Transalp előtti tesztfutamnak szántam életem első és eddig egyetlen maratonját, így nem a leggyorsabb beérés volt a cél, hanem a 12 km/ó-s átlagsebesség és a 7 órán belüli idő elérése, anélkül hogy közben nullára írnám magamat. Nem elaprózva rögtön a Duna hosszútávjának ugrottam neki. Mert hát ha ez nem megy, mit keresek én majd a Transalpon?
Az eredeti tervvel ellentétben viszont nem a Transalpra szánt 380 grammos, 1,85-ös Rocket Ronokat tettem fel, hanem a napokban a Decathlonban féláron (11990 Ft helyett 5490 Ft-ért) vásárolt 500 grammos, 2.0-s Hutchinson Python Air Lightokat (alias Monty Pythonokat). Azt kell mondjam, a Monty Python egy baromi jó gumi. Jól bírja a sarat, nagyon jól mászik, viszont kicsi a gördülési ellenállása. És az irányíthatósága, fékezhetősége is tökéletes. Ahogy mai nyelven mondják: LÁJK.
Aminek még nagyon örülök, hogy nem kell nyerget vennem. A múlt heti NHH pusztítón eléggé nyomta a nyereg a lábam közét, már azon gondolkoztam, hogy tutira kelleni fog egy középen lyukas, ergonómikus nyereg. Aztán próbaképp ma minden ellenérzésem dacára nem vettem a bringásnadrág alá alsógatyát és csodák csodája a jó öreg Charge Spoon sehol sem nyomott, dörzsölt. Tökéletes volt.
A rajtot cirka a középtáv közepéről kezdtem Kurucz Gabiékkal, mert az utolsó pillanatban még visszatettem a régebbi láncot, mivel a verseny előtti próbakörön hamar kiderült, hogy a csereláncot állandóan fölszedi a 22-es kistányér már sima sík, aszfaltos tekerésnél is.
A rajt után Pap-rétre elég lassan értem fel, mert a pulzusom állandóan 170 fölé kalimpált. Ennek az elkerülhetetlen versenydrukk mellett nagy valószínűséggel a rajt előtt legurított (2/3-ad adag) Hot blood is volt az oka. Azt vettem észre, hogy minden erőlködés, savasodás, fáradás nélkül tudok 175 környéki pulzussal tekerni és szabályosan erőltetnem kellett a lassabb menetet, hogy a 160-165 közötti tartományba visszaálljon. Cserébe jó sokan le is előztek felfelé, közép- és rövidtávosok is.
Az első meglepetés Pap-rét után a K-n ért, ahol az erdei részen alig tekertek páran, mindenki tolta. Pedig még én is kitekertem minden különösebb erőlködés nélkül. Le is előztem legalább 20-30 embert, mind középtávosok voltak. Az egyikük épp előttem borult el oldalra, mert nem bírt áttekerni egy kövön és a patentpedálból sem tudta kiszedni a lábát. Viszont a hátsó váltóm itt kezdett makrancoskodásba, nem akarta feltenni a láncot a 34-es tányérra.
Lefelé a P-n volt némi bénázás előttem, nem volt vészes, de nem is volt olyan haladós, mint amilyen lenni szokott. Az utolsó meredek köves részen meg szinte mindenki letolta. Én azért lejöttem nyeregben.
A Kisrigónál lévő frissítőponton Bálit Peti és Szilvi szurkolt, ami nagyon jól esett, de nem álltam meg egy percre sem. Aztán az aszfaltos lefelén kicsit pihentem, letoltam egy Aptonia almapürét (aminek nem tudom mennyi haszna van, de nagyon finom), aztán még az aszfalton leelőztem szinte gurulásból 5-6 sétabicikliző versenyzőt.
A Tölgyikrek felé menet aztán egyre vacakabb lett a váltó, már a 30-as lánckereket se nagyon akarta, össze-vissza ugrált a felső fokozatokban. Hogy a pulzusom nagyon nem menjen 170 fölé, 1-2 meredekebb helyen kénytelen voltam tolni a bringát. És itt is láttam pár perecet. Az egyik csóka ráadásul egy viszonylag sík, haladósabb részen feküdt meg előttem a semmin (talán egy kis nyomvályú volt) és fordult a hátára büdösbogár módra.
A P Pilisszentkereszttől nagyrészt szintén tolós volt a Fagyoskatonáig, de itt amúgy is egy olyan 8-10 fős bolyba kerültem, akik mind tolták. Aztán az aszfalt keresztezése után már lehetett tekerni 3-ik fokozatban is, úgyhogy még itt is lehagytam néhány középtávost felfelé. Nem mentem gyorsan, de engem senki nem előzött meg. Az erős emberek már rég elmentek, a zacc meg már az utolsókat rúgva vergődött fel Dobogókőre.
A frissítőponton megállás nélkül keresztülmentem, az utána következő pici szintezést meg arra próbáltam felhasználni, hogy beállítsam az egyre szarabbul működő hátsó váltót. Valamelyest sikerült is, de nem lett 100-as.
Pilisszentlélekig érdekes volt a pálya. Dobogókő után nem sokkal lekanyarodtunk egy erdészetire, ami meglehetősen saras volt, de jó tempót lehetett menni rajta. Mármint miután a jólnevelten magam elé engedett Specis figura szüttyögését megunva normális sebességre kapcsoltam. Csak arra kellett figyelni, hogy a puha, kijárt bringanyomok ne nagyon vezessék meg a kereket, mert 40-nel sárba perecelni nem egy nagy élmény. Ezután közvetlenül a Hoffman vadászház előtt az erdészetiről balra fordítottak, jött egy nemszeretem köves saras felfelé. Meg is álltam megnézni, mi a helyzet a hátsó váltóval. Két ványatag szál tartotta, a bowden többi része szanaszét állt a szélrózsa minden irányába. Ez már nem volt olyan vicces. Gondoltam megvárok a szereléssel egy szárazabb részt, addig meg spórolok a váltásokkal, inkább tolom, ha kell.
A szerelésre az Égett-hársnál láttam elérkezettnek az időt, amikor is konstatáltam, hogy felzavarnak minket a P-n, aminek olyan szép meredek és köves az utolsó 100 métere. Ezt amúgy tutira egy profi sem tekerte ki, legfeljebb felszaladt rajta.
Szerencsére pont a héten vettem egy garnitúra tartalék bowdent, amit nagy ésszel be is tettem a hátizsákba, de igazából a Transalpra tartalékolva. Hát most pont jól jött. Negyed órát szereltem, meg benyomtam egy PowerBar gélt, aztán indultam is tovább. Összvissz ketten előztek meg amíg szereltem.
Az első csókát pont akkor értem utol, amikor visszafordítottak a gerincről Dobogókő felé. Innen Dobogókőig nagyjából együtt is mentünk. A srác merev villás, CrMo vázas géppel nyomta, hátsó fék nélkül, mivel valahol Pilisszentkereszt előtt elhagyta az egyik fékpofát a V-fékből. Először a Hoffman vadászháznál lévő frissítőpontnál álltam meg pár sóspogira, aztán meg fent Dobogókőn ugyanezért.
Közben újfent felemlegettem a szervezőket, hogy a Szakó-nyeregből az Ilona-pihenő felé vittek fel minket a P-n Dobogókőre, ami szintén tolattyú, még ha rövid szakaszon is.
A dobogókői frissítőponttól kezdve valamivel haladósabb lett az útvonal, hamar ott is hagytam a fékmentesült srácot. Pillanatok alatt lent voltam a P3-on a Királykúti-nyeregben. Innen lehetett megint felfelé mászni Prédikálószék irányába a murván, hogy egy éles jobbossal a P3-ra forduljunk Pilisszentlászló felé.
A P+ a Kisrigóig nagyon jó volt, a Kisrigó mellett a kövesen egy lendülettel zúztam le az ott lévő irányító emberkék minden sipákolása ellenére. Aztán még balról megkerültették velünk az egész falut, mielőtt az egész útvonal egyik legutálatosabb részére vezettek. Nagyon rühelltem a köves bukdácsolást Pilisszentlászlóról fel a főúttal párhuzamosan, a Pap-réti aszfalt kezdetéig. Itt is emlegettem a szervezőket, hátha csuklanak egy kicsit.
Pap-rétre 6-7-tel vánszorogtam fel (illetve a végén ugye gurultam egy 50+-ost), aztán utána a K+-ra kanyarodva megint lehetett ereszteni egy jódarabon. Sár volt, de nagy tempóval is biztonságosan lehetett hasítani.
A Mester-rétre viszont azt hittem, soha nem érek fel. És közben az eső is eleredt. Nem mondanám, hogy élveztem. Viszont ezután is értem utol emberkéket, köztük a K-n felfelé egy HappyBike jelmezes középtávos csókát is, amin alaposan meglepődtem. Középtávon 7 óra körüli időt menni van egyáltalán értelme?
A Nagy-Villámra már azért nem esett olyan jól felmászni. És a lefelé sem volt túl nagy élvezet, az esőtől vizes füvön, aztán a szintén vizes macskakőn csak gyökkettővel lehetett csorogni.
A cél előtti utolsó métereken hívott Bálint Peti, én meg elengedett kormánnyal, a kezemben telefonnal pózoltam az út melletti fotósoknak. Mire beértem már a tömeg java része elszivárgott, épp a női középtávosok eredményhirdetésének végén gurultam át a célvonalon.
Tulajdonképpen elégedett vagyok magammal, még ha nem is egy elit kategóriás teljesítmény, de meglett a 7 órán belüli idő és ezzel a kitűzött 12-es átlag is.
Gratula mindenkinek, aki végigment! Különösen Pannának, aki ezúttal egy bronzérmet vágott zsebre.
Ami még színesítette a napot, hogy Jandi idegein reggel is és délután is citeráztam egy sort. Reggel azon aggódhatott, hogy odaérek-e időben a rajtszámával, mert amikor f9 körül hívott még a szobában pakolásztam össze a cuccomat. Aztán délután visszafelé megmutattam neki, hogy lehet 30 perc alatt megtenni a Bp-Visegrád távolságot.
Képek: Csak egy pár darab, az is telefonnal - nem épp minőségi képek
Track: Garmin Connect
Táv: 84,85 km
Szint: 2459 m
Idő: 6:56 óra
2011. összes: 1722,14 km, 35649 m, 177:59 óra.
