Ma bepótoltuk, ami egy hónappal ezelőtt kimaradt, nevezetesen a Börzsöny északi részének feltérképezését. Végre újra népes csapat gyűlt össze, nem is emlékszem már, mikor bringáztunk utoljára 10 körüli létszámban.

Egy fél főnek ebbe beleszámoltam Hardhat Bandit is, aki ugyan nem bringázni jött, de legalább a rajthoz kinézett és megmutatta frissen beszerzett maxi robogóját. Az automata váltós Aprilia Mana 850-es gyönyörű szép, Bandinak biztosan sokáig széles vigyort fog varázsolni az arcára.

A legrövidebb utat választani a Csóványosra - így utólag - nem biztos, hogy a legjobb ötlet volt. Nemcsak azért mert a K4-Ko a Suta-berki-nyiladék mentén felfelé szinte végig kegyetlenül meredek, hanem mert a helyenként teljes szélességében kőzúzalékos út sem segítette a bringázást. Magyarul jó sokat toltuk a gépeket. És nemcsak az Égés-tetőig, hanem utána is. Legalábbis én az utolsó 100 méter szintet a Csóványosra szintén tolva tettem meg.

Körbenéztünk a geodéziai torony tetejéről, aztán útjára engedtük Rossit, aki hősiesen kitartott a Csóványosig, de az utána következő részeket már nem vállalta. Inkább visszagurult Királyrétre.

A megmaradt nyolcas Magosfa felé indult a Z jelzésen. Kevés szintet nagy adag technikás lejtőzés kompenzálta, szerintem mindenki fülig érő szájjal csapatott végig az ösvényen. Miklós-tető előtt Dani láncot szakított, úgyhogy a szerelés ideje alatt változatos témákat felütve a rekeszizmaink edzésére is gondot fordítottunk.

A térkép szerint régi, de a felfestések szerint új, déli oldali Z jelzés alaposan próbára tette a technikai tudásunkat, köves, fabedőléses, csiki-csukis szakaszok váltogatták egymást. Godóvárnál aztán jött az igazi "challenge", lefelé a brutál meredek hegyoldalon, ahol bő másfél éve felfelé küzdöttünk. Rögtön az elején Kurucz Gabi ugrott egy hatalmas fejest a sziklák közé, de szerencsére két plezúrral a térdén megúszta a mutatványt. A legmeredekebb részt hárman vállaltuk csak be. AJ csont nélkül lement, én félúton jobbnak láttam oldalra kitérve megállítani a kontrollálhatatlanul gyorsuló bringát, Zsozsó egy seggessel és lapjára borított bringával állt meg AJ és köztem félúton. A horror részt ezzel a mutatványsorral le is tudtuk, a Z hátralévő része ehhez képes laza kirándulás volt.

Kemencén beültünk kajálni a legutóbb is meglátogatott étterembe és nyolcunknak berendeltünk két darab háromszemélyes bőségtálat. Nagy nehezen, de elpusztítottunk szinte mindent, ami rajta volt. Zsozsó, Dani és én még egy-egy (azaz én kettő) palacsintával is rákontráztunk. És habár evés közben végig eszméletlen hangulat uralkodott és egymás után röpködtek a poénok, bringára pattanva hamar elkezdődött a jajgatás.

Pedig a K jelzés Bencebarátiba nagyon laza volt és utána Drégelyvár felé fordulva sem voltak lehetetlen emelkedők, mégis nagyon nyögvenyelősen ment mindenkinek a tekerés. Félúton Zsozsó a hátsó kerekének felfújásával letörte a szelepet és a saját lyukas belsőjét tette be a helyére (hiába ajánlgattuk neki, hogy kap tuti jót). Ezzel meg is pecsételte a saját sorsát, hiába rohantak előre Gabival, rendszeresen rá kellett pumpálnia a szép lassan eresztő gumira.

Drégelyvárnál némi tanácskozás után sikerült mindenkit meggyőzni, hogy a legrövidebb út Királyrétre az egyenes, a Kámor és a Foltán-kereszt felé. Pénzásáshoz leérve, az utolsó menekülési lehetőségnél sem hagytam időt az ellenvetésre, így maradt az eredetileg is tervezett útvonal. A K4 aszfaltos/dózeres emelkedője (nem vágtunk át a gerincen, hanem szépen körbe mentünk az aszfalton) szépen megszórta a mezőnyt, Daninál itt jött el a nagyhalál.

A Kámorra feltekerni már senkinek nem nagyon akarózott, de nem volt más irány. Én még éreztem magamban annyi szuszt, hogy amíg lehetett (és Dani el nem állta az utamat) tekertem. A vége előtt a többiek sem hagyták magukat, Panna és Gabi is csont nélkül feltekert.

A Kámor után kényelmesebb tempóra kapcsoltunk, de a Závoz-nyereghez az utolsó pár méteren Gabival még nyomtunk egy versenyt.

Rövid lejtőzés után a Gál-réttől jöhetett az utolsó 200 m szint, fel a Foltán-kereszthez. Gabival ketten előre mentünk, de a dózer első hajtűkanyarja utáni meredeken ellépett előlem. Egy darabig el is tűnt szem elől, aztán egyszer csak megint ott volt és szépen, lassan kezdtem beérni. Pont az utolsó 200-300 méteren értem utol és egy végső "robbantással" én értem fel elsőként. Örültem magamnak, mert Gabinak az esetek 90%-ában csak a hátát látom.

Lefelé a K4 volt az egyértelmű választás. Én az egyik meredeken letörő kanyarnál addig totojáztam, amíg sikerült elborítanom a bringát, jól be is vertem a sípcsontomat. Ködmön meg valami tüskés bokorba feküdt be majdnem ugyanott. És a nap leoktatása csak ezután következett, AJ megmutatta hogyan kell lejönni azon a meredek, köves részen, amit nekünk eddig eszünkbe sem jutott bevállalni. Olyan lazán lejött rajta, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Megérdemelt egy nagy tapsot.

Este fél 8 felé keveredtünk vissza az autókhoz, de ezúttal szokásunktól eltérően végigmentünk az előzőleg eltervezett útvonalon. Klassz nap volt!

Képek: Google Photos

Videó: AJ a K+ nagy letörésén (Youtube)

Track: Garmin Connect

Táv: 57 km
Szint: 2050 m
Idő: 9:55 óra