Serrenések

Samorost és a Serrenők serrenései

Vasas-szakadék Ferivel

2022. június 12. 23:59 - Samorost

Terveztem egy "rendes" kört a Visegrádiban, kb. 90 kilivel és 1500 m körüli szinttel, de a meleg megint betett nekem. Valahogy felvergődtem a Szentendre fölötti kő-hegyi turistaházhoz, amit Feri végtelen türelemmel viselt és a Vasas-szakadékig egész jól alakult a túra. Utána viszont ahelyett, hogy a sárgán tekertünk volna el Lajos-forrásig, az általam nem ismert S+ ösvényét választottuk. Vesztemre. Ilyen dzsungelharcban már régen volt részem, az erdőben meg olyan dunszt volt, hogy olyan még az Amazonas esőerdeiben sincs. Rommá izzadtam magam, elhasználtam az összes vizemet, pedig igazából nem volt hozzú szakasz. Csak épp tekerni nem lehetett. Vagy csak én voltam túl fáradt és dekoncentrált hozzá. Feri türelmesen bevárt ennek a szakasznak a végén is, de én már eldöntöttem magamban, hogy ennyi nekem elég volt mára. Lajos-forrásig el sem jutottunk, gurultunk le Szentendrére és onnan nyílegyenesen haza. A GPS-nek sem ez volt a legjobb napja, a Kő-hegy alatt lefagyott (még a felküzdés előtt), úgyhogy az első 27 km nincs track-kel dokumentálva, csak úgy saccperkábé. Viszont így sem volt teljesen értelmetlen a mai kör, mert a Vasas-szakadék azért megérte a túrát. Amilyen kicsi, olyan klassz. Nem is értem, eddig miért nem néztük meg soha.

Képek: Google Photos

Track: Garmin vs. Strava

Táv: 68,19 km
Szint: 567 m
Idő: 06:00 óra

2022. összes: 390,06 km, 7702 m, 51:19 óra.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://samorost.blog.hu/api/trackback/id/tr9418098302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása