Serrenések

Samorost és a Serrenők serrenései

HHH edzőkör a'la Dr. Z.

2009. szeptember 01. 23:59 - Samorost

Harmadik edzésalkalomnak délutánra megbeszéltünk Zolival egy rövid kört a HHH-ra, úgyhogy reggel bedobtam a bringát az autóba. Aztán mire délután lett, "pechemre" becsatlakozott Andris és Balázs is. A három terminátor ellen esélyem sem volt, de rendesek voltak, mindig megvártak. Végig Zoli vezette a brigádot, első meglepetésként a Margit-hídtól indulva a felfoghatatlanul meredek, macskaköves Gül Baba utcába. A feléig felnyomtam középső tányéron, de aztán amikor előtűnt az utca második fele, egy pillanat alatt kistányéron találta magát a lánc elöl. Jól be is durrant a combom, mire felértem a lépcsőhöz. (A tegnapi tarcsai menettől lett egy kis izomlázam...)

Ezután addig tekeregtünk, amíg a Z3 jelzésen (Ferenc-hegyen), majd végül a Nagybányai úti buszvégállomásnál kötöttünk ki. Innen már adta magát a Z jelzés fel az Árpád-pihenőhöz. Hát, ez sem épp lankás, az eleje kifejezetten emberes, majd egy sor lépcső után mérsékelten meredek a kilátóig.

Itt már kellett rám várni 1-2 percet, aztán még párat, míg Jandival lebeszéltük, hogy mégsem jön utánunk. Ezután a kéken átvágtattunk a Határ-nyeregbe (Zoli jól és főleg látványosan nyomta, de kicsit lassú volt), majd innen Balázsék javaslatára lenapoztattuk magunkat a reptér meletti földúton a Vöröskő aljáig. Kutattuk kicsit a pockokat, de egyet sem láttunk. Siklóernyős is csak kettő próbálkozott a lesiklással a harmatgyenge szellőben.

Következő lépésként feltekertünk a Vöröskőre, majd át a sárkányos hangárhoz, onnan pedig fel a Kilencfához. A HHH-ra a régi S jelzés (a murvás út) mellett, bent a fák között lévő kis ösvényen (ami lefelé amolyan DH pálya szerű) tekertünk fel a HHH-ra. A fák közül kiérve egyenesen felmentünk a tornyokhoz. Balázs és Andris külön nehezítést választott, de Andrisnak ez nem volt szerencsés választás, már az elején nekiment valami sziklának és beborult a tüskés bokrok közé. Semmi baja nem lett.

A Rekettyés büfében Zoli meghívott egy zsíros deszkára és egy Canada Dry-ra. Kicsit sztorizgattunk és szakértettünk négyesben, aztán szétváltak útjaink. Andris és Balázs visszament családegyesíteni (Peti is ott tekergett a HHH alatt valahol), nekem viszont menni kellett már nagyon (este fél 7 felé volt már én meg 7-re ígértem, hogy hazaérek), úgyhogy Zolival az ellentétes irányba vettük magunkat.

Általában nem szokta túl nagy lelkesedés fogadni Zoli "színezési" javaslatait, mert az az esetek döntő többségében valami ordas nagy cumivá alakítja a kiruccanást. Most azonban szabályt erősítő kivételként egy iszonyat jó kis ösvényre vitt be, ami az óbudai starthelyhez vezetett, majd azon átvágva folytatódott. Pont olyan volt, amit én kifejezetten szeretek: fák között kacsakaringózni arasznyi széles csapáson. Végig vigyorogva gurultam-tekertem Zoli mögött, mint a vadalma. Itt bántam, hogy nem hoztam videózásra lakalmas ketyerét magammal, pedig tényleg baromi jó kergetőzés volt, megért volna egy snittet. Aztán egyszer minden jónak vége szakad, a K3-on kötöttünk ki, majd pár méter után már a házak között találtuk magunkat.

Az Eurocenter fölött, a Remetehegyi úton visszagurultunk a Folyandár utcához, majd azon le a Szépvölgyire. A Daubnerben még beiktattunk egy nosztalgia-pogácsázást Zoli egykori rezidenciájának emlékére, közben boncolgattuk kicsit az ideális gumiszélesség kérdését. Némileg feltöltődve visszamentünk a Margit-hídhoz, elköszöntünk, én pedig a hídon keresztül visszavergődtem a Westendhez.

Kellemesen elfáradtam, váljék egészségemre, viszontlátásra!

Képek: nincsenek, viszont videózni érdemes lett volna...
Track: Garmin Connect

Táv: 22,37 km
Szint: 490 m
Idő: 2:44 óra

2009. összes: 1760,97 km, 31987 m

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://samorost.blog.hu/api/trackback/id/tr581355221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása