Az eredeti cím Vörös Kevély lett volna, mivel a tervezett útvonalban benne volt a Leányfalu fölötti Vörös-kő és a Pilisborosjenő fölé tornyosuló Nagy-kevély is. Meg közte egy nagy rakás élvezetes és szivatós ösvény. És nem mellékesen a cím az október végi őszi erdő színére is utalás akart lenni. Na de. Végül a Nagy-Kevélyre már nem jutottunk fel, viszont nyolcan is végigromboltunk a távon, ezért a Vörös Nyolcast találóbbnak gondolom.
Őszintén szólva én reggel, az Auchan parkolóban döbbentem rá, hogy nemcsak négyen leszünk, Ferivel és a két Ádámmal, hanem Zoli, Duffy, Cser Atti & Toncsi is benevezett a mai napi kiruccanásra. Hát igen, nézni kéne néha az üzeneteimet és a Facebook bejegyzéseket, ha már meghirdettem az "eseményt"...
Turbinak a reggeli vásárlás kissé elhúzódott, úgyhogy bő fél óra késéssel indultunk, de legalább addig is melegedett az idő. Szerencsére hétágra sütött a Nap, úgy tűnt az időjárással szerencsénk lesz. Csak én speciel kissé túl voltam öltözve.
Szentendréig ez nem is zavart, én törtem a szelet elöl és közben kétszer is rácsodálkoztam a 11-es út melletti madárvilágra. Az egyik, bringaút melletti kerítésoszlopra épp az orrom előtt suhant át egy gyönyörű zöld küllő, hogy érdeklődve megnézzen, aztán mögöttem visszarepenjen a túloldali bokros fák tetejére. Pár másodperccel később pedig valami gémféle, talán egy kis kócsag siklott végig elegánsan a rét fölött a bringaúttól alig pár méterre.
Szentendrén végigkorzóztunk a duna-parti bringaúton, majd a Dunakorzón, aztán nekiduráltuk magunkat az első komolyabb emelkedőnek, a Cseresznyés útnak. Végeláthatatlanul hosszú és elég meredek is, hamar kialakult az erősorrend felfelé menet. Zoli, Atti, Toncsi, Feri elöl, Ádám, Duffy, Turbi, én hátul, egyre jobban lemaradva. A végén már nem is láttuk az élbolyt. Turbi viszont épp mikor engem előzött, egyszer csak tekert egy üreset, a lánc meg szépen lecsusszant a bingáról. Bár nála nem volt, Duffynál épp akadt egy 9-es rendszerű patentszem, úgyhogy pár perc alatt megoldották a srácok a problémát. Az utca végén a sárga jelzést elérve Feritől kuncsorogtunk Turbi láncára némi olajat is, hogy a lánc kicsit komfortosabban érezze magát a lánckerekek nyársain.
Meg is indultunk a sárgán felfelé, de a sor eleje elég hamar benézte a jelzést és valami oldalsó ösvényen csalinkáztunk, amíg egyszer csak el nem fogyott. Sebaj, folytattuk tovább toronyiránt a hegyre fel egy jókora irtás kellős közepén. Tolva természetesen, mert a sok fatörmelék miatt tekerni nem lehetett. Velem meg közben a GPS vicceskedett, mert hol azt mutatta, hogy csíkon vagyunk, hol nem. Valószínűleg a legutóbbi szoftverfrissítés visszakapcsolta az "útvonalra igazítás" funkciót, ami kizárólag arra jó, hogy megtévessze az embert. Végül rátaláltunk a helyes útra, de addigra már alaposan megkókadt a társaság hátsó traktusa. Engem is beleértve. Szerencsére a csúcsig már nem volt sok, onnan lefelé meg jött a DH szakasz, amire persze a srácok nagy előzékenyen maguk elé tessékeltek. Emlékeztem, hogy meredek, mégis meglepett, hogy mennyire. És hogy milyen poros. Sebaj, már csak azért se voltam hajlandó lefelé is tolni a bringát. Volt 1-2 határeset helyzet, de összességében simán és relatív gyorsan leügyeskedtem magam. Toncsi esett egy hasast lefelé, de szerencsére megúszta karcolás nélkül. De ő legalább próbálkozott. Voltak egyesek, akiket nem nevezünk nevükön, akik inkább letolták a gépeiket.
Az Álló-rétről aztán - némi tápanyag magunkhoz vételét követően - az élboly megint ellépett, ők a Vörös-kőn vártak be minket. Küzdős a sárga, de azért annyira nem volt vészes, mint amilyenre emlékeztem. Vörös-kőről - miután megbeszéltük, hogy akkor innentől a piroson a Pap-rétig - átnyargaltunk a Kis-Bükk-tetőre, majd száguldoztunk egy jót Pap-rétig.
Kivéve Ferit és Turbit. Turbi a dózeren kerülte meg a Kis-Bükk-tetőt és elkavart a zöldre, Feri meg valamiért a sárgával szimpatizált inkább, így - mint utólag, már Pap-réten kiderült - ő Tahitótfalun kötött ki. Szóval a nyolc fős csapat Ferit elvesztve hét főre redukálódott. Sajnáltam, de az az igazság, hogy ő már Vörös-kőn mondta, hogy Pap-rétről hazamegy, mert ma nem igazán érzi a "csít". Úgy látszik tényleg nem jönnek be Ferinek az "odaautózós" bringázások.
Mi heten viszont egy ordas jót romboltunk Pilisszentlászlóra lefelé a piroson. Én mentem elöl, Toncsi utánam. És amikor az egyik balos íven kicsit besokalltam és beparkoltam a szemközti susnyásba, ő vidám mosollyal suhant el mellettem. A többiek jól lemaradva, úgyhogy a 2. pozícióm nem volt veszélyben egy pillanatig se. Na de azért mégis, bealázott egy 11 éves! :)
A Kisrigó sajnos végleg bezárt, így csak vizet vettünk a szerencsére még működő kútból és csapattunk tovább lefelé a kéken. A nemrég odakerült rámpákat senki nem adta be, igaz szerintem sokkal gyorsabb is, ha kihagyjuk őket.
Dömörkapunál okelveles színezőmesterünk akcióba lépett és rávett minket, hogy az amúgy tényleg szivatós és részben tolós K+ helyett menjünk körbe és a sárgán tekerjünk fel Lajos-forrásig. Nem nagyon kellett senkit győzködni, engem se, én mindig szívesen kacskaringózok végig a Bükkös-patak mentén.
A Sikárosi-réttől a kéket a piros jelzésre cseréltük. Ennek megváltozott a nyomvonala, már nem a régi, alig bringázható árokban vezet fel a Tölgyikrekig, hanem egy új, abszolút tekerhető ösvényen halad. Ennek ellenére én is inkább sétáltam az utolsó egykétszáz méteren, közben Duffyval eldumálgattunk az új Dűne filmről.
A sárgán végigtekertem felfelé egészen az utolsó cumis emelkedőig, de addigra már annyira eléheztem, hogy inkább feltoltam és közben elnyammogtam egy csokiszeletet.
Lajos-forrásnál aztán én vettem elő a rábeszélőkémet és a sárgáról átbeszéltem a csapatot a Karolina-árok és a Z+ irányába. Szerintem nem bánták meg, bár a plusz 70 méter szint fel a dózeren annyira már senkinek nem hiányzott. Lefelé viszont mindenki széles vigyorral az arcán csapatta egészen Pomázig.
Szuper bónusz nap volt, ki tudja lesz-e még idén ilyen klassz, bringás idő!
Képek: Google Photos
Video: Relive
Táv: 45,74 km
Szint: 1223 m
Idő: 05:43 óra
2021. összes: 1480 km, 35354 m, 221:04 óra.
