Már szinte hagyományteremtő, hogy március végén - amolyan tavaszi szintfelmérőként - nekiveselkedünk a Téry 50-es távjának. A hét elején még nagyon nem úgy nézett ki, de szombat reggelre igazi tavaszi verőfény köszönt ránk már korán reggel. A 6:15-ös indulás mégsem jött össze. 6:40 körül én és Laci már tűkön ültünk, de Gabiéknak még se híre, se hamva nem volt. A várakozást elunva rájuk telefonáltam és rögtön ki is derült, mi a késés oka. Viktor bringáját megdurrantották reggel Velencéről, a ház zárt kertjében hagyott, bezárt autóból. Fasza, jobban nem is indulhatott volna a nap. Le a kalappal Viktor előtt, hogy ezek után sem tett le az indulásról. Marci bringáját kapta kölcsön, amit kicsit gatyába kellett rázni reggel, ezért volt a késés.

Reggel fél 8 után valamivel már a hűvösvölgyi parkolóban tobzódtunk (Zoliék már tűkön ülve vártak minket), 8-ra megvoltunk a nevezésekkel és neki is vágtunk mind a tizenketten(!). A Laci által kalkulált délután 2-es célba érés rögtön 3-ra tolódott. Ettől függetlenül a szokásos vidámkodás ment az első kilométereken. A remete-hegyi sziklamászás után szusszantunk egyet a tetőn a reggeli napsütésben. A Zsíros-hegyig Gyula menetrenden kívüli talajfogásán kívül semmi érdemleges nem történt.

Aztán a Zsíros-hegyről a Nagy-szénásra indulva már a zsíros-hegyi sorompónál letáboroztunk - bő fél órára - egy DINPI-s parkőr mellett. Azzal ugyan már korábban is tisztában voltunk, hogy a Szénások fokozottan védett természetvédelmi terület és hogy "kerékpárral behajtani tilos", de a Téryken eddig rugalmasan kezeltük eme szabályt. (Persze mindig vigyáztunk, nehogy egy árva szál kikandikáló Pilisi lent is letiporjunk.) Ezúttal viszont fel lettünk világosítva, hogy ha felmegyünk, szinte tuti biztos, hogy belefutunk egy ellenőrzésbe. Mivel a meglebegtetett 200ezer forintos bírság nem tűnt túl vonzónak és nem tartottuk valószínűnek, hogy a szervező Téry Ödön T.B.T. mosolyogva kifizeti az orra alá tolt csekket, új utat kellett keresnünk Piliscsabára. 

Lemehettünk volna az Antónia-árokban, de "ha már jó fiúk vagyunk, legyünk nagyon jó fiúk" alapon (és mert az itt vezető S is a park területére esik) visszagurultunk a Zsíros-hegyre.

Egy rövid zsákutcai kitérő után rátaláltunk az amúgy jelöletlen zsíros-hegyi szerpentinre. Meredek, keskeny, itt-ott belógó ágak-bokrok, szolid vízmosások, törmelékek, éles hajtűkanyarok. Minden, mi szem-szájnak ingere. Némileg kárpótolt is a kimaradt lejtőzésért, ami a K-n várt volna ránk Piliscsabáig. Az egyetlen szépséghiba a dologban az volt, hogy Pilisszentiván Solymár felőli végénél lyukadtunk ki.

Ha már így esett, a K60-ról ismert P-n, kedvenc fenyvesemen keresztül mentünk fel a Kopár Csárdáig, onnan pedig a 10-esen gurultunk be Piliscsabára, a 20-as táv céljába. Innen szinte azonnal elporoztunk Pilisszántó irányába a P+-on. Piliscsabáról kifelé itt van a túra első igazi, szivatós emelkedője (a vállon cipelős remete-hegyi mászóka az más kategória). Nem mondom, hogy nem szenvedtem, de végig kitekertem. A következő szintén zenész szivatós rész a Pilisszántó utáni P volt, de ez is ment végig, egy szuszra. Igaz 22/34-ben, amolyan nagypapásan.

Pilisszentkereszten a grátisz húsleves elfogyasztása alatt lehetett ráhangolódni a következő 3 km-re. Valahol a szürkeállomány hátsó bugyrában megfordult egy kósza gondolat, hogy aszfalton kellene felmenni, de a "józan" ész győzőtt. Irány a piros és a dagonya. Sajnos a ráhangolódás nem sikerült maradéktalanul mindenkinek. Jandi minden rábeszélés és Viktor térdenállva könyörgése (szó szerint) ellenére inkább hazagurult Pilisszentkeresztről, Viktor pedig Pannával kettesben az aszfalton sunnyogott fel. Jó 10 perccel előttünk fel is értek, csak a két Gábor tudott náluk is hamarabb felérni. Heten nagyjából egy kupacban szenvedtünk fel a süppedős, híg saras úton.

A Matyi büfénél megvolt a kötelező második ebédszünet, viszont felháborító módon almás pite nem volt. A Turista múzeumban begyűjtött újabb pecsét után az Ilona pihenőig az is nyakig sáros lett, aki eddig megúszta. Én kifejezetten nem élveztem ezt a részt, mivel rövid bringás nadrág volt rajtam és a cipőm is kezdett a végére már átázni. Az Ilona-pihenőtől már javult valamelyest a sárhelyzet, meg hát innen Dömösig végig csak lefelé kellett ereszteni a gépeket. Délután fél 4-re értünk be a dömösi célba.

Rövid ejtőzés és az oklevelek, kitűzők begyűjtése után újból osztódott a bagázs. Viktor, Hardhat és Gyula már nem akartak visszamászni a Királykúti-nyeregbe, inkább az aszfaltot választották. Én sem vágytam túlságosan a hosszú és unalmas erdészetit, úgyhogy a kőhíd visszafordítós kanyarjától a nyílegyenesen felfelé vezető P-t választottam. Néhol rohadt meredek és a vastag avartakaró alatt lapuló kő- és ágdarabok miatt elég technikás is, de végig a Malom-patak fölött vezet, káprázatos környezetben. Láttam, amikor Gabiék elmennek fölöttem, aztán nem sokkal utánuk Zoli is megjelent a murván. Felkiabálva neki sikerült is a szomszédos hegyoldalban megriasztani egy hatalmas szarvast. Végigvágtázott a hegyoldalon, átvágott a patakon, aztán pár tíz méterrel előttem átszökkent a P-n, fel a murvára, onnan pedig tovább fel, be az erdőbe. Pillanatok alatt el is tűnt. Mi meg csak tátottuk a szánkat Zolival. Gyönyörű volt.

Itt már csak méterekre voltam a murvától, Zoli meg is várta, míg felérek. Innen együtt küszködtünk végig az erdészetin, ami csupa kő és vízmosás volt. A végére már elegünk lett belőle. Gabiékat és a sorompót meglátva nyomtunk is egy utolsó "menekülő" hajrát az út végéig. Itt aztán egy jó darabot pihentünk, mire először Laci és Andris, majd Nándi és Panna és felért. Közben D.Gabi leküldte az utolsó csepp Isostaromat is, ami helyre is állította a megmacskásodott lábát igen hamar (hazáig hálálkodott érte). Már csak le kellett gurulni az aszfalton Dömörkapu felé. Szívesebben mentünk volna a P-n lefelé a Sikárosig, de az út eleje - ameddig beláttunk az erdőbe - teljesen víz alatt volt.

Közben Hugi elénk jött Szentendrére. Természetesen a Szentlászlói útról nem fordult le Lajosforrás/Dömörkapu felé (egy elágazással korábban nem fordult balra), így a Lajosforrás-Dömörkapu elágazás helyett valahol a Szentlászlói úton várt minket. Telefonos segítséggel aztán sikerült valahogy visszakeverednie mögénk és Lacit utol is érte. Mi meg megvártuk a templom melletti buszmegállóban. Kivéve Zolit, aki előreporzott. Aztán persze őt kellett visszakoordinálni hozzánk már a szentendrei úti OMV kútra. Ha magától nem megy az idő, tudjuk mi húzni. Már a benzinkúton várakozva szépen ránk sötétedett.

Meglepő módon a végére is maradt annyi kakaó bennünk, hogy kicsit odapörköljünk 2-3 arcoskodó bringás gyereknek az UVH-n. Előttünk mentek fel a hídra, aztán amikor kezdtük utolérni őket (pontosabban D.Gabi kezdte utolérni őket) rágyorsítottak. Bikának a vörös posztó. Gabi lenyomta őket, de ők sem hagyták magukat és mentek utána rendesen. Mi meg Andrissal hátulról követtük az eseményeket. Aztán mi is odaléptünk. Cirka 40-nel söpörtünk el a srácok mellett, ami minden bizonnyal elég demoralizáló lehetett, mert csak annyit hallatszott mögülünk, hogy "Á, hagyjuk...".

Alaposan elfáradtam a nap végére, de nagyon jó volt. Kíváncsi vagyok jövőre lesz-e még bringás Téry...

Képek: Google Photos

Track: Garmin Connect

Táv: 90,89 km (46,56+44,33)
Szint: 1789 m (1330+457)
Idő: 11:22 óra (7:57+3:25)

2010. összes: 411,74 km, 5559 m, 40:47 óra