Viktor és én a hónunk alá kaptuk a fiúkat, kisViktort és Domit és felruccantunk egy csúszásra a mátraszentistváni síparkba. Nyitásra odaértünk, így amíg viszonylag kevesen voltak, tudtunk a tanulópályán gyakorolni. Dominak nagyon jól ment a csúszkálás, fel is bátorodott viszonylag hamar, úgyhogy megcéloztuk a nagypályát. A reggeli tejfölös-taknyos idő nem akart javulni, a pálya állapota meg alulról súrolta a közepest, de azért csúsztunk párat.

Amilyen ügyesen Domi megbírkózott az ülőkés felvonóval, én olyan béna voltam az egyensúlyozásban. Talán épp csak a második kör végén voltunk, amikor a felvonó aljánál Domira várva kicsúsztam a pálya melletti kisdomb oldalába, ahol a arccal domb felé megállva rendkívüli ügyességgel nem előre, hanem hanyatt sikerült "letámaszkodnom". Ponotsabban egy bazi nagyot zakóztam háttal, seggre, majd vállra. Jó nagyot nyekkentem a kemény havon, a fél farpofámon jókora "színejátszó, csodaszép, imitt vörös, amott kék" zúzódás lett az eredménye.

Azért tekertünk még 1-2 kört, mielőtt beültünk ebédelni a pálya melletti rönkházba. Kajálás után Viktorék már nem akartak nagyokat csúszni, ezért visszamentünk a tanulópályára és ott csúszkáltunk a nap hátralévő részében.

Domit le se lehetett lőni, fe-le csúszkált megállás nélkül, kisViktor viszont délutn kettő felé már nagyon elfáradt. Ha meg nem csúsztunk, elkezdtünk fázni, úgyhogy némi hezitálást követően a hazaindulás mellett döntöttünk.

Rövidre sikerült a nap, de alaposan kicsúszkáltuk magunkat. Legközelebb legalább egy picit süthetne a Nap...

Képek a Google Photoson.