Kevély-kör

2009. április 05. 23:59 - Samorost

Lakat doktor úr kérésére ezúttal vasárnapra tettük a heti bringázást. Szombaton azért edzettem rá egy keveset: Huginál kerítés alapot ástunk, betonoztunk.
Vasárnap aztán bő egy órás késéssel indítottuk a napot, mivel Dobler úr reggel találta ki, hogy mégis jönne velünk. Szóval, vártunk rá egy jó órát. Zoli és a két Andris nem akartak a Magyeri-hídnál ennyit ücsörögni, úgyhogy ők elindultak egy kicsit "kiszínezett" útvonalon. Ez azt jelentette, hogy amíg mi Budakalászról végig a Z-n mentünk fel a Kevély-nyeregig (pontosabban a P jelzésig), addig ők szintén a Z-n indulva a Z+, P+, P mentén megmászták a Nagy-Kevélyt és úgy jöttek le a P-n Csobánkára. Itt bevártak minket.
Csobánkáról a Lajos-forráshoz a BEAC Maxi útvonalát követtük visszafelé (P, Zn, Z+, P+). Nem durván meredek, de azért elég embert próbáló. Főleg a Z+ szakasz. A P+ elején csak tolni lehetett, mert az már durván meredek volt. Meg köves. Meg saras. A fél társaság ugyan a félcső felső szélén próbálkozott, de ott is elég sűrűn le kellett szállni, mivel triálból gyengék vagyunk. A meder meg szimplán csak tekerhetetlen volt. Lajos-forrás fölött, a P+ és a murvás út találkozásánál Hugira megint sokat kellett várni, de nem győztük cérnával, ezért rajzoltam neki egy hatalmas nyilat az útra, az erdő kijáratánál, hogy merre is jöjjön. Fel is akartam hívni Lajos-forrásnál, de mire leértem kaptam egy lassú defektet, úgyhogy a telefon elfelejtődött. Ő meg jól ment tovább a P+-on, egészen a Tölgyikrekig. Úgyhogy rövid pihenő és szerelés után mehettünk utána. persze a sárgán mentünk át, ami adta a tőle elvérható szintet. Lejtőztünk, fák között cikáztunk, pocsolyákon, sártengereken vágtunk át. Aztán meg szépen felcaplattunk a végén. Hugi a fűben heverészve várt minket.
Kis tanácskozás után a "Merre tovább?" kérdésre Zoli válaszát fogadtuk el. Le a piroson, majd a régi kéken és a kék kereszten le Dömörkapuig. Hát, a P-nek még megvolt a vízmosásos ágas-köves része, de ami utána jött az sokkal mókásabb volt. Nekem. Dobler Gabi viszont sűrűn emlegette Zoli felmenőit. Jött vizes fű (de olyan, amiben rendesen a sárba süpped a kerék), volt szimpla sártenger, és aztán jöttek sorban a patakok. Azaz csak egy, de azt igencsak sűrűn kereszteztük. Hol hídon, hol szimplán csak a mederben. A K-nak ez a szakasza nekem már eddig is nagy kedvencem volt (igaz, eddig mindig a másik irányből jöttünk rajta) és most sem kellett csalódni benne. Szuperjó volt. A hivatalos Gázlón nem gázlunk ennyiszer. Én az egyik átkelésnél épp Gábort kerültem, amikor az elsőkerék megakadt egy nagyobb kőben, én meg szépen átléptem a bringát a kormány fölött. Jó kis mutatvány volt.
Pilisszentlászló felé viszont már nem mentünk el, hanem a K+-on csorogtunk lefelé Dömörkapuig, hol az aszfalton, hol a patak mellett, hol a patakban. Dömörkaputól aztán már csak a sima gurulás maradt az aszfalton Szentendréig.
A dunparti sétány és úgy "ánblokk" Szentendre sétáló része tömve volt néppel, úgyhogy a korgó gyomrunk ellenére a lángosozást csúnyán bebuktuk. Mindenhol hosszú sorok kígyóztak a pultok előtt. Csak hogy a kellő csúszás meglegyen Hugi azért összeszedett egy defektet a bringaúton. Persze a saját pótbelsőjét épp pár perccel azelőtt eladta egy épp rászoruló kiránduló családnak.
Este fél hét felé értem haza, nyűgösen, korgó gyomorral. De azért jó kis nap volt.

A nap beszólása Zolié volt, gyengéden utalva a teljesítményemre (ha nem Hugira kellett várni, akkor rám): "Az STI felirat helyett inkább 200D kéne a pólódra!" - Köszi szépen! :)

Képek itt: Google Photos

Videóba foglalva: