Gerecsei tikkasztó

2010. július 17. 23:59 - Samorost

Az a remek ötletünk támadt, hogy az év (talán) legmelegebb napját a Gerecsében töltsük, egy rövid, de jó sok szintet tartalmazó bringázással. Valóban remek ötletnek tűnt, egészen addig, amíg ki nem szálltunk Dorogon a légkondícionált vonatból. Még reggel 9 sem volt, de úgy arcul csapott a hőség, hogy csak pislogtam.

Mivel eléggé éhes voltam, Jandival kinyittattuk az első utunkba akadó büfét és szépen megreggeliztünk. Közben, Zsozsó már szelepszakadásos defeltet szerelt. Alig hagytuk el Dorogot, Andris is bedefektelt egyet.

Sok kecmec nem volt, első utunk a Nagy-Getére vezetett, ami tulajdonképpen ebből az irányból egészen jól járható. Én már itt kiütve éreztem magam, egyrészt a tikkasztó melegtől, másrészt a 2,5 óra alvástól. Illetve a megfelelő mennyiségű alvás hiányától.

Fent a Gete csúcsán újabb gumijavítás következett, ezúttal prevenciós céllal. Jandi külsőjének oldalfalán ugyanis már kikandikált a belső. A rövid pihenő helyreállította az általános hangulatszintet, jöhetett az ereszkedés. Nem mondom, hogy lehetetlen lejönni, de igencsak bevállalósnak kell lenni hozzá és én ma nem voltam az.

Mielőtt következő úticélunkhoz, Hegyes-kőhöz felmásztunk volna, egy irgalmatlanul köves lefelén kellett lezörögni a bringákkal. Újabb defektet viszont csak a Hegyes-kőről lefelé kaptunk, ezúttal Viktor húzta be az igencsak élvezetes kis ösvényen.

Tokod határában megrohamoztuk az első és egyetlen kerekes kutat. A víznek pocsék íze volt, így többekkel ellentétben én nem is ittam egy kortynál többet belőle, de felforrt agyvizem hűtésére tökéletesen megfelelt.

Ezt követően szépen feltoltuk a bringákat a Mogyorósi-kősziklához, majd a domb túloldalán egy élvezeteset zúztunk Mogyorósbányára. Itt újabb megálló következett, az indokot egy kút és egy azzal szomszédos kocsma szolgáltatta.

Aztán az első emelkedő tetején újabb defekt, ezúttal Rossinál. Avus itt meg is lépett tőlünk, mert sietős volt neki. Az Öreg-kőre már csak kilencen mentünk fel, jó combos mászókán. A barlanghoz és a csúcsra már senkinek nem volt kedve felmenni, inkább lefelé vettük az irányt a barlang alatti pihenőhelytől.

Péliföldszentkeresztet kihagyva lenyomtuk a Domonkos-hegyet, majd a legnagyobb melegben, délután fél 2 körül újabb combos és ezúttal hosszú mászás következett Pusztamarót felé. Zsozsónak annyira elege lett a folyamatos vízhiányból és az irdatlan melegből, hogy csak hosszas győzködés árán sikerült rávenni a továbbmenetelre. Pusztamarót előtt azért Viktor még begyűjtött egy úhabb defektet, ha jól számolom, ezzel összesen már 5-nél jártunk. De legalább árnyékban tudtunk szerelni, illetve pihenni. Engem Andris pogácsái mentettek meg az eléhezéstől.

Pusztamarótot egy lendülettel szeltük át, kivéve az előörsként meglépett Jandit és Zolit, akik a helyi fogadóban élvezték a dolce vitát. Mi a Gerecse lábánál vártuk be őket, de azért berendeltünk fejenként egy-egy kólát, illetve én egy jeges teát. Közben sikerült annyira magunkhoz térni, hogy a Gerecse megmászása a murvás-aszfaltos úton nem jelentett különösebb kihívást. A toronyból a kilátás nem épp káprázatos, nemhiába csak hárman mentünk fel. Az újabb ejtőzés után élvezetes, technikás lejtőzést abszolváltunk a K3-on lefelé, amit bg_ és Jandi egy-egy pereccel szinesített.

A K jelzésre rátérve rövid emelkedő után újabb lejtőzés következett, ezúttal tempós fajtából. Bg_-vel meg is léptünk a többiektől, majd jó sokat vártunk rájuk az immár hatodik defekt miatt.

Ami ezután következett, azt én is, és mindenki más is szívesen kihagyta volna. Létramászás, bozótharc, újabb létramászás, újabb bozótharc. Zsozsó itt dobta le másodszor az ékszíjat, de szerintem senki sem volt messze tőle.

Közben a vízkészleteink is vészesen megfogyatkoztak, így Vértestolnára bekanyarodva megszálltuk a helyi maszek ABC udvarát egy fél órára. Ettünk, ittunk, Zoli a menet közben eltört kulacstartóját próbálta megragasztani (természetesen eredménytelenül), Zsozsó és Rossi menekülési utak reményében bogarászták a térképet (szintén eredménytelenül).

Azt azért össznépileg megszavaztuk, hogy a piroson megyünk fel a Turulhoz, ami nekem nem igazán tetszett, mert már semmi kedvem nem volt egy újabb meredek mászáshoz. Így aztán odaérve a hegy alá, szépen leszálltam a bringáról és feltoltam a tetőre. Hardhat - szerintem csak szolidaritásból - velem tartott. Mögöttünk csak Rossi és Viktor volt, őket megvártuk a tetőn. A többieknek se híre, se hamva nem volt.

Nem nagyon zavart minket a többiek hiánya, már csak el akartunk jutni minél hamarabb a Tatabánya fölött ücsörgő Turul madárhoz. A murván, majd aszfalton gurulásnál jobbat per pillanat elképzelni sem tudtam erre. Mielőtt a Turulhoz értünk volna (ahol a többiek vártak minket), még volt egy 2 km-es kitérőnk (rossz piroson indultunk el) és meglátogattuk a Bányász-kilátót is.

Közben a brigád másik felében is történtek események, küzdöttek bozóttal, Zsozsó hatalmasat esett (le is falcolt egyenesen a vasútállomásra) és még egy defekt is jött a végére.

Jó hosszúra sikeredett a nap, este 10 előtt 1-2 perccel értem haza, talán még a Rákóczinál is fáradtabban. A meleg nekem is rendesen betette a kiskaput.

Képek: Google Photos

Videó: Jandi pumpál a Getén