A november hosszan tartó esős napokkal indult, az első érdemi jó időt 7-ikére, szombatra ígérték. Ez mellesleg Barni kutyám születésnapja is (már a 13-at töltötte az öregfiú), így mondhatjuk, hogy az ő kedvéért még a Nap is kisütött. A napsütéses idő ellenére nem írtam a fb csoportunkba, mivel úgy gondoltam, ennyi eső után nem lenne épeszű jelentkező semmiféle bringázásra, akármilyen remek is az idő. Csak azt felejtettem el, hogy hozzám hasonlóan (szerencséere) nem mindenki épeszű. Így aztán Kurucz Gabi doba fel egy visegrádi kör lehetőségét. Én meg persze kaptam az alkalmon. Rajtam kívül egyedül Duffy karcolta még fel magát a virtuális résztvevő listára.
A starthely a szentendrei Lidl parkoló volt, ahonnan a kitűzött 10 óra helyett háromnegyed 11 után pár perccel indultunk el, mert egyikünk sem számolt azzal, hogy a jó időre ráharap fél Budapest és mindenki a Szentendrei úton fog kifelé hömpölyögni a városból.
A Bükkös-patak mentén felcsorogtunk a Szentlászlói útig, majd a Szarvashegyi útra kiérve bevetettük magunkat a zöld jelzésű turistaútra. Akárcsak a főút, a turistaút is hamar meredek emelkedésbe váltott, Duffy és Gabi hamar meg is léptek. Én meg magamban küzdöttem a vastag, színes avarszőnyegen felfelé, miközben az avar alatt szinte folyamatosan hallani lehetett a sár klaffogását. A sár néhol ki is bukkant a levelek alól, de így is óriási élmény volt a szurdok mentén felmotollázni a szentlászlói pihenőhöz. Közben sikerült Gabiékat is beérnem, bár az utolsó, meredek szakaszon megint elléptek.
Felérve nem vettem észre, hogy Duffy és Gabi megálltak a pihenőnél, így azonnal elindultam lefelé Szentlászló irányába. Messzire nem jutottam, ugyanis a szorgos erdészek épp akkor is dolgozó munkagépei gyakorlatilag járhatatlanná tették a turistautat. Jobb híján az út mentén a fák-bokrok között csikicsukizva próbáltam a helyes irányban maradni.
Közben Gabiék is elindultak utánam. Pilisszentlászló túlsó végében, a focipályánál vártam be őket. Várakozás közben megkajáltam és valamelyest letakarítottam a bringát, mivel lefelé menet tekintélyes mennyiségű sarat és falevelet gyűjtött magára.
Miután újra összeállt a hármas csapat, elindultunk a Spartacus-ösvény felé. De nem voltunk egyedül, az úton rengeteg turista gyalogolt kisebb-nagyobb csoportokban az általunk is megcélzott panorámaút felé.
Természetesen a Spartacus is csurig volt gyalogosokkal. Meg persze sárral. Főleg a Jenő-kunyhó utáni szakasz. Szóval pont nem hiányzott a három bringás a sok gyalogos közé. Szerencsére mindenki jó fej volt, utat engedett. Mi pedig szép türelmesen kivártuk, míg félre tudnak állni és utána jólneveltebbik énünket elővéve megköszöntük az előzékenységet. Nagyon-nagyon sokszor.
Az Apátkúti-völgybe leérve mindhárman nekiestünk bringát takarítani, mert siralmas állapotba kerültek szegények. Nem mondom, hogy csilli-villik lettek a bringák a művelet végére, de azért a ballaszt nagyjától sikerült megszabadítani őket. Ha másért nem, hát azért, hogy a lehet legkevesebb plusz súlyt kelljen felcipelni a a Visegrádi Fellegvárhoz.
Felfelé persze megint hamar egyedül maradtam, de a srácok bevártak a vár alatti útmenti kilátóhelynél. A vár alatt nem is pihentünk sokat. Pár fotó, kulacstöltés, útvonalterv újragondolás és már csapattuk is tovább fel az aszfalton, majd be a kékre. A cél a Mester-rét volt.
A K+-t még a Fellegvárnál elvetettük, tudtuk milyen saras tud lenni, eszünkbe sem jutott megkockáztatni. Helyette a lovas jelzést követtük, ami többé-kevésbé szintben halad el a Barát-halom és az Őr-hegy alatt. Azért többé-kevésbé, mert azért volt benne párrövid kaptató. Meg persze sár. Épp annyi, ami még nem akadályozta a haladást, de a bringákat azért már alaposan teleszórta.
A Vízverés-nyergébe nem tekertünk fel, hanem egy jól irányzott bal kanyarral rácsúsztunk a K+-ra, hogy egy kellemes tolattyúzással felvergúdjünk a P-K-K+ elágazáshoz.
Mivel a 3-4 órásra tervezett bringázás már az 5-ik órájában járt és a Nap is veszélyesen alacsonyan járt már, a Vörös-kőre felmászást ugrottuk és az S-Z-n egyenesen az Álló-rétre gurultunk. Na ez a szakasz elég élvezetes volt ahhoz, hogy a korábbi dagonyázások legalább pár pillanat erejéig a feledés homályába vesszenek.
Az Álló-réttől rövid tanácskozás után (S+, vagy Z) a zöldön gurultunk tovább, ami jó ötletnek bizonyult, mivel elég jó tempóban tudtunk végégcsapatni rajta. Különösen az utolsó, aszfaltos lejtő sikeredett durvára. Az erős szürkületben, minimális közvilágítás mellett jóval 70 fölött zúztunk le a 11-es útig. (Duffy meg is döntötte a sebesség rekordját, de én azért messze voltam a 81-től.) Volt is nagy "húvazzegelés" a végén! Kemény volt!
Mint ahogy a mai sárdagasztós bringázás többi része is. De élveztük minden percét!
Éééésss! A mai bringázással végre átléptem az 1000 km-t 2020-ban! :)
Képek: Google Photos - Visegrádi sárdagasztó
Videók:
Táv: 48,39 km
Szint: 1060 m
Idő: 06:03 óra
2020. összes: 1011,31 km, 15525 m, 111:34:52 óra.
