Serrenések

Samorost és a Serrenők serrenései

Délutáni kör a'la Dr. Lakat

2010. július 30. 23:59 - Samorost

A szombati szilvásváradi túra kútba ugrott, mivel Domi belázasodott és ezért idő előtt hazajöttünk. Zoli rögtön kapott az alkalmon és meginvitált egy laza délutáni tekerésre. 17:00-kor találkoztunk a szentendrei úti Auchan parkolóban, odáig az Aurissal vágtáztam ki. Kettőnkön kívül Zoli jóvoltából jött még legújabb fórumtagunk, Melinda és vele egy ismerőse, Peti is. Így édes-négyesben indultunk neki az ürömi Róka-hegynek, majd a Kő-hegy és az Ezüst-kevély következett. Itt volt egy kis tanakodás, hogy merre is legyen a folytatás, mivel már csak este hét felé járt az idő. Végül a Nagy-Kevély oldalában kerültünk a P4-en, majd a P-n legurultunk Csobánka fölé. Miután újratöltöttük a kulacsokat, célba vettük Lajosforrást, természetesen a BEAC-os útvonalon. Azaz P, P+, Zc, Z4, Z+, P+. Zoli közben folyamatosan South Park epizódok felemlegetésével szórakoztatott minket, és a Holdvilág-árok elégazásánál először elrontottuk, majd komoly tudományos munka árán megjavítottuk Melinda km óráját. Közben fény derült arra is, milyen doktor is valójában Zoli. Lajos-forrásnál újabb ivászat és tankolás, majd mivel már erősen esteledett az S-Z verzió helyett a K+ jelzésen csapattunk le Pomázig. Pomázról meg egy nagyot vonatoztunk hármasban (Peti leszakadt már az elején) át Budakalászra 35-40-es tempóval. Végül Budakalászról a HÉV mellől induló, patak melletti bringaúton sasszéztunk vissza az Auchanhoz. Nem mondom, hogy nem fáradtam el...

Sajna Zoli elkövette azt a hibát, hogy a fórumon nem hirdette meg a menetet, ezért a bg_-féle ki-teker-többet-táblázatba nem kerülhetett be a mai teljesítmény. Pedig nekem lenne mit behozni, főleg Kurucz Gabihoz képest. 

Képek: Google Photos

Track: Garmin Connect

Táv: 39,5 km
Szint: 791 m
Idő: 4:19 óra

2010. összes: 1407,34 km, 29366 m, 4:19 óra.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://samorost.blog.hu/api/trackback/id/tr242191749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása