Nagyon akartunk már snowboardozni egyet és nagyon nem jött össze. Beletettünk a deszkákba vagy 700 km-t úgy, hogy elő sem kerültek a tetőboxból. De négyünk közül legalább én kiélvezkedhettem magam az autó kormánya mögött, hála a Garmin által javasolt legrövidebb - ámde legtöbb szerpentint és keskeny, korlát nélküli hegyi utat tartalmazó - útvonalnak, amit Stuhleck és Mariensee, illetve Mönichkirchen között abszolváltunk. Legalább két hegyet másztunk meg, fel és le, plusz még tekertünk egy 15km-es extra kört Mariensee környékén. Minden sodrós ív, hajtűkanyar, kézifékes forduló és útszéli végeláthatatlan mélységű hegyoldal ellenére egy darabban hazaért mindenki.
További részletek Zsozsó tollából, a Serrenő fórumról (2010.Dec.09, 17:52):
Én vagyok az első, pedig Viktorékat már rég kiraktuk. Még csak most kéne hazaindulnunk. De már itthon vagyunk.
Röviden, tömören: megsz@ptuk a f@szt.
Bővebben: tartoztunk ezzel az úttal az Ördögnek.
Ugyanis NEM VOLT HÓ! 3 pályát is megnéztünk, de még a felszerelést sem vettük elő.
1. állomás: Shuleck. A pálya előtt 5 km-rel összefüggő fehér lepel jelent meg a tájon. Azt hittük, hogy hó, mert esett is egy kicsit. Az alsó felvonó nem működik, kocsi zéró. Menjük följebb! Hurrá!!!! Megy a B felvonó. De csak a B a 4 nagy közül... Kiszálltunk, és nagyon csúszott a parkoló. Elmentünk jegyet venni, de ekkor egy magyar srác utánunk szólt, hogy ne tegyük, mert ők most váltották vissza az övéket, ugyanis a pálya nem jeges, hanem tükörjég. Síelhetetlen. :(
Gyííííííí, tovább! Garmin a mi barátunk. De nem! Erről majd később.
2. állomás: Mariensee. Második próbálkozásra találtuk meg a felvonót, de hó egy deka sem. Zöld az egész oldal. (Viszont volt két Subaru Justy.) Gyíííííí tovább!
3. állomás: Mönichkirchen. A parkolóban 3 autó, a felvonó ugyan megy, de ember egy sem. A pénztáros hölgyet megkérdeztük, hogy milyen a pálya. Azt mondta, kissé jeges. Mi azért nem sajnáltuk azt az 50 m sétát, és bementünk a felvonóig. Illetve betopogtunk a jégen. A pályán ugyan látszottak a ratrack nyomai, de azok a mini bordák is annyira jéggé voltak fagyva, hogy a cuccot itt sem vettük elő.
Itt sajnos ki kellett mondanunk azt, amit már Stuhleck után sejtettünk, de nem mertünk kimondani: ma nem fogunk csúszni... :(
Pedig 3 napja minden körülmény ideálisnak tűnt, friss és kezelt pályák mindenhol. Csak az utolsó 2 nap mediterrán időjárása és az eső elmosta az egészet. Titkon még az eplényi pályában reménykedtünk, de útközben megtudtuk azt is, hogy ma du. 1-kor azt is bezárták. Síelés/boardozás elnapolva.
Reggel már közel sem ideális körülmények között indultunk el, mivel az eső esett, és mire kivilágosodott, addigra a beígért viharos szél is megjött. Szembeszél formájában. A kis Aurist a 4 fő+1 napos felszerelés ellenére úgy dobálta, mintha papírból lett volna. A pillanatnyi fogyasztás 13 és 19 l között változott a szélerősség függvényében. És ez hazafelé sem volt másképp.
"Garmin a mi barátunk." Hogy miért mondom? Stuhleck és Mariensse között egy rövidebb, mellékutakon vezető utat jelölt ki nekünk az autópálya helyett. Hogy milyen utakat? Az erdészeti és gazdasági utakat is előszeretettel használta. Namost ez az Alpokban elég sűrűn jelent hajtűkanyarokat és 10-15% feletti emelkedőket és lejtőket. Ráadásul el is tévedt egyszer, valamint egy lezárt erdészeti útra is be akart minket vinni. Ha ehhez hozzáadjuk Pepe "sportos" vezetési stílusát, akkor a két állomás közti egy órás rettegést igazából nem tudom elég hűen leírni. Kegyetlen volt!!!! :D
Sztem pont annyit röhögtünk, mint amenniyre féltünk is... :D
Mivel a "szar Auris" csak 4000 fölött megy, ezért a motor állandó ordítása is csak erősítette a bő egysávos, de ennek ellenére kétirányú, beláthatatlan kanyarokkal tűzdelt, és az elolvadt ráesett hó síkosítására csúszásmentesítésére szolgáló, hóolvadás után 2 cm vastagon álló kőörleménnyel telített szerpentin által adott élményt.
A Pepe száját néha-néha féktávon elhagyó "HŰ, ez csúszik!" mondat tovább nyugtatott minket.
Én jó navigátorhoz hűen megpróbáltam neki az utat diktálni, de ezt csak a felfelékben tudtam megtenni, mivel a lefelékben max. a második kanyar után belémakadt a szó és a lélegzet. Minden hajtű után megkönnyebbülve sóhajtottunk fel, hogy most sem a domboldalon gurulunk le. Természetesen a kézifék sem maradt munka nélkül, és tényleg nagyon szép íveket rajzolgattunk.
Mikor szóvátettük Pepének, hogy kissé félünk is, akkor ő teljes nyugalommal ajánlgatta mindenkinek a volánt.
Leírhatatlan élmény volt átélni! Ettől talán csak az volt jobb, amikor vége lett! Pepe akart még menni egy újabb kört, de egységesen nem engedtük neki... :D
Röviden, tömören: megsz@ptuk a f@szt.
Bővebben: tartoztunk ezzel az úttal az Ördögnek.
Ugyanis NEM VOLT HÓ! 3 pályát is megnéztünk, de még a felszerelést sem vettük elő.
1. állomás: Shuleck. A pálya előtt 5 km-rel összefüggő fehér lepel jelent meg a tájon. Azt hittük, hogy hó, mert esett is egy kicsit. Az alsó felvonó nem működik, kocsi zéró. Menjük följebb! Hurrá!!!! Megy a B felvonó. De csak a B a 4 nagy közül... Kiszálltunk, és nagyon csúszott a parkoló. Elmentünk jegyet venni, de ekkor egy magyar srác utánunk szólt, hogy ne tegyük, mert ők most váltották vissza az övéket, ugyanis a pálya nem jeges, hanem tükörjég. Síelhetetlen. :(
Gyííííííí, tovább! Garmin a mi barátunk. De nem! Erről majd később.
2. állomás: Mariensee. Második próbálkozásra találtuk meg a felvonót, de hó egy deka sem. Zöld az egész oldal. (Viszont volt két Subaru Justy.) Gyíííííí tovább!
3. állomás: Mönichkirchen. A parkolóban 3 autó, a felvonó ugyan megy, de ember egy sem. A pénztáros hölgyet megkérdeztük, hogy milyen a pálya. Azt mondta, kissé jeges. Mi azért nem sajnáltuk azt az 50 m sétát, és bementünk a felvonóig. Illetve betopogtunk a jégen. A pályán ugyan látszottak a ratrack nyomai, de azok a mini bordák is annyira jéggé voltak fagyva, hogy a cuccot itt sem vettük elő.
Itt sajnos ki kellett mondanunk azt, amit már Stuhleck után sejtettünk, de nem mertünk kimondani: ma nem fogunk csúszni... :(
Pedig 3 napja minden körülmény ideálisnak tűnt, friss és kezelt pályák mindenhol. Csak az utolsó 2 nap mediterrán időjárása és az eső elmosta az egészet. Titkon még az eplényi pályában reménykedtünk, de útközben megtudtuk azt is, hogy ma du. 1-kor azt is bezárták. Síelés/boardozás elnapolva.
Reggel már közel sem ideális körülmények között indultunk el, mivel az eső esett, és mire kivilágosodott, addigra a beígért viharos szél is megjött. Szembeszél formájában. A kis Aurist a 4 fő+1 napos felszerelés ellenére úgy dobálta, mintha papírból lett volna. A pillanatnyi fogyasztás 13 és 19 l között változott a szélerősség függvényében. És ez hazafelé sem volt másképp.
"Garmin a mi barátunk." Hogy miért mondom? Stuhleck és Mariensse között egy rövidebb, mellékutakon vezető utat jelölt ki nekünk az autópálya helyett. Hogy milyen utakat? Az erdészeti és gazdasági utakat is előszeretettel használta. Namost ez az Alpokban elég sűrűn jelent hajtűkanyarokat és 10-15% feletti emelkedőket és lejtőket. Ráadásul el is tévedt egyszer, valamint egy lezárt erdészeti útra is be akart minket vinni. Ha ehhez hozzáadjuk Pepe "sportos" vezetési stílusát, akkor a két állomás közti egy órás rettegést igazából nem tudom elég hűen leírni. Kegyetlen volt!!!! :D
Sztem pont annyit röhögtünk, mint amenniyre féltünk is... :D
Mivel a "szar Auris" csak 4000 fölött megy, ezért a motor állandó ordítása is csak erősítette a bő egysávos, de ennek ellenére kétirányú, beláthatatlan kanyarokkal tűzdelt, és az elolvadt ráesett hó síkosítására csúszásmentesítésére szolgáló, hóolvadás után 2 cm vastagon álló kőörleménnyel telített szerpentin által adott élményt.
A Pepe száját néha-néha féktávon elhagyó "HŰ, ez csúszik!" mondat tovább nyugtatott minket.
Én jó navigátorhoz hűen megpróbáltam neki az utat diktálni, de ezt csak a felfelékben tudtam megtenni, mivel a lefelékben max. a második kanyar után belémakadt a szó és a lélegzet. Minden hajtű után megkönnyebbülve sóhajtottunk fel, hogy most sem a domboldalon gurulunk le. Természetesen a kézifék sem maradt munka nélkül, és tényleg nagyon szép íveket rajzolgattunk.
Mikor szóvátettük Pepének, hogy kissé félünk is, akkor ő teljes nyugalommal ajánlgatta mindenkinek a volánt.
Leírhatatlan élmény volt átélni! Ettől talán csak az volt jobb, amikor vége lett! Pepe akart még menni egy újabb kört, de egységesen nem engedtük neki... :D
Két bónusz videó az oda-, illetve visszaútról:
Dec. 21-én újrajátszás, de most már biztos, ami biztos, a Hochkarig megyünk. És ezúttal remélhetőleg már csúszni is fogunk.
