Börzsönyi defektelő

2008. június 21. 23:59 - Samorost

Útvonal: Verőce - (P) Magyarkút - (P) Szokolya - (P) Királyrét - (Z+,Kn) Foltán-kereszt - (K) Csóványos - (K) Nagy-Hideg-hegy - (K) Kóspallag - (K) Békás-rét - (K) Török-mező - (K,Z+) Zebegény

Ez volt a harmadik túránk a Börzsönyben. És harmadjára szívatott meg minket. Vagy mi magunkat. Ahogy vesszük.
Abban persze már nincs semmi meglepő, hogy eleve csúszással indultunk, mivel ehhez már hozzászokhatott az egész társaság. Én meg lassan ahhoz szokhatok hozzá, hogy a fényképezőgépet a nagy rohanásban otthon felejtem. Így aztán hiába készült el pénteken délután a fényképezőgép-tartó állvány a bringára, az „on-board” kamerás felvételeknek lőttek erre a napra. Szóval, jól indult a dolog már a legelején.
Verőcéről a P jelzést követve mentünk át Magyarkútra, ahol hamar megtaláltuk az állítólag már nem létező P jelzés további útvonalát. Szokolyáig klassz, szűk ösvényeken jutottunk el. A vasútállomásról némi térképészkedés után egy jó darabon a patakmederben folytattuk az utat Királyrét felé. Itt már sár is akadt bőven, egy csurig pakolt UAZ a legmélyebb dagonyában mutatta meg, mire is képes a több, mint harminc éves orosz technika. Királyréten aztán egy jót hamburgereztünk, a láncokról lemosódott olajat kikuncsorgott étolajjal pótoltuk. Jó 40 perc pihi és lelki rákészülés után indultunk el fölfelé a Foltán-kereszthez.
Nem túl meredeken, de azért érezhetően emelkedik az út, kb.3 km után az aszfaltot murva váltja föl. A nyílt terepen, tűző napon tekerni elég izzasztó volt. A murváról aztán épp egy jobbos kanyar közepén kell a Kn jelzést követve meredeken nekivágni a hegynek. Mivel Királyrét óta itt kellett először leszállni a bringáról, itt döntöttem úgy, hogy a nyiszogó, súrlódó hátsó féktárcsámat a megfelelő helyre vezetett, megfelelő erejű rúgással bírom jobb belátásra. Mivel sem a pozíciót, sem az erőt nem sikerült jól belőni, az eredmény egy erősen nyolcas alakú tárcsa lett. Kb. 30 méter tekerés után fel is adtam a dolgot, és Laci asszisztálásával - immár árnyékban - 10 perc alatt visszahajtogattuk a tárcsát és beállítottuk a féknyerget. A pihenőidők száma (Σt_p) ezzel 50 percre nőtt – ennek később még lesz jelentősége. Innen már csak pár száz méter volt a Foltán-kereszt, ahol újabb 15 perc pihenő következett (Σt_p=1:05), mivel időben azért még így is jól álltunk. Csak délután fél három volt.. A Csóványosra már ismertük a kék jelzés útvonalát, így nagy meglepetést nem okozott, igazából két meredekebb kaptatón kell leküzdeni a csúcsig a hiányzó szintet. Negyed négyre felért az egész társaság. Fent aztán amíg mi az életveszélyesnek minősített kilátóból gyönyörködtünk a tájban Gáborral, Hardhat lent defektet javított. Meg aztán még egy kicsit, amíg mi elpusztítottunk egy csomag citromos nápolyit. Kicsivel több, mint fél óra után indultunk a Nagy-Hideg-hegy felé.(Σt_p=1:35perc)
A Csóványosról a fák között gyökereken, köveken lefelé szökdécselve, kisebb, technikás kaptatók legyűrésével ereszkedtünk egészen a nagy-hideg-hegyi sípálya aljáig. Itt a K (és P) jelzésről letérve nekiveselkedtünk a siratófal és a sípálya megmászásának. A végeredmény persze keserves tolás lett, de valamivel fél öt után csak felértünk a turistaházhoz. Az időzítés tökéletes volt, mivel addigra az utolsó csepp vizünk is elfogyott. Rekordsebességgel cuppantunk rá az üdítőkre, plusz feltankoltuk a kulacsainkat. Közben pedig jól eldumálgattunk két bringás sráccal, akik a P-n jöttek fel Királyrétről. Zolinak és Ajtonynak megtetszett az általunk a K jelzésen tervezett további útvonal, így a jó 40 perces lazítás után (Σt_p=2:15) már 8 fős brigád vágott neki a lejtőzésnek.
Messzire nem jutottunk, mert alig negyed óra és 4km megtétele után, a túra 32-ik kilométerénél Hardhat újabb, ezúttal hátsó defektet kapott. Bevártuk, és nekiálltunk megragasztani a korábban kilyukasztott belsőjét, mivel egyedül neki volt tűszelepes gumija és mindenki más autószelepest használt. Aztán már vagy fél óra szenvedés után rájöttünk, hogy a felnijének furata kellően nagy ahhoz, hogy az autószelepes belső is beleférjen. Közben megszakértettük Zoli Magellanját is, belőttük a telója keménységét és csillapítását. Majdnem egy órás kényszerszünet (Σt_p=3:15) után indultunk tovább Kóspallag felé. A Csóványos és Nagy-Hideg-hegy közötti technikás lefelé mellett ez a rövid szakasz volt a túra talán legjobb (mellesleg legveszélyesebb) része. Tíz perc alatt 260 méter szintet jöttünk le a kőkeménnyé száradt, nyomvályús, vízmosásos, kövekkel és belógó bokrokkal, ágakkal tűzdelt szakaszon. A lejtőzés végén Lacival mindketten beismertük, egy-két alkalommal volt olyan nem túl kellemes érzésünk, hogy csak utasok vagyunk a bringán. Valahogy úgy, mint amikor a rodeó-bikán 10-es fokozatra kapcsolnak és csak tizedmásodpercek kérdése, mikor perecelsz egy baromi nagyot. Mi megúsztuk perec nélkül.
Kóspallagon aztán az első vendéglőben ittunk és fagyiztunk egyet az izgalmakra. Húsz perc kellett, hogy összeszedjük magunkat és tovább induljunk (Σt_p=3:35). Végiggurultunk Kóspallagon, majd rövid gondolkodás és rábeszélés után kitartottunk a K jelzés mellett. Laci, Gábor és Zoli elhúztak, én egy kicsivel mögöttük mentem Ajtonnyal a nyomomban. Aztán volt valami „Álljatok meg!” kiabálás a hátsó traktusból, így Ajtony megállt, én meg megpróbáltam beérni Laciékat, akik addigra már látótávolságon kívül voltak. Végül a Békás-rét sarkában vártak meg minket. Úgy öt perccel utánam befutott Ajtony is a friss hírekkel: Hugi még az első rövid emelkedőn elszakította a láncát. Szerencsére Hardhatnál volt használható szerszám, Ferinél meg szaktudás, így pár perc alatt orvosolták a problémát, de így is újabb negyed órát buktunk. (Σt_p=3:50).
Ahogy megint egyben volt a brancs, átvágtunk a Békás-réten. Majd a Török mező következett volna, de közben benyeltem egy első defektet mialatt a helyes utat kerestük. Mivel a közelből morcos autó-hangokat hallottuk, így megindultunk forrás irányába, remélve, hogy a török-mezei Subaru találkozó hangjait halljuk. A hang forrása azonban „csak” egy öthengeres Fiat Bravo HGT volt. És nem is Török-mezőn, hanem csak egy közeli réten. De ha már itt voltunk, nekiálltunk defektet javítani. Már kint volt az első kerekem, amikor Hardhat is ismét defektet jelentett. Neki ez ma már a harmadik volt. Oké, megcsináltuk mindkét kereket és már indultunk is volna tovább, de két árva métert sem haladtunk, amikor Ajtony konstatálta, hogy neki is defektje van. Aztán én is konstatáltam, hogy nekem is defektem van. Ezek szerint a hátsó is kapott egyet, nemcsak az első. Na, újból lecuccolás és gumicsere. Szerencsére mindenkinél volt pótbelső, így eddig nem okozott gondot a defekt-áradat, de mivel már összességében a hatodik defektnél tartottunk, Gábor javaslatára közben megfoltoztunk vagy négy lyukas belsőt is. Mivel már kezdett ránk sötétedni, nem akartunk egy esetleges újabb defektnél a sötétben még ezzel is szenvedni. Ez a kis intermezzo újabb 35 perc csúszást vitt a már így is totál elúszott napba. (Σt_p=4:25)
A völgyből még fölszenvedtük a sípályán magunkat Török-mezőre, de mivel már háromnegyed kilenc volt, természetesen egy darab subarust sem találtunk. Az együtt haladó K és P jelzésről a K-n mentünk tovább és sikeresen elbénáztuk az aszfaltútra való átnyergelést, úgyhogy egyszer csak a Hegyes-tető tövében találtuk magunkat. Ekkor már erősen sötétedett, ezért össznépileg úgy döntöttünk, hogy a hegynek fel tartó jelzést elhagyva az erdészeti úton indulunk minél gyorsabban lefelé. Az útba nem sokkal lejjebb becsatlakozott a korábban a K-ból leágazó Z+ jelzés, ami levezetett minket Zebegénybe. Mire lebotorkáltunk a szinte tök sötét erdőben a saras erdészeti úton, már majdnem teljesen besötétedett. A házak közé beérve mindenki megkönnyebbült vigyorral nyugtázta, hogy nem fogunk az erdőben éjszakázni. Azért Hardhat még tartogatott nekünk egy utolsó meglepetést, amikor a faluban a vasútállomás felé gurulva újból leeresztett az első kereke. Mondanom sem kell, a harmadik előbányászott és felpróbált belső lett jó, így a 10 perces művelet majdnem fél óráig tartott. (Σt_p=4:50).
A vasútállomáson 21:40-től még jó fél órát vártunk a vonatra, ami visszavitt minket Verőcére (Zolit meg Ajtonyt Gödre). Igaz, hogy Verőce Zebegénytől csak 20km, de a vak sötétben a kivilágítatlan bringaúton igencsak kalandos lett volna visszamenni. Emellett valószínűleg a 20km/h-s átlagsebesség sem lett volna meg, így a vonat még a várakozással együtt is sokkal gyorsabb volt.
22:30-ra voltunk Verőcén és én 23:30-ra voltam otthon. A Börzsöny harmadszor is megszívatott minket.