Már megint Jandi. Először a "light", aztán meg ez. Ha nem írogatja hetek óta a fórumra, hogy a Visegrádi-hegységen át akar kitekerni a Börzsönybe, a Nagy-Hideg-hegyre, nekem eszembe sem jut. De addig duruzsolta, amíg csak beleültette a bogarat a fülembe. Rajzoltam is a Mapsourceban egy szép útvonalat, ami összesen bő 120 km-t és 3000 m szintet tartalmazott. Belecsempésztem pár kedvenc szakaszt, meg egy-két olyan részt is, ahol még sosem jártam. Azt nem vártam, hogy nagy tülekedés lesz, de hogy hárman futunk neki végül, azt nem gondoltam. Na jó, a három igazából öt, mert Jandi hozta két Happybike-os haverját is. Igaz, nekik eszük ágában sem volt átjönni a Börzsönybe. Ők Dobogókőnél más irányba álltak, így végül tényleg csak hárman maradtunk.
Dobogókőre az UVH-tól Pomáz felé indultunk. Pomázról a szokásos Z helyett a Z3 jelzéssel próbálkoztunk, ami nagyon jó választásnak bizonyult. Abszolút tekerhető, kellemes erdei út vezetett fel a Janda-házig. Ott az S+ jelzésre fordulva felmentünk egészen Lajos-forrásig. Ezután a Tölgyikrek következett a P+-on, aminek a lefelé menő második fele izgalmas kőrodeó volt. Csoda, hogy senki nem kapott felütéses defektet.
A Tölgyikrektől az S-en folytattuk, ami őszintén szólva a másik irányból sokkal élvezetesebb. Persze, hiszen most végig emelkedett, plusz a felázott, süppedős talaj rendesen fogta vissza a bringákat. Aztán amikor már Dobogókő is látótávolságba került és szinte egy magasságban voltunk vele (na jó, 150 méterrel lejjebb), szépen vettünk egy éles balost és a gerincről levágtattunk Pilisszentkeresztre az S+ és K+ ösvényein. Ez annyira élvezetes volt (főleg az K+ csiki-csukis szakasza), hogy mind az ötünknek fülig ért a szája utána.
Az én arcomról aztán a K-n felfelé elég hamar lehervadt a mosoly, hirtelen mintha minden energiám elpárolgott volna, nulla erőm és nulla kedvem volt tekerni. A többiek szépen el is léptek még a Zsivány-sziklák előtt. Én meg fogtam magam és leültem elmélkedni egy percre. És szinte abban a pillanatban felhívott Avus, hogy a Börzsönyről gyorsan tegyünk le, ő is menekül amilyen gyorsan csak lehet, mert durva a sárhelyzet. Ebből gyorsan gyököt vontam, majd pár kép elkattintását követően elindultam a többiek után. A Börzsöny kihagyását egyenlőre nem vettem fel a napirendi pontok közé. Közben sikerült először a bal, majd a jobb térdemmel is lerúgni a kormányt köszönhetően a taknyos köveknek, meg a fáradtságomnak. A Matyi büfénél elfogyasztott szokásos hotdog-almás_pite-forró_tea kombó, kiegészítve 3 deci forralt borral szerencsére hamar visszahozta az életkedvemet.
Jól belakva, Danitól és Ködmöntől könnyes búcsút véve, Gabival és Jandival hármasban elindultunk a szobi rév felé. Volt rá szűk két óránk, hogy elérjük a kompot, ami nem tűnt kivitelezhetetlen dolognak. Még úgy sem, hogy Gabi a Szakó-hegynél a kiszálasodott váltóbowden elszakadását megelőzendő lemondott az alsó három fokozatáról.
A Hoffmann-vadászházhoz a Z+-on ereszkedtünk le. Én a legvégén kis híján átdobtam magam a bringán, olyan jól sikerült lendületből beleállnom az utat keresztező vízmosás falába. A perec elmaradt, de a teló igen fájdalmasat nyögött alattam.
Az Égett-hársig aszfalton tekertünk fel, a Felső-Ecset-hegyre meg szépen feltoltuk a bringákat a sziklákon. Fentről visszanézve pedig kiálmélkodtuk magunkat a panorámában. Innentől kis hullámvasutazással ugyan, de végig folyamatosan ereszkedtünk. Volt egy-két izgalmas rész, például amikor saras keréknyomokon csapattunk át lendületből vagy 35-40-nel. Az egyiknél kis híján eldobtam magam, ugyanott utánam Gabinak ez sikerült is. Hiába haladtunk most már jól, az idő szoros volt. Végig az a rémképem volt, hogy épp búcsút intünk majd a kompnak, ami aztán csak egy óra múlva jön vissza. Az utolsó lejtőzés Basaharcra a P+-on azért nem esett rosszul. És a kompot is koppra sikerült elérni, épp akkor kötött ki, amikor mi is begurultunk a révhez. Well done, mondaná az angol.
10 perc múlva már a túlparton voltunk, majd újabb 20 perc alatt eldöntöttük, merre induljunk tovább. A K-ra esett a választás, a Galla-hegyet megcélozva. A Sukola-keresztig az út kirázott belőlünk minden vese-, epe- és egyéb követ, a fogtömésekkel egyetemben. Aztán szembeszegültünk az útszéli tanyához tartozó kutyafalkával, majd csalinkáztunk egyet a susnyásban, azután egy kicsit az erdőben. Végül a Márianosztrára vezető aszfalton kötöttünk ki, amiről aztán már nem is tértünk le. A K jelzés folytatása nem volt túl bitalomgerjesztő, meg aztán az idővel sem álltunk valami fényesen. Közben pedig véglegesen elrontottuk Jandi sisakjának makacskodó összehúzó tekerentyűjét.
Márianosztrán Jandi már le akart lépni Kóspallag felé, de végül sikerült meggyőzni, hogy a P+ Nagyirtáspusztára ízirájd lesz a maga "moderate" emelkedőjével. Annyira ízi azért nem volt, de cserébe hihetetlen szép helyeken haladtunk. Gabi ment elöl, mint akit zsinóron húznak, én utána a magam öreguras tempójában, a sor végén pedig Jandi le-le maradozva, mint az a bizonyos borravaló.
Nagyirtáspusztán épp csak annyit időztünk, hogy Gabi magába tudjon tömni egy szendvicset, közben pedig reménykedtem, hogy a gyerekek ráunnak a drótkötélpályára és én is csúszhatok párat. Persze eszük ágában sem volt megunni, amit teljes mértékig megértek, így sajnos a csúszkálás ezúttal elmaradt. Helyette az aszfalton átgurultunk az Érsek-tisztásra, ott pedig bevetettük magunkat az S jelzésre. Itt találkoztunk először említésre méltó sárral a Börzsönyben, de ez sem volt vészes. Az S4 leágazását nem vétettük el, ellenben az S4-et menet közben igen, így a legutóbbi ittjártamhoz hasonlóan egy jelöletlenen, majd a Z-n tekertünk el a Kisinóci turistaházig.
Jandira jópár percet kellett várnunk, leginkább azért, hogy elköszönjünk tőle. Ő már nem futott neki a Nagy-Hideg-hegynek, teljesen kész volt. Mi viszont ha már itt voltunk, csakazért is nekiugrottunk Gabival. (A Csóványosra átruccanásról itt végleg lemondtam, ahhoz már túlságosan gyorsan sötétedett.) Az NHH-ra az Inóci-vágáson felmenni azért eléggé rémisztőnek tűnt, de nem volt más alternatíva. 6 km-en 550 m szintet kell legyűrni. Aki erre azt mondja, hogy "Ugyan már, ez 10%-os meredekség sincs!", annak csak annyit tudok mondani, hogy "Akkor hajrá!". Én alaposan kivéreztem mire felértünk, legnehezebben az utolsó 100 m szint akart elfogyni. Pontosabban nem akart. Még egy kicsit fel, aztán le, aztán nesze sártenger, végül megint fel. Negyed 7-kor, épp sötétedésre értünk fel a turistaházhoz.
Először kint telepedtünk le a teraszon, de aztán mivel a bringákat betehettük a folyosóra, inkább bent, a fűtött étteremben lapátoltuk magunkba a jól megérdemelt juhtúrós sztrapacskánkat. Közben a vizes ruháinkat a radiátorokon szárítottuk. A lámpák beüzemelésével együtt bő háromnegyed órát ejtőztünk az NHH-n. Aztán a fénykardokkal felszerelkezve egy ottani srác tanácsára a dózeren gurultunk le Királyrétre. Végülis igaza volt, gyorsabb, mint a P-n. Eresztettük, ahogy a csövön kifért, az én MagicShine-om és Gabi saját készítésű lámpája is szinte nappali világosságot árasztott az útra. 20 perc alatt Királyréten voltunk, újabb fél óra múlva meg már a kismarosi vasútállomáson kutattunk a menetrend után.
A 20:23-as vonattal jöttünk haza, a 900 Ft-os jeggyel majdhogynem koppra elköltöttük mindketten a nálunk lévő pénzmennyiséget. Újpestnél szálltunk le, de nagyon nem akarózott egyikünknek sem a hazatekerés. Pedig alig 8 km volt az út hazáig. Fél 10 után 1 perccel állítottam le a GPS stopperét a kapunk előtt. Hosszú nap volt, de megérte az utolsó méterig.
Képek: Visegrádi + NHH
Track: Garmin Connect
Táv: 120,81 km (bruttó 158,61 km)
Szint: 2451 m (2514 m)
Idő: 12:04 óra (13:44 óra)
2010. összes: 2255,83 km, 49297 m, 275:39 óra.
