Visegrád - Fellegvár (alias Visegrádi forduló)

2008. június 28. 23:59 - Samorost

Útvonal: Bp. - Szentendre - (S+) Álló-rét - (Z) Kis-bükk-tető - (P) Palóczki-rét - (K) Vízverés-nyereg - (K) Barát-halom (Moli-pihenő) - (K) Visegrád-Fellegvár - (K+) Pap-hegy - (-) Mester-rét - (-) Vízverés-nyereg - (-,K+,K) Pap-rét - Szentendre - Bp.

Mivel Visegrád csak aszfalton van közel, viszonylag korán, reggel 9-kor találkoztunk és n10 felé indultunk az Árpád-hídtól. Némi tanakodás után az első célnak Pilisszentlászlót jelöltük meg, amit Szentendréről a Z jelzésen kívántunk elérni. A Szentendrei úton utolért minket egy cirka 20-25 fős Hajtás-pajtás társulat, úgyhogy a bringautat otthagyva a "pajtik" szélárnyékában a vártnál jóval gyorsabban Szentendrén találtuk magunkat. Azaz, én a küzdelmet az Auchan-felüljárónál feladtam, miután 3-4-szer letüdőztem a mellettem elfüstölő teherautó koromfelhőjét. Igazság szerint a lábam is eléggé bedurrant, de így is alig pár perccel a többiek után beértem Szentendrére.
Mire a Skanzenhez értünk, már teljesen kész voltam. Ciki, de ez van (azaz volt). Igaz, a 30km országútizás bemelegítésnek, (számomra) erőltetett menetben nem is tekinthető a szokásos forgatókönyvnek. Mindenesetre itt rövid mérlegelés után letettünk Pilisszentlálszlóról (szerencsére a többiekből is kivette az erőt a "bemelegítés") és Pap-rét felé vettük az irányt az aszfalton.
A sorompó után szinte azonnal bevillant nekem is és Lacinak is, hogy az innen induló S+ jelzésnek rögtön az út elején van egy technikás-mászókás levágása az aszfaltcsík első kanyarja után.
Mivel az idővel elég jól álltunk (f11 volt csak), mondanom sem kell, itt le is horgonyoztunk egy rövid időre "ki bír feltekerni"-t játszani. Az aszfaltról egy kisebb vízelvezető gödrön át kell nekiindulni az emelkedőnek, Laci kis híján ugrott is egy fejest a "túlpartra" az első próbálkozásnál. Feri sem tudta lendületből abszolválni az átkelést, így ezek után közvetlenül a mászóka aljából próbálkoztak mindketten. Legalább négyszer-ötször nekifutottak (sikertelenül), mire megelégeltem az össznépi szerencsétlenkedést. A nagymellényes "majdénmegmutatom"-nak az eredménye természetesen az lett, hogy a bokámat félig kicsavarva jól eldobtam a bringát a gödörátkelés közben. Aztán másodjára azért perfektül sikerült, simán feltoltam végig. Utána nem sokkal Lacinak is sikerült. Feri feladta, Hardhat meg eleve nem is nagyon erőltette a dolgot. Ő inkább defektet kapott. Természetesen épp mikor már indultunk volna tovább. Amíg Ferivel gumit szereltek, mi Lacival igazítottunk egy keveset a hátsó fékemen, mert mint kiderült, kegyetlenül befogott. A hátsó kerék alig párat tudott fordulni, ha megtekertük. Pár perc alatt megvoltunk a szervizekkel, de így is közel egy órát szórakoztunk itt el.
Természetesen ezután már fel sem merült, hogy az aszfalton folytassuk. Megmászva a hegyet, az S+-on átnyargaltunk az Álló-rétre, onnan sorban a Z-P-K jelzést követve (a K-n egy iszonyat csalántengeren átvágva) szinte meg sem álltunk a Vízverés-nyeregig. A Moli pihenőnél kicsit fényképezkedtünk és felkészültünk az előttünk álló lejtő-kánaánra. A maga ötszázvalahány méterével ez volt a túra legmagasabb pontja, innen a Fellegvárig döntő részben lefelé vezetett az út. Először a fák és kövek között, szigorúan egy nyomsávon, majd egy széles, murvás szakaszon. Az utóbbin bőven 50km/h felett is lehetett döngetni.
A bob-pályától a Fellegvárhoz Feri az aszfalton, mi hárman az erdőben gurultunk át. Megjegyzem, az erdőben ezerszer élvezetesebb! Persze, hogy ne ússzuk meg esemény nélkül, Hardhat valahol benézett egy elágazást és a Fellegvár helyett a visegrádi hajóállomáson kötött ki. Úgyhogy amíg mi mézes madzag híján a fagylaltot élveztük (ugye mindenkinek megvan a Bikini szám?), ő szépen visszamászott az aszfalton, bő 5km-t és 250m szintet hozzádobva a túra útvonalához.
Nagyjából délután fél 3 felé indultunk vissza, közben nagyokat szippantottunk az épp lángokban álló Silvanus Hotel füstjéből. A K-n visszamászni nem igazán volt kedve egyikünknek sem, ezért a nagyjából szintben haladó, de egyébként kissé unalmas K+ útvonalát választottuk. Mivel ez is a kifejezetten jól jelzett turistautak közé tartozik, a kisebb-nagyobbb sártengerek kerülgetése között valahol elvesztettük a jelzett utat. Azt tudtuk, hogy Pap-rét viszonylag magasan van, így attól való félelmünkben, hogy ha lefelé megyünk, visszafelé ordas mászásban lesz részünk, az elágazásoknál inkább a felfelé vezető erdészeti utakat választottuk. Ez olyan jól sikerült, hogy először a Mester-réten, aztán egyszer csak a Vízverés-nyeregben találtuk magunkat. Köszönhetően annak, hogy a vége felé már totál nem tudtuk merre járunk, az ismerős helynek igencsak megörült mindenki. Aztán hamar le is lohadt a kedvünk, amikor rájöttünk, hogy ha a K-n megyünk vissza Pap-rétre, akkor megint át kell vergődnünk magunkat a csalánoson. Na, ehhez egyikünknek sem fűllött a foga. Gyors elhatározással a mezőn keresztben átvágó erdészeti úton lezúztunk a K+ útvonaláig, majd azon visszamászva megkerültük a csalánost és átgurultunk a K-n Pap-rétre.
Mire odaértünk, az idő már f5 felé járt (és amúgy is dög fáradtak voltunk), ezért a 7km hosszú aszfalton gurultunk le, egészen Szentendréig. A dunaparti sétánynál aztán ettünk-ittunk. Én - magamon igencsak meglepődve - simán letoltam egy méretes sajtos-tejfölös lángost.
A bringaúton vissza Budapestre már nagyon laza volt. Valószínűleg a lángosnak köszönhetően úgy nyomtam 28-30-cal, hogy Laci és Hardhat alig tudta tartani a tempót. Feri le is maradt, úgyhogy az Omszki-tónál be kellett várni. Elég fura volt visszavenni 22-re a tempót, a lábaim álandóan gyorsítani akartak. Aztán az M3-as felüljáró után nekem is átordult a napi km számláló a 100-ason, ami nálam a lélektani küszöböt jelenti.
Megint sikerült egy klassz túrát összehozni, pedig az elején úgy tűnt, hogy Pilisszentlászlóig sem jutok el. (És jobban belegondolva tényleg nem.)

Képek: Google Photos
Videók:

1. Laci leküzdi az S+ mászókát