Végre megvolt az év első rendes túrája! És végre teljesítettük a Téry-t!

Nem nagyon kellett izzítani a többieket, azonnal ráharaptak a túrára, ahogy éhes Floki a húsos cupákra. Én kicsit tartottam ettől a túrától, mivel egyrészt évek óta szinte mindig vacak az idő a túra napján, másrészt egyszer már nekiveselkedtünk, de akkor csak a féltávot sikerült teljesíteni megfelelő kondíció hiányában.

Most viszont igen népes brigádot sikerült összehozni, kilencen vágtunk neki (+1 alkalmi útitárs). A korábbiakból okulva és hogy az idővel is spóroljunk, kocsival mentünk ki a moszkváig és csak ott ültünk nyeregbe. A Hűvösvölgyig vezető 6km tökéletes bemelegítés volt ahhoz, hogy utána a rajthelynél még bő fél órát szobrozzunk. Így aztán - mivel már eleve csúszásban voltunk - a tervezett f8-as indulásból majdnem f9 lett. Zsebrevágtuk a regisztrációs lapot (az itiner addigra már elfogyott) és nekivágtunk a K jelzésnek.

Ávágtunk az úttörő-vasút alatt, nagy vidáman kerekeztünk felfelé a Zsíroshegyi úton, majd a máriaremetei templom után, az ördögárok utca alsó kanyarjában várt minket az első ellenőrzőpont. Innen a Remete-szurdokban folytattuk egy rövid kerekezéssel, majd a bringákat a vállunkra véve felcipekedtünk a hegyre. Mivel már itt jócskán szétszakadozott a "mezőny", jó 10 percbe telt, mire mindenki felért és továbbindulhattunk. Az előző közel függőleges falmászásnak köszönhetően fent már csak egy kis hullámvasutazás várt minket a Zsíros-hegyig (többnyire azért felfelé). A Zsíros-hegyen csak egy (tényleg) rövid szünetet tartottunk, majd úgy döntöttünk, hogy a többieket a Nagy-Szénáson várjuk be.

A Nagy-Szénásra feljutni azért nem volt olyan egyszerű. A téli semmittevésben elpunnyadt izmaimnak ez volt a második nagyobb megpróbáltatás. Még Nagykovácsi határában a sorompónál is tili-tolizott az egész társaság. Meglepetésünkre itt kaptuk meg a következő pecsétet, pedig a Nagy-Szénásra még csak innen indul felfelé az út. Ami persze kellően saras volt ahhoz, hogy - ellentétben az elvárásokkal - ismét cipeljük a bringákat egy rövid szakaszon. Azért a hegy tetejére a nyeregben érkeztem!
Miután kényelmesen letelepedtünk, nekiálltunk enni-inni, térképet nézegetni. Itinerünk nem lévén a túraútvonalat XXI. századi technikával, mobil interneten néztem meg. Mintegy 10 perc alatt sikerült a művelet GPRS ide, EDGE oda. No comment. Mire mindenki felért (azaz Hugi és CséJé), addigra már rendesen vacogtunk, mivel a szinte kopasz hegy tetején elég hideg szél fújt, nap meg sehol. 

Bő negyed óra pihenő után nekieresztettük a gépeket a lejtőnek, remélvén, hogy Piliscsabáig hozunk egy valamicskét az időnkön. Hát, nem így lett. Az erdőben egy jó darabon szinte lépésben araszoltunk lefelé a sártengerben, erősen összpontosítva arra, hogy nehogy hemperegjünk egyet varacskos disznó módjára. Szerencsére mindenki megúszta. Azért nehezítésnek beiktattak az útvonalba egy kerítés-(létra) mászást is, ami a sárostalpú SPD cipőkben, a nedves létrafokokon, bringákkal a kézben elég vicces mutatvány volt. 

Piliscsabára beérve vételeztünk némi vizet az első kútnál, majd kissé tanácstalanul próbáltunk orientálódni a legtöbb hátizsákos gyalogos irányába. Szerencsére jó "lovakra" tettünk, így hamar a vasútállomáson találtuk magunkat. Az állomáson én a felüljárón (muszáj volt már lépcsőzni kicsit lefelé), mindenki más lent a síneken ment át. A túloldalon már várt minket az előretolt helyőrség. Már csak a klotildligeti EP-t kellett megtalálni. Szerencsére egy gyalogos sráctól kaptunk egy itinert (neki volt kettő is), de valószínűleg enélkül is odataláltunk volna, mivel még voltak halvány emlékeim a legutóbbi alkalomról. Az EP a Liget-Söröző előterében volt. Itt megint pihentünk, rendesen bekajáltunk, bevártunk mindenkit. A 900Ft-os nevezési díj ellenére eddig még semmilyen ellátást nem kaptunk a szervezőktől! (Viszont Pilisszetkereszten állítólag vár minket  a meleg húsleves.)

Nosza rajta, akkor irány Pilisszentkereszt! Az ám, de Piliscsabáról azonnal hegynek fel vezet a P+ jelzés! Teli hassal, a hosszú pihenőtől bemerevedett izmokkal nem is volt olyan egyszerű. Fájó bevallani, de megint toltam egy rövid szakaszon. A tetőre felérve becsatlakoztunk a P jelzésbe, ami egyenesen Pilisszántóra vezetett. Itt újabb mászás - ezúttal ha lassan is, de tekerve - fel az aszfalton. A kőfejtő után mi becsületesen a kijelölt P jelzésen folytattuk (megint  tolva), pedig nagy volt a kísértés, hogy simán csak átguruljunk az aszfalton Pilisszentkeresztre. Azért szerencsére így sem tartott sokáig átérni. Az EP-t is könnyen megtaláltuk a főút melletti étteremben, ahol valóban várt minket a meleg húsleves. Nagyon finom volt! Talán ennek köszönhetően kevésbé borúsan tekintettem az előttünk tornyosúló Dobogókő felé.

A kezdeti optimizmus hamar szertefoszlott, amikor az egyre csak dagadó sárban, latyakban és a szemerkélő esőben toltuk - már megint - fölfelé a bringákat. Hugiék jól döntöttek, hogy a 6km aszfaltot választották fölfelé. Mivel a többiek még az étteremnél előrementek (mi Lacival megvártuk Hugit és CséJét), mire mi a dobogókői büféhez értünk, már mindenkinek mehetnéke volt. Letoltam az életmentő hadtápot (hot-dog, almás pite, forró tea), átbattyogtunk az út túloldalán lévő turistaházba pecsételni (itt grátisz járt egy pohár víz, vagy egy fél narancs). Amíg bent melegedtünk kicsit, Hugiék is befutottak. Visszasétáltunk a többiekhez, akik szinte azonnal el is húztak a hidegre hivatkozva. Dömösre ők alternatív útvonalon, a sípályán, majd a P jelzés melletti/menti széles, murvás úton gurultak le a célba.

Mi bezzeg a kiírt útvonalon, a "rendes" P-n irányoztuk meg Dömöst! Csodák csodája, még a nap is kisütött, alig hogy elindultunk. Fent még volt olyan rész, ahol az olvadó hóban tekertünk. Később volt olyan is, ahol lépcsőkön cipeltük lefelé a bringákat, de még így is jól haladtunk. Kicsit lejjebb érve már a sár sem volt akkora az úton. Hugi viszont háromszor is elrakta magát, szerencsére mindet karcolás nélkül megúszta. Dömös előtt azért még egy létramászást beiktattak nekünk. Dömösön (nagy meglepetésemre) a célban ott voltak a többiek. Gyors pecsételés, emléklap és kitűző felmarkolása, és fél négy után nem sokkal már indultunk is hazafelé.

A jobbnál jobb lehetőségek közül - át Nagymarosra és onnan vonattal haza, vagy végig a 11-esen, vagy a legrövidebb úton haza - végül az utóbbit választottuk (többség dönt alapon). Ez persze magával vont egy combos, 7km-es mászást és 300m szintet (a mézesmadzag elhúzásakor ennyiről szó sem volt), ami már nagyon nem hiányzott - de nemcsak nekem. Szűk 1 óra alatt végülis felküzdöttük magunkat azon az úton, ahol a többiek korábban lejöttek, a Dobogókő alatti műútig. Innen 10km gurulás Szentendréig, aztán szépen hazakocogtunk a lemenő nap fényében. Közben pedig időnként vízzel "kentem" a csontszáraz és szívfájdító hangokat adó láncomat. Sajgó lábakkal és hátsóval kicsivel este fél nyolc előtt értünk haza.

És a végére a lényeg:
Túra kiírás: http://ttt.tr.hu/naptar/tura.php?id=1489
Képek: Google Photos

Megtett táv: 6+46+45,5km, összesen 97,5km
Megtett szint: 140+1300+325, összesen 1785m
Menetidő: 00:35+07:40+03:35, összesen 11 óra 50 perc