Kurucz Gabi nagyon jó kis kört eszelt ki a hétvégére:
Budapest, UVH - Üröm - Pilisborosjenő - Csobánkai-nyereg - Hosszú-hegy - Szántói-nyereg - Pilisszentkereszt - Két-bükkfa-nyereg - Hoffmann vadászház - Szakó-hegy - Királykúti-nyereg - Hubertus kunyhó - Nagy-disznó-hegy - Pilisszentlászló - Pap-rét - Szentendre - Budapest, UVH
Még végigolvasni is fárasztó, pedig végig széles erdészetiken és aszfalton halad az útvonal.

A beígért zimankó (-1, +3 fok), szél és hó drasztikusan csökkentette a részvételi kedvet a múlt hetihez viszonyítva, össz-vissz hatan sorakoztunk a rajtrácson a reggeli napsütésben. K.Gabi és Marci, Hardhat, dr. Zé, Tamás a hegyiturisztos bandából és én.

Ürömöt a Róka-hegyet kihagyva oldalról kaptuk el, majd átserrentünk Pilisborosjenőre. Itt volt egy rövid pihenő amíg Tamást vártuk (Ürömön hazaugrott kitudjamiért) és Zoli kifosztotta a helyi kisabc-t. Közben Hardhat - hogy a keze kevésbé fázzon a tőlem (Daniéktól) származó hosszú ujjú nyári kesztyűben - rápróbálta a kezére a vastag tartalék zokniját, hátha megy vele a kormány fogás, fékezés. Hát, nem igazán...

A kis intermezzó után a Kevély alatt-mellett a Koo-n átcsapattunk a Csobánkai-nyeregbe. Volt némi sár útközben, de dagonyának azért nem neveztem volna. Viszont a nyeregbe érve Zoli telója megmakacsolta magát és tíz centi helyett csak cirka hármat volt hajlandó kimozogni. Kapott is az alkalmon és szépen eltűnt a balfenéken, nem hagyta magát rábeszélni a folytatásra. Öten maradtunk. Számomra öröm volt az ürömben, hogy ezzel az állandó hatodik helyezésemen egyet javítva feljöttem az ötödik helyre. Egész délelőtt valahogy nem éreztem túl sok erőt magamban és idegesített a hátsó rugóstag folyamatos nyöszörgése is.

A Hosszú-hegy viszont nagyon kellemes csalódás volt. Sütött a nap, csontszáraz volt az út és meglepő módon majdhogynem tükörsima. Fel sem tűnt, hogy emelkedik. Furán hangzik, de élveztem minden méterét. Annak ellenére is, hogy a sor végén kullogtam egy szál magamban. A többiek a Szántói-nyeregben vártak rám, onnan együtt gurultunk be Pilisszentkeresztre. Előtte még megegyeztünk, hogy nem Szentkereszten, hanem a Két-bükkfa-nyeregben állunk meg kajálni. Mint nem sokkal később kiderült, ezzel alaposan megszívattuk magunkat. Szentkereszten volt még egy kis technikai szünet részemről a kék jelzés meredek része előtt. Az első váltót kellett kiszabadítani a köré fagyott sárgombócból, hogy működésre bírjam. Gabi és Hardhat hamar meglépett az aszfalton, nem sokáig bírtam tartani velük a tempót. Tamás és Marci mögöttem jöttek.

A Két-bükkfa-nyeregnél szépen letáboroztunk a sorompó melletti padoknál. Én feláldoztam egy Cornyt és ittam egy keveset a már épp csak langyos teából. Nesze neked "négyórás" thermokulacs. A húsz perc ücsörgés pont elég volt, hogy a végére kezdjünk már fázni. Erre a gyenge, de fagyos szél is rátett egy lapáttal. De nekem ez sem volt elég, én levettem a jól bemelegített (és átizzadt) kesztyűmet is. Mondanom sem kell, hogy milyen érzés volt teljesen kihűlve, belül vizesen visszavenni... És az egészet megkoronázandó következett kereken 5 km lejtőzés a szél felőli oldalon Pilisszentlélek fölött a Hoffmann vadászházig. Hiába volt a tökéletes szélvédelmet nyújtó kabát, a jéghideg kesztyű és a tekerés nélküli lejtmenet egyenes következménye volt, hogy a sz@r is belém fagyott. Próbáltam fékezve tekerni, de semmit nem segített. Be kellett iktatnom két alibi megállót fényképezés ürügyén, hogy menetszél nélkül olvadozzak kicsit a napon. Szinte sírtunk az emelkedőért mind az öten.

Jött is rögtön a vadászház után egészen a Szakó-hegyig. A 3 km-es emelkedőn úgy félút környékén kezdtem megint komfortosan érezni magam a nyeregben. Annyira, hogy innentől kezdve nemcsak a többiek hátát tudtam fényképezni. A Szakó-hegyet megkerülve átértünk az északi oldalra, amit az egyre szélesedő útszéli hófoltok is jeleztek. Kis lefelé, kis fölfelé, kis jégbringázás, majd egy utolsó lejtőzés és máris az aszfalton találtuk magunkat, útban a Királykúti-nyereghez. A kopasz fák között kitűnő rálátás volt a Rám-hegyre, voltak is fent a sziklán. Egész kedvet kaptam, hogy én is megnézzem közelebbről valamelyik következő túrán.

Immár rutinosan, a Királykúti-nyeregben, a következő mászás előtt tartottunk egy technikai-kaja-pisi szünetet. Hardhat itt már legalább negyedszer kapargatta a rászáradt sarat a bringájáról. Neki a hátsó váltója (illetve a bowden) került szorult helyzetbe. Én benyomtam a második Cornymat is.

A Hubertus kunyhóhoz lázán feltekertünk. Pontosabban csak a P3 elágazásáig, mert onnantól össze-vissza járt, fagyott havon zötyögtünk le a házig. Viszont meglepő módon visszafelé simán tudtunk tekerni rajta.

Mi még nem tudtuk, de csak most jött a túra legjobb része. 4 km-en zuhantunk 300 méter szintet, hol száraz, hol havas, hol jeges, hol kicsit saras erdészetiken cikk-cakkozva. Kb az út 2/3-ánál, a Nagy-disznó-hegynél bevártam a hátramaradottakat. Gabira nem sokat kellett várni és a többiek is jöttek szép sorban utána cirka fél-egy perces időközökkel. Ezután Gabi vezetett, én meg tapadtam rá, amennyire lehetett. Olyan adrenalinlöketet kaptam, hogy szerintem az vitt fel Pilisszentlászlóig. 5-10 méterre zúztam mögötte bőven 40 fölött (vmax=48,5 km/ó) és próbáltam mindig jó ütemben felkapni a bringát a gödrök, vízelvezető deszkák előtt. Csak azt figyeltem, Gabi hol kapja fel, azt hogy miért már nem volt idő megvárni. Frenetikusan jó volt.

Pilisszentlászlóra felfelé én mentem elöl, senki nem akart megelőzni, pedig nem volt valami nagy a tempó (13-18km/ó). A Kisrigóban aztán ejtőztünk egy darabot. Nálam forraltbor és túrós palacsinta vaníliaöntettel volt a menü. Elég nehezünkre esett újból összeszedelőzködni.

A Kisrigóból kitámolyogva meglepve konstatáltam, hogy a K jelű turistaút elől eltűnt a méteres hótorlasz. Ezek után egyértelmű volt, hogy ha már Pap-rét kimarad, ne az aszfalton csorogjunk le Dömörkapuig. Hardhat ugyan nem vállalta, de szerintem egész feldobta a kis erdei suhanás azt az utolsó pár kilométert.

Szentendrén azért még sikerült cifrázni egy kicsit, ha nem is úgy, ahogy azt eredetileg gondoltuk. Letértünk az S+-ra, hogy a patak melletti úton-ösvényen guruljunk be Szentendrére, de végül elkeveredtünk az S jelzésre, ami a Pomázi úton dobott ki minket. Innen már nem variáltuk tovább, a Szentendrei út melletti bringaúton gurultunk vissza Budapestre.

Hazaérve azért éreztem a lábaimat, meg el is fáradtam úgy "án blokk", de mindent egybevetve nagyon jó nap volt.

Képek: Hubertus kör

Track: Garmin Connect

Táv: 101,37 km
Szint: 1509 m
Idő: 9:05 óra

2010. összes: 265,21 km, 2901 m