A múlt heti aszfaltozás után úgy éreztük, ideje körülnézni a budai turistautak környékén is. Természetesen ismét bő fél órával később indultunk a tervezettnél. Megtörendő eddigi szokásunkat, hogy a Diós árokban megyünk fel a Normafához, ezúttal a déli oldalról indítottunk, Farkasrét felől. Már ide feltekerni is szép feladat volt, hiába az aszfaltos utcák, meredekségben nem volt hiány. Aztán kis útkeresést követően a tervezett Z helyett a Z+ jelzésen toltuk-tekertük fel a bringákat a Széchenyi-hegyre. Innen már csak egy ugrás volt a Normafa, ahol mindenki elfogyasztotta a saját rétesadagját. Nálam még mindig az almás és a túrós a nyerő, a viszonylagos hidegre való tekintettel egy adag forró teával kiegészítve.
A János-hegyet közönségszavazással az S jelzésre kitérve közelítettük meg, ami kifejezetten jó választásnak bizonyult. 50 környéki tempóval régen közlekedtem már az erdőben! De nemcsak én, hanem az egész társulat fülig érő szájjal ért a lejtő aljába. Aztán a vigyor hamar lekonyult az arcokról, ahogy a P jelzésen elkezdtünk visszamászni a János-hegyhez.
A kilátónál újabb pihenés-evés, majd megkezdük ereszkedésünket a P nyomvonalán a Szépjuhásznéhoz. A rövidítésen toronyiránt menni nem volt jó ötlet, persze én voltam az egyetlen hülye, aki bepróbálkozott vele. A meredek részek sárral kombinálva nagyban segítették a bringa blokkoló kerekekkel lefelé gyorsulását. Szóval én is jobbnak láttam visszatérni a jelzett útra. Blama.
A Szépjuhásznénál szintén szavazás alapján döntöttünk az S jelzés és a hárs-hegyi kilátó mellett. Egy rövid, meredek, nedvesebb szakaszt kivéve végig tekerhető volt. A kilátótól az S-en folytattuk Hűvösvölgy felé. DGabit hiába hajtotta a szükség, nem volt elég gyors lefelé, ott loholtam a nyakában. Aztán egyszercsak paff, sikerült a hátsó kerékkel telibe verni egy nagyobb követ. Kígyóharapás. Belső kuka. Pótbelsőm volt, de az is lyukas volt. Jellemző. A tesómtól szerencsére kaptam vadi újat. Mire kicseréltem a belsőt és lejutottunk Hűvösvölgybe (Lacival természetesen nem hagytuk ki a lépcsőzést) a többiek már a lángososnál vártak ránk. Ha már ott voltunk, a lángosozás nem maradhatott el.
A HHH reptérhez a kéken mentünk fel, mert a sárga elég saras volt és a sárban felfelé vergődéshez már senkinek nem volt túl sok kedve. Így is volt némi szint, amit le kellett gyűrni az Árpád-pihenőig. Innen tovább a kéken lezúztunk a Fenyőgyöngyéhez, ahol a harmadik szavazás eldöntötte, hogy a Mátyás-hegy a K+-on még belefér a mai napba.
A Nyereg úton lefelé nem sikerült beleszaladnom a 70-be, 68-nál kakamanó beintett - legnagyobb szerencsémre, mert egy világtalan piros Swiftes nyanya a 2/3 részt az út bal oldalán (ergo velem szemben) jött fölfelé a kanyarban. Nézett is nagy kerek szemekkel, de nem értette mi történik körülötte. Kikerültem.
Viktort a Mátyás-hegyről lefelé útközben elvesztettük, de az Amfiteátrumnál előkerült. Itt elköszöntünk Hardhattól, majd az Árpád-hídnál a másik Andrástól is. Az M3 felüljárónál volt még pár percünk gyakorolni a fel-le lépcsőzést, mert Viktor benyelt egy hátsó defektet.
Csak 30km volt a "hegyikerékpározás", de így is sikerült rendesen elfáradni.
Képek: Google Photos
Videóban elmesélve:
2009.03.14. Budai terepfelmérés from Bart Stein on Vimeo.
Táv: 57,5 km
Szint: ~1000 m
Idő: ~7 óra
2009. összes: 153,5km, 1700m
