Ideje volt már megnéznem, milyen is egy maratonverseny pályája. A Trackabee-ről letöltöttem a Mátramaraton hosszútávjának trackjét és nekivágtam az ismeretlennek.

A pulzusmérőn beállítottam a 170-es felső határt, aztán hajrá fel a Kékestetőre. Majdnem pontosan 45 perc volt, ami nem épp világbajnok idő, de nem is ez volt a cél. A cél, hogy különösebb fáradság nélkül letekerjem a 92 km-t kb. 7 óra alatt. Ez még bőven belefért.

Visszafelé hatalmas zúzás következett egy erdészeti dózerúton, először erdőben, majd nyílt terepen. Itt-ott még puha volt a talaj, pár sarasabb rész is volt, de 90%-ban ideálisak voltak a terepviszonyok. Csak a keményre száradt nyomvályúkkal és a randomszerűen fel-fel bukkanó sziklákkal és gödrökkel kellett vigyázni.

A kalandparkhoz visszaérve alternatív útvonalat kellett keresnem, mert a track egy lelakatolt kapuhoz vezetett a park fölött. Lecsorogtam valami susnyásban a főútig, majd onnan kanyarodtam vissza Sástónál a trackre.

A farkas-kúti pihenőnél szerencsétlenkedtem egy sort, mire rátaláltam a helyes irányra, de addigra pont elment a kedvem az egész maratonosditól. A Görgői úton még végiggurultam, aztán a letérőnél megálltam letolni egy Corny-t és egy energiaszeletet. Itt fogyott el az első kulacs vizem (azaz isostarom).

Egy darabig haladós dózeren tekertem, aztán az út élesen visszafordult a Z+ jelzés felé. Hiába lejtett, az totálisan szétjárt úton csak lassan lehetett ereszkedni, miközben próbáltam elevickélni a 30 centis nyomvályúkban álló pocsolyák és a karvastagságú faágak között.

Rövidesen Lajosházán kötöttem ki, ahonnan indult a nap egyik fénypontja, a sinezés. Mivel most már kész a sínpálya, kerülőutat keresgélni meg nem volt kedvem, maradt a talpfákon, vagy épp mellettük a kavicsos töltésen, vagy épp a töltés mellett a csalánosban araszolás. 25 perces rekordgyanús idő alatt tettem meg a bő 2 km-t. Itt kívántam másodszor a francba az egészet.

A Szalajka-házig egy jókora hurokkal, lágy, süppedős, visszafogós erdészeti dózeren, egy rövid, de meredek mászás közbeiktatásával jutottam el. Csak egyszer vétettem el az irányt még az elején, amikor a jól járható dózerről először nem fordultam rá a meredek, köves alig járt erdészetire, ami az 50 méterrel fölöttem kacskaringózó másik dózerre vitt fel.

A Szalajka-háztól a Z4-en kellett felkapaszkodni Mátraszentimrére. Én spórolósra vettem és az első meredekebb részen kistányérra dobtam a láncot, de a vége a maga 20-25%-os meredekségével még egy terminátornak is emberes feladat.

Szentimrén vettem vizet és ettem még egy csokit. És nagyon gondolkodtam rajta, hogy Fallóskút felé megcsináljam-e a hurkot, ami egyébként visszajön Szentimrére és párszáz méterrel feljebb karcol tovább Mátraszentistván felé.

A Mátraszentistván és Galyatető felől jövő csúnya felhők meggyőztek, hogy talán megéri az a kis kerülő. Az időbe végülis még beleférek. (Igaz 3:50 körül jártam, amikor a profik már épp a célvonalat szakítják át.)

A hurkot hamar letudtam, habár a Szentimrére visszamászós szakaszt soha nem szerettem. Szentistvánra hamar átértem egy lendületes dózeren, de a faluban már nem sok kedvem volt a K jelzésen felfelé tornázni. A K jelzést S-re cserélve indultam fel Galyatetőre, de az S eléggé vérszívó volt több dolog miatt is. Egyrészt kezdtem fáradt lenni, de ez nem volt újdonság. Másrészt az S több rövid, meredek lefelével és hasonlóan meredek, de hosszabb mászásokkal örvendeztetett. Két további dolog is bezavart. Egy, hogy az itt nekem igencsak létszükséglet 1/1-et a bringa nagyon nem szerette, a váltóvezető görgő folyamatosan a 34-es tányéron darált. Tehát tekerni csak eggyel nehezebb fokozatban tudtam. Kettő, hogy nem sokkal előttem egy jókora eső is végigvonult az úton, csupa víz volt minden. Az útszéli csalános éppúgy, mint az úton lévő rengeteg kisebb-nagyobb kő. Úgyhogy a végén elegem lett és szépen feltoltam a meredekebb részeken a bringát.

Galyatetőn - nyilván a pár perce elvonult esőnek is köszönhetően - baromi hideg volt. És éhes is voltam. Szerencsére az egyik kajálda nyitva volt, úgyhogy letoltam gyorsan két palacsintát. Persze a szemem megint többet kívánt, mint ami belém fért, úgyhogy a másik kettőt amit kikértem, becsomagoltattam és eltettem a hátizsákomba.

A bő negyed órás pihi viszont végleg betette a kiskaput, mivel 5-re legkésőbb az autónál kellett lennem. Így a táv utolsó részét leegyenesítettem és egyenesen Mátraházára mentem, a további dózeres tekergést kihagyva. Nem volt sok a hátralévő 30 km és 300 m szint, de nem kockáztattam, hogy az eső után valami sártengerbe fussak. Az aszfalt is elég vizes volt. Így is néhány méter híján 75 km-t tekertem és a szint is 1800 méter fölött lett. Ha egy órával előbb indulok (vagy egy órával gyorsabb vagyok) végigcsináltam volna. De nem akartam lemaradni a jó kis gokartozásról a Materialban.

Képek: Google Photos

Track: Garmin Connect

Táv: 74,66 km
Szint: 1851 m
Idő: 6:16 óra

2011. összes: 1370 km, 25407 m, 137:10 óra.