Mivel húsvét hétfőn mindenki más locsolkodott (vagy otthon punnyadt), csak Istvánnal ketten mentünk. Nem lett nagy kör, mindössze a Kevélyt másztuk meg, 66,67 km-t téve a lábainkba. Azért elfáradtunk rendesen.
No és akkor a képek (kivételesen keveset kattintgattam):
Átkeltünk az M3-as felett, az északi összekötő után nézelődtünk a rómain, majd a Pünkösdfürdő utcán folytattuk.
A temető melletti, feléig aszfalt, aztán földutas zsákutca nem kicsit szopatós felfelé. A kép abszolút nem adja vissza, hogy milyen meredek is valójában.
Innen a kertek melletti keskeny ösvényen mentünk tovább felfelé. A nagy igyekezet végül iszonyatos dzsungelharcba torkollott. Sokszor a bringákat bozotvágó késként magunk előtt tolva jutottunk előre. Út, ösvény még a műholdképen sem látszik. Az meg végképp nem, hogy mi mennyiségű szemetet tud a fehérember felhalmozni a zöldövezet közepén is. El sem hinném, hogy innen keveredtünk elő. De legalább már látszott a cél!
A Kő-hegyre felfelé jó kis köves-murvás út vezet, árnyék sehol, lehet izzadni ezerrel, de a Kevélyre az út egész kellemesen indul. Aztán persze bedurvul.
Van egy-két pihentetőbb szakasz, de többnyire rock-riding van, hol kisebb, hol nagyobb kövek között. Az utolsó 100 méter erősen tolós a bazi nagy kövek miatt, de megéri felmenni.
A kevélyi siklóernyős starthelyen át, a hegyről lefelé már nem is köves, inkább sziklás a terep.
Ez a szakasz egy kis rétre, a Kevély-nyeregbe vezet le, ahol több jelzés is találkozik. Innen a kéken mentünk tovább. Vagyis inkább zúztunk, mint az állat! Mivel az élvezkedést nem akartam megszakítani, képet nem csináltam, de a döngölt, vízmosásos úton 50-55-ttel lehetett szaggatni lefelé. Nagyon király volt.
Az erdőből kiérve begurultunk Csobánkára, onnan Pomáz, majd Szentendre következett. Szentendréről kis pihenő után hazakerekeztünk a dunaparti bringaúton.
