Vadálló-kövek

2008. május 31. 23:59 - Samorost

Prédikálószéken már jártunk egy párszor, de eddig még nem volt merszünk a Vadálló-kövek felé leereszkedni a hegyről. Most már épp itt volt az ideje, hogy ezt a csorbát kijavítsuk.

Az útvonal: Bp - Budakalász - Pomáz - (Z,K+) Lajos-forrás - (S,P) Sikáros - (P,Ph) Prédikálószék - (Ph) Vadálló-kövek - (Ph) Szűz Mária-forrás - (P) dobogókői műút - Dömörkapu - Szentendre - Bp

Most, hogy az északi összekötő vasúti híd le van zárva, az Árpád-híd felé kerülve cirka 30km bemelegítő tekeréssel értük el Pomázon a Z jelzést. A jelzés egy darabig Pomáz területén halad, majd betér az erdőbe és egy széles, kövekkel, sziklákkal tűzdelt árokban rögtön meg is indul felfelé. A K+ jelzés csatlakozásánál a Z egy éles jobbkanyart vesz a János-forrás irányába, Lajos-forrás felé egyenesen folytatódik az út. Természetesen felfelé. Az erdőből kiérve egy széles erdészeti úton, méretes kiszáradt keréknyomok között evickéltünk tovább a tűző napon. Persze mind az ötünkről ömlött a víz. Aztán nem sokkal Lajos-forrás előtt Zoli jobb fülébe beköltözött valami repülő bogár, így nekünk jutott pár mókás perc mire sikerült megszabadulnia tőle.
Lajos-forrásnál rövid pihenőt tartottunk, feltankoltuk az alaposan megcsappant vízkészleteinket, majd az S jelzésen tovább indultunk Prédikálószék felé. Egy rövid emelkedő után a jelzést követve beborítottunk az erdőbe és egy fergetegeset lejtőztünk a fákat jobbról-balról kerülgető keskeny ösvényen. Persze a mókának most is hamarabb szakadt vége, mint ahogy azt mi szerettük volna, és újra vehettük felfelé az irányt.
Amíg az egyik meredekebb szakasz alján vártuk, hogy Feri fent megtalálja a videózásra legalkalmasabb helyet, Laci kiszúrta, hogy a bringám hátsó felfüggesztésének felső részénél mindkét oldalról hiányzik a szorítócsavar. Nem tudom, hol és mikor sikerült elhagyni, de szerencsére nem egy alulméretezett cucc, bírta a strapát csavarok nélkül is. Rövid töprengés után Laci fejéből kipattant az isteni szikra és önként beáldozta a kulacstartóját rögzítő két négyes imbuszcsavart (ezúton is ezer köszönet érte), így sikerült a problémát gyorsan orvosolni. A kulacs pedig tartóstól együtt a hátizsákban folytatta az utat.
Innen már csak alig 100 métert kellett felfelé tekerni a P jelzés jobbos leágazásáig, ahonnan újabb lejtőzés következett. De ez már az óvatos duhaj fajtából való volt, mivel egy széles, falevelekkel vastagon borított, kisebb-nagyobb faágakkal és kövekkel tűzdelt árokban, illetve annak tetején ereszkedtünk le egészen a sikárosi rétig.
A mezőre kiérve kis híján kivasaltam egy hatalmas szarvasbogarat, de szerencséjére megúszta egy alapos tömeges rácsodálkozással. Épphogy a pedálra tettük a lábunkat, felzavartunk egy a mellettünk lévő fán pihenő réti fülesbaglyot, aki egy elegáns siklással a másodperc tört része alatt eltűnt az erdő fáinak sűrűjében. (Persze a Twin Peaks óta tudjuk, hogy a baglyok nem azok, aminek látszanak, így lehet, hogy tévedek a fajtát illetően.)
A rétet elhagyva, a P jelzést követve viszonylag gyorsan és könnyen felértünk a Királykúti-nyereg műútjáig. A sorompótól szép komótosan tekertünk Prédikálószék felé. Érdekes, hogy most sokkal kevésbé tűnt meredeknek az út, mint áprilisban. Mivel a talaj viszonylag száraz volt, még a "siratófalon" is sikerült majdnem mindenkinek felküzdenie magát. Fent aztán egy hosszabbat pihentünk. A f10-es indulást figyelembe véve az idővel nem álltunk olyan rosszul, még csak délután kettő volt. Viszont nem is voltunk teljesen tisztában azzal, ami lefelé ránk várt...
Mivel eddig Prédikálószékről minden egyes alkalommal ugyanott mentünk vissza, ahol feljöttünk, már meglehetősen ki voltunk éhezve a Ph jelzés másik levezető irányának megismerésére. Szóval elindultunk a Vadálló-kövek felé. És jöttek is szép sorban, egymás után: Árpád trónja, Felkiáltójel, Függőkő, Bunkó, Szélestorony és Nagytuskó. Mi meg az SPD cipő számára nem épp ideális sziklákon araszoltunk közöttük lefelé, a bringákat hol cipelve, azokba kapaszkodva. Ahol egy kicsit is tekerhető volt, rögtön nyeregbe pattantunk, mégha csak néhány tíz métert tudtunk is haladni két cipekedés között. Aztán kicsit lejjebb érve már vállalhatóbb lett a terep, igaz a szép nagy sziklák és laza, köves talaj megmaradtak. Egy helyen Lacinak sikerült nem kívánatos irányba megindulni a hegyoldalban, de szerencsére karcolás nélkül megúszta az eseményt. Röviddel utána én próbáltam ledönteni féloldallal a hegyet, de nem sikerült. Aztán kicsit lejjebb Zolin volt a sor, aki népes közönség előtt avatta fel a vadi új, fekete Cube Acid-ot. Pár karcoláson kívül neki sem esett baja.
Az ezt követő alsó szakasz már kifejezetten élvezetes volt, csak sajnos elég rövid, így hamar a Szentfa kápolna melletti forrásnál találtuk magunkat. A helyet alig egy hónapja teljesen újraformálták az "Ősmagyar Táltos Egyház lelkes tagjai". A forrás vízhozamát ért megjegyzésem ("nem túl táltos") igen érzékenyen érintette a most is ott szorgoskodó híveket (nem sok humorérzékük van), de a jó 20 perces pihenő után kultúráltan intettünk búcsút egymásnak.
A hazaút nem sok izgalmat tartogatott, a völgyből visszamásztunk a P jelzésen (illetve az amellett vezető széles erdészeti) úton az aszfaltig, majd legurultunk Szentendrére és vissza Budapestre. Nekem összesen 95km-es táv jött össze, de a többiek mind többet mentek valamivel. Feri 102km körül végzett, Zoli az új gépbe rögtön 112km-t tolt bele, Laci valamivel 120km alatt állt meg, Hardhat úgyszintén. Mindezt nagyjából 12 órába sűrítve.
Mivel se fényképezőgépet nem vittem, se a Polar órám nem volt nálam, vizuális körítéssel ezúttal sajnos nem szolgálhatok. Talán lesz valami Feri videóiból, és Hardhat Polar 725-öse szerencsére rögzítette (igaz két részben - 1. és 2.) a legyűrt szinteket (cirka 1100m).