Mivel sikerült az egész napot el tenni-venni, délután ötkor már nem lehetett a mára tervezett 80 km-nek nekiugrani. Helyette gyorsan rajzoltam egy rövid, 30 km-es kört a Bél-kő felé. Főbb pontok: Kelemen-széke, Katonasírok, Bél-kő, Őr-kő, Istállós-kő. A szintet majdnem jól saccoltam, gontoltam, hogy lesz 800-900 méter. (Végül 1119 lett úgy, hogy az Istállós-kőre már fel se mentem.) Bíztam benne, hogy egy 10-es átlaggal este nyolcra visszaérek. Felvettem a lámpát a szekrényről, de vissza is tettem, mert este nyolckor még egész világos van ilyenkor. Ez utólag igen nagy hibának bizonyult... De kezdem inkább az elejétől.
A Szalajka-völgyből indulva a Kelemen-székét nem a szokásos Z+ jelzésen támadtam meg, hanem egy igen kellemes jelzetlen erdészetin mentem fel a Csortos-kőig és csak utána tértem rá a Z+-ra. A Kelemen-székére így is jutott még egy jó meredek mászás. A Katonasíroktól a Vanna-rétig a P-n lejtőztem egy jót, majd vagy 10 percig a megfelelő út után kutattam hol a lehetőségeket, hol a GPS-t sasolva. Nagy nehezen rátaláltam a kijelölt útra, ami rövid bemelegítés után hanyattesősen meredekre váltott. Itt fel sem tudtam végig tekerni, egyszerűen túl meredek volt. Felérve a következő elágazáshoz megint nem volt teljesen egyértelmű a helyes irány, de itt viszonylag hamar megtaláltam a jó utat. Aztán a Bél-kőig még volt egy-két talányos elágazás, de végül sikerült a régi bányaépületnél kikötnöm. Innen "félútról" nagyon klassz kilátás van lefelé Bélapátfalvára, felfelé a Bél-kő fehér szikláira.
Okulva a tegnapelőtti navigációs fiaskóból útközben többször is csekkoltam, hogy az Edge jó irányba visz-e. Minden rendben volt.
A bányától jó darabon a Kő-út aszfaltján gyűrtem szintvonalakat, időnként a tanösvény (Kt, azaz K\) levágásait követve. Az aszfalt út pár km után jó nagy kőtömbökkel lezárva ér véget, innen murva vezetett tovább. Aztán amikor a murvának is vége szakadt, egy keskeny, köves, jó meredek ösvényen vergődtem fel a fák árnyékában az S3-ig. Balra 200 méter volt a kilátóhely, a késő délutáni napsütésben (~16km-t tettem meg 2 óra alatt) nagyon klassz panorámát nyújtott. Vissza az S3-on, a Bél-kő-nyakon át a Z-ig, majd a Z-n fel a Zöld-rétig. Innen a K-t, majd K3-at követve értem fel az Őr-kőre. Közben kezdett lassan, de biztosan sötétedni. Az Őr-kő-rétnél meg is fordult a fejemben, hogy egyenesen Szilvásvárad felé vegyem az irányt, de mivel a tisztáson még világos volt, mentem tovább a K-n.
Azt persze lazán elbagatellizáltam magamban, hogy a K-nak ez a szakasza egy jó részen gyalog is alig járható, az erős szürkületben pedig egyre kevésbé látszottak a kövek, gyökerek. Mire a Z4 elágazását elértem, már igencsak kellett koncentrálni az útra. Itt "dícsértem" magam meg először, hogy otthon hagytam a lámpát. Pedig még a kezemben is volt. Szerencsére a Z4 mentén ritkásabb az erdő, így szűrődött be némi fény. Aztán a Kálmán-rétnél bekapcsoltam a GPS háttérvilágítását és töprengtem, hogy a Poo-n balra, esetleg jobbra (széles, nyílt terep, jól járható murvás út), vagy tovább a Z4-en. Az már biztos volt, hogy az Istállós-kőre ma nem jutok fel, de nem is ez volt a legnagyobb gondom, hanem itt már az volt a fő kérdés, hogy hogy jutok le Szilvásváradra a leggyorsabban. Végül a folytatás mellett döntöttem a Z4-en. Itt hamar meggyűlt a bajom a sárral és a mély nyomvályúkkal, mert már elég nehezen láttam az utat. De legalább kellemes fenyőillat terjengett a levegőben. Aztán egyszer csak nagy zörgés, ágrecsegés jött jobbról, egy pillanatra tele lett a gatyám, majd három-négy őz suhant át nem sokkal előttem az úton. Hah, parás egyedül az esti erdőben lámpa nélkül botorkálni.
A Z4 a Z-be torkollott, ez már ismerős pálya volt. Legalábbis nappal. A Kopasz-réti-barlangnál egy nagyobb társaság sátorozott, gondolom nem kicsit néztek hülyének, hogy mit keresek ilyen későn fent a hegyen. A Z-t nem is vállaltam be végig (már a felső szakaszon is csak érzésre kerülgettem a köveket), hanem áttértem a murvára, ami elvitt a Katonasírokig. Persze ez így leírva egyszerűen hangzik, de 10-15-nél gyorsabban sehol sem tudtam menni, mert gyakorlatilag már csak az út csíkját láttam, de a rajta lévő akadályokat, szintkülönbségeket egyáltalán nem. Hirtelen hol eltűnt alólam a bringa egy vízelvezető árokban, hol felütött a kormány valami sziklán, hol nyomvályú falára futott fel a kerék. A Katonasíroktól a Koo-n, majd Zoo-n ez csak fokozódott, a nyitott részeken még úgy-ahogy láttam a murva fehér csíkját derengeni, de a fák alatt vezető részeken csak sejtés alapján mentem. Egy-két helyen szó szerint nem láttam az utat. De tényleg semmit sem. Csak gurultam lassan, néha araszolva lefelé és reméltem, hogy nem tűnik el alólam az út egyik pillanatról a másikra. Egy örökkévalóságnak tűnt lejutni. Örültem, mint majom a farkának, amikor megláttam az első fényeket és már hallottam a patak csobogását.
Majdnem kilenc óra volt, mire a házhoz értem. A bruttó átlagsebesség 7,7km/ó lett, a menetátlag 10,1 km/ó. Ahhoz képest nem is rossz, hogy a töksötétben lefelé is ugyanúgy araszoltam, mint felfelé.
Képek: Google Photos
Track: Garmin
Táv: 30,32 km
Szint: 1119 m
Idő: 3:56 óra
2009. összes: 1682,42 km, 30865 m
