Kár is írni, már megint lekéstük a megbeszélt időpontot majd fél órával. Persze könnyen összejött, mert Laci is később jött vagy 10-15 perccel és Hugi is otthon felejtette a sisakját meg a kesztyűjét (mintha nem direkt szóltam volna neki előtte épp emiatt), amiért vissza kellett fordulni. Így mire farkaséhesen Királyrétre értünk, a többiek már haptákban álltak. Indulás előtt nekem még muszáj volt benyomni egy hamburgert, miközben Viktor új bringáját csodáltam.
A Királyrét feletti Vár-hegynek a P-n tízen ugrottunk neki, de a P3 kitérőjére már nem volt olyan nagy a tülekedés. Amíg Viktor a P-P3 elágazásnál a hátsó váltót igazította, Hardhat, Rossi, Zoli és én felmentünk körbenézni. Aztán mikor elindultunk lefelé már szállingóztak fel a többiek.
Az első akadályra nem kellett sokáig várni, a P korábban is megtapasztalt sártengere (videó 1:00-tól) hamar megkérdőjelezte a folytatást. Pontosabban Zoli akart azonnal alternatív útvonalat keresni. Szerencsére Petit más fából faragták, eszébe sem volt meghátrálni. A jó példa ragadós volt, így a fák között - ami szintén vizes, süppedős volt - megkerültük a nagy dagonyát. Ettől a 100 méteres szakasztól eltekintve sima utunk volt Szokolyáig, szépen lecsorogtunk a patak mellett. Egyesek meg helyenként benne.
Szokolyától egy éles balossal megindultunk felfelé a P+-on Nógrád irányába. Itt már érdekesebb volt a helyzet, időnként igencsak keresni kellett az utat, ami aztán végül el is veszett. Ezért aztán rátértünk egy erdészeti útra, ami látszólag jó irányba vezetett. Szerencsére Nógrád fölött az erdészetibe jobbról visszajött a P+ jelzés, így megúsztuk az iránykeresést, eltévedést. Viszont Hugira cserébe jó sokat kellett várni, eléggé elfáradt, mire beértünk Nógrádra. A többiek előre mentek, mi Lacival bevártuk Hugit minden lehetséges eltévedési pontnál. A kötelező kajaszünetet rögtön Nógrád első nyilvános padjánál, az árokparton tartottuk. Zoli a várba már fel sem akart menni. Mi viszont igen és nem is bántuk meg, nagyon klassz kilátás van a várból körbe a környékre. Mindemellett hatalmas füves placc van fent, jó lett volna az árokpart helyett itt piknikezni. Kicsit nézelődtünk, fényképeztünk, aztán legurultunk a vár alatti kocsmához, ahol Zoli épp befejezett egy defekt javítást. Ennek ellenére itt is ücsörögtünk 5-10 percet.
Mire elindultunk Diósjenő felé, már bő 2,5 órája voltunk úton, a reggeli fél órás csúszással együtt már 3 óra ment el a napból. Egyszóval elég rosszul álltunk az idővel. Kicsit meg is húztuk az aszfalton. Persze ez az alig 1-2 km sem volt esemény mentes, egy idióta nő a dudára feküdve előzte végig kicsiny, kissé szétszakadozott csoportunkat. Meg aztán Rossi beszólásán még a mai napig röhögök. Mivel Hugi eltűnt a balfenéken (értsd nyomát se láttuk), Diósjenőre begurulva kérdeztem Rossit, hogy "Hugi hol van?". Erre ő teljesen fa arccal: "Hátul az öreg nénivel versenyez." - utalva ezzel a falu határa előtt elhagyott helyi nyugdíjas bicajos mamára. De Hugit már nem is vártuk meg, mert ő innen inkább Királyháza felé vette az irányt, míg mi tovább csapattunk a K-n Drégelyvár felé, Zoli minden elterelési kísérlete és sártengerrel fenyegetése ellenére.
A sártengerből semmi nem lett, volt ugyan némi sár egy-két helyen, de még nem börzsönyi mércével mérve sem volt említésre méltó mennyiség. Azért Zoli "bosszúja" utolért, jól megszivattak az egyik patakátkelésnél. Annak ellenére, hogy én voltam a szenvedő alany, én is jót mulattam a mutatványomon. A kevés sárért cserébe szépen, komótosan emelkedett végig az út, egészen Pénzásásig, ahol kiértünk az aszfaltra. Meglepően jól haladtunk, de még mindig jókora csúszásban voltunk az időtervhez képest, ezért a Karajsó megmászását (+100-150m szint) fel sem vetettem, az utolsó 2,9km-t Drégelyvárig a K-n tettük meg.
Fent a várban ejtőztünk egy hosszabbat, pontosabban a lustábbak csak a vár alatti pihenőhelyen. Mi Rossival felmentünk azért körbenézni, majd Peti is utánunk jött. Elképzelni nem tudom, hogy tudtak anno egy ekkora váracskát egy óránál tovább védeni 150-en 8000 ellen. Adott is témát számos írónak, költőnek. Talán legismertebb a "Szondi két apródja" és a "Szondi". Drégelypalánk honlapján is van fent egy kis visszakitekintő.
"A bég, noha vad, s tüze Szondyra fult,
A hült erü bajnokon elszomorult,
A hegyre temette a hős tetemet,
S dárdát maga tüze le sirja felett."
Kicsit még elmélázgattam fent, csináltam pár képet, panorámafotót, aztán visszabattyogtam a többiekhez. A vár tövében már ismerős illat csapta meg az orromat, kisebb keltike szőnyeg terült el a vár kijáratának két szélén. Úgy látszik, ideje lesz felnézni Prédikálószékre a következő alkalommal.
Akárhogy számoltuk, nem sok esélyét láttuk az este 6 előtti visszaérésnek, ezért úgy határoztunk, hogy a K jelzés további részét (és némi szintet) kihagyva egyenesen legurulunk a P-n a Lopona-hegy aljába. Nem is volt ezzel semmi gond, széles autópályán gurultunk az Oszlopó-forrásig. Ott viszont hittünk a kitett táblának és Királyháza felé rögtön balra indultunk el. Csak Zoli, Balázs és Viktor mentek kicsivel tovább a jelzést követve. Hamar kiderült, hogy ők tették jól, mi meg rövid, sehová nem vezető erdészeti úton evickélés után komoly problémával néztünk szembe. Két választási lehetőségünk maradt. "A": visszagurulunk le az elágazáshoz és onnan felkaptatunk a gerincen, a rendes P-n. "B": toronyiránt nyakunkba vesszük az erdőt (vagyis inkább a bringákat) és felkapaszkodunk a P-re. Egyöntetűen az utóbbi mellett tettük le a voksot. A lelkesedés és a kaland élvezete hamar kezdett lankadni. 70 méter szint megtétele után ugyan kiértünk egy erdészeti útra, de az még nem volt jó nekünk, úgyhogy még vagy 25-30 métert az kellett felfelé szenvedni a P-ig. Szinte fel sem tűnt, hogy kiértünk a hivatalos turistaútra, a terepviszonyok alig változtak. Csak a fákra volt imitt-amott felfestve egy-egy piros csík. Igazából nagyon szép volt az út, az erdő, de még egy darabig tekerhetetlen. Aztán amikor kicsivel járhatóbb lett a terep, igaz baromi fáradtak voltunk, de már csak dacból, csak azért is nyeregbe ültünk és tekerünk a Lopona-főig. Innen még volt egy kis hullámvasút az S jelzéssel közös nyomvonalon, aztán egy jó meredek és a felső részen trükkös ereszkedéssel értük el Királyházát. Anno felfelé nem élveztük ennyire ezt a részt, de én már akkor kinéztem magamnak egy lefelére. Az alaposan megduzzadt patakon én hurka módra nem próbáltam áttekerni, de Laci, Hardhat és Rossi megtette helyettem. A túloldalon Zoliék már vártak minket.
Peti és Andor már nem vállalta a "Nagy Falatot", a Csóványos megmászását, ők a Poo-n/Koo-n, a Závoz-nyereg felé gurultak vissza Királyrétre. Mi viszont nekimentünk a K4-nek. Az első egykétszáz méteren toltuk, de utána már könnyebb és gyorsabb volt tekerni. Közben eszembe jutott, hogy erre már jártunk is, méghozzá az ominózus sárdagasztós túrán (amin szintén volt erdőben toronyiránt tolás). A Dobó-bérc nagyon klassz volt még felfelé is.
Zoli és Balázs a Hárombarát-nyeregben vártak be minket, Viktor - nem kis meglepetésemre - korábban beért minket Lacival felfelé menet, Rossi és Hardhat kicsivel hátrébb küzdöttek. Kis szusszanás után nekivágtunk a Z-nek, Viktor szinte pihenés nélkül előre ment. Nem mertem megszellőztetni, hogy a K4-en egyenesen a Foltán-kereszthez jutnánk, szerintem túl erős lett volna a csábítás. A Z nagyon tetszett, leginkább mert egy fenyvesben vezet az út. Viszont hamar meg kellett álljak, mert kezdtem eléhezni és nem tetszett, hogy zsibog a kép és foltokat látok. Jobb híján magamba tömtem egy marék szőlőcukrot és legurítottam Laci maradék kóláját.
Nem sokkal később, a P3-ra ráfordulva már kitisztult az optikai rendszer, először nem is nagyon akartam hinni a szememnek, amikor szemben megláttam a csúcsra felvezető falat. Lehetetlennek tűnt, de Lacival nekiveselkedtünk, hogy kitekerjük. Ő egy rövid szakaszon, Viktort beérve beletolt, én egy kis köztes pihenővel végig kitekertem. Nem is volt annyira nehéz, még így hullafáradtan, eléhezve sem.
Fent rácsodálkoztam a hatalmas hóvirágmezőre, ami a padok körül elterült, majd az útjelzőtáblára akasztott ládikába csíptetve megtaláltam Hugi cetlijét is. Mivel az SMS-ét nem olvastam (csak utólag, Királyréten), csak most esett le, hogy ő is feljött a Csóványosra. Csak épp nem győzött várni és fázni, ezért röviddel mielőtt felértünk elindult lefelé a Foltán-kereszt irányába. Én viszont a terv szerint a P3-on a kilátó mögött akartam elindulni a Rakodó felé, de az útvonalat kicsit magyarázni kellett (főleg Zolinak), mert már mindenki nagyon Királyréten akart lenni. Arra meg rövidebbnek tűnt a K, bármelyik irányba.
Végül csak a P3 lett a befutó, a kilátótól lefelé tudtam is, hogy jó lesz, de arra nem készültem fel, ami utána következett. Először a K3-mal közösen kanyargott az út a hegyoldalban egy keskeny nyomon, aztán már csak a P3 maradt az egyetlen jelzés. Végig szinte szintben haladt, Spartacus-ösvény jelleggel. Az Oltár-kőnél egy hatalmas kő boltív alatt kellett átkanyarodni, ami a késő délutáni fényben nagyon klasszul mutatott. Szeretem a technikás K-t is ebbe az irányba, de ezentúl a Csóványosról lefelé ez lesz az egyes számú út. A Rakodónál örömmel konstatáltam, hogy nem csak én élveztem az ösvény minden egyes méterét.
A Rakodótól a Kq (kék teli kör) jelzést választottuk, ami az Égés-bérc alá, a Kálmán-kaszálóhoz vitt vissza minket. Az itt kapott sár és némi szint már nem igazán hiányzott senkinek. Leginkább nekem, mert már megint kezdtem foltosan látni az éhség miatt. Viszont ami a Kálmán-kaszálótól következett, az megérte ezt a csekélyke áldozatot. 5 km szabadesés közeli lejtőzés végig a Suta-berki-nyiladékon. A végére már szinte zsibbadt a kezem. Mondjuk eresztettem is lefelé rendesen, mert utol akartam érni Zolit. Dünnyögtem is magamnak, hogy mióta megy ennyire jól lefelé, mert csak nem akart közeledni. Aztán csak megláttam magam előtt. Rögtön láttam is, miért megy olyan jól. Mert Balázs volt az. Zoli valahol mögöttem kecmergett lefelé. Sebaj, ha Balázs, azért csak utol kellett érni és meg kellett előzni. Még királyrét előtt, a nagy DH végén bevártunk mindenkit. Csak fülig érő szájakat láttam.
Királyréten még várt ránk egy kellemes meglepetés. Hugi nem engedte bezárni a büfét (ami mint kiderült nem 4-ig, hanem 6-ig tart már ilyenkor is nyitva). Úgyhogy 6 után 10 perccel még rendeltünk 5 db-ot a méretes hamburgerből. Életmentő volt.
Hogy hazafelé se legyen eseménytelen az út, arról Viktor gondoskodott. Mi kényelmesre vettük a pakolást és 1-2 perccel utánuk indultunk el haza, de beértük őket még Nagymaros előtt. El is mentem lendületből Viktorék mellett, de azért nem adta olyan könnyen a pozíciót. Jól rám legyezett, hátha elijeszt, de csak annyit ért el, hogy a padkára kimenve, jókora porfelhőt verve vágtam be elé. Aztán Petiéket (akik közvetlenül Viktorék előtt haladtak szintén tempósan) már nem akartam megelőzni. Nagymarosra beérve a kisvasút állomásánál Viktor vissza is vette a helyét egy meglepetésszerű manőverrel. Aztán Nagymarosról kifelé elkezdünk kielőzni egy fehér - talán - Fabiást. Petiék a busszal simán lenyomták, aztán amikor Viktor mellé ért, elkezdte nyomni neki ő is. Közben meg jöttek szembe. Viktor valahogy csak elé keveredett, de hátulról végigmozizva a szitut eléggé felhúztam magam. Nem vagyok az a büntetős fajta, de amikor én is megelőztem a faszit, két olyan kék füstös kézifékest húztam neki, hogy remélem Vácig "élvezte" az égett gumiszagot. Viktor a 2A-n is kitett magáért, de nem írom le mi(ke)t csinált, nehogy bizonyítékként használhassák fel ellene. De egy tükör(majdnem)koccintóst összehoztunk vele még Budapest előtt. (A hülyegyerekek... Főleg, ha zsák a foltját megtalálja.)
Mindent egybevetve nagyon jól sikerült napot tudhattunk magunk mögött, remélem még sok ilyennek nézünk elébe ebben az évben (meg a következőkben is).
Képek: Google Photos
Videók:
[vimeo 10656996 w=640 h=480]
Serrenők és a szivatás from Hardhat Bandi on Vimeo.
[vimeo 10661689 w=640 h=360]
2010.04.03. Hárman át a patakon from Bart Stein on Vimeo.
Track: Garmin Connect
Táv: 55,6 km
Szint: 1730 m
Idő: 8:58 óra
2010. összes: 566,83 km, 9135 m, 60,36 óra
