Az időjárás előrejelzések alapján elúszni látszott a hétvégi bringázás, így ad hoc jelleggel beiktattunk egy mátrai tekerést szerdára. A hétköznapi időpont ellenére hatan vackoltuk be magunkat Gabi új szerzeményébe, a batár nagy Ducatoba. Zoli és Gabuly csak az odaútra váltott jegyet, mert ők többnapos tekerést terveztek, mi (én, Gabi, bg_, Rossi) meg egy rövid 40 km körüli körre készültünk rá.

Elindulni persze nem sikerültidőben, fél 10 is volt már mire menetkészek voltunk. Aztán tankolás és irány az M0. A Csömöri leágazásnál pedig már jöttünk is vissza, mert a benzinnel enyhén szólva döcögősen ment a járgány és a javulásnak semmi jelét nem mutatta. Szerencsétlen autó karburátor trombózist kapott. Először tett Gabi egy kósza kísérletet egy közeli szerelőguruval, de végül egyszerűbb megoldásnak tűnt gázt tankolni. Mivel a legközelebbi csömöri kút drága volt, a nagytarcsai kórháznál lévő, két forinttal olcsóbbnál tankoltunk végül. És láss csodát, gázzal hasított a Fiat.

Délre fel is értünk Mátraházára, a parkoló melletti büfében ebéd gyanánt benyomott mindenki egy emeletes "Mátraburgert", mi bg_-vel egy-egy forralt bort is legurítottunk. A jelek szerint ő még kevésbé bírja az alkoholt, mint én, mert még a parkolóban elrakta magát egy sikertelen pedálból kilépési kísérlet után. Aztán negyed 1 felé nekiestünk a sípályának. Bő 2,5 km-en közel 300 méter szint. Kellemes volt. Fent öltözködés, fényképezkedés, aztán elindultunk lefelé a kéken a Sas-kő felé. Mit nem mondjak, nem volt rossz. A Mátrabércről már ugyan ismerős volt a terep, de lefelé azért mégsem ugyanaz. Főleg, hogy az elmúlt fél évben a természeti erők itt-ott formáltak is rajta.

A Sas-kőtől a Markazi-kapuig végig fülig érő vigyorral terelgettem a lovamat, annyira élvezetes volt az út. Gabuly viszont az utolsó métereken befeküdt az utolsó bokor aljába. Rögtön jelezte, hogy nagy gáz van. Mivel felkelni nem nagyon akart és igencsak be volt ijedve, szépen felslattyogtunk hozzá. Szemrevételezéssel nem úgy tűnt, hogy kificamodott, vagy törött volna a bokája, de egy szép púp azért nőtt rajta. Néhány perc agónia, hányinger, sápadtság után rájött, hogy mozog a lábfeje. Aztán még 1-2 perc és már járóképes is volt, szépen lebicegett az elégazáshoz. Ott kiderült, hogy nem csak járni, de tekerni is tud a púpos bokájával. A rögtönzött orvosi konzílium rándulás, illetve szalaghúzódás gyanút állapított meg. Zoli be is rendelte telefonon a szükséges gyógykészítményeket, nevezetesen Flector gélt és Árnika "gennyet". Aztán a Z jelzésen visszaindulás helyett folytattuk a K-n Zoli és Gabuly díszkíséretét.

Útban a Nagy-Szár-hegy felé jutott idő egy kis gombászkodásra is. Az út szélén hatalmas kalaposok ácsingóztak, Gabi szokásához híven szedett is egy kis vacsira valót. A Szár-hegyre persze tolni kellett felfelé, de a fenti panoráma kárpótolt a szenvedésért. Fent elidőztünk pár percet kajálás címén, aztán a túloldalon lezúgtunk. Trükkös volt lefelé, nem mindig volt elsőre egyértelmű az ideális csapás. De legalább Zolinak szépen felrajzolgattuk az ideális íveket.

A következő trükkös résznél már nem én mentem elöl, Gabi és Rossi is előttem volt. Emlékszem, a Mátrabércen itt felfelé is szinte négykézláb közlekedtünk. Keskeny, egy nyomsáv, csupa szikla, apró letörés, össze-vissza belógó bokrok és csenevész fácskák. Gyökkettővel araszoltunk lefelé, de Rossit így is utolértem. Magamban épp azon voltam meglepődve, milyen jól megy lefelé, de közben teljesen a nyakára csúsztam. Nem teljes mértékben önszántamból, a Racing Ralphok itt már kevésnek bizonyultak. Egyszerűen ahhoz, hogy irányíthatóak maradjanak, nem tudtam úgy húzni a féket. Mondtam is Rossinak, hogy lassabban már ne nagyon menjen, mert nem biztos, hogy meg tudok állni mögötte. Persze Murphy szerint ilyenkor garantált, hogy szinte állóra fékez majd. Pár pillanat múlva így is történt. Az eredmény egy stabil oldalfekvéses perec lett, 95%-ban térddel csillapítva a földetérést. Természtesen nem a puha földbe. hanem egy méretes sziklába sikerült elég keményen beletérdelnem. Láttam is kéket-zöldet azonnal. Meg pirosat is, ami lendületesen csordogált a terdemből lefelé, végig a lábszáramon.

Mivel a hely teljesen alkalmatlan volt a sebtisztításra, még lecsorogtam a Selyem-rétre, majd az Oroszlánvár előtti utolsó emelkedőnél nekiálltam felmérni a kárt. Egy mélyebb horzsolás a térdem alatt, egy 2 centis vágás a térdem belső felén és egy bő 3 centis szép mély vágás a térdkalácsom kellős közepén. Mind tele földdel, meg kosszal. Vizem nem volt, maradt, de azért valamelyest sikerült kipucolni a sebeket. És ezúttal hasznát vettem a mindig magammal cipelt kis betadinos flaskának is. Még sebtapasz is volt nálam, amit a középső mély sebre tettem, hogy minél kevesebb kosz menjen bele még útközben. Az már szinte mellékes volt, hogy terhelni, ráállni sem nagyon tudtam. De ez nem akadályozott meg abban, hogy Oroszlánvárról nyeregben ereszkedjek le a Domoszlói-kapuhoz. Gabi, bg_ és Rossi is szépen lejött rajta.

Zoliéktól itt vettünk érzékeny búcsút. Ők mentek tovább a K-n, mi pedig visszafelé indultunk a P-n, az eredeti terv szerint. Eléggé belecsúsztunk a délutánba, ami miatt bg_ erőltette a legrövidebb utat vissza Mátraházára, a fájós térdem miatt pedig én sem nagyon tiltakoztam ellene.

A P-n, majd P+-on legurultunk az Ilona-patak völgyébe, majd a Sándor-réti elágazásnál, Parád határában, a P+ jelzésen balra fordulva indultunk el visszafelé az aszfalton. A Hurok-úton, a Som-hegyi erdészház érintésével a Pisztrángos-tóig stabil 10-11-es tempóban kocáskodtunk fel. Ez még a térdemnek is elviselhető volt.

A tónál a P+ jelzésre váltottunk, ami jó kövesen, több patakszerű vízfolyást átszelve indult, de aztán mégicsak nagyon kellemes erdei bringaúttá alakult. Akárcsak a folytatása, az Sq. Gyakorlatilag szépen, szintben megkerültük a Kékest. Igaz az aszfalton közel 700 méteres magasságig jöttünk fel előtte. Az Sq a Som-nyeregtől az S jelzésben folytatódott, amin párszáz méter után kiértünk a 24-es útra. Újabb 600-700 méter és Mátraházán voltunk. Még épp elcsíptük a büfét 3/4 5-kor egy-egy hotdogra.

A perecemet leszámítva nagyon jól sikerült bringázás volt, de a térdemet sikerült jól leamortizálni. 1-2 hét kényszerszünet biztos kell, mire teljesen helyre jön. Egyenlőre a járás is nehezen megy. Utólag kiderült, Gabuly sem járt sokkal jobban, pár szalagot ő is elszakított a bokájában.

Képek: Google Photos

Track: Garmin Connect

Táv: 28,88 km
Szint: 1095 m
Idő: 4:39 óra

2010. összes: 1993,42 km, 43231 m, 245:09 óra.