoma sem volt semmilyen víznek. Felkapaszkodtunk a Lök-bércre és indulhatott a levezető gurulás a Z-n.

Én már annyira kész voltam, hogy ami kevés, kétarasznyi hosszúságú emelkedő volt, azon mindig elmentek Gabiék, pedig ők is csak beszélgetős tempóban gurultak. Szerencsére öt méter emelkedő után mindig jött ötven méter lejtő, amin azért lehetett élvezkedni. Este hat előtt pár perccel gurultunk be Felsőtárkányba. Másodjára is belegóztuk a bringákat a kocsiba (egy srác oda is jött megnézni, hogy hogy sikerült, mert nem nagyon akart hinni a szemének) és hazajöttünk.

Az egy két szívó szakasztól eltekintve jutalom volt a mai nap, óriási hiba lett volna kihagyni. A glamourozók bánhatják, még ha cserébe egy-két zoknival több került is a szekrényükbe.

Képek: Google Photos

Track: Garmin Connect

Táv: 47,04 km
Szint: 1497 m
Idő: 6:40 óra

2013. összes: 1619,38 km, 22207 m, 144,34 óra.