Mindenki csíra, aki nem volt ott a mai körön!
Szokás szerint jól megfingtam, de István még nálam is jobban. Csabi meg kb. a 150-ik km-nél mosolyogva közölte, hogy ő egyáltalán el se fáradt. Mondjuk olyan bringával, ami tekerés nélkül gurul fel az emelkedőn, nem is csoda.
Na de kezdjük az elején. 9:15 körül indultunk a Megyeri-hídtól. A Budakalászon Csabi kérésére Üröm helyett Pomáz felé kanyarodtunk, így a Két-Bükkfához a dobogókői úton tekertünk fel, amit meg én utálok rettenetesen. Fel is értem vagy 10 perccel Csabi, meg 3-4 perccel István után. És gyakorlatilag meg sem álltam, azonnal indultunk lefelé a túloldalon az Égett-hárs felé. Élveztem az úthiba-kerülgetős gurulást, a többiek kevésbé. Az egyik rázósabb darabon vagy 40-nel zörgettem át a bringát, amit a rendkívül önérzetes Synapse a kulacsom katapultálásával hálált meg. Én nem vettem észre, de Csabiék szerencsére igen és István utánam hozta a kedvenc, agyonkopott transalpos relikviámat. Pilismarótról eszetlen tempóban hasítottunk el a maróti révig, ahol aztán kerek 1 órát vártunk a kompra. Kajáltunk, dumáltunk, szakértettünk, én pedig ráébredtem, hogy az Ultegra az fék, a Tektro meg csak valami fékformájú nyúlós mócsing.
Szobtól megint megrángattuk a gépek bajszát, csak Letkés előtt nem sokkal vettünk vissza a 40-es tempóból. Vámosmikoláig még jó tempót mentünk, de a falu után egyre több és meredekebb domb jött szembe, amihez támogatásul még fél-ellenszélbe is fordultunk. István itt halálozott el, szerintem leginkább fejben, amikor is tudatosult benne, hogy mi most nem a 80, hanem a 170 km-es (azaz a reggeli csalással csak kb. 160-as) körön vagyunk. Kemencén vesztünkre nem álltunk meg kajálni, helyette lendületből nekiugrottunk a királyházai 12 kilcsis emelkedőnek. Itt begyűjtöttünk egy Kurucz Gabi évjáratú alkalmi útitársat (sajnos a neve a múlt homályába vész már, de az még megvan, hogy matektanár), aki épp azzal a versennyel készül lezárni idén bő 20 éves (verseny)pályafutását, amivel anno indította, a Dolomiti Superbike-kal. De nem ám a 60-as csirke távon, hanem a 119 kilométeres és 3822 méter szintet magába foglaló hosszún.
Egészen Nőtincsig velünk tartott, ahol mi megálltunk abrakolni a Szent Flórián csárdában (fészbúk kedvelőknek itt a fészbúk link is). Az itt elfogyasztott ital- és ételorgia után újult erővel vágtunk neki a maradék 35-40 (a valóságban közel 50) kilométernek. A következő faluba, Ősagárdra rettentő "kellemes" volt teli hassal felmászni az alantasan hosszú és meredek emelkedőn. És nem ez volt az utolsó. Keszeg után viszont hatalmasat lejtőztünk Pencig. Én meg is ütöttem a 70-et (egészen pontosan 70,9 km/ó volt a max), szerintem Csabi is akörül, vagy felette, mert neki rendes országúti áttétele van a brutál szép Cube-on, nekem meg csak a langyi kompakt hajtómű jutott. Rádról volt még 8 nem túl kellemes, ellenben haladós km Vácig, ahol rácsatlakoztunk a dunaparti bringaútra és hazakocáskodtunk.
Puszta adatok (a GTC szerint, de itt a GC link is): 160,35 km, 1485 méter szint (a GC szerint 1511), 10 óra 1 perc menetidő, 16 km/ó-s átlagsebesség (a menetátlag 23 km/ó, ami valamivel azért jobban hangzik), 70,9-es vmax, 132-es átlagos és 176-os max pulzus, 6919 elégetett kalória.
Nekem ez a táv eddig a mindenkori maxom, ennyit eddig még nem sikerült mennem egy nap. Talán majd egyszer egy Balaton körrel megfejelem.
És valahogy a has körkerületem rovására növelni kellene a comb körkerületemet, hogy feltornázzam a teljesítőképességemet, mert per pillanat elég halványan muzsikálok.
Csináltam pár gyatra képet (ócska céges Sámson Galaxis Ász 3 telefonnal), felraktam őket a Google Photos-ra.
Track: Garmin Connect
Táv: 160,35 km
Szint: 1485 m
Idő: 10:01 óra
2014. összes: 593,11 km, 6623 m, 43:59 óra.
