Erre a hétvégére ugyan egy keményebb túrának kellett volna esnie, de mégis inkább egy rövid börzsönyi kanyar mellett döntöttünk. Már csak azért is mert hosszú idő után ezúttal csak hárman voltunk. _bg, Laci és én.

Lacinak ez volt az idei első bringás megmozdulása és ennek jelei már az első pár km-en megmutatkoztak. Mire a meglepően jó minőségű Koo jelzésen átértünk Királyrétről Diósjenőre, alaposan elfáradt.

Diósjenőtől Drégelyvárig már többször megálltunk _bg-vel bevárni őt, de azért még így is gyorsan a várhoz értünk.

Visszafelé a Csóványost vettük célba, de előtte még meg kellett mászni a Pénzásás és Királyháza közötti hegygerincet is. A Wenckheim vadászházhoz (ami ki is bérelhető) vezető aszfalton indultunk a Csánki-kert elágazása felé (K4), majd a Bugyihó (S) következett. "Innen már csak lejt!", de ezt hiába hangoztattam, sok köszönet nem volt benne. Ugyanis a Királyházára levezető - amúgy élvezetes - P jelzés tele volt borogatva kivágott fákkal. Fel is adtuk az itt lejutást és inkább pár méterrel arrébb, az erdőben próbáltunk leevickélni. Nagyrészt nyeregben, de az utolsó méterekre jobbnak láttuk leszállni, olyan meredek volt a hegyoldal.

Királyházán (350 m) kértünk vizet a MOL turistáházból, aztán _bg-t választás elé állítottam: a jól ismert K4-en, vagy az ismeretlen Z+ felé kanyarodva másszunk fel a Csóványosra? Az utóbbit választotta.

Az első kilométer egész laza volt, utána viszont a jelzés letért a dózerútról és a tőle jobbra csordogáló patak felé vette az irányt. És a patak túloldalán az út gyakorlatilag megszűnt létezni, csak a fákon feltűnő egy-egy jelzés tudatta, hogy nem tévedtünk el. Aztán a patakon ismét átkelve megindult felfelé a Nagy-Oros-bércre (630 m).

Az első 150 méter szintet szinte négykézláb, tolva tettük meg. Én meg látva az egyre sűrűsödő szintvonalakat az egérmozin (GPS) egyre borúsabb hangulatba kerültem. És akkor jött a meglepetés: ahol a GPS-en sűrűbbek lettek a szintvonalak, a gyakorlatban ott egyszerre járható (illetve tekerhető) lett az út. Helyenként még Laci is nyeregbe ült, pedig már totálisan el volt készülve és ez látszott is rajta.

A Nagy-Oros-bérctől a K4 rátért a valamivel lentebbről felkanyargó erdészeti dózerútra. Ettől valamivel könnyebb lett a tekerés, de azért akadt benne pár jó meredek szakasz.

A Z jelzést 800 méteren értük el. Itt nekem úgy rémlett, hogy innen végig tekerhető lesz az út, de - nyilván azért is, mert az előző 450 m szint eléggé kivette az erőnket - a Magosfára toltuk mindhárman.

Innentől viszont kánaán, 50 méter le, majd cirka 80 fel a Csóványosra, végig élvezetes, tekerhető ösvényen.

Fent a kilátónál _bg-vel úgy határoztunk, hogy a P helyett a P3-on (ahogy eredetileg is tervben volt) gurulunk át a Nagy-Hideg-hegyre. Laci az utolsó méterekről fordult vissza.

Miután kiélvezkedtük magunkat a P3-on, a Rakodónál Lacit kímélendő és nem mellesleg a gyanúsan felhősödő ég miatt a Px-en elsunnyogtunk az NHH alatt.

Lefelé a K4-et szemeltük ki és nem is okozott csalódást. A felső szakasza ugyan elég köves volt és én egy helyen el is dobtam a Treket, az utána következő részeken jókat lehetett zúzni. Leérve a parkolóhoz két kanyar erejéig felfelé vettük az irányt, majd a P jelzésre fordulva gurultunk be Királyrétre.

A büfében gyorsan benyomtunk fejenként egy-egy hamburgert, aztán már csöpörgő esőben gyorsan bedobáltuk a bringákat a kocsiba és hazahúztunk.

Kis magyarázat a végére: a börzsönyi pukkantó címet két dolog adta. Egyik, hogy Lacit sikerült teljesen nullára írni, kipukkant már a túra 1/3-ánál. A másik pedig. hogy _bg belei az egész túra alatt folyamatosan hallatták a működőképességüket, alig győztem időnként kitérni a pukkantások elől.

Képek és 1-2 videó: Google Photos

Track: Garmin Connect

Táv: 54,21 km
Szint: 1595 m
Idő: 7:05 óra

2011. összes: 962.64 km, 15829 m, 91:50 óra.