Eszement ötleteknek eddig sem voltunk híján, jártunk már bringával jópár lehetetlen helyen, ahová épeszű ember még gyalog is kétszer meggondolja, hogy elmerészkedjen-e. Elég csak a Vadálló-köveket, vagy a Simon-halálát felemlegetni. A Mátrabércen való bringás indulás messze a legnagyobb őrültségnek tűnt a kiírás, nameg a korábbi beszámolók és Jandi gyalogos tapasztalatai alapján. Naná, hogy rögtön lett rá nem is egy jelentkező.

Mi családostól felvonultunk erre a hétvégére Fallóskútra, a többiek (KGabi, DGabi, Jandi, Hardhat, bg_ és Avus) a siroki kempingben találtak szállást péntek éjszakára. Ez azt jelentette, hogy míg ők a rajthoz gyakorlatilag párszáz méteres gurulással eljutottak, én gyűrhettem le hajnalok hajnalán 40km-t Sirokig. Azért sajnálni nem kell, kifejezetten élvezetes volt a szerpentineken elkocsikázni odáig. Sirokra be is értem pontban 7:00-kor, de a telefonos útbaigazítás elég sután működött, így még vagy 20 percet keringtem, mire odataláltam a vasútállomáshoz. (Térkép persze nuku, a GPS-t meg minek is vettem volna elő.)

7:25 körül azért sikerült elindulni, ezzel is további előnyt adva a gyalogosoknak. Rövid aszfaltozás után bevetettük magunkat a susnyásba. És szinte azonnal szembesültünk a szomorú ténnyel, hogy a sarat ezen a túrán sem ússzuk meg. Ahogy haladtunk előre, a helyzet egyre elkeserítőbb lett. Az enyémnél csak Avus morálszintje zuhant gyorsabban, a sártól beállt kerekek és a hatalmas sárgombócba burkolt első váltó működésképtelensége őt már-már visszafordulásra késztette, pedig még csak az első 2-3 km-nél tartottunk. Mivel ő hátramaradt elmélkedni és bringát pucolni legalább nem én voltam az utolsó helyen. Hardhattal és bg_-vel együtt haladtunk egy jó darabon, a többiek előrehúztak. Aztán bg_ is meglépett és Hardhatnak is egyre nagyobb lett az előnye. Valahol Gazos-kő környékén beért Avus is és annak rendje és módja szerint pár perc alatt köddé is vált. Közben Hardhatot sikerült beérni, a technikás terepen én valamivel jobban tudtam haladni. Szederjes-tetőig együtt is mentünk, hol kerülgetve a sarat, hol tengelyig gázolva, vagy épp bokáig süllyedve a pocsolyákban. Szederjes-tetőnél a felső kapunál aztán ott álltak KGabiék, de ahogy mi megjelentünk, ők fel is szívódtak. Egyedül bg_ maradt, de ő kénytelen is volt, mivel valamelyik tüskés susnyásban becuppantott egy defektet. Amíg ő belsőt cserélt én felfújtam végre a hátsó rugóstagot és tettem egy keveset az első kerékbe is. Sajnos a rugóstagot nem hatotta meg az extra légmennyiség, a zárás továbbra sem volt hajlandó működni. Már a múlt heti K60-on is produkálta egyszer ezt a jelenséget, de akkor magától megjavult. Most esze ágában sem volt. Úgy néz ki, tüzetesebb vizsgálatot igényel a probléma, így nem maradhat, mert a zárás hiánya a meredek felfeléket még nehezebbé teszi. Azt is kénytelen voltam megállapítani, hogy az első féktárcsa is csak pszichésen görbült el, amikor elég bénán tettem át a bringát az egyik létrán korábban, mert az első kerék vajsimán forgott a villában. Pedig szentül meg voltam győződve, hogy az elgörbült tárcsa miatt befogó fék is szívta útközben az amúgy is alacsony töltöttségi szintemet. De nem.

Kerek negyed óra hátránnyal indultunk a többiek után. Oroszlánvárra valószerűtlenül meredek az út, tartott is vagy 10 percig, mire feltoltuk a bringákat. Az EP után kis gurulás, lejtőzés, majd újból tolás. És a Nagy-szár-hegy még csak ezután jött. Igaz, ide azért végig fel lehetett volna tekerni, de én már annak is örültem, hogy lyuk van a hátsó felemen. Az utolsó harmadot tolva tettem meg. A tetőről fantasztikus panoráma tárult elénk, de egyben lankasztó is volt, hogy a Kékes még mennyire messzinek tűnik. Pedig már csak 7 km-re volt elvileg.

A Nagy-szár-hegytől kezdve egészen bringabarát lett az út, legalábbis az eddig tapasztaltakhoz képest. A sár is eltűnt. Mentünk bg_-vel és én csak a Kékesig hátralévő métereket és szinteket számoltam visszafelé magamban. Hulla fáradt voltam, de az út nagyon tetszett. Jött a Disznó-kő, Sas-kő, Erzsébet-szikla. És egyszerre Kékestető is csak karnyújtásnyira volt már. Még egy utolsó nagy tolós rész volt hátra, majd szépen elgurultunk a 2.EP-ig. Mivel a többieknek se híre, se hamva nem volt, engedtünk a szíves invitálásnak és legurítottunk bg_-vel egy-egy pohár levest. Aztán indultunk tovább. Legnagyobb meglepetésünkre az egész társulat (Avus kivételvel) az alig 50 méterre lévő étteremnél relaxált. A palacsinta csábításának könnyedén ellenálltam, de egy Isostar szeletet azért letoltam a torkomon.

Újra egy kupacban ugrottunk neki a folytatásnak. A K jelzést az S-re cserélve immár ismerős ösvényeket kergettünk. Jandi vezette a sort, DGabi hamar megunta, hogy tolom hátulról, így maga elé engedett. Ennek köszönhetően a második helyről, páholyból nézhettem végig, ahogy Jandi alig egy perccel később az egyik sziklásabb részen 1-2 másodperc első keréken egyensúlyozás után a bringát hátrahagyva elegánsan átlépte a kormányt. Sokáig mi sem maradtunk nyeregben, a Sombokornál szépen egymás után szánkáztunk le a bringákba kapaszkodva az S-en, majd az S+-on. Aztán kis gurulás és újabb dagonyázás után jött a Csór-hegy. Itt megint a sor végére kerültem, Hardhattal együtt toltuk fel a 3.EP-hez a kerekes sétapálcáinkat.

A Nagy-lápafőnél beértük bg_-t, aki épp a mozgó ellenőrző ponton pecsételt. Innen hármasban nyomtuk egészen Galyatetőig. A terep végig nagyon jó volt, abszolút tekerhető. Kifejezetten tetszett ez a szakasz. Nagy lelkesedésemben Galyatetőn kis híján feltekertem a kilátóig, DGabi legnagyobb csodálatára. Ha működött volna lock a bringán és nem ül be teljesen a segge felfelé, szerintem meg is lett volna. Azt hiszem, DGabinak és KGabinak is itt volt a túra mélypontja, pedig innen már tisztán látszott a fény az alagút végén. Az 55-ből már megvolt 30 km és ami még fontosabb, a GPS szerint a 2700 m szintből már 1800-at letudtunk. 25 km-re 900 m szint az semmi, lófütty.

Jandi és Avus már rég elmentek, DGabi sem agonizált sokáig, ő is hamar lelépett. Mi, a maradék négy tartottunk egy rövid technikai szünetet. Épp annyit, hogy túl sok gyalogos azért ne előzzön vissza, így is várható volt, hogy a következő, bringával elég gyors szakaszon tömegével érjük őket utol. Nagyjából így is lett, a mátraszentistváni itatópontig több tucat gyalogost előztünk meg. Az itatópontnál teletöltettem teával az épp kiürült kulacsomat és nem hagytuk magunkat lebeszélni a kiírt útvonalról. A beharangozott nehéz útviszonyoknak nyoma sem volt a vörös-kői 4.EP-ig. Itt egyedül én vettem a fáradságot, hogy felcaplassak a Hardhat kollégája által tervezett, kilátónak álcázott mobil adótoronyba. Persze a többiek jól itt is hagytak. Hardhatot és bg_-t viszonylag hamar beértem lefelé, de KGabi már csak Ágasvár tetején tűnt fel előttem és onnan lekiabálva ösztökélt gyorsabb vánszorgásra. Megvárt ugyan fent, de amíg én lőttem egy-két fotót, ő zerge módjára lepattogott a meredek hegyoldalon és el is tűnt.

Én lefelé jót beszélgettem pár gyalogossal, akik igencsak meg voltak lepődve, amikor kiderült, hogy én sem véletlenül keveredtem Ágasvárra, hanem szintén a Mátrabércet nyomom. Ők épp egy órával előttünk indultak. A turistaháztól lefelé a szűk, vízmosásos, hajolgatós ösvényen rengeteg gyalogos botorkált lefelé, de mindegyik előzékenyen utat adott, amikor mögéjük értem. Így is sikerült egy majdnem-perecet előadnom, amikor az egyiküket kerülni próbáltam. Az első kerék alatt berogyott a vízmosás széle és a bringa eleje becsúszott a vízmosásba. A tempó gyök kettő volt, úgyhogy simán megtámasztottam lábbal. Ezután a Csörgő-patak völgye a sárfoltok ellenére felüdülés volt minden tekintetben. Szép is volt nagyon és a széles úton a gyalogosokat is probléma nélkül lehetett kerülgetni.

Mátrakereszesre beérve az 5.EP-n KGabi épp befejezte a falatozást, így aztán én sem molyoltam sokáig, együtt indultunk tovább. A nagy sietségben csak egy dolgot felejtettem el, mégpedig utántölteni a kulacsomat. A hátitasakból meg már a Kékesen kifogyott az Isostar. Boritékolható volt, hogy mi fog történni. Az EP után rögtön tolással kezdünk, majd rövid tekerés után a szűk, meredek ösvényen ismét tolás. Itt jópár gyorsabb gyalogost elengedtünk, de mivel végeláthatatlan sorban kígyóztak fel az emberek, egyszer csak be kellett állni vissza közéjük. Gabi ezt kicsivel hamarabb tette meg, és hamarabb vissza is pattant a bringára, úgyhogy szépen meg is lépett. Én meg a szorgalmas tolattyúzás közben kókadozva figyeltem az egérmozin a minden kanyar után egyre sűrűbb szintvonalakat. Nagyon nem akart fogyni a Muzsláig tartó 6 km, a hátralévő 500 méter szintről nem is beszélve. A Nyikom-nyereg előtti fenyvesben muszáj volt félreállnom erőt gyűjteni. Itt fogyott el az utolsó csepp vizem (pontosabban teám) és leküldtem az utolsó Isostar szeletemet is. És innentől kezdve kapcsoltam economy módba, minimalizálandó a folyadékveszteséget. Ez azt jelentette, hogy mindenhol toltam, ahol a tekerés megerőltetőbb volt a tolásnál. A Nyikom-nyeregbe érve és a szemközti hegyet meglátva azt hittem ez már a Muzsla lesz, vége a szenvedéseimnek, de a púpra felmászva kénytelen voltam kostatálni, hogy még legalább egy púp hátra van. Végül a délibábok kergetése után csak elkövetkezett a nyavalyás Muzsla is. Frissen, üdén amúgy klassz bringás terep lenne, de 2500 méter szint után már a hátam közepére se kívántam. És az utolsó átverés még csak ezután jött.

Az uccsó EP után ugyan jórészt lefelé vezetett az út, de legalább három kisebb púpra még fel kellett mászni, miközben folyamatosan a gyalogosokat is kerülgetni kellett az amúgy pöpec egynyomos ösvényeken. Össze is jött még plusz 78 méter szint a végéig. A Diós-patak előtt legnagyobb megdöbbenésemre beértem Avust, aki szemmel láthatóan az utolsókat rúgta. Megkérdeztem, hogy minden rendben van-e (persze láthatóan nem volt), de azt mondta, a célig már bevánszorog valahogy. A pataknál, illetve utána még volt levezetésnek némi sárdagasztás, de ezt követően már csak lazán le kellett gurulni az Szurdokpüspökiben lévő célba.

DGabi, KGabi és Jandi már bent voltak, én értem be negyediknek. Avus kb. 5 perccel utánam jött, majd még vagy 10 percre rá Hardhat és bg_ is befutott.

Kemény túra volt. Úgy is, hogy számítottunk a sok tolós részre.  A célban azt mondtam, hogy egyszeri alkalom marad, de igy pár napra rá már piszkálja a fantázimat, hogy hol lehetne fogni a szintidőn 1-2 órát. A futókat persze esély nincs megközelíteni sem, soha nem leszünk annyival gyorsabbak lefelé, amennyivel lassabbak vagyunk felfelé. Na ja, nekik nem kell tizenikszkilós bringát is felfelé cipelni a gyakran még egy embernek is szűk ösvényeken. De ettől még eszem ágában nincs futónak állni. Akkor inkább cipekedek.

A részidők a korrigált GPS adatok szerint:

 *: közelítő, köztes adatok, mivel elfelejtettem "Lap"-ot nyomni a GPS-en a kékesteői és vörös-kői ellenőrző pontokon.

Képek: Google Photos - Mátrabérc 2010

Hardhat képei: http://picasaweb.google.com/hardhat.bandi/Matraberc2010#

A túráról Hardhat és Jandi is írt beszámolót, érdemes azokat is elolvasni.

Track: Garmin Connect

Táv: 55,63 km
Szint: 2853 m
Idő: 10:14 óra

2010.összes: 809,32 km, 15903 m, 93:40 óra.