(Anno még az egyetemi éveim alatt a Közhír című kari újságban jelent meg ez az írás, ami azóta sem vesztette aktualitását.)

Alapvetően mi is a Mercedes?

Szép autó, jó autó, elegáns, megbízható, biztonságos, gyors, erős, okos, értékálló, szervizigénye kicsi, úttartása kitűnő, télen jó meleg. Az autók királynője.

Semmi több?

De. A kárpát-medencei népek (megkockáztatom: a Rajnától keletre élő népek) folklórjában különös szerepet tölt be ez a személygépjármű:

A merdzsó.

Hogyan lesz egy Mercedesből merdzsó? Kezdjük. Öltözzünk fel a legfrissebb divat szerinti narancssárga-lila melegítőbe, („suhogós jogging”), vegyünk hozzá remekül passzoló kis barna makkos cipőt, egy min 3 kg-os bőrjakót, és ízlésesen kifukszolva sétáljunk el egy autókereskedésbe egy nagy teherbírású nejlonszatyorral. Tegyük a mobilt a pultra, és közöljük az eladóval, hogy szeretnénk egy ötszázast. De nem is. Legyen inkább hatszázas, mert még megszólnak a konditeremben. Az eladó figyelmeztet, hogy ... hogy az autó ára, khm... igen magas, meghaladhatja a huszonötmillió forintot. Zizzentsünk hát egyet melegítőnkkel és laza vállmozdulatokkal kísérve rázzuk meg a nyakban a kétkilónyi fukszot, hogy „eztetet nézzed meg ecsém, eztetet se szarér’ vettem”, és borítsuk ki a nagy teherbírású szatyorból a lóvét.

A Mercedes megvan, most kezdhetjük merdzsóvá alakítani. Beszerezzük a szükséges extrákat. Valami szép diódasoros féklámpát hátulra, jegesmedve szőrt a kormányra, dupla krómozott kipufogót, kardánbokszot, min. 4 db mobilantennát a tetőre, bólogatós kutyát, és színes bőrfocit a hátsó ablakba. És ne feledkezzünk meg a küszöbfényről sem amitől kocsink éjjel ufó-ként hat. A belső visszapillantóra kéttucat Wunderbaum (vaníliaillat). Két ezer wattos hangfal, hogy szóljon rendesen szketmen dzson meg kotton áj dzsó. A műszerfalra persze mobiltelefon, (lehetőleg több is), hagy lássak a népek, hogy milyen fontos emberek vagyunk. A bőrülésekre vicces pop-art huzat, élénk színű geometrikus ábrákkal. Hátul lehet cicamintás, biztos tetszik majd a pitbullnak. Elölről a jelvény lecsavarozódik és vivődik mindenhova a slusszkulcs függelékeként (lopás megelőzés).

Végül mi kell még a merdzsóhoz? Nem árt a csomagtartóba valami jobb szamuráj kard, de baseball ütő a minimum, a kesztyűtartóba pedig egy Parabellum (Magnum), amit piros lámpánál álldogálva, az ablakon kikönyökölve lehet forgatni, próbálgatni vele a célzást.

A merdzsó készen is volna. Legelőször menjünk vele körbe a kocsisor környékén, ellenőrizzük a lányokat, hogy rendesen dolgoznak-e, vidáman üdvözöljük valamennyit, köszönjünk a haveroknak (Mit néző'!?) . Ha cigarettát vennénk, ne habozzunk, parkoljunk nyugodtan a körút közepén, azt a pár percet igazán kibírják. A dudálókat nyugtassuk meg megfelelően hangos "Letépem a fejedet!" kiáltásokkal. Miután bekukkantottunk a peepshow-ba (parkolás körút közepén, elakadásjelző), elnézhetünk az ismerős hamburgereshez. Fölparkolhatunk ottan a járdára, félrelökve néhány gyalogost, akit ne feledjünk alaposan megfeddni, mivel a proletárok durva szövésű nadrágja összekarcolhatja a drága autó finom fényezését. A méltatlankodókat („De uram ön ráállt a lábamra!”) fejeljük le, aztán, amikor feljelentéssel fenyeget, nevezzük rohadt kommunistának és a biztonság kedvéért villantsuk meg pillangókésünket. Elegánsabb éttermekben helyezzük a kocsi kulcsot a nagy fémjelvénnyel és a rókafarokkal úgy, hogy elvágólagos legyen a rádiótelefonnal, majd rendeljünk az autónak is egy dupla bélszint jól átsütve, sok mustárral, sült krumplival, hozzá egy Chivas Regalt Red Bullal!

Plusz egy vicc:

A Mercedes gyár olyan új modellt állít elő, amelyben nem lesz kormány, hogy egyszerre lehessen telefonálni és orrot túrni. :-)