AIgazi "könnyű" túrát hoztunk össze három és felen bg_-vel, Gabival és félig Zsozsóval a hétvégén. Cél az Esztergom fölötti Vaskapu volt, ahol még soha nem jártunk. Bemelegítésnek Budakalászról a Kevély-nyeregbe másztunk fel. A 350 méter szint összegyűjtése nekem különösen nehezemre esett, mivel a reggelimet 5 perccel indulás előtt küldtem le és még nem volt ideje leülepedni. Erre a nyomott, párás levegő is rátett még egy lapáttal. Szóval szokás szerint rám kellett várni.

A folytatás sem ment úgy, ahogy kellett volna, a hosszú-hegyi murván is hamar kifogyott a szusz, a többiek szépen elhúztak. A Szántói-nyeregből aztán a Pilis lábánál lévő Trézsi-(avagy Szeretet-)forráshoz mentünk vízutánpótlásért. Innentől már egy fokkal jobban ment a tekerés, de azért a többiek még előttem voltak. Aztán felérve jött a hullámvasutazás, alapvetően lefelé. Ez lehelt belém egy kis életet.

Hirtelen ötlettől vezérelve nem a Z-n csorogtunk le a Pilis-nyeregbe, hanem a Z3-on kinéztünk a Fekete-kőre, ahol már bő két éve nem jártunk. A Pilis-nyeregből aztán a nap fénypontja következett, hatalmas zúzás lefelé az S jelzésen Klastrompusztára. Mind a négyen fülig érő vigyorral soroltuk az neccesebb helyzeteket, amiből azért volt néhány.

Klastrompusztáról teljesen új utakat fedeztünk fel. Az aszfalton indultunk lefelé a K jelzésen, ami rövid gurulás után az erdőbe fordulva meredek emelkedőre váltott, jól megdolgoztatva a combizmainkat.  Mindössze 120 méter szint volt, de kevésbé esett jól, mint megmászni előtte a Pilist, ami ennek a triplája volt.

Az erdőből kiérve enyhén lefelé lejtő szintúton sasszéztunk a hegyoldalban Kesztölc fölött. Egészen alpesi hangulata volt a kis ösvénynek, csak a léptékek voltak egy hangyányit kisebbek.

Aztán ahelyett, hogy megkerültük volna a hegyet, egy rövid de annál kövesebb emelkedőn felkapaszkodtunk a gerincre és túloldalon a régi Z jelzésen hullámvasutaztunk el a Kis-Strázsa-hegyig. Ezen a szakaszon egészen életre kaptam, még Kurucz Gabi is megjegyezte, hogy jól megnyomtuk ezt a részt. Intermezzónak be is iktatott egy defektszerelést, hogy mindenki kifújhassa magát.

A Kis-Strázsa-hegy füves tetejéről nagyon jó körkilátás van, de sajnos a kilátótoronyba nem lehet felmenni. (Csak tudnám, hogy akkor minek van ott.) Lefelé az ott lévő két út közül jó érzékkel a bringával járhatatlant húztuk be, ami tele volt kicsi, meredek falépcsőkkel. Legközelebb mindenképp balra tartunk.

Esztergomnál Zsozsó már nem érzett elég erőt magában a Vaskapu megmászásához, ezért ő inkább egyenesen Dobogókő felé indult. Mi pedig egy combosat szívtunk felfelé a P-n, ami egy frissen feltúrt földúton vezetett. Nem lett volna semmi gond, ha a előző pár napban nem esik, így viszont süppedős, ragadós sártengerben talicskázhattunk felfelé egy jódarabon. Kurucz Gabi itt is beszívott egy defektet és miközben szereltünk, Zsozsó SMS-ezett, hogy teljesen kész van, visszafordul és inkább Esztergomból hazavonatozik.

A Vaskapuhoz viszont mégis megérte felszenvedni magunkat (legközelebb inkább aszfalton), nagyon kellemes hely, szuper panorámával Esztergomra. Jól be is laktunk és alaposan leülepedtünk. Egyikünknek sem akarózott továbbindulni.

A Z+ jelzésen először némi bozótharcba keveredtünk, aztán csúszós-taknyos ösvényen evickéltünk lefelé a Búnánat-völgyből felvezető dózerút eléréséig. Innen már ismerős volt a terep és ezúttal sem kockáztattuk meg az S jelzést Pilisszentlélekre. A korábbi saras küzdelmek fényében biztosabbnak tűnt, ha az előttünk álló 11 km-t és 500 m szintet aszfalton gyűrjük le. Így sem esett túl jól, de 1 óra alatt fent voltunk Dobogókőn.

Viszont így sem voltunk elég gyorsak, utolért minket az eső. Roland barátomékkal, akikkel épp a Matyi büfénél futottunk össze, vagy fél órán át vártuk, hogy elálljon. Aztán a sokadik elcsendesedésben nekivágtunk a K/P3 párosnak. Víz több volt, mint sár, az utaknak csak a felülete volt elázva, nagy dagonya nem volt.

A Királykúti-nyeregnél, az aszfaltra érve "már minden mindegy" alapon a P-n csorogtunk le a Sikárosig. Egyedül rajtam nem volt esőkabát, így én el is áztam az időközben újra el-el eredő esőtől, de a többiek is szépen néztek ki.

A nap szívásaként benéztük a Tölgyikrekhez vezető dózert és valami jelzetlen, köves-füves-saras erdészetin másztunk fel a hegyoldalban egészen az S jelzésig. Kurucz Gabi közben előrement és elveszett, nem láttuk nyomát se. Aztán a Tölgyikrektől felhívtuk. Sikeresen elkavart az S jelzésen, de már megy Lajos-forrás felé. Hát jó, akkor nekünk sem maradt más választásunk, pedig a P le Csobánka felé sokkal csábítóbbnak tűnt.

Végülis az S sem volt egyáltalán vészes a sok eső ellenére sem, egyedül az utolsó 50 méteren kellett latyakos sárban feltolni a bringákat a Lajos-forrás fölötti erdészeti útig. Odáig teljesen meglepő módon végig tekerhető volt, még középtányéron is. Ugyanis az első kistányér a sár miatt már a Sikáros utántól használhatatlan volt, mert folyamatosan felszedte a láncot. (Muszáj lesz megnéznem, mi baja, mert így elég nagy szívás már egy kicsi sár is.)

Lajos-forrásnál aztán csak kamilláztunk bg_-vel, hogy Gabi sehol. Már épp hívni akartam, amikor lecsorgott a turistaház felől. Mint kiderült, végig mögöttünk volt. Ahogy szerencsére már az esőfelhők is.

Sokat nem ácsorogtunk, nekiindultunk, hogy a P+,Z+ útvonalon csorogjunk le Pomázra. A szint itt már bőven 2000 m fölött volt és őszintén szólva nem sok kedvem volt már a +100 méter mászáshoz a murván felfelé. Így még a sorompónál feldobtam, hogy mehetünk a K+-on is. Hiba volt. Brutális mennyiségű sarat gyűjtöttünk össze alig néhány méter alatt. Visszafordulni viszont már nem akartunk, de a bringák tutira nem köszönték meg amit kaptak. Tárcsafék ide, vagy oda, a fékeink alaposan lenullázódtak. Gabinak és bg_-nek is szinte teljesen elfogyott az első féke, de nekem is fogyott bőven a majdnem új BBB szinteres betétekből.

Pomázra becsorogva elcsíptünk egy nénit, aki épp az utcán szöszmötölt a slagjával, de sajnos csak korlátozott mennyiségben tudott vizet szolgáltatni. Viszont nagy mákunkra egy pár házzal feljebb lakó srác épp akkor jött haza és felajánlotta, hogy lemossa a bringáinkat. Jól eldumáltunk vele a kvados élményeiről, meg valami finn világjáróról, miközben mindhármunk bringájáról saját kezűleg mosta le a tetemes mennyiségű sarat. Ezúton is hálás köszönet neki!

Szóval Pomázról csili-vili bringákkal, nyakig dzsuvásan tekertünk hazáig az év eddigi leghúzósabb (de nagyon jó) túrájáról.

Képek: Google Photos

Track: Garmin Connect

Táv: 109,01 km
Szint: 2465 m
Idő: 13:06 óra

2011. összes: 1295 km, 23556 m, 130:54 óra.