Börzsönyi kör vihar után

2009. július 19. 23:59 - Samorost

Ez e hétvégi bringázás ismét vasárnapra tolódott, mert berezeltünk a szombatra beharangozott ítéletidőtől. Szombat reggel és délelőtt még bosszankodtunk, hogy milyen lámák vagyunk, elijesztett néhány dilettáns meteorológus. Hétágra sütött a nap, egy felhő nem volt az égen. Aztán délután négy felé megjött a vihar és alaposan ki is tombolta magát. Épp ezért vasárnap kicsit tartottunk a ránk váró állapotoktól, de visszakozásra már nem volt lehetőség, menni kellett.

Én egy hamburgerrel indítottam Királyréten, majd olyan fél 10 felé indultunk el a P-n. Messzire nem jutottunk, mert az utolsó házzal szemközt, az út túloldalán, a bokrok mögött kiszúrtuk, hogy két kis vörös a szalmabálákon pihen. Nosza több se kellett, fényképezőgép elő, de közben akkora zajt csaptunk, hogy észrevették a simabőrű társaságot. Nagyon azért nem voltak betojik, 3-4 méterre közel engedett az egyik. Pár kattintás után viszont elege lett a pózolásból és szépen beosont a ház udvarára a kerítés alatt.

A P az első szakaszon viszonylag egyenletesen emelkedik, cirka 10%-os emelkedéssel. Van ugyan egy-egy trükkös rész, de a taxi turistaházig csak a Grófi út első, meredek és köves szakasza jelent némi kihívást. Persze mire mi ideértünk, már kellően fáradtak voltunk ahhoz, hogy a vizes köveken és süppedős talajon csak tolni legyen erőnk. A turistaháznál tartottunk pár perc pihenőt, rácsodálkoztunk a fákon kiépített kötél-kalandpályára, aztán folytattuk az utat a Nagy-hideg-hegyre. Itt már sűrűbben jöttek a szintvonalak. A párás, de nem éppen meleg időben persze alaposan le is izzadt mindenki. Az első, Hegyes-tető szerűen meredek részen én még feltekertem (csakazért is, a kihívás kedvéért), de a sípályára már nem maradt se erőm, se kedvem. A nagy-hideg-hegyi turistaházhoz már mind a hatan szépen toltuk felfelé a bringákat.

A turistaház félig-meddig felhőben volt, mellé persze zimankó is társult, úgyhogy muszáj volt egy forró teát inni. Ettünk is szendvicset, műzli szeletet, ki mit hozott magával. Én elmajszoltam az utolsó, még a PPdS-ről megmaradt Mule Bar szeletemet. Elég sokára kapartuk össze magunkat, mintha sejtettük volna, hogy a folytatásban nem lesz sok köszönet. Legalábbis a P+ első 50 métere olyan csalános volt, hogy egytől-egyig sziszegve, jajgatva szenvedtük át magunkat rajta. Az ezután következő rész már jobb volt egy fokkal, jó meredek lefelé, de a felázott, laza talaj miatt csak lépésben tudtunk lefelé csorogni. Sár ezután is volt bőven. Hardhat sportot űzött abból, hogy minden egyes pocsolyán átcsapat. Aztán a K3 elején az egyik ilyen pocsolyában tengelyig el is süllyedt. Neki meg sikerült alaposan lábat mosni. A lábmosást Viktor sem úszta meg, nem sokkal arrébb ő is mártózott egyet az egyik tankcsapdában.

A haladást nemcsak az útra elénk döntött akadályok nehezítették, a technika sem viselte túl jól a dagonyázásokat. Viktor és Gyula bingája folyamatosan felszedte a láncot terhelés alatt, így ők többször is tolni kényszerültek olyan helyen is, ahol amúgy lehetett volna tekerni. Gyulának a Suntour hajtóműve is megadta magát, a karról lelazult a tányérsor és csak reméltük, hogy kibírja a nap végéig.

A K3 eleje amolyan "Spartacus-ösvény light", ugyanolyan arasznyi széles út a hegyoldalban, csak kevésbé meredek a hegyoldal. Utána meg jöttek a már említett akadályok. A legjobb még az elején az az útra dőlt méretes fa volt, amin igen vicces mutatványok közepette tudtuk csak átküzdeni magunkat. A K3 második fele - a K+ keresztezésétől - már kevésbé volt vicces. A végén (fel a P+ jelzésig) egy durván meredek tolással tette fel az i-re a pontot. Ez lesz az az út, amit legközelebb kizárólag visszafelé vállalok be.

A P-t elérve már ismerős volt a terep, igaz a viharnak köszönhetően a szokásosnál is több ág volt szerteszét szóródva az erdőben. Viszont az út az járható volt. 911 méterről kezdünk ereszkedni a Nagy-Mánán keresztül Királyházára. Sár szinte semmi. Egyetlen rövidke szakaszon kívül (a Nagy-Mána után van lefelé egy meredek sziklás rész) végig tekerhető volt az út és a látvánnyal sem fukarkodott.

Királyházánál ismét jött egy rövid pihenő, Gyula tudott szerezni vizet az egyik házból. És a nap csak miránk sütött. Amerre néztünk, körbe felhők, de amerre mi mentünk, végig sütött a nap. Ennek ellenére hamar elment a jókedvünk, amikor elindultunk immár fölfelé a piroson. Az első 1km-en még lehetett tekerni, de a másodikat az S-ig végig toltuk a meredek, saras emelkedőn. Aztán az S-en már lehetett tekerni, a Tótok útja széles autópálya, se meredek emelkedő, se durva lejtő nincs, egészen a Kámor aljáig. A Bugyihó fel sem tűnt volna, ha véletlenül nem épp ott várjuk be a sor végét. Merthogy kivételesen nekem is egész jól ment a tekerés, Gabi meg is lepődött, hogy én futottam be másodiknak, pedig a tolós részen csak Gyula volt mögöttem.

A Bugyihótól a Kámorig jórészt nyílt terepen halad az út, van 1-2 kellemes lejtős rész, szép kilátás, aztán lehet elkezdeni megmászni a Kámort. Én azt hittem, combosabb és hosszabb emelkedőnek nézünk elébe, de az erdőbe beérve már látszott, hogy tekerhető lesz. Az elején, az első és egyetlen keresztbe dőlt kisebb fáig én is toltam, mint ahogy mindenki, de onnan úgy éreztem, tekerni könnyebb. És az is volt. Elegem volt már az SPD-ben botladozásból-csúszkálásból. Közvetlenül a csúcs előtt kellett csak leszállni egy köves kanyarnál. Fent bevártunk mindenkit és közben csalódottan konstatáltuk, hogy a Kámor tetején semmi nincs. Mármint ami a kilátást illeti. Aztán kiderült, hogy pár tíz méterrel lejjebb ott van, amit hiányoltunk, szuper panoráma Diósjenő és Borsosberény felé. A Hugó villát sajnos elfelejtettem meglátogatni, de sebaj, ott lesz még az legközelebb is, ha erre járunk.

A Závoz-nyeregig (Jenői-závoz) még várt a sárgán egy jó kis száguldozás és a végére egy - már senkinek nem hiányzó - mászás. Itt merült fel először, hogy a Csóványos talán már kicsit sok lenne a mai napra. A Foltánhoz a Poo-Zt-Px útvonalon tekertünk fel, ami végig nagyjából egyenletesen emelkedve adja a 250 méter szintet. A Foltán-keresztnél vártunk egy jódarabig Viktorra és Gyulára, mint kiderült Viktor lassú defektje miatt. Ez az utolsó mászás mindegyikünkből kivette rendesen az erőt, úgyhogy hiába kapacitáltam a többieket, hogy most már a Csóványosra az a plusz 200 méter a K-n nem számít, demokratikus szavazást követően a K4-et választottuk lefelé. Soha rosszabb alternatív útvonalat!

Az utolsó lejtőzés és a rövid aszfaltos gurulás nem sokat tolt az addigi átlagsebességünkön, a 43 km-t 4,5-ös átlaggal teljesítettük, bő 9 és fél óra alatt (jó gyalogtempó). Habár a menetátlag 8 km/ó körül volt, ettől még ez a tekerés valószínűleg nem fog a dicsőségfalunkra kikerülni. De hát csináljátok utánunk ennél gyorsabban! :)

Képek: Google Photos Videók:

1. Susnya és sár

https://youtu.be/dTENVJkgx1I

2. Autópálya-akadálypálya

https://youtu.be/_JtbibdM9Uo

3. Ez nektek meredek?

https://youtu.be/E4fJyNvYFD8

4. Gabi oktat

https://youtu.be/X7bIC0BPK4k

5. Séta az erdőben

https://youtu.be/uLyamZKXRG4

6. Patak, ág nem akadály. Vagy mégis?