Tési-fennsík 50 MTB

2010. május 08. 23:59 - Samorost

Ebben az évben nagyon szorgalmas TT járók lettünk, a Téry 50 és a Mátrabérc után megejtettük a Tési-fennsík 50-et is. Az ilyen odautazós túrák egyetlen nemszeretem része, hogy többnyire hajnalok-hajnalán kell kelni. Ezúttal 5:40-re kellett állítanom az ébresztőt, hogy n7-f7-re KGabihoz érjek. Elég nehezemre is esett összekaparni magam. Aztán Gabinál Marcsi - mindenféle váltóproblémára hivatkozva - agonizált egy sort, hogy ő inkább itthon hagyná a bringát és a 25-ös gyalogosra nevezne. Ezt természetesen nem hagyhattuk, és amúgy is, végső soron épp az 5 bringa szállítása miatt nem az üzemanyaghatékony céges autóval készültünk, hanem Gabi Transporterével.

8:40-re le is értünk Várpalotára. A rajtot és a mögötte lévő parkolót könnyedén megtaláltuk. BPetiék már túl voltak a nevezésen és épp a bringákat készítették elő, mikor mi odaértünk. Pár percre rá megjöttek Viktorék is, Hardhattal és Rossival.

Az első pozitív benyomás a a nevezési lap átvételekor és tüzetesebb átvizsgálásakor ért. Ilyen profi nevezési lappal egybeoltott színes térképet eddig TT-n még nem láttam. Persze nem vagyok nagy TT járó, de a Téry, a BEAC, és a Mátrabérc - amúgy tűrhető - itinerei is házi barkácsmunkák az itt kapotthoz képest. A másik pozitívum a 600 Ft-os (egyéni 700 Ft), szinte jelképes nevezési díj volt.

Mivel a navigációt két GPS és Jandi, mint korábbi teljesítő is támogatta, hamar kitaláltunk a városból és tempósan tekertünk végig a Vár-völgyön. A P jelzés első leágazásánál megvártam a sor végét. Aztán a Vár-berek alatt, az első igazi emelkedőnél megvártuk bg_vel Marcsit. Le is szakadtunk az élbolytól rendesen, mire mi felértünk az első EP-hez, ők már elviharzottak. Közben Avus is utolért, aki ezúttal a Kellys Klubos sapkát húzta a fejére.

Az EP-n figyelmeztettek, hogy ne felejtsünk majd el a P+ jelzést követve jobbra letérni az erdészeti útról. Ez nekünk annyira jól sikerült, hogy egy kanyarral korábban tértünk le és tettünk egy rövid kitérőt klassz fenyvesek között. Igaz, hogy a GPS jól tudta az utat és folyamatosan sikítozott is, hogy rossz az irány, de mi nem hittünk neki. Jutalmul egy klassz kilátópontra jutottunk, ahonnan tettünk is egy hátraarcot mielőtt megindultunk volna tovább a jelöletlen ösvényen lefelé.

Másodjára már a jó leágazásnál tértünk le, innen már egyértelmű volt az irány. Királyszállásra aszfalton gurultunk a P+ jelzést K+-ra cserélve. Hétházpuszta után az aszfaltról murvára váltottunk, jobbról hatalmas repcemező szegélyezte utunkat. A Hamuháznál lévő 2.EP-re kellemes lejtőzéssel gurultunk be. Érdeklődésünkre kiderült, hogy egy nagyobb csapat bringás alig 5 perce állt tovább. Vélhetően a mi csapatunk. Fel is hívtam KGabit, hogy a következő EP-nél várjanak meg, mert ezek szerint nincsenek sokkal előttünk.

Tovább a K jelzésen hullámvasutaztunk Tés irányába. Tésen aztán meglepetésünkre a főút mellett, a K jelzés leágazásánál vártak a többiek. Innen többé kevésbé egy kupacban lejtőztünk Jásdig. Azért nem volt teljesen eseménytelen az ereszkedés. Az egyik részen, ahol az ösvény egy mély vízmosással tarkítva meredeken kiért egy szélesebb útra le is pattantam, hátha lesz mit fényképezni (a keselyű...). Lett is volna, csak Andor épp utánam jött, úgyhogy nem tudtam lekapni, ahogy eldobja a vasat. Valószínüleg itt hagyta el a napszemüvegét is. A többiek meg viszonylag simán lejöttek. A másik apró trükkös rész a patakon átdobott 20 centi széles palló volt, amin egy pillanatnyi hezitálás után simán átgurultam. Mint utóbb a szentkúti EP-n kiderült, még Viktort is simán elbírta a vékonyka deszka. Na igen, a szentkúti EP. Itt népes társaság gyűlt össze, utánunk nem sokkal Avusék is befutottak, így több hullámban pusztítottuk a felsorakoztatott zsíroskenyér armadát. Én is magamba tömtem vagy hármat, plusz még a végén megfejeltem egy extra házi baracklekváros szelettel.

Miután mindenki degeszre zabálta magát, erőinket egyesítve indultunk a Római-fürdő felé. Pit az első nagyobb pocsolyánál úgy érezte, hogy teli hassal erősebben hat rá a gravitáció és mintaszerű perecet produkált bele a saras pocsolya kellős közepébe. Állítólag ennyire nehéz kiszállni az eggbeaterből. A következő mutatvány a Gaja-patakon való átkelés volt, híd híján a patakmedren át. Sima ügy volt, csak Marcsinak nem volt ínyére a vízzel való minimális érintkezés. Így cirka 10 perc szenvedés árán, bg_ segítségével, kicsivel arrébb gyalogosan jutott át a túlpartra. Alig gurultunk pár métert, mikor ismét Pit borzolta a kedélyeket. Ott állt egy nagyobb fa mellett az út szélén és az ég felé tekingetve furán artikulálva hadonászott. Először azt hittem, valami ritka madarat lát, így én is az égbolton kerestem a megoldást, de mint kiderült azért volt a furcsa póz, mert sikerült lenyelnie egy menetiránnyal szemben repülő ismeretlen állatot. Hogy mit, az nem derült ki, de valószínűsítettük, hogy nem darázs, vagy méh, mert az nem biztos, hogy elsőre ilyen könnyedén lecsúszott volna. Mindenesetre volt egy kis ijedtség, hogy nem fog-e megfulladni valami csípéstől pár percen belül. Szerencsére nem történt ilyesmi.

Római-fürdő előtt még volt egy rövid, de annál meredekebb emelkedő, mielőtt begurultunk volna az EP-re. Mi, mint újfent utolsónak érkezők, egyből a vízesés felé kanyarodtunk, még a matrica begyűjtése előtt. Itt kis híján én fürödtem meg, a nedves földön megcsúszva a vízben landoltam volna, ha az utolsó pillanatban nem kapaszkodok meg egy kiálló fagyökérben. És itt köszöntem rá ex egyetemi évfolyamtársamra, Zolira, aki pont egy ugyanolyan Kross-szal nyomta, mint ideiglenesen Hardhat.

Az újabb matrica begyűjtése után Lacival patakátkelőst játszva fordultunk rá a K jelzésre. A patak fölött vezető ösvény kellemesen kanyarogva vezetett ki a következő, bakonynánai EP-hez. Itt az extra erőt adó Sport szelet mellé igazi házikészítésű bodzaszörppel szolgáltak nekünk. Elértük a túra legtávolabbi csücskét, innen már nem volt más dolgunk, mint visszabringázni Várpalotára.

Persze ez azért nem volt annyira egyszerű. Rövid aszfaltos emelkedő után hosszabb gurulás következett a K+ dózerútján, majd egy váratlan jobbossal ráfordultunk a hegyre, be a fák közé. Ez volt a túra kettes számú nagy mászókája, egészen vissza Tésig. Marcsi és vele bg_ megint kicsit jobban lemaradtak, ezért Tésre beérve Lacival úgy döntöttünk, hogy amíg ők felérnek, mi megnézzük a szélmalmokat. Pit nem tartott velünk, ő ott maradt őrködni az útkereszteződésben. Mire visszaértünk a malomlátogatásból, már mindhárom másik hátvéd is menetkész volt. Tést a P4-en hagytuk el, széles repcetáblák között nyílegyenesen haladt a méretes pocsolyákkal tarkított földút. A P4 leágazását ugyan nem vétettük el, de elsőre nem is nagyon akarózott bemenni az életveszéllyel fenyegető táblával ellátott vadászterületre. Aztán a két másik odaérő bringás túratárs határozottsága eloszlatta a félelmeinket és a jelzés híján szépen kiszalagozott csapáson felkapaszkodtunk az utolsó előtti EP-hez, a Kis-Futónéra. A tarsaság gyorsabbik fele itt bevárt minket, de közben nekik is volt annyi idejük, hogy kinézzenek a Móroc-tetőre és megkukkantsák a nem is olyan távoli Balatont.

Nem is volt olyan nagy baj, hogy megvártak, mert innentől kezdve elég trükkösen haladt az út, úgyhogy át is adtuk Jandinak az első pozíciót, mivel ő már ismerte a terepet. A brigád vége még így is eltévedt a szakasz elején, vagy 20 percet álltunk, mire Andor, bg_ és Marcsi előkerültek. Utána lemaradás ugyan volt még, de eltévedés már nem. Pit, csak hogy a két lányt és Bruno kutyát újból láthassuk, begyűjtött egy defektet (biztos valamelyik agresszív hangya harapta ki, mert ez pont az óriásbolynál történt, ahol az egész út vagy 20 méteren "mozgott"). Ez az akció ismét kettészelte a mezőnyt. Én megint a hátsó traktusban maradtam, KGabival, Hardhattal, Andorral, Petivel és Pittel (nem a "kenyeres", hanem a bogárnyelős). A rövid kényszerszünet után mivel lejtő következett, én lettem előre tessékelve. A nyomomban KGabival irdatlan jót lejtőztünk az utolsó, bátorkői EP-ig, ahol az ott lévő kisebb bringás társaság örömére látványos megállással koronáztam meg az élvezkedést. Az utolsó matrica megszerzése után gyorsan felszaladtam Bátorkő várához, de mire lefelé indultam volna, feljöttek a többiek is.

Miután kinézelődtük magunkat, szépen legurultunk a Vár-völgyön Várpalotára, be a célba. Az emléklap, kitűző és újabb Sport szelet átvétele után ismét jól belakmároztunk zsíroskenyérrel a terülj-terülj asztalkámról. A parkolóban még jó 20 percet eldumálgattunk, aztán mindenki kocsiba vágta magát és hazatöfögött Budapestre.

Képek. Google Photos

Videó: Laci a patakban