A múlt heti Visegrádiból Börzsönybe átkalandozás után most szombaton ismét a Börzsönyt vettük célba, ezúttal a szokásos királyréti indulással. A keménymag öt jeles képviselőjéhez két elsőbálos ízirájder is csatlakozott, jelesen dr. Döme és dr. Gergő.
A hétközben felvázolt útvonaltervekből a négyes számúnak ugrottunk neki, a Foltán-kereszt felé. Kis aszfaltos bemelegítés után először a Koo-ra, majd számomra mindig teljes kifingást garantáló a K-ra fordultunk, fel a Saj-kúti-bércen. Hiába voltam ezúttal - a BEAC-on megszokottól eltérően - friss és kipihent, hamar elfogyott a szusz. Némi tolás közbeni elmélkedés után, erősen oxigénhiányos állapotban arra jutottam, hogy első gondolatomtól eltérően nem a rohamos vénülés, hanem az indulás előtt leküldött méretes hamburger a legfőbb oka a gyors kipukkadásomnak. Megkönnyebbülésemben az utolsó 100 méter szintet nyeregben küzdöttem végig.
A terminátor kommandó már épp elunta magát amikor felértem, de még pár percet várniuk kellett, mire Döme és Gergő is felért. Nekik már nem sok pihenő jutott, hamar elindultunk lefelé a Pi-n. Szépen követtük végig a jelzést, ami egy rövid szakaszon letér a dózerről, majd visszatér rá. Na itt, a visszatérésnél cseles (vizes-mocsaras) volt a terep, Döme áldozatául is esett, egyenesen fejjel előre. A sisak is, Döme is túlélte.
Csehvár volt az első célállomás, ami sajnos kilátással nem nagyon kényeztetett, de legalább ejtőztünk pár percet az amúgy kellemes hangulatú púpon.
Ezután átgurultunk a Gál-rétre, majd onnan tovább a Z-n, fel a Hárombarát-nyeregbe. A szint csak 200 méter volt, de alaposan megizzasztott mindenkit. A nyomvályús, laza terep helyenként le is parancsolt a nyeregből. Felfelé sétáltamban egyszercsak feltűnt mögöttem Avus, akitől Rossi úgy megijedt, hogy a bringára felpattanva a hárombaráti elágazásig tekert.
Avus a nyeregből tovább a Z-n a Csóványosra, mi a K4-en Királyháza felé folytattuk. A K4 nekem személyes kedvencem, ha valakinek 20 percben kellene bemutatnom a Börzsönyt, ide vinném. Vadregényes, útkeresős csiki-csuki a fák között, rövid technikás lefelé, klassz kilátás a Dobó-bérc egynyomos ösvényéről, majd újabb "próbáld követni az utat, ha tudod" játék, a végén pedig eszeveszett halálfutam Királyházáig a vastag avartakaró alatt rejtőző méretes kövek és a szélrózsa legkülönbözőbb irányaiban álló, karvastagságú faágak között-fölött. Mindig széles vigyor vésődik az arcomba, ahányszor csak erre az útra vetődök. Nem is értem Jandinak mi nem tetszett rajta.
Királyházáról terv szerint a Z+ jelzésen másztunk volna vissza Magosfa alá, de az idővel már az első 18 km után alapos csúszásban voltunk, ezért a Fekete-völgy panzióig az aszfalton rövidítettünk.
A panzióban a kedves-csinos-mosolygós pultoslány volt az egyetlen pozitívum, amúgy se szendvics, se forralt bor, se forró csoki nem volt. Csak hideg üdítő és kávé. Ennek ellenére kerek 40 percet ücsörögtünk és sztorizgattunk kint a teraszon.
Holló-kőnek már nem volt értelme nekivágni és Jandi javaslatára a P+ helyett a panziótól pár méterre induló Z4-en indultunk a Csóványosra. A Z4 egy rövid, de annál meredekebb szakasz volt a Z# jelzésig. Természetesen végig toltuk, de erre legalább számítottunk. Arra viszont nem, hogy a továbbiakban sem lesz sok részünk tekerésben. A Z# tulajdonképpen a régi Z. És mi ahelyett, hogy az új Z-n, fent a gerincen mentünk volna, a régi Z-n próbáltunk elsunnyogni Miklós-tető alatt. Hát, nem jött be. Rögtön a Z4 után ordas tolással folytattuk. Érdekes módon többen is a Vadálló-kövekkel vontunk párhuzamot. Leküzdve a cirka 150 méter szintet, ejtőztünk egyet a fenti sziklapárkányon.
Innentől a durva, meredek részek megszűntek, helyette lett avarral borított köves-törmelékes egynyomos ösvény, amin ismételten többször is bringasétáltatásra kényszerültünk. Felérve a Miklós-tető után a Z-re, időlegesen javult a helyzet. De addigra eléggé szétszakadozott a mezőny. Gabiék elöl, én Dömével és Rossival hátul. Mögöttünk meg valahol Gergő küzdött az ex-jelzések felkutatásával. Rossi elment Gabiék után, mi Dömével megvártuk Gergőt.
A Z-n párszáz méter után egy széles, nyílegyenes, meredek emelkedő előtt találtuk magunkat, ami nekem kifejezetten tetszett. Határeset volt, de sikerült végig kitekernem. Az utána következő mászófalon viszont esélyem sem volt, a bringába kapaszkodva, centinként haladtam fölfelé. Egy örökkévalóságnak tűnt felérni a gerincre. Itt nekem a kékesi S villant be, ahogy ott is a fejem fölé nézve pillantottam meg anno a sziklára festett sárga csíkot.
A gerincen futott be a Z-be az eredetileg tervben szereplő Z+ jelzés és itt várt be Rossi is, igencsak megcsappant lelkesedéssel. Együtt mentünk fel Magosfára, majd tovább a Csóványos felé. Úgy terveztem, hogy amíg Döméék is felérnek a K3-P3 elágazáshoz, mi épp megjárjuk a Csóványost oda-vissza. Ez így is volt, Gabi, Zsozsó, Jandi a kilátónál vártak. Rossi fejben szerintem teljesen feladta a P utolsó kapaszkodóján, mert mi már lefelé indultunk, amikor megjelent szembe jövet. Persze valahol érthető, a panziótól a Csóványosig tartó kerek 7 km-t 2 óra 20 perc alatt tettük meg, nagyobbrészt gyalog.
Vissza a K3-P3 elágazásáig újabb füligvigyor élvezkedés volt lefelé. Viszont Dömééknek nyoma sem volt. És ekkor tudatosult bennem, hogy senkinek nincs meg Döme száma. Nekem sem. De ez nem is volt probléma, mert térerő sem volt, így Lakat dokit sem tudtam felhívni, hogy adja meg Döme számát. Pár percet még ácsingóztunk tanácstalanul, hallgatózva, hátha meghalljuk őket, de semmi. Elméleti esélye ugyan volt, hogy ők közben felértek és elindultak a Rakodó felé, de erre azért egy lyukas kétfillérest nem tettem volna. Pedig van otthon kettő is.
A Nap épp eltűnt a Börzsöny távolabbi buckái mögött, muszáj volt haladnunk, hiába nem tetszett. A P3 az Oltár-kő felé viszont annál inkább. Tudtam, hogy jó lesz, ezért önkényesen magamévá tettem az első pozíciót. Pár kanyar után megálltam fényképezni, de az utánam jövő Jandira legalább egy percet vártam, mire felbukkant. Tett is valami (számomra azért hízelgő) megjegyzést az általam művelt dolog épelméjűségére vonatkozóan. Aztán az Oltár-kőnél szenvedtem egy sort a túra-fényképezőgéppé avanzsált telefonommal, közben a többiek mind elhúztak. Én meg csak azért nem vágtam földhöz azt a tetves telefont, mert ezt már megtettem a mai nap során vagy ötször. Sőt, még délelőtt a Pi-n sikerült át is mennem rajta és sikerült úgy szétcsúsztatni, hogy közben ráfékeztem az érintőképernyőjére. Kibírta. Most sikerült egy láthatóan életlen képet készíteni az esti Oltár-kőről, aztán jobbnak láttam a többiek után indulni, mielőtt tényleg kárt teszek a telefonban. Részben mérgemben, de leginkább mert iszonyatosan élveztem, kipréseltem a bringából, amit lehetett. Jóval 30 fölött döngettem végig a Börzsöny Spartacus-ösvényén. A sor végét pedig épp a Spartacus-forrásnál értem utol.
A Rakodónál újabb próbálkozást tettünk Dömééket utolérni telefonon, de ezúttal sem jártunk sikerrel. Viszont már erősen kezdett sötétedni, így az NHH-t is szomorúan lehúztuk a mai listánkról. Milyen jó, hogy a lámpákat reggel szándékosan a kocsiban hagytuk. Irány a Kálmán-kaszáló és a Suta-Berki-nyiladék. A Kálmán-kaszálónál megint megcsörgettem Zolit Döme számáért, de most sem vette fel. A folyton kikapcsoló, egy nap alatt gyakorlatilag teljesen lemerült telefon pedig újfent a földön csattant.
A nap utolsó nagy DH-ját a Kq-K4-en lefelé nagy hiba lett volna kihagyni. 4 km-en 400 méter szintet estünk lefelé a terep- és látásviszonyokhoz mérve néhol már-már szuicid tempóban. A királyréti parkolóban derült ki, hogy Zsozsó esett is lefelé. Kétszer. Amilyen mákos, karc nélkül megúszta mindkettőt.
Dömééket is sikerült végül elérni, ők az NHH-n való regenerálódás után már sötétben jöttek le a hegyről. Remélem megtisztelnek minket máskor is a részvételükkel, én kifejezetten élveztem a társaságukat. És szerintem a többiek is.
Slusszpoénként Avus is befutott, hozzánk hasonlóan ő is alaposan megnyírbálta a mára tervezett útvonalát. Úgy látszik, ez egy ilyen nap volt. Nem hibátlan, de a maga módján mégis az.
Képek: Google Photos
Track: Garmin Connect
Táv: 45,20 km
Szint: 1675 m
Idő: 7:41 óra
2010. összes: 2291,03 km, 50972 m, 283:20 óra
