Serrenések

Samorost és a Serrenők serrenései

I. Kevély

2016. február 14. 23:59 - Samorost

A tavalyi, bringázás szempontjából siralmas év után a 2016-os évre keresnem kellett valami motivációt.

Az egyik a Pass Portes Du Soleil, ami tulajdonképpen 80%-ban lejtőzés, de azért el van rejtve benne a 15x-i felvonózás mellett úgy 1000 méter mászás is. Viszont nemcsak egy, hanem két napra is neveztünk. Arról nem is beszélve, hogy egy nap 6000 métert lejtőzni önmagában is fárasztó és koncentrálást igénylő feladat. Mikiék beszámolója szerint 2009. óta sokat változott a szervezés és a tavalyi menetet zseton híján bebuktam. Úgyhogy idén meg kell csinálni!

A másik, már izgalmasabb kihívás a Salzkammergut Trophy E távja (bár ez utólag dőlt el, januárban még a B-C között vacilláltam). Nem egy teljesítményorientált pálya, mindössze 55 km 1543 méter szinttel bír. De némi rákészülést azért igényel.

Szóval célok vannak (még ha nem is olyan nagyra törőek, mint egy Transalp) és már elég vacakul éreztem magam a bőrömben a téli mozgáselvonás miatt, úgyhogy ideje volt megejteni az első menetet. A Kevély ideális választásnak tűnt.

Aléz Aranyhegyen át, Üröm felől másztam fel a kő-hegyi piros jelzésre, majd onnan végig fel a Nagy-Kevély csúcsára. Be kell valljam, nem ment egy szuszra, párszor megálltam levegőért kapkodni. Mi több, lefelé a Kevély-nyeregbe sem vágtam ki a rezet, két helyen is jobbnak láttam leszállni. Pontosítok, első alkalommal a bringa szállított le magáról, utána meg már én voltam óvatos. A nyeregből a Z sártengerét kerülgetve gurultam vissza Budakalászra, majd onnan haza. Elsőre kicsit sok volt, jól elfárasztottam magam. De minden kezdet nehéz...

Képek: Google Photos

Track: Garmin Connect

Táv: 48,75 km
Szint: 586 m
Idő: 3:43 óra

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://samorost.blog.hu/api/trackback/id/tr208553870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása