Kevély-Zsíros-János

2011. április 09. 23:59 - Samorost

Hétvégére napsütést, de viharos szelet mondott a meteo, így egyértelmű volt, hogy az erdőbe vetjük be magunkat. Ott soha sem fúj a szél. A terv egy könnyű budai kör volt, az elején megszínezve a Kevéllyel.

A reggeli rajt ismét nem volt problémamentes. A megbeszélt találkahely az UVH volt és én csatlakoztam volna a Megyeri-hídnál, ennek ellenére a Bálint és a Kurucz team is a Megyeri-hídhoz jött végül. Zeke és Tomi meg az UVH-nál dekkoltak 10:10-ig őket várva. Hasznos dolog a mobiltelefon, f11-re ők is a Megyerinél voltak, indulhattunk. Az új serrenős mezét persze Tomi kivételével mindenki magára húzta.

Budakalászról a Z-n kapaszkodtunk fel a Kevély-nyeregig, viszonylag zökkenőmentesen. Persze azért nem volt kifejezetten sétagalopp, volt benne néhány húzósabb rész, ami rendesen megdolgoztatta a tüdőt és a combizmokat. A Z+ elágazása utáni első lejtőn sikerült felütnöm a hátsó kereket, de nagyjából ennyi volt az össz esemény. Ja, meg hogy még Budakalász után a lovarda fölötti rövid szusszanásnál Panna mezét szemlélve megbizonyosodtunk arról, hogy épp a megfelelő helyre került az "Innen már csak lejt!" felirat.

A nyeregből feldobtuk a bringákat a csúcsra a P-n. Ami lefelé még épp elfér, az felfelé már bőven tolós-cipelős volt. Persze ezt tudtuk előre, nem volt semmi meglepetés. Kivéve, hogy felérve a szél majd leszaggatta a fejünket. Nem is dekkoltunk sokáig, ahogy a sort záró Zeke is befutott, indultunk is lefelé a túloldalon. Klassz volt a P-is, de az igazi csemege a számomra (meg a többiek számára is) szűz P4 volt Pilisborosjenőre. A felső szakasza szűk egynyomos csiki-csuki, ami aztán egy köves, laza talajú katlanba vezet, amiben jópár kisebb-nagyobb letörés színesíti a lejutást. A sor elejének tetszett, a sor végének már kevésbé. Szerintem megyünk még arra.

Pilisborosjenőn érzékeny búcsút vettünk Balázstól, akinek délután halaszthatatlan dolga volt, aztán gyorsan megkerestük a K jelzést és feljaszkariztunk a Köves-bércre. Nagy meglepetésünkre szinte az egész területet hófehér virágszőnyeg borította, alig győztünk rácsodálkozni.

A túloldali lefelé a 10-es út irányába ezúttal nem tartogatott sok kihívást, simán lejöttünk, teljesen jól járható volt. Akárcsak a téglagyárhoz felvezető K a szántóföld mellett. Olyan hátszelet kaptunk, hogy Andrissal 40-es tempóval zúztunk végig a kétnyomos, betonkemény földúton az aszfaltig.

Ezután a K helyett a rövidebb Koo bringás jelzésen másztunk fel a Z-ig. "Innen már kánaán" Solymárig. Egy-két rövid felfelé és jó adag zúzós lefelé. Azért kicsit megszíneztük és végül a tervtől eltérően nem a Z-n gurultunk be Solymárra, hanem a Z+ elágazásánál átvágtunk az S-re és az Alsó-Jegenye-völgy fahídjain zörögtünk ki a Shell kúthoz. Innen egyértelmű volt, hogy a Z-re visszatérni csakis a kedvenc, 30%-os meredekségű utcánk leküzdésével lehetséges. Meglepetésemre a Treken lévő 26/34-es áttétellel is viszonylag lazán kiadta, de Andris és Gabi is megjegyezte, hogy legutóbb mintha nehezebb lett volna. Pannán, Tomin és Zekén azért kifogott. Tamást már a Shell kútnál győzködni kellett, hogy legalább a Zsíros-hegyre jöjjön még fel, de a cél előtt alig párszáz méterrel feladta a tejsavakkal való küzdelmet. Kár volt, nagyon jót zsíroskenyereztünk a minden HACCP és ÁNTSZ előírástól mentes Muflon Itatóban.

Miután mindenki magához tért és már kellően fázott, legurultunk a Z-n Nagykovácsiba, majd a falu túloldalán megmásztuk a P jelzést. A P-P+ elágazás utántól pedig irtózatosat zúztunk. Nagytányéron toltam a Treknek az egynyomos, kanyargós, kövekkel tűzdelt ösvényen. Andris és Gabi alig győztek lépést tartani, de a végén mindhárman vigyorogtunk, mint a vadalma.

A következő zúzásra sem kellett sokat várni, a Petneházy lovarda után a Fekete-fej megmászása helyett a mellette elvezető, Nagykovácsi úttal párhuzamos P+, majd Z+ jelölésű, szemmel láthatóan kevéssé járt ösvényeken emeltük az adrenalinszintünket.

Néhány méteres aszfaltos kitérő után visszaborítottunk a fák közé és a Tótasszony útján kergettük meg az épp felettünk elcsühögő kisgőzöst. Hogy a fényképezőgéppel is lekaphassam, nagyon durván megnyomtuk felfelé a vasúti kereszteződésig Andrissal és Gabival. Én az utolsó pár méteren el is fogytam, de azért a fotó is meglett és egy nyúlfarknyi videó is belefért még.

Miután Panna és Zeke is felzárkózott, megkerestük az S jelzést és a szánkópálya közbeiktatásával feltekertünk a Hárs-hegyi-nyeregbe, Zc-n átgurultunk a Szépjuhásznéhoz.

Innen csak egy utolsó mászás volt hátra a János-hegyre, de szerintem senki sem nagyon kívánta már. Azért nekiveselkedtünk és fen voltunk a kilátónál szűk negyed óra alatt. Zeke elkummantotta az utolsó pár métert és a kilátó helyett egyenesen a Normafához gurult.

A rétesesnél épp bedobtuk a jól megérdemelt jutalomfalatokat, amikor befutott Avus a vadi új, karbon országútijával. Amivel mellesleg épp kétszer annyi távnál és szintnél járt aznap, mint mi. Sokat nem időztünk itt sem, mert a hideg, ordas szélben hamar kezdtünk kockára fagyni. Zekének és Avusnak pát intettünk, majd legurultunk a sípályán a Harang-völgybe.

A hazaaszfaltozás levezetésnek nem volt épp pihentető, szinte végig combos ellenszélben kellett tekerni. Jól el is fáradtam, mire hazaértem. Egy könnyű Serrenő túra márcsak ilyen.

Képek: Google Photos

Videók:

1. Andrissal és Gabival elkaptuk a vonatot (YT link)